Amatőrcsillagászat Kolozsváron a 2010-es években

Bevezetésképp az amatőrcsillagász szóösszetételt érdemes tisztázni. Amatőrcsillagász az, aki végzettség nélkül, hobbiként foglalkozik az égbolttal. És talán ez az egyetlen terület, ahol az amatőr szóhoz nem kapcsolódik kellemetlen mellékzönge. Nincsen színvonalbeli megkötés, nincs vizsga, a dolog teljesen önbevallásos.

Az amatőrcsillagász mégis fontos része lehet a szakmának, ha akar. Terry Lovejoy például nagyon is profi munkával egymaga fél tucat üstököst fedezett fel, a legutóbbit 2014-ben. A magyarázat meglepően egyszerű: a szakképzett csillagászokat gyakran leköti az elmélet vagy egy mérésből származó hatalmas adathalmaz értelmezése, pályázik a távcsőidőért, az amatőr azonban ráér szinte kizárólag a gyakorlattal, saját felszereléssel, az észleléssel foglalkozni.

Kolozsvár szerencsés helyzetben van, ami a csillagászat iránt érdeklődőket illeti. Létezik itt fogadóórák keretében látogatható egyetemi csillagvizsgáló, két amatőr klub és szaküzlet is működik. A legkülönfélébb rendezvények csalogatják a nagyközönséget többnyire valamilyen évforduló vagy égi esemény apropójával, és gyakorinak mondható az együttműködés az amatőr szervezetek és profi intézmények között. Ami pedig az égbolt megfigyelését, az ún. észleléseket illeti, Kolozsváron e téren is színvonalas munka zajlik. Gyakran vannak távcsöves, ún. starparty-k és az égbolttal való ismerkedést szolgáló csillagtúrák is. Az alábbiakban ezekről fogok írni, részben beszámolva, részben pedig szereplőként, szervezőként, hiszen jómagam is a lehető legaktívabban veszek részt az amatőr csillagász életben.

Kolozsváron két, civil szervezetként bejegyzett amatőrcsillagászati klub működik, az Andromeda és a Borealis. Természetesen többnyire műszaki végzettségű, illetve érdeklődésű tagokat találunk a soraikban. Ennek persze gyakorlati oka is van, hiszen kifejezetten költséges hobbiról lévén szó, előny, ha jól keres az ember. Az elmúlt egy-két évben inkább a Borealis klub szervezett formálisan is tevékenységeket, az Andromeda a megelőző időszakban volt aktívabb. Földrajzilag tágabban tekintve, magyar nyelven az Erdélyi Magyar Csillagászati Egyesületet érdemes még említeni, amely inkább Csíkszereda körül tevékenykedik, illetve a Magyar Csillagászati Egyesületet. Romániában Valentin Grigore nevét kell kiemelni, valamint a Societatea Astronomică Română de Meteori (SARM) szervezetet.

Mostanában a Borealis klubhoz kötődik a félévente megszervezett járdacsillagászat, amikor domb- vagy hegytető (elefántcsont-torony?) helyett a város főterén állítjuk fel a műszereinket, hogy az érdeklődő járókelők belenézhessenek. A járdacsillagászat nyugaton a 19. században jelent meg, és mostanra ismeretterjesztési tevékenységként hagyománnyá nőtte ki magát több országban, köztük Romániában is. A távcsöveket szombat délután pakoljuk ki, a napfoltokat, napkitöréseket lehet szemügyre venni, majd a dagadó Hold kráterei kapják a főszerepet – úgy időzítjük, hogy a félhold este legyen látható. A bolygók állása szerint a Vénusz fogyó sarlója, a Jupiter felhőzete és holdjai vagy a Szaturnusz tekintélyes gyűrűrendszere szokott a célpontok közé kerülni. 

