Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Érdekességek a kolozsvári korcsolyázás hőskorából

Ön tudta, mikor korcsolyáztak először szervezett körülmények között Kolozsváron? Mikortól vált a sétatéri tó a korcsolyaélet központjává? Ki volt az első férfi és nő győztes korcsolyaversenyeken? Mikortól szerepel a műkorcsolya a versenyprogramban? Ki volt az első világbajnok, aki Kolozsváron is fellépett? Íme, néhány érdekesség a sportág hőskoráról városunkban.


Korcsolyázók a sétatéri tó jegén az 1800-as évek végén

Az első korcsolyarendezvény

1871 decemberében tartották meg az első kolozsvári korcsolyarendezvényt a Múzeum-kerti (Mikó-kert) kis tavon. Először fogalmazódott meg a szervezett korcsolyázás iránti igény Kolozsváron is. A sport kedvelői felhívták a figyelmet, hogy szükség van egy olyan egyletre, amely arénát rendez be, és korcsolyaünnepélyeket szervez, akárcsak Bécsben: zeneszóra, este, fáklyák fényénél.

A Múzeum-kert az Alsó-szén (Mikó, ma Clinicilor) utcában volt, 1859-ben tulajdonosa, gróf Mikó Imre az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek adományozta. Itt rendezték be az első kolozsvári füvészkertet. A bejárat mellett az 1870-es években egy kis tó állott. „Mindjárt a bejárattól balra, sűrű lombos fák árnyékában egy négyszögletes kis tó. Partján padok, hínáros vizében lomha pontyok, díszes cigányhalak, iszapbújó kárászok” – jegyezte fel Grandprierre Emil Ó, kedves Kolozsvár című könyvében. Itt alakították ki az első korcsolyapályát. A kert az egyetemi oktatás szempontjából fontos volt, ezért az 1880-as évektől megkezdődött az egyetemi épületek építése, az 1890-es években pedig betömték a kis tavat.

S hogy milyen volt az első rendezvény, arról a Magyar Polgár 1871. december 19-i számában jelent meg egy hír. „A múzeumi tó tükre meglehetős jeget adott, a csorgó körüli nyílás karfákkal és zászlókkal volt jelölve illetőleg elzárva, a parton egy vásári bódé, mely az ügyvezetést, csáklyaraktárt, magába fogadja, Pongrácz zenekara és egy díszes közönség leginkább az arisztokrácia köréből.”

A korcsolyaegylet

1872. november 24-én megalakult a Kolozsvári Korcsolyázó Egylet (KKE). Az új egyesület első feladata az anyagi háttér biztosítása volt, ezért különböző táncestélyeken gyűjtés folyt e célra. A szervezést gróf Teleki Domokosné vállalta, a korcsolyarendezvényeken pedig – amelyeket minden vasárnap déli 12 órától rendeztek – a helyi katonazenekar lépett fel. Elnökének Paget Jánost (John Paget), alelnökének Gyarmathy Miklóst, titkárnak pedig Balogh Györgyöt választották meg. Pagetet, az angol származású írót, birtokost, aki Aranyosgyéresen mintagazdaságot vezetett, híres sportemberként, kitűnő lovasként ismerték. Gyarmathy az 1848-as forradalomban a honvédség főhadnagya, 1875-től pedig Kolozs vármegye alispánja volt, 1876 és 1884 között vezette az egyesületet.

A sétatári pálya 

1873 januárjában az egyleti bál komoly anyagi nyereséget hozott, így még ez év decemberétől a korcsolyázó egyesület bérbe vette a sétatéri tavat. Az első világháború végéig itt rendezte az egyesület a rangos versenyeit és báljait. A sétatéri tó új lehetőségeket adott az egylet számára. A tavon már nagyszámú korcsolyázó mulathatott, a tóparton pedig a kísérők, nézők kényelmesen elfértek. 1875-től hetente kétszer lehetett zeneszó mellett korcsolyázni, vasárnap délben és csütörtökön délután. Ha lehetséges volt a korcsolyázás, akkor a főtéri Orbán kávéházra kitűztek egy lobogót. A lobogók kitűzése hosszú ideig jelezte a kolozsváriak számára a sétatéri tó befagyását és a korcsolyaszezon megkezdését.

Az első verseny 

Az új körülmények lehetővé tették, hogy 1874. február 15-én a KKE megrendezze az első korcsolyaversenyt Kolozsváron. A szervezők négy versenypontot hirdettek meg. A hölgyek díjáért, egy 50 forint értékű melltűért a férfi korcsolyázók versenyeztek gyorsasági futamban. Elsőként gróf Teleki Géza, másodikként Rettegi Miklós érkezett be.

