Ásványvizekben bővelkedő Székelyföld

Székelyföldet és különösen a Hargita-hegység déli részét bátran nevezhetjük az ásványvizek hazájának. Itt találjuk Közép-Kelet-Európa legsűrűbb ásványvíz megjelenési zónáját. Az ásványvíz megjelenéseknek nemcsak a száma jelentős, hanem a sokszínűségük is. Ezt bizonyítja a számos népi fürdő, amelyek az elmúlt századokban épültek ki, és hírnevet szereztek egyes településeknek. A fürdőzés mellett a mindennapi fogyasztásuk is jelentős volt, illetve jelentős még ma is. Sok fürdő, illetve forrás büszkélkedik valamely Erdélyben tevékenykedő történelmi személyiség gyógykezelésével és látogatásával. Az ok, amiért ezek nem lettek nemzetközi szinten is ismertek, az a földrajzi elhelyezkedés és megközelíthetőségi nehézségek, az infrastruktúra hiánya.

A 2013 nyarán felújított népi fürdő, Mackó bácsi feredeje Kisbacon település határában, 2014. A szerző felvétele

Több fejlesztési és hasznosítási próbálkozásnak lehetünk tanúi napjainkban is, azonban ezek még nem hozták meg a várt eredményt a térségben. A siker titka a helyi ásványvizek, mint természeti erőforrások valós ismerete, a külföldi pozitív példák megismerése és beültetése lehet az adott térség értékeihez és lehetőségeihez idomítva.

Az ásványvíz fogalmát tisztázva és a felsorolt tényezőket részletezve, megpróbáljuk a székelyföldi ásványvizek mai helyzetét bemutatni.

Az ásványvíz fogalma

Kászonfürdő (Kászonjakabfalva), képeslap,
1896-1905, OSZK Plakát- és Kisnyomtatványtár
(Magyar Digitális Képkönyvtár)

Az ásványvíz meghatározása természetesen sokat változott a századok során. Jelentős különbségek fedezhetők fel ma is a különböző országokban érvényes meghatározások terén. Az ásványvíz meghatározásának legfőbb célja, hogy elkülönítse azt a közönséges ivóvíztől és forrásvíztől. Míg régen az ásványvíz meghatározásában bekövetkező változások a tudományos előrelépéseknek voltak köszönhetők, addig ma a gazdasági érdekek is belopják magukat ebbe a közegbe.

Azt a meghatározást, amely már elég komoly tudományos alapokon fekszik, és amelyet nagymértékben megtartott a mai tudományos álláspont is, a 20. század elején dolgozták ki a németországi Bad Nauheim-i kutatóintézetben és a Deutsches Baderbuch-ban jelent meg. Ennek megfelelően az a víz nevezhető ásványvíznek, amely 1) nagyobb mennyiségű ásványi anyagot tartalmaz, 2) ritka elemeket tartalmaz, vagy 3) magasabb hőmérséklettel rendelkezik. „A mindennapi életben az ásványvíz fogalma olyan természetes forrásból származó vizet takar, amelynek 1 liternyi mennyisége tartalmaz legkevesebb 1000 mg/l oldott ásványi anyagot vagy legkevesebb 250 mg/l oldott szén-dioxidot. A közönséges víztől az ásványvizet megkülönbözteti a ritka elemek jelenléte is, valamint a 20°C-nál nagyobb hőmérséklet.” (Fresenius et al. 1921)

A korondi fürdő, Balogh Ernő fényképe, 1932,
Magyar Természettudományi Múzeum (Magyar
Digitális Képkönyvtár)