Más nem igazán látszik Kolozsvár főteréről. John E. Bortle 2001-ben tette közzé az égbolt fényszennyezettségét kilenc lépcsőfokra osztó skáláját, ez a Bortle-skála. Járdacsillagászatkor felmértem: a legrosszabb 8-9-esnek megfelelő az égbolt a főtéren – igen, Kolozsvár nagyváros. A város szélén, ahol lakom, 6-os, de inkább 7-es az ég, néha szoktam látni a Tejutat, vagy inkább odaképzelem… A Bükkben zajló csillagtúrák 5-ös, de inkább 6-os égbolt alatt zajlanak. De jártam már olyan sötét és tiszta égbolt alatt (1–2), hogy láttam, a Tejút magja árnyékot vet.

Egyfajta járdacsillagászat volt márciusban az is, amikor a napfogyatkozás közben a csillagvizsgáló parkolójában állítottuk fel a műszereinket. Rengeteg érdeklődő volt, és ahogy a főtéren, itt is több százan néztek a távcsövembe.

A starparty kellemes egyéjszakás kiruccanás és távcsöves észlelés valamilyen sötét helyről, többnyire újholdkor, hogy ne zavarjon a Hold. Könnyebb mélyég-objektumokat, a Messier-, illetve a Caldwell katalógus égitesteit szoktuk felkeresni, de belenézünk az NGC vagy az IC katalógus érdekességeibe is. Fontos megemlíteni, hogy a távcsöves látvány köszönő viszonyban sincs azzal, amit a Hubble címkéjű képek esetében megszokhatott az internetező. Egyfelől többnyire grafikusok által kidolgozott képek kerülnek a nagyközönség elé – erre még visszatérek –, másfelől pedig az emberi szemet nem az égbolt halvány csodáihoz találták ki. Míg a járdacsillagászat úgymond szabadtevékenység, a starparty-n már komoly szabályok vonatkoznak például a lámpahasználatra. Ennek biológiai oka van: erős fényforrásba nézés után negyedórányit kell várni, amíg a szemben a pálcikasejtek ismét kellően érzékenyek lesznek. A Borealis legnagyobb távcsöve egy 300 milliméteres főtükörrel szerelt Newton-távcső – ebben még mindig csupán halványan derengő ködpamacsokat vagy elmosódó csillaghalmazokat, spirálkarocskákat látni. Sok égitest inkább halvány, mint kicsi – az Androméda-galaxis vagy a Fátyol-köd két olyan mélyég-objektum, amelyek több teleholdnyi területen fekszenek, csak hát halványak. Kolozsvár környékén több észlelőhely is van, mi nagyon ritkán a Felekről, de inkább Csürülye és Gyerőfidongó határából szoktuk mostanában fürkészni az eget. A legtöbb starparty nyitott, bárki eljöhet, sokszor van viszont, hogy ketten-hárman, barátok települünk ki észlelni, fotózni.

Egy zárójelet megér, mennyire kellemetlen volt a csürülyei hullócsillag-nézés most augusztusban. Szervezték valakik, kaptam én is facebook-meghívót, aztán tömeg volt, a jelen lévők tüzeket gyújtottak, csomagtartókból világítottak, lámpáztak, vakuztak. Ilyen fényben egyszerűen képtelenség csillagászkodni, és nem tudom, láttak-e bár egy hullócsillagot az ott maradók. Összepakoltunk és csalódottan eljöttünk onnan – mi bő százig számoltuk. 

Magánszemélyként 2013 óta szervezem a csillagtúrákat, azaz gyalogtúrával egybekötött szabadszemes égbolt-­ismereti kirándulásokat. Több felnőtt- és gyermektáborban tartottam már csillagtúrát Erdély-szerte, de leginkább Kolozsváron. Forgatókönyv szerint a Monostor végéről indul az éjszakai gyaloglás, a Bükkben egy tisztására vonulunk, ahol erős lézer segítségével mutatok az égboltra. A Göncölök és a Sark­csillag azonosítása az első, utána bemutatom az évszak szerint kedvező helyen fekvő csillagképeket, mitológiai, kultúrtörténeti sztorikkal fűszerezve. A múltból a jelen felé közeledve a legfrissebb tudományos eredményekre is kitérek. Ha pedig jönnek gyermekek, általában van nálam egy közepes méretű kék és egy fehér pingpong-labda, ezek négy-öt lépés távolságból egész hűen, méretarányosan leképezik a Föld–Hold rendszert. A szabad beszélgetés után többnyire készül egy csoportkép, végül visszagyalogolunk a városba, és ki-ki hazatér.

