A katona Görgei Artúr és a politikus Berzenczey László életpályája 1862-től, a klagenfurti száműzetés közös évei alatt összekapcsolódott. Bár a két személy tevékenysége az 1848–49-es szabadságharcban nem kötődött egymáshoz, mivel Berzenczey 1848–49-ben képviselőként vagy a parlament munkájában, 1848 őszén pedig kormánybiztosként Székelyföldön tartózkodott, míg Görgei a hadszíntereken tevékenykedett. Ráadásul Berzenczey Kossuth feltétlen híve volt, majd 1849-ben a radikálisok irányába orientálódott, a szabadságharc bukása után pedig követte a lemondott kormányzót a száműzetésbe.
Görgei Artúr 1818. január 30-án született a Szepes megyei Toporcon, evangélikus középnemesi család sarjaként. Tanulmányait a lőcsei és késmárki evangélikus gimnáziumokban, majd a tullni utásziskolában folytatta. Kilépett főhadnagy volt, majd vegyészeti tanulmányokat folytatott Prágában. 1848. szeptember 1-től honvédőrnagy, október 15-től vezérőrnagy, a feldunai hadtest parancsnoka. 1849. március végétől a honvédhadsereg fővezére, ő irányította a tavaszi hadjáratot. Később hadügyminiszter lett, de megtartotta a fővezérséget is. A sikertelen komáromi harcok után a hadseregét (I., III. és VII. hadtest) Aradra vezette. A délvidéki magyar csapatok temesvári veresége után (1849. augusztus 9.) a további ellenállást reménytelennek ítélte. A vereség hírére Kossuth lemondott, a főhatalmat miniszteri ellenjegyzéssel augusztus 11-én Görgeire ruházta. Görgei augusztus 13-án a világosi-szőllősi síkon letette a fegyvert az orosz csapatok előtt. I. Miklós cár személyes közbenjárására kegyelmet kapott, és Klagenfurtba internálták. 1850-ben megírta a Mein Leben und Wirken in Ungarn 1848 und 1849 címmel (1–2. kötet, Leipzig, 1852.)1. 1867-ben hazatért, mérnökként dolgozott, de a számára kedvezőtlen közhangulatban – amely őt árulónak tartotta – Visegrádon telepedett le. 1916. május 21-én hunyt el Budapesten.2
Berzenczey László 1820-ban született Kolozsváron, székely nemesi család sarjaként. Jogi tanulmányait Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Székelyudvarhelyen végezte. 1846-ban házasságot kötött Kadácsi Rózával, akitől három gyermeke született: István, Vilma és Klára. Már fiatalon bekapcsolódott az erdélyi reformellenzék munkájába. Az ellenzéki politizálásnak – az országgyűléseken kívül – két fóruma volt korszakunkban: a törvényhatósági közgyűlések és a helyi sajtó. Berzenczey tevékenyen vett részt a liberálisok és konzervatívok között dúló hírlapi vitában. 1846. augusztus 11-én Berzenczeyt Marosszék országgyűlési követévé választották. Berzenczey tehát a marosszéki ellenzék vezetőegyénisége volt, sőt Egyed Ákos szerint a „székelyföldi radikalizmus az ő személye köré csoportosult”. Emellett kiváló szónok is volt, sokan „Kis Kossuthnak” nevezték. Imreh Sándor 1848–49-es Mátyás-huszár visszaemlékezése szerint: „Nagyon népszerű ember és hatalmas népszónok volt akkor Marosvásárhelyett Berzenczey László, ki az akkori szék- (ma megye-) gyűléseken s más népes összejöveteleken hallatta népszerű szónoklatát. A helyi ev. ref. főtanodai ifjúság bálványozta őt.”3 Erdély és Magyarország uniójának uralkodói szentesítését követően (1848. június 10.) az országgyűlési választásokon Berzenczeyt, Antal Imrével közösen 1848. június 26-án Marosszék képviselőjévé választották. A voksolást heves összetűzések előzték meg.