Az európai uniós és országos szabályozások szintjén megjelenő ásványvíz meghatározást nagymértékben befolyásolta és befolyásolja az ipari palackozás. Az ásványvizekre vonatkozó romániai kormányhatározatok és módosítások átveszik az Európai Parlament és Tanács Ásványvíz Direktívájának (Irányelvének) tételeit, amely a következő meghatározást fogalmazza meg: „A természetes ásványvíz (...) mikrobiológiai szempontból biztonságos víz, amely földfelszín alatti vízadó rétegből származik, és egy vagy több természetes vagy fúrt járaton keresztül kilépő forrásból jut a felszínre. A természetes ásványvíz egyértelműen megkülönböztethető a szokásos ivóvíztől: a) minősége révén, amelyet ásványianyag-tartalma, nyomelemek vagy más alkotórészek jelenléte és esetenként bizonyos hatások jellemeznek; b) eredeti tisztaságánál fogva, mely jellemzőket sértetlenül megőrzi, mivel a víz a föld alól származik, és ez védelmet biztosít a szennyeződések ellen.”

Ez a meghatározás nagymértékben eltér a tudományos meghatározástól, nem pontosítja a főbb tulajdonságokat, nem állít fel határértékeket. Azt mondhatjuk, hogy túl tág. A palackozott ásványvizek terén három kategóriát különböztet meg az oldott ásványi anyag szempontjából: 1) nagyon kicsi ásványianyag-tartalmú ásványvíz (<50 mg/l), 2) kis ásványianyag-tartalmú ásványvíz (<500 mg/l), 3) ásványi sókban gazdag ásványvíz (>1500 mg/l). Ebből a felosztásból hamar kitűnik az, hogy hiányzik egy kategória, éspedig az 500 és 1500 mg/l közötti ásványianyag-tartalmú vizeké. A benzinkutaknál és egyéb szaküzletekben kapható egyes ásványianyag-mentesített vizek akár 100-150 mg/l oldott anyagot is tartalmazhatnak, ami után jogosan tehetjük fel a kérdést: az ugyanilyen koncentrációjú természetes vizek miképp sorolhatók az ásványvizek kategóriájába?

A lövétei sóskút, 2011, a szerző felvétele

Tudományos értelemben megmaradtak a szigorú határértékek, amelyeket az ásványvíz fogalmához társíthatunk. Az Országos Rehabilitációs, Fizikoterápiás és Balneoklimatológiai Intézet (INRMFB) meghatározása szerint az ásványvíz kizárólag természetes forrásból származhat, amely ásványi anyag tartalmát felszín alatti, természetes folyamatok révén szerzi és a következő feltételeket teljesíti: legkevesebb 1000 mg/l oldott ásványi anyagot vagy olyan ritka elemeket tartalmaz, amelyek ismert farmakodinamikai tulajdonságokkal bírnak vagy adott mennyiségű oldott gázt tartalmaznak (pl. 1000 mg/l CO2), vagy 20°C-nál magasabb hőmérsékletűek, vagy a víznek bizonyított gyógyhatása van.

A fent említett kritériumok alapján elmondhatjuk, hogy a termálvizek, sós és kénes vizek stb. mind az ásványvizek csoportjába sorolhatók.

Ugyanitt tisztáznunk kell a szénsavmentes ásványvizek fogalmát is. A román nyelvben használt „apă plată” kifejezés magyar fordításban „sima víznek” felel meg. Ennek a valódi megfelelője azonban a szénsavmentes ásványvíz kellene, hogy legyen. A közhiedelemmel ellentétben ezek a vizek is lehetnek nagy mennyiségű oldott anyagot tartalmazó ásványvizek, azonban nem tartalmaznak oldott szén-dioxidot. Ezt a román tudományos szakirodalom is tisztázza, pl: Apele minerale și nămolurile terapeutice din R.P.R.

A fogalmak tisztázásánál ki kell térnünk a borvíz kifejezésre is. Ez egy Székelyföldön használatos kifejezés, ami vasas, szénsavas ásványvizet takar. Érdekes dolog, hogy a térségtől északra, észak-nyugatra levő Radna vidékén, román közösségben a borkut kifejezést használják ugyanerre a típusú vízre.