A nyilvánosság számára is nyitott csillagászati észlelőtáborokat szintén a Borealis klub szervezi mostanában.  A táborokat hosszú hétvégékre, esetleg egyhetesekre időzítjük, szigorúan újholdas időszakra. Ezek a hosszas kitelepülések kifejezetten alkalmasak asztrofotózásra is – már ha az időjárás kedvező. Voltam már olyan táborban, ahol köd volt, esett az eső vagy nemes egyszerűséggel havazott. Fényszennyezéstől mentes hely kevés van az országban, mi a Fehér megyei Nárciszok völgye panziót szoktuk felkeresni (Negrileasa).

Amatőrcsillagásza válogatja, hogy mivel szeret az égbolt alatt foglalkozni. Sokan azzal is megelégszenek, ha egy kisebb távcső birtokosai, és a nagyobb műszerekbe csak bele-belenéznek. Említést érdemel Mátis István amatőrtárs, aki saját kezűleg csiszolt tükröt, és épített Mintaka névre keresztelt távcsövet, ő ezzel észlel. Mások szétszerelve is egész csomagtartót elfoglaló, hatalmas műszerekkel jönnek, ezek a műszerek száz éve obszervatóriumok büszkeségei lettek volna. Magyarországon divat rajzolni a távcsőben látottakat, és vagyunk néhányan, akik komolyan fényképezünk, mi vagyunk az asztrofotósok. Néhány éve csak nagyon keveseknek adatott meg, hogy amatőr műszerekkel (természetesen filmre) fotózzanak akár nappal, akár éjszaka. Nagyon drága mulatság volt. Az árak szempontjából a határ most is a csillagos ég, az utóbbi évek digitális forradalma azonban viszonylag olcsón adott jó képességű kütyüket az amatőr társadalom kezébe. A fotósok között aztán több irányzat létezik: vannak, akik kifejezetten mérnek, változócsillagokat követnek, mások esztétikai céllal, de tudományos igénnyel, dokumentum-szerűen fotóznak, mások a csillagászati nyersanyaghoz teljes művészi szabadsággal  nyúlnak hozzá, és így adják közre a képeiket. Említettem a Hubble űrtávcsövet. A világhálón hozzáférhetők az űrteleszkóp nyers fotói, amelyek nagyon jól szemléltetik, milyen út vezet a nyersanyagtól a művészi igényű képig, legyen akár amatőr, akár profi a fotós, illetve eszköze. Fekete-fehér, a kozmikus sugárzás részecskéitől maszatos, „zajos” képek jönnek az űrteleszkópból, adott esetben meglehetősen furcsa kivágásban (csatolmány). Ezen grafikusok dolgoznak hosszú munkaórákon át, a végeredmény pedig sokszor egyáltalán nem is olyan színű, mint amilyennek a valóságban látnánk. Mi, amatőrök leginkább a szemünkhöz igazodó eszközökkel fotózunk – webkamerákkal, tükörreflexes gépekkel –, úgymond RGB-ben, esetleg kiemelve az ionizált hidrogén jellegzetes vörösét. De vannak magyarországi amatőrök, akik Hubble-palettás fotókat is készítettek már a kert végéből. Éder Iván és Fényes Lóránd nevét mindenképp meg kell említeni. Erdélyi asztrofotósok közül romániai nagydíjat kapott a Gyergyószárhegy környékén tevékenykedő, egyébként orvos Munzlinger Attila.

Az égbolt fotózásakor röviden az alábbi műszaki kihívásokkal nézünk szembe. Ha bolygót fotózunk, akkor nagy nagyítás kell, az égbolt elfut, követni kell, küzdeni kell a kis fényerővel, a légköri tulburenciával, esetleg a bolygó elfordulásával - a Jupiter esetében ez jellemzően gondot okoz 2–3 percnél hosszabb észleléskor. Ha mélyég-objektumot fotózunk, nos azok halványak, ezért hosszan, percekig kell exponálni, eközben elmozdul az égbolt, hajszálpontosan kell követni, majd meg kell küzdeni a fényképben jelentkező zajokkal, ehhez még több fényt kell gyűjteni, kalibrálni kell minden fotózást. Csak ezután jöhet a nyersanyag otthoni, több órán át tartó feldolgozása. A fotók egy része kukába kerül, mert hibás vagy érdektelen. Az emberi kihívások közül az időhiány talán a legfontosabb, a felszerelés nagyon drága, és mert a távcsövek mellett keveset mozgunk és az észlelések hosszúak, nem az a kérdés, hogy fázunk-e, hanem hogy mennyire.