Az urak díját, egy 45 forint értékű medált báró Bornemissza Anna nyerte el, aki nagy csatában megelőzte báró Huszár Liskát. Báró Huszár Ádámné (báró Bornemissza Anna) Kolozsvár első kiváló korcsolyázónője, több korcsolyaverseny győztese volt. Fontos szerepe volt az egyesület működésében a kezdeti években.

A harmadik gyorsasági versenyszámban az egylet tagjai versenyeztek egymással, az aranykorcsolya-melltűt Sikó Árpád nyerte meg. Az utolsó próba az akadályfutás volt, amelyben a versenyzőknek három hógáton kellett átugrani. Az ötödik aranyat Kaoncz Hermán nyerte meg.

Az első jégbál

A korcsolyázó egylet megalakulása után többször szervezett bálokat, estélyeket az egylet anyagi hátterének növekedése érdekében. Ezek a bálok igen népszerűek voltak az egylet tagjai körében, s szép jövedelmet hoztak minden évben. 1878-ban az egylet vezetősége a bálokat jégre vitte, hiszen a rajongók szívesebben táncoltak, mulattak a sétatéri tó jegén, mint egy teremben. A farsang hangulata és a korcsolyázás népszerűsége kiváló lehetőséget nyújtott a korcsolyázó mulatságok szervezésére.

Az első jégbált 1878. február 15-én rendezték a Sétatéren. A tó partján este 6 órakor szurokfáklyákat gyújtottak, amelyek kivilágították a tavat. A mulatság 7 órakor kezdődött, amikor a zenepavilonban játszani kezdett a meghívott zenekar. A fénypontot a francia négyes jégtánca jelentette. Az eseményt tűzijáték zárta, ennek lebonyolítását viszont sokan bírálták, ok nélküli prédálásnak nevezve. A korcsolyázók farsangi jelmezeit is bírálta a korabeli sajtó, üres látványosságnak titulálva azokat.

Az első rendezvény igazi nyertese a sport volt, hiszen e pillanattól a jégbálok a téli szezon fénypontját jelentették, s ez megmaradt az elkövetkező huszonöt évre.


Korabeli korcsolyaverseny a sétatéri jégpályán

Az első versenyszabályzat 

1881 februárjában rendezte a Kolozsvári Korcsolyázó Egylet az első olyan versenyét, amelyre már hivatalos versenyszabályzatot hirdetett. Ez megjelent az Ellenzék 1881. január 29-i számában is:

„1. Mindenki és nemcsak egyleti tag futhat. Csak a pályabírák tehetnek valaki ellen kifogást.

2. A pályatért a pályabírák szabják meg és korlátokkal jelzik. Ki azokon belül kerülés által a pályatért megrövidíti, futását érvénytelenné teszi.

3. Két jelentkezőnél a verseny megtarttatik.

4. Az indulásokat az indítók jelzik.

5. A felállás betűsor szerint történik.

6. Aki az napon nyert egy díjat másnap nem versenyezhet.

7. A versenyzők egymást futásukban gátolniuk nem szabad, ki ezt teszi futását veszti.

8. Az akadály-versenyben az akadály kikerülése a futást érvénytelenné teszi.

9. Sok pályázó esetén a versenyzők csoportra osztatnak s a csoportokban elsőknek beérkezők között új verseny rendeztetik.

10. Jelentkezni lehet a helyszínen a pályabíráknál.

11. A versenyek negyedóránként történnek.

12. A belépti díjat mindenki, még a rendes tagok is fizetik.”

Az első művészi verseny

1882. február 12-én a KKE korcsolyaversenyén először szerepelt a műsorban a művészi verseny az alábbi leírással: „Minden egyes versenyző részére öt perc engedtetik, mely idő alatt tetszése szerinti alakzatokban mutathatja be a korcsolyázásban való jártasságát és ügyességét; a jutalom odaítélésénél egy héttagú jury dönt.”

Nem csoda, hogy a verseny legérdekesebb száma a művészi vetélkedő volt, amelyre hatan jelentkeztek. „Mindegyik igen jó és merész korcsolyázónak bizonyította magát, s különösen Rettegi Kálmán tűnt ki merész ugrásai és egyenletes mozdulatai által, a díjat azonban a bír. bizottság Velits Dezsőnek ítélte oda – számolt be az Ellenzék tudósítója az 1882. február 14-i számban.