A székelyföldi ásványvizek sokszínűsége

A vasas-szénsavas Egres-borvíz a Kormos-Fehérpatak
mentén Erdővidéken, 2013, a szerző
felvétele

A székelyföldi ásványvizek sokszínűsége a széles intervallumon belül mozgó, oldott ásványianyag-tartalmú ásványvizek nagy számában rejlik. A térségben megtalálható ásványvizek koncentrációja 500 mg/l és 200 000 mg/l között változik különböző szén-dioxid vagy egyéb gáz tartalommal, megközelítőleg 6°C és 40°C közötti hőmérséklettel.

Az ásványvizek fizikai és kémiai tulajdonságai egyenes lenyomata a felszín alatt megtett útjuknak és ez alatt zajlott oldási folyamatoknak. A Har­gita-hegységben vasas, szénsavas ásványvizek jellemzőek, a hegységtől távolodva a Baróti- és Csíki-medencék, illetve az Erdélyi-medence keleti peremei fele közeledve az ásványvizek fokozatosan dúsulnak egyéb oldott ásványi anyagokban, mint például kalcium, magnézium, bikarbonát, nátrium, klorid, vas, stb. A Csíki-medencében leginkább a kalcium, magnézium és bikarbonát magasabb értékei jellemzők, míg a hegységtől nyugati irányba haladva a nátrium és klorid válnak jelentősebb összetevőkké. Székelyudvarhely térségében a felszín alatti szén-hidrogének hatását vehetjük észre, míg észak-nyugati irányba haladva elérjük a Sóvidéket, ahol a nátrium és klorid ionok válnak fő alkotóelemekké. Különleges térségnek számít a Csomád-Bálványos régió, ugyanis az itt feltörő ásványvizek hordozzák leginkább magukon az utóvulkáni működések jegyeit. A Szent Anna-tó kráterének vulkáni tevékenysége közel 10 000 éve szűnt meg. Az utóvulkáni működések szempontjából Közép-Kelet Európában egyedi térségről beszélhetünk. Kénes kigőzölgéseknek lehetünk tanúi számos helyen, amelyek legnagyobb része a Büdös-hegyen található: Madártemető, Kisbarlang, Torjai Büdös-barlang, Timsós-barlang, Gyilkos-barlang. Az itt található ásványvizek nagyon savasak (pH: 2 és 4 közötti) és szabad kénsavat tartalmaznak, ami igen ritka jelenségnek mondható.

A Hargita-hegység térségében, de egész Romániában is, egyedi jelenségnek tekinthető a kirulyfürdői Lobogó-borvíz, amely „hideg vizű gejzírként” működik. A felszín alatt közlekedő szén-dioxid gáznak köszönhetők a feltörő vízsugarak. A kitörések előre meghatározható időközönként következnek be és több tíz órás állandó aktivitást mutatnak.

A székelyföldi ásványvizek fogyasztása

A Lobogó-borvíz, „hideg vizű gejzír” Kirulyfürdőn
(Lövéte község), 2009 október 4., kitörés
előtt, a szerző felvétele