1848 nyarán az országgyűlés a székelyek délvidéki telepítési biztosának nevezte ki. 1848. augusztus 17-én Kossuth Lajos pénzügyminiszter egy szabad lovas csapat alakításával bízta meg Székelyföldön, így a hónap végén visszatért Erdélybe. 1848. október elején határkörét túllépve összehívta az agyagfalvi székely nemzeti gyűlést, az ezt követően megalakult székely tábor azonban november 5-én Marosvásárhelynél döntő vereséget szenvedett Joseph Gedeon altábornagy dandárjától. Berzenczey ezután álnéven, Moldván és Galícián át Pestre menekült, ahol bekapcsolódott a parlament munkájába. A Marczius Tizenötödike hasábjain sajtótámadás érte, de korábbi erdélyi hívei is, akik Háromszéken harcoltak, elfordultak tőle a menekülése miatt. Így nem térhetett vissza, 1849. január 5. után követte az országgyűlést Debrecenbe, majd 1849 áprilisában belépett a Radikál Pártba.
A szabadságharc bukása után Kossuthoz ment, aki újból bizalmába fogadta, majd ezredesi ranggal ruházta fel. Követte Kossuthot az Amerikai Egyesült Államokba, ahol megszervezte a volt kormányzó testőrségét. 1851-ben a császári-királyi hadbíróság halálra ítélte, felesége a következő évben meghalt. 1852-ben föld körüli útra indult, mivel neves őshazakutató volt, Amerikába, Kínába, Szingapúrba és Kelet-Indiába utazott. 1854-ben a Krímbe indult, ahol részt vett Szevasztopol ostromában a törökök oldalán. 1862. június 17-én önként feladta magát a galaci osztrák konzulátuson, majd két hónap múlva az uralkodó kegyelméből Klagenfurtba internálták. Hazatérésének elsődleges oka az volt, hogy nem tudott azonosulni Kossuthnak a III. Napóleon francia császárral való szövetségi politikájával. Klagenfurtban került kapcsolatba a száműzött Görgei Artúrral. 1867-ben hazatért, majd Marosszék országgyűlési képviselőjévé választották. 1873-ban az őshaza keresése céljából Ázsiába indult. Elméje időközben elborult, élete utolsó hét évét a lipótmezői tébolydában töltötte. 1884. november 14-én hunyt el.4
Berzenczeyt már a kortársai közül (Keller János, Berde Mózes, Pálffy János) is sokan bírálták. A 20. században a neves erdélyi polihisztor, Bözödi György folytatott róla egy nagyon alapos anyaggyűjtést, azonban az életrajzát nem készítette el.5 Bözödi a bírálatok ellenére Berzenczeyt pozitív megítélésű személynek tartotta. Az ő álláspontját képviseli Egyed Ákos is, aki szerint Berzenczey a hibái ellenére is meghatározó személyisége Erdély és Székelyföld 1848–49-es történelmének.
A politikus és a katona kapcsolata a népszerű írót, Krúdy Gyulát is megihlette. Krúdy A tábornok barátja című írásában Selmeczi, az emigrációból hazatérő egykori 1848–49-es képviselő személyesíti meg Berzenczeyt. Selmeczi Klagenfurtban találkozik az egykori tábornokkal. Párbeszédük az alábbiakkal zárul:
„– Monsieur – felelt könnyedén Selmeczi –, én szavamat adtam, hogy tisztázom tábornok urat a félrevezetett nemzet előtt.
– Szegje meg a szavát! – mondta egykedvűen a tábornok, aztán bizonyos habozás után kezét nyújtotta Selmeczinek (mintha nem volna hozzászokva a gyakori kézfogáshoz). Kissé megemelte a kalapját a mélyen pirosló forradás felett, amely feje búbjától homlokáig húzódott.6
– Istenemre – rebegte Selmeczi –, ezért a forradásért, e sebhelyért Napóleon marsalljai mellé állítanák önt Párizsban.
– Mi magyarok vagyunk! – felelt a tábornok, és eltűnt a magános ház kapujában.”
Bár Selmeczi hazatért Magyarországra, a Görgei érdekében tett lépései miatt az ország elfordult tőle, választókerületében egy gyűlésen megverték, szerelme magára hagyta, ő pedig kivándorlásra kényszerült.7
Berzenczey és Görgei tehát 1862-ben találkozott Klagenfurtban. Erről Görgei Artúr Görgei Istvánhoz 1862. augusztus 29-én írt levelében így emlékezett: „Egy szép reggel haza térek gyermekeimmel, lehetett 7 óra. Ott áll egy gyönyörű vizsla házunk kapujánál: alig láttam szebbet életemben. Tegnapelőtt történt – most ugyanezen vizsla lábaimat veregeti szüntelen csóváló farkával – azért írásom olyan szép.