A korcsolyapavilon

Az egyesület legnagyobb gondját egy szakszerű épület hiánya jelentette. Bár többször rendeztek be kisebb helyiséget raktárként vagy öltözőként, ezek a megoldások nem feleltek meg, nem biztosították a kellő kényelmet. A Magyar Polgár 1875. december 12-i számában fogalmazott meg először komolyabb kritikát: „A korcsolyázó egyletnek még áldozatok árán is oda kellene törekedni, hogy a néző hölgyközönségnek kellemes fűtött helyiségről gondoskodjanak. A mostani kis bódé bakterháznak jó lehet – de egyébre nem alkalmas.”

A nagyméretű építkezések kezdete végül 1894-ig húzódott. Ekkor első lépésként megnagyobbították a tavat, majd egy év múlva a városi tanács kiírta a pályázatot egy díszes korcsolyacsarnok és egy mulató felépítésére. Az építkezés a kor bürokráciája miatt is késett: hiába írta ki a város a pályázatot, hirdetett győztest, a város törvényhatósági bizottsága pedig határozatot hozott az építkezésekre, ezt fel kellett terjeszteni a belügy-, majd a kereskedelmi minisztériumba.

„A tervek hosszas tárgyalások után elnyerték a »magas« kormány tetszését is, s minthogy Magyarországon még középületekben is csak az létesülhet, ami a »magas« kormánynak tetszik, hát most az ő gracziájából, de a magunk költségén végre hozzájutunk a tervezett épületekhez” – számolt be az Ellenzék az 1896. szeptember 5-i számában. S mivel az első győztes terv elavult, 1896 júliusában újabb pályázatot írtak ki, melyet Pákey Lajos nyert meg, a kivitelezést pedig Reményik Lajos cégének ítélték oda.

A korcsolyapavilont a régi fabodega helyén, a tó partján, a mulatót pedig a sziget és a fősétányok között építették fel. A mulató tervezésekor Pákeyt a Potsdam melletti Sanssouci-kastély ihlette. A kaszinó bejáratához díszes, mitológiai alakok szobrával díszített szökőkutat emeltek 1897-ben.

Magyar főiskolás gyorskorcsolya-bajnokság

1908 februárjában a Kolozsvári Egyetemi Atlétikai Club és a Kolozsvári Korcsolyázó Egylet igen pompásra sikerült országos versenyt rendezett. Az ország számos egyesületéből érkeztek résztvevők, a budapesti egyesületek mellett itt voltak az aradiak, a szombathelyiek, valamint a két kolozsvári egyesület versenyzői. Az Ellenzék újságírója is méltatta az esemény színvonalát: „Az ország minden részéből benevezett versenyzők mind starthoz is állottak, s így igazán érdekfeszítő küzdelmeket volt alkalmunk látni. A versenyzők nagy száma és kitűnő klasszisa, a rendezés kifogástalansága igazán elsőrendű sport-eseménnyé avatták a vasárnapi versenyt.” (Ellenzék, 1908. február 18.)

A verseny fénypontja a magyar főiskolás gyorskorcsolyázó bajnokság volt, ahol két versenyszám (500 m, 1500 m) eredményeinek az összesítése után hirdettek győztest. Mindkét versenyszámot a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club klasszisa, Gyurmán Dezső toronymagasan nyerte s elhódította a bajnoki címet.

A versenyt megtisztelte jelenlétével Szende Andor, a kor legjobb magyar férfi korcsolyázója, négyszeres magyar bajnok, négyszeres világbajnoki bronz­érmes. „A műkorcsolyázók közül Szende Andor emelkedett ki, aránytalanul fölötte állván versenytársainak. A troppaui és davosi műversenyek győztese most is teljes formában állott starthoz és igazán gyönyörű dolgokat produkált” – tudósított az Ellenzék.

Világbajnokok Kolozsváron

1911. február 2-án a KKE országos versenyt rendezett, amelynek végén Kronberger Lili négyszeres világbajnok tartott bemutatót, szebbnél szebb produkcióin gyönyörködhetett a kolozsvári közönség. Ez volt Kronberger második kolozsvári fellépése, hiszen 1907-ben már korcsolyázott a sétatéri tó jegén.

Kronberger világviszonylatban is a sportág egyik úttörője volt, az első műkorcsolyázó nők közé tartozott. Mivel abban az időben csak férfiak részére írtak ki műkorcsolyázó viadalt, ezeken indult és nyert országos bajnokságot (1908, 1909, 1910). A nők részére első ízben megrendezett davosi világbajnokságon (1906) harmadik, a bécsin (1907) szintén a harmadik helyezett; a troppaui (1908), a budapesti (1909), a berlini (1910), a bécsi (1911) világbajnokságokat viszont megnyerte. Kodály Zoltán ösztönzésére bevezette a zenére történő korcsolyázást, ezt az újítást átvették társai is, és máig használják a művészeti versenyeken.