Az ásványvizek fogyasztása esetében két dologra kell gondolnunk: a Székelyföldön palackozott vizekre, illetve a helyi lakosság által a források vizének fogyasztására. Mindkét esetben jelentős mennyiségekről beszélhetünk. Székelyföldön kilenc ásványvíz-palackozó egység működik. Ezek a következő településeken vannak: Borszék, Csíkszentkirály, Csíkszereda, Tusnádfalu, Málnásfürdő, Árkos, Előpatak, Bibarcfalva, Kézdivásárhely. Az ásványvíz-fogyasztást országos szinten leginkább a palackozott vizek mennyiségével és eladásával lehet mérni, ami jóval alacsonyabb az európai átlagnál. Az EFBW (European Federation of Bottled Water) kimutatása szerint 2013-ban az Európai Únióban a palackozott ásványvíz fogyasztás körülbelül 85,5 l/fő. A legnagyobb ásványvíz fogyasztók Olaszország és Németország 140 és 176 l/fő közötti éves fogyasztással, valamint Belgium és Portugália 102 és 124 l/fő közötti éves fogyasztással. Romániában az éves fogyasztás 55 és 65 l/fő közötti mennyiségre tehető. Az utóbbi két évtizedben Romániában a legjelentősebb évi palackozás 2008-ban volt, 1224 millió liter ásványvíz. Azóta csökkenő tendencia figyelhető meg, 2013-ban 898 millió liter ásványvizet palackoztak (forrás: Országos Ásványvíz Társaság). Ezekben a felmérésekben azonban nem szerepel a helyi lakosság palackozatlan ásványvízfogyasztása. Különösen Székelyföldön, a Hargita-hegység térségében szinte minden település határában van legkevesebb egy-két ásványvízforrás, amelyek vizét a helyi lakosság rendszeresen fogyasztja. A kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Földrajz Karán 2010-ben egy végzős hallgató próbálta felmérni a helyi lakosság által fogyasztott vízmennyiséget (Bodor Andrea: Mennyit fogyaszt a székely ember palackozatlanul a faluborvizekből?). A szerzőnek érdekes eredményei születtek néhány Kovászna megyei településen, miszerint egy bibarcfalvi kút vizéből napi 3235 l vizet vittek el, egy kisbaconi forrásból 1687 l vizet, egy magyarhermányi forrásból pedig 608 l vizet.

A székelyföldi ásványvizek hasznosítása és hasznosítási lehetőségei

A magyarhermányi Alszegi-borvizet fogyasztó
lakosok, 2013, a szerző felvétele

A térség ásványvizeit kutató szakemberek (Bányai János, Artemiu Pricăjan, Jánosi Csaba, Kisgyörgy Zoltán) felmérései szerint Székelyföldön közel 2000 ásványvízforrás található. Egy újabb kutatás (Czellecz Boglárka és Szász Árpád) 2012 és 2013 között a Hargita-hegység dél-nyugati peremén közel 100 ásványvíz megjelenést térképezett fel, amelyekből összesen közel 1185 m³ víz folyik ki naponta. Ezek a számok jelzik az ásványvíznek, mint altalajkincsnek a nagy mennyiségét a felszín alatt. Azt mondhatjuk, hogy az ásványvíz Székelyföld legnagyobb kincse, amelyre építeni lehet.

Az előző fejezetben szó volt arról, hogy kilenc ásványvíz-palackozó üzem létezik Székelyföldön, ami első megítélésre jó kihasználtságnak tűnik. Hozzá kell azonban tenni, hogy ezek a palackozók, egy kivétellel, mind a vulkáni vonulattól keletre, illetve délre találhatók. A Hargita-hegységtől nyugatra csak egyetlen ásványvíz-palackozó található, éspedig a bibarcfalvi. Számos lehetőség lenne még ebben a térségben is. A múlt század folyamán ásványvizet palackoztak Kirulyfürdőn (Kamilla-forrás), Székely-Szelterszben (Hargita Gyöngye), Szejkefürdőn (Sarolta-forrás) stb. Ezek a kis, helyi érdekeltségű palackozók mára eltűntek. A gyógyászati szempontból jelentős sós vizek palackozása is indokolt volna.

Székelyföldön a 19. század folyamán és a 20. század elején számos népi fürdő működött, amelyek közül ötnek (Borszék, Tusnádfürdő, Kovászna, Parajd, Szováta) sikerült túlélnie a világháborúkat, a történelmi-politikai változásokat, és mára országos szintű hírnévre tettek szert. Ezeken a helyszíneken (Borszék és Parajd kivételével) ma is orvosi jelenlét mellett folynak gyógykezelések. A legtöbb népi fürdő azonban eltűnt, ezek száma több tucatra tehető. Néhány helyszínen működik még a fürdő, azonban ezek strandolási célokat szolgálnak csupán: Csíkdánfalva, Csíkszereda, Zsögödfürdő, Szentegyháza, Uzonkafürdő, Parajd.