Közeledünk a házhoz; kis Kornél8 elkiáltja magát: mily szép kutya s neki tart, hogy átölelje nyomban. Visszatartom a gyereket, megdorgálván őt, hogy idegen kutyától mért nem tartózkodik. Alighogy szóltam: a kutya nekem rohan mérges ugatással. Én megállok és jobb kezem készül-feszül, megragadni torkon a fenevadat: s íme a jövő pillanatban hozzám simul a nemes állat, mintha csak én volnék a gazdája. Csodálom, gondolkozom… Náni (cseléd) ekkor kilép a házból s jelenti egy idegen úr jelenlétét szobámban, Guten Morgen!9… kiáltok, átlépvén a küszöböt s látok egy elszánt komor arcot, fölfelé összehúzott szemöldökkel, redős homlokkal. A rövidre nyírt fekete haj, megborotvált pofa és széles erőteljes váll, a hatalmas mellkas, a kissé előrehajlott fej két fénylő fekete, mereven rám tekintő szemével nevezetes ellentétben látszottak lenni az angolosan széjjelrakott lábbal s egyenesen feszesen lecsüngő két karral. A kétségbeesés elszántságának és egy benső harc el nem rejthető nyomainak vegyülete állt előttem megtestesülve.
– Was steht zu Diensten? Mit wem habe ich die Ehr?10
– Herr General! Ich bin Ladislaus Berzenczey11 – volt a magyaros kiejtésű német felelet.
– Ha magyar ember az úr, hát tessék magyarul megmondani, hogy mivel szolgálhatok.
– Én Berzenczey László vagyok. – 1848-ban kormánybiztos a Székelyföldön: 1849-ben decemberben kimenekültem hazámból, emigráltam. Tartoztam is az emigrációhoz és híve maradtam Kossuthnak mind addig, míg ő el nem adta magát Napóleonnak.12 Az utolsó három év alatt Galaczon13 székeltem, mint ügyvivője az emigrációnak; szorosan véve, mint a turini14 kormány újoncozója a magyar légió számára. Ott van tulajdon egyetlen egy fiam is. Ratazzi15, Napóleonnak, Victor Emánuelnek16 minisztere megtagadta rögtön fizetésemet – mehettem. Ugyanakkor azt írják nekem hazámból, hogy nincs emberük, a ki képes lenne meghiúsítani a küszöbön álló egyenes választásokat a Reichsrathba.17 Elszántam magamat, hogy hazatérek, akármilyen áron. Feladom magamat föltétlenül. Elhoznak Bécsbe, ott tömlöcben tartanak két hónapig – s ma ötödnapja, hogy itt vagyok Klagenfurtban, mint internált. Nem fogja rossz néven venni, hogy eljöttem meglátogatni tábornok urat! Így Berzenczey.”
Az 1863-ból származó titkosrendőri jelentések szerint Görgei ekkor a fiával, Kornéllal élt Klagenfurtban. A felesége, Adele Aubouin a lányával, Bertával a magyarországi Lőcsére távozott, ahol a lányuk tanulmányokat folytatott. Görgeiről feljegyezték, hogy sokat kirándul a családjával és az unokaöcsével. Berzenczey a jelentések szerint ritkán jött Viktringbe, mivel nagyon bízott abban, hogy rövidesen hazatérhet Magyarországra. Sajnos, erre csak 1867-ben került sor. A levelezéseiket az osztrák titkosrendőrség rendszeresen ellenőrizte.18
A kezdeti ellenszenv rögtön barátsággá változott. Görgeit elsősorban – a saját vallomása szerint – Berzenczey naiv becsületessége fogta meg.