Kronberger sikereit Méray-Horváth Opika folytatta. A Budapesti Korcsolyázó Egylet tagja minden ifjúsági versenyt megnyert, amin részt vett. Az 1911. évi bécsi műkorcsolya-világbajnokságon egyesben – Kronberger Lili mögött – második, a davosi (1912), stockholmi (1913), valamint a St. Moritz-i (1914) vb-k győztese volt, sajnos az első világháború kitörése megszakította a fényes sikersorozatát.

1912-ben február 2-3-án rendezték meg Kolozsváron az országos korcsolyaversenyt, amelynek fénypontja Méray-Horváth Opika világbajnok műkorcsolyázó bemutatója volt. Méray davosi sikere után egyenesen Kolozsvárra utazott, igazolva ezzel, hogy városunk a fővárossal egyenrangú korcsolyaközpont volt az első világháborút megelőző időszakban.

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

a teleki könyvtár

Lapunk fennállásának 70. évfordulóján, idei számainkban egy-egy régebbi írásunkat közöljük. Azzal a szándékkal tesszük ezt, hogy felelevenítsük a folyóirat gyűjteményében őrzött írásokban évtizedekkel ezelőtt megfogalmazott, de máig időtálló megállapításokat, gondolatokat, illetve hogy a mai olvasók is megismerhessék korábbi szerzőink munkájának egy-egy részletét.

Mi a közművelődés? Ön hogyan határozná meg e fogalom jelentését, korszerű tartalmát?”– kérdezte mintegy fél évszázaddal ezelőtt V. András János, a Kolozsváron megjelenő Művelődés című folyóirat főszerkesztője. A kérdést 2017-ben megismételte a kiadvány jelenlegi főszerkesztője, Dáné Tibor Kálmán is.

A marosvásárhelyi református kollégium (ma a Bolyai Farkas Elméleti Líceum) 1914-ben

Marosvásárhely művészeti élete vele kezdődik”1, s ha így van, máig sem jutott elegendő méltányos figyelem munkásságára és személyére. Gulyás Károly (1873–1948) Debrecenben született (unokatestvére Medgyessy Ferencnek), a budapesti Mintarajziskolában szerzett rajztanári oklevelet (1896).

A Szenci Molnár Albert által javított hanaui biblia címlapja

A tíz magyarországi nemes Pethő család közül ez az, amely Nyitra vármegyéből átszármazott először Nógrádba, a 16. század második felében pedig – feltehetően beházasodás révén – az akkori Magyarország keleti, Erdéllyel szomszédos megyéibe (Szatmár, Szilágy), az úgynevezett Partiumba. Első említésük 1245-ben még a Vág folyó melletti településeken olvasható. A 17. század végén az utolsó névviselő, Anna (Szilassy Andrásné) elhunytával több mint négyszáz év után, 1682-ben a család kihalt. S milyen a véletlen, ő a házasságával visszaszármazott Nógrád vármegyébe, ahol a férje másodalispán volt.

a dévai vár

A Déva város feletti Várhegyen (250 m) az ókorban a dákok, majd a rómaiak is emeltek erődítményt, amely őrtoronyként funkcionált. Az Árpád-kori várat a mongolok lerombolták, majd tatárjárás után IV. Béla újraépítette. 1302-től az erdélyi alvajdák székhelye, a 14. században a Hunyadiak birtoka, később pedig a Szapolyai, Perényi családok tulajdona volt. Itt raboskodott és hunyt el Dávid Ferenc unitárius püspök. 1717 és 1719 között Stephan von Steinville gróf tábornok, erdélyi főhadparancsnok megerősítette a Vauban-i erődépítészet elvei alapján. A 18. század derekától katonai jelentősége csökkent.

kallos zoltán

Lapunk fennállásának 70. évfordulóján, idei számainkban egy-egy régebbi írásunkat közöljük. Azzal a szándékkal tesszük ezt, hogy felelevenítsük a folyóirat gyűjteményében őrzött írásokban évtizedekkel ezelőtt megfogalmazott, de máig időtálló megállapításokat, gondolatokat, illetve hogy a mai olvasók is megismerhessék korábbi szerzőink munkájának egy-egy részletét. 