Borvizet töltő helyiek Madicsafürdőn (Csíkkarcfalva),
2014, a szerző felvétele

Az utóbbi évek tevékenységei két oldalról közelítették meg a fürdők és a fürdőkultúra felélesztését. Az egyik megközelítést a 2006-ban indult európai uniós projekt képviseli (a Borvizek Útja projekt), amely 14 Hargita és Kovászna megyei települést érintett, a legtöbb esetben egy fürdőközpont építése történt. A másik megközelítés a hajdani népi fürdők felújítását célozza meg, hagyományos, fával kirakott, kis ásványvizes medencék építését kalákában, önkéntesek bevonásával.

Mindkét kezdeményezésnek van jó és rossz oldala is. Mindkettőre jellemző pozitívumot maga a kezdeményezés képviseli, miszerint hasznosítani kell az ásványvíz kincset. Mindkettőre jellemző negatívumot pedig a hosszú távú és egységes tervezés hiánya jelenti. Az európai uniós támogatással felépült fürdőközpontok minden helyszínen egyforma képet mutatnak a helyi építkezési stílus figyelmen kívül hagyásával. A kalákás megmozdulásokkal felújított népi fürdők néhány év után elmocsarasodnak és leromlanak, amely a tervezés és kivitelezés során több szakember bevonása, illetve a karbantartás hiányára utal.

Hosszú távú tervezésre, több helyi gazdasági szereplő bevonására int a 2013-ban egy Kovászna megyei szervezet kezdeményezésére megalakult Balneo-turisztikai Cluster. Eszerint egy adott térségben a gyógykezeléseket szolgáltató egységek egy-egy klaszterbe kellene csoportosuljanak, az egységek működtetéséhez szükséges minden egyéb szolgáltatást pedig lehetőleg helyi partnerek és nyersanyagok bevonásával oldják meg. Az elképzelés jó, azonban megvalósulására sok időre van szükség. A társadalomnak meg kell érnie ahhoz, hogy ilyen gondolatokat be tudjon fogadni, a vezető személyeknek pedig félre kell tenniük a rövid távú nyereségorientáltságukat. Hosszú távon fenntartható és egész közösséget bevonó tevékenységekre van szükség.

Strand Uzonkafürdőn, 2012, a szerző felvétele

A székelyföldi borvizek népszerűsítésének érdekében a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület minden év nyári időszakában különböző helyszíneken megszervezi az Aquarius, a borvíz ünnepe rendezvényt. A jövő évi Aquariusnak nagy valószínűséggel Kovászna ad helyet.

A borvizek népszerűsítésének érdekében készült el 2010-ben a Korondi Ásványvizes Tanösvény. Ennek helyszíneit Korond-Parajd térség Természetvédelmi Gondnoksága segítségével érhetjük el.

Zárómondatok

Egy idézettel szeretném zárni ezt a kis ásványvíz központú bemutatót/leírást. Bányai János székelyudvarhelyi geológus, tanár, a székelyföldi ásványvizek fáradhatatlan kutatója számos lényegre törő gondolatot hagyott hátra. „A székelyföldi ásványvizek témája nemcsak tudományos szempontból vezethet érdekes eredményekre, hanem így lehet megvetni az alapját egy olyan hatalmas értékesítési akciónak, amely tényleges kincsévé és megélhetési forrásává lehet a szegény székely lakosságnak. E kérdéssel is úgy vagyunk különben, mint általában mindennel: a természet adta előnyök felismerése a legelső lépés valamely vidék boldogulásához.” (Bányai János: A Székelyföld, mint fürdőország, Az Erdélyi Múzeum Egyesület Tizedik Vándorgyűlésének Emlékkönyve, Kolozsvár, 1932.)

Új hozzászólás