Pedig a volt honvédtábornok kezdetben gyanakodott Berzenczeyre. Erről az 1862. november 22-én írt levelében így nyilatkozott testvérének, Istvánnak: „Kedves öcsém! Sorjában veszem elő… Az Almásy (Pál)19 féle közlést nyomban elégettem… Az… intések szaporodásán ne aggódj. Engem már nehéz vinni lépre. Különben igen természetesek ez intések olyanok részéről, kik Berzenczey Lászlót, mint emigránst ismerik. Hiszen Klagenfurtban is akadtak már jóakaró intőim! Hogy is ne? Mikor ő ittléte harmad negyed napjáig mindenütt és mindenki előtt esküdt ellenségemnek vallja magát, s azontúl aztán folyvást csak Viktringben ül, hogy még a politia is kezdte megsokallani elvégre… Öreged Arthur s. k.”
Így Görgei az egykori képviselő-kormánybiztos javaslatára úgy határozott, hogy reagál a Kossuth vidini levelében megfogalmazott árulási vádra. Görgei István erről így emlékezett: „E vádakat Berzenczey a vádlottal szemben naiv jóhiszeműséggel tüzesen képviselte és konok vitatkozó lévén, bőven szolgáltatott alkalmat bátyámnak mind ezen fölvetett kérdéseket vele alaposan megtárgyalni s előtte a valót kideríteni. Vitáiknak mindig éjfél vetett véget: bátyám pedig vendége távoztával sem hajtotta mindjárt álomra fejét; egyszer sem feküdt le mielőtt az aznap tisztába hozott kérdést, a vita főmozzanatait és eredményét, röviden papírra vetette volna. Ezen jegyzeteit utóbb kidolgozta és most látogatásom alkalmával a készet olvasta fel nekem – a »Gazdátlan leveleket!« E címet azért választotta, mert levélalakba öltöztette az egyes fejezeteket; de intézve vagy címezve e levelek senkihez különösen nem valának –, mindenki magára vehette, aki azokra kíváncsi volt, és ha úgy esik, hogy senkinek sem kellenek: hát akkor is gazdátlanok.”20
Berzenczey Lászlóról (részlet)
Az ügy előzménye az volt, hogy Kossuth 1849. szeptember 12-én írt vidini levélben vádpontokat fogalmazott meg Görgeivel szemben. Ezek az alábbiak voltak:
1. Görgei mindvégig a diktátorágra tört.
2. Körülötte egy kamarilla képződött.
3. Buda ostromával elszalasztotta az ellenség legyőzésének lehetőségét.
4. Ellenezte a szegedi összpontosítást.
5. A kierőszakolt diktátori hatalmat árulásra használta fel.
Berzenczey mint ügyész érvelt Görgeivel szemben az alábbi vádpontok alapján:
1. Görgei nem szereti a nemzetét.
2. Kacérkodott az arisztokráciával.
3. Egy forradalom diktátora nem kapitulál soha.
4. Sem kegyelettel, sem tisztelettel nem viseltetett a nemzet iránt.
Görgei válaszai a fenti pontokra az alábbiak voltak:
1. Ha nem szereti a nemzetét, akkor miért veszélyeztette az életét a harcok során?
2. Ha arisztokratikus érzelmű, akkor miért végeztethette ki gróf Zichy Ödönt?21
3. Elfogadja, hogy mint egyszerű tábornok kapitulálhatott volna, de mint diktátor nem.
4. Csakhogy, ez az emigránsok szájából „egy igazságnélküli üres frázis.”
5. A hazaszeretetnek nincs nagyobb bizonyítéka, mint egy élet feláldozásának felajánlása. Márpedig ő a harcmezőn ennek többször tanújelét adta.
Tehát Berzenczey László ösztökélésére, a vele folytatott viták következtében megszülettek a Gazdátlan Levelek, melyek 1867-ben jelentek meg először.22
A klagenfurti internálásból elsőként Berzenczey szabadult. A hazatérésre ellenfelei is felkészültek. Kovács Leó 1867 tavaszán az alábbiakat írta Kossuthnak: „Berzenczey és a hazaáruló Görgei amnesztiát kaptak. Az első már Pestre érkezett és mindent elkövet, hogy az árulónak pártot szerezzen és kevés kivétellel, amilyen gazemberek a mágnások, máris ezen árulót kezdik menteni és, amint látom, vissza akarják hozni. Ez mégis borzasztó.”23 Ezt a közhangulatot dolgozta fel az idézett novellájában Krúdy Gyula.