D. Berde Amál és R. Berde Mária emlékezete

A Berde család öt megszületett gyermeke közül négy érte meg a felnőttkort és közülük három kiváló alkotó lett. R. Berde Mária író-költő, műfordító mindig igazi otthonának tekintette Nagyenyedet „a melegfészkű kollégiumot.” Dócziné Berde Amál festőművész témái kiterjednek az erdélyi tájra és a népviseletre. Fiútestvérük Dr. Berde Károly orvosprofesszor, a szellemi néprajz megalkotója. A két testvérlány munkássága elsősorban Nagyenyedhez, Kolozsvárhoz, de egyben egész Erdélyhez kötődik. 

nagyajtai sport

A sport, elsősorban a labdarúgás szerelmese volt. Vallomása szerint sportstatisztikusi „inaséveit” falubelije, Kuttlik (Rezső) Rudolf „műhelyében” töltötte, tőle tanult meg újságot írni, szaklapokat böngészni, kivonatolni, adatokat gyűjteni. Kőhalomból az 1960-as években heti rendszerességgel hazajárt, és Rudi bácsival közösen szerkesztették a kézzel írt, majd stencilezett Nagyajtai Sport című lapot. A lap a maga nemében az újságírás különleges kuriózuma. A kézzel írott, rajzokkal illusztrált Nagyajtai Sport 1946 és 1972 között 386 alkalommal jelent meg.  

Pelikán-szobor a Duna-delta áldozatainak

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület rendhagyó kezdeményezésére Mezőfelében (Maros megye) fából faragott pelikán-szobrot avattak. Ez az első emlékhely egész Erdélyben, amely a kommunizmus áldozatai közül a totalitárius rendszer által a Duna-delta kényszermunkatáboraiba száműzött politikai meghurcoltaknak állít emléket. 

Gyulaffy László várkapitány

Már huszonéves korában, 1551-ben lovas hadnagyként részt vett Nádasdy Tamás Lippát ostromló seregében. 1568-ban felségsértési ügy gyanújába keveredett, s Bécsbe idézték. Hogy ennek mi volt a tényleges oka, az nem derül ki a korabeli feljegyzésekből. Ekkor családjával együtt elhagyta Magyarországot, és Erdélyben telepedett le.

Március 15-én a világ magyarsága az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóját ünnepli. Felidézzük a szabadságharc kiemelkedő vezetőinek és hétköznapi tanúinak, polgárainak, katonáinak, egyszerű kétkezi munkásainak emlékét. Általános és középiskolai tankönyveinkből szinte már-már kívülről tudjuk, hogy mi történt március 15-én. Petőfi, Jókai és Vasvári vezetésével a márciusi ifjak 1848-ban e napon délelőtt indultak meg a Pilvax kávéházból a népgyűlés megtartására, remegésre kényszerítetve a Helytartótanács addigi mindenható urait. Ezt követte az Újépületben fogva tartott Táncsics Mihály kiszabadítása és diadalmenete a fővárosok utcáin.

Az egykori m. kir. tábornok ágostai evangélikus (lutheránus) vallású volt. Anyanyelve mellett tökéletesen beszélte a magyar nyelvet. Tiszti személyi lapja szerint nagyon jó tornász, vívó, úszó és rajzoló volt, ugyanakkor jól zongorázott. Fiatal korában szépirodalommal is foglalkozott. Elbeszéléseit, novelláit Lengyel Henrik néven a dél-magyarországi lapokban, többek között a Bácskai Hírlapban közölte. Magda eljegyzése című négy felvonásos színművét 1901. december 4-én a szabadkai színház mutatta be.

aratás

Különösen szép és tartalmas korszaka volt a Művelődésnek, írja a szerkesztő, a hatvanas évek vége és a hetvenes évek eleje, amikor V. András János szerkesztette a folyóiratot.

A Szent Korona az Érmelléken

A magyar Szent Korona nemcsak a magyar államiság fő jelképe, hanem öreg kontinensünk egyik legrégebbi, mái napig épségben megmaradt beavató koronája. A Szent Korona kalandos történelmet élt meg – megannyi városba, országba elvitték, hol ellopták, hol nyoma veszett –, míg végül 1978. január 6-án, azaz 40 esztendeje egy négytagú mérnökcsoport hazaszállította Magyarországra az Amerikai Egyesült Államokból. A kerek évforduló apropóján okán közöljük Szabó József A Szent Korona az Érmelléken című írását.

nagyvárad

A 17. század Erdélyében élt nemes életével és családjával azért érdemes foglalkozni, mivel családfáján sok a hiányzó és pontatlan adat. Ezt az általunk megismertek alapján szeretnénk pontosítani és kiegészíteni. Másrészt, mivel nagyapjával kapcsolatban a genealógusok egy olyan tévedést említenek, amely az Erdélyben akkor élt több személy családfáját érinti. Ezt az elírást azóta többen is átvették, és mint kész tényt viszik tovább e családok történetében.