Asztrofotósként sokan vezetünk észlelési naplót, valamifajta blogot. Jómagam szívesen gondolok vissza az első dokumentált Jupiter-észlelésemre, 1998-ból. Azóta, nos felnőttem. Van, hogy keressük a kihívásokat, a több órás, napos vagy akár éves projekteket. 

Egy ilyen kihívásból született a Kolozsvár egén analemmát megörökítő fotó, amelyet kerek egy évig készítettem (UTC 7:30-kor 2012 augusztus elejétől és 2013 július közepéig). A tulajdonképpeni fényképezés előtt napokig méricskéltem, terveztem a látványt, látómezőt, jártam a terepet. És gondolkodtam, miként egyeztetem a munkahelyemmel a fotózást. A feladat az volt, hogy szigorúan ugyanarról a helyről, másodpercre pontosan ugyanannyi órakor, szigorúan ugyanabba az irányba néző fényképezőgéppel és lencsebeállításokkal örökítsem meg a Nap égi helyét egy éven át, ha nem is naponta, de elég nagy sűrűséggel. Nyilván sokkal egyszerűbb lett volna otthon mondjuk az erkélyen „betonba öntenem” egy fényképezőgépet, és egy éven át kattintgassam. Mégis a lehető legnehezebb megoldást választottam: Kolozsvár egyik kilátópontját, jellegzetes turistaszemszöget, helyben készülő fotókkal, mozgatott fényképezőgéppel. A képkockák egyesítéséhez végül házilag kellett kalibrálnom a lencsét és saját feldolgozó szoftvert kellett fejlesztenem. A végeredményként kirajzolódó égi nyolcas hosszában a Föld tengelyének dőlt voltát mutatja, nyáron magasan, télen alacsonyan süt a Nap. Ugyanez nyolcas alakot kölcsönöz a görbének. A nyolcas pocakja viszont azért rajzolódik ki, mert a Föld pályája nem kör, hanem ellipszis alakú, és a pálya felén a Föld gyorsul (júliustól januárig), másik felén pedig lassul (januártól júliusig). Emiatt a napórák hol sietnek, hol késnek - az analemma ezt a késést-sietést hivatott kiegyenlíteni. Tudományos értéke ma már nincs az analemma-fotóknak, nehézsége miatt azonban még mindig csak kevesen, világszerte néhány tucatnyian büszkélkedhetnek sikeres analemma-fotóval. 

Tőlem függetlenül és valamivel később Mátis István is készített egy analemma-fotót, ő a lakása ablakából dolgozott. Huncutkodva, ezzel a két analemmával Kolozsvár analemma-nagyhatalomnak is kikiálthatná magát. 

Gyakori, hogy szakmai fórumokon, illetve folyóiratokban publikálunk, néha egy-egy díj is összejön, és ilyenkor Kolozsvár neve eljut a nemzetközi asztrofotós nyilvánosságba is. Magyar és román asztrofotósok munkáját kerestem elő a NASA működtedte APOD (Astronomy Picture Of the Day) naponta jelentkező rovatából, jómagam egy EPOD (Earth science Picture Of the Day, az USRA üzemeltette rovat, akkoriban szintén NASA-közreműködéssel) elismerés tulajdonosa vagyok, és több kolozsvári fotó lett már a National Geographic magazinban a hónap fotója.

Ami a jövőt illeti? Nos, 2016 őszén Kolozsváron esedékes az ALAN konferencia (Artificial Light At Night), amelyen a fényszennyezés oldaláról bennünket, kolozsvári amatőrcsillagászokat is felkértek, hogy járuljunk hozzá a rendezvényhez.