Görgei Artúr rehabilitálása érdekében 1867 után számos közéleti személyiség, volt honvédtiszt és történész emelte fel a szavát. Az árulási vádat azonban – amely a kiegyezést követő függetlenségi politikai egyik ideológiai alappillére lett – nehéz volt kigyomlálni a köztudatból. E téren igazi áttörést Kosáry Domokosnak az 1936-ban és 1994-ben megjelent munkája, A Görgey-kérdés története hozott. De mivel a munkát Berzenczey László kezdte meg, így a két személy kapcsolatának felelevenítését Görgei Artúr halálának századik évfordulóján mindenképpen indokoltnak tartjuk.
Jegyzetek
1 Életem és működésem Magyarországon, 1848 és 1849-ben. Lipcse, 1852. 1-2. Kritikai kiadása 1988-ban jelent meg Katona Tamás révén, aki Görgei István 1911-es fordítását átdolgozta, jegyzetekkel és bevezető tanulmánnyal látta el a visszaemlékezést. (Pro Memoria sorozat)
2 Görgei Artúr vázlatos életrajza: Bona Gábor: Tábornokok és törzstisztek az 1848/49. évi szabadságharcban. (3. kiadás) Budapest, 2000. 160–163. o.
3 Imreh Sándor: Visszaemlékezés az 1848-49-ik évi szabadságharczra Erdélyben. Sajtó alá rendezte: Pászti László. Budapest, 2003. 33. o.
4 Életútjáról összefoglalóan: Egyed Ákos: Berzenczey László. In: 1848 erdélyi magyar vezéralakjai. Marosvásárhely. 2004. 20–37. o.
5 Bözödi György Berzenczey László-gyűjtése a hagyatékát őrző Erdélyi Múzeum Egyesület Levéltárában található Kolozsváron.
6 A szerző itt Görgeinek az 1849. július 2-i komáromi csatában szerzett súlyos fejsérülésére gondolt.
7 Krúdy Gyula: A tábornok barátja. (1913) In: Szerenád. (válogatott elbeszélések 1912–1915) 173–182. o.
8 Görgei Kornél, Görgei Artúr 1855-ben született fia.
9 Jó reggelt! – németül.
10 Mivel szolgálhatok? Kihez van szerencsém? – németül.
11 Tábornok Úr! Berzenczey László vagyok – németül.
12 III. Napóleon (1808–1873) francia császár.
13 Galați (magyarosan: Galac, németül: Galatz), város Románia délkeleti részén, a Duna bal partján.
14 Torino. (Olaszország) Berzenczey itt a Szárd-Piemonti Királyságra gondol.
15 Urbano Ratazzi (1808–1873) 1862-ben szárd-piemonti miniszterelnök.
16 II. Viktor Emánuel (1820–1878) szárd-piemonti, majd olasz király.
17 Habsburg monarchia birodalmi parlamentje. Szervezetét az 1860-ban kiadott októberi diploma szabályozta.
18 A jelentések lelőhelye: ÖStA HHStA Ministerium des Äußern Informationsbüro BM-Akten 1863: 141. Görgei Artúr és Berzenczey László klagenfurti internálása (jelentések levelezési kapcsolataikról).
19 1861-től Almásy Pál vezetésével függetlenségi szervezkedés indul Magyarországon. A rendőrség 1864-ben a mozgalmat felgöngyölítette. Görgei elsősorban provokációtól tartott.
20 Görgey István: Görgey Artúr a száműzetésben. Budapest, 1918. 255–258. o.; 260–261. o.; 266. o.; 273. o.; 365. o.
21 1848. szeptember 30-án a Görgei által vezetett hadbíróság Zichyt kémkedésért halálra ítélte, amelyet azonnal végrehajtottak.
22 Görgey contra Kossuth. Kossuth Lajos: A forradalom végnapjairól – Görgey Artúr: Gazdátlan levelek. Sajtó alá rendezte, a bevezetőt és a jegyzeteket írta: Pusztaszeri László. Budapest, 1988.
23 Idézi: Kosáry Domokos: A Görgey-kérdés története. Budapest, 1994. I-II. A hivatkozott rész: I. k. 382. o.
