Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

A Csíkszeredai Régizene Fesztiválok kezdeteiről

A Csíkszeredai Régizene Fesztivál előfutára tagadhatatlanul az az 1979-es kísérlet volt, amely Kájoni János születésének 350. évfordulóját köszöntötte. Érdekes, hogy az első, Mikó-várbeli, szabadtéri régizene-hangverseny ötletgazdája még csak nem is zenész volt: a lelkes, és sajnos azóta már eltávozott muzeológus, Miklóssy-Vári Vilmos agyából pattant ki elsőként, de ott volt már körülötte néhány kiválóan képzett, szakavatott muzsikus is, elsősorban Pávai István és Simó József, akik a kiváló kezdeményezést később a régizene országos ünnepévé, fesztiváljává tették. Jómagam, 1979-ben már eljutottam az In memoriam Kájoni János hangversenyre, és nagyon megragadott a hangulat, a lelkes társaság, magam is szerettem volna részesévé válni a gyorsan kibontakozó régizenei mozgalomnak. Tulajdonképpen már kolozsvári zeneakadémista-koromban is az voltam valamennyire: a klasszikus gitár után a lantot vettem a kezembe, szeretett tanárom, néhai Vermesy Péter jóvoltából, akinek volt egy csodálatos hangszere, amit csak úgy a kezembe nyomott: tanulj meg bánni vele. És nekifogtam, szépen haladtam, a zeneakadémia könyvtárában még néhány fénymásolt lantkotta is akadt, ezeket gyakorolgattam. Virágének- és madrigálátiratokat kísérleteztem ki, magyarországi barátaimon keresztül pedig később lemezeket, kottákat, szakkönyveket szereztem be, ilyenformán már 1979-ben elfogadhatóan tudtam tájékozódni a régizene berkeiben, itt-ott felléptem, ismergettek már, így hát gyorsan összebarátkoztam a csíkszeredaiakkal.


A szerző bemutatja a Szászcsáváson forgatott filmjét (ifj. Boér Károly fényképe)

Így kezdtem el én

Aztán 1980 nyarán ismét Csíkszeredába jöttem, természetesen a régizene-­fesztiválra: immár elvégeztem a zeneakadémiát, sőt, okleveles pedagógusként már ki is neveztek a kor gyakorlata szerint egy kelet-moldvai falu énektanárának, ahova természetesen nem kívántam áttelepedni, mert én már muzsikusnak éreztem magam, régizenésznek, ebben a világban éreztem fantáziát, láttam tennivalókat. Pávaival beszélgettem a terveimről, akivel ekkorra már közeli barátságba kerültem. És az ő segítségével sikerült is bejutnom a Csíkszeredai Régizene Fesztivál alkotóműhelyébe. Amint ősszel megérkeztem új állomáshelyemre, azonnal s szinte észrevétlenül, az akkor már profi szinten működő Kájoni együttesben találtam magam, lantosként, hegedűsként, énekesként. Itt Simó József irányítása mellett kezdtem el dolgozni, örömmel, lelkesedéssel. Aztán megérkezett Csíkszeredába, a sajnos, már néhai Kostyák Alpár is, aki a régizene mellett kiváló népzenészként is működésbe lépett. Gyönyörű, termékeny, lobogó esztendők jöttek: együtt gondolkodva kezdtük el építgetni a második Csíkszeredai Régizene Fesztivált.

Régizene – egybeírva

1981 elején járunk: hangversenyre készül a Kájoni együttes, s közben javában épül az újabb fesztivál, melynek – továbbra is együtt gondolkodva – megtaláltuk a máig is érvényes, teljesen egyedi karakterjegyét, a „régizenét”, így, egybeírva. Talán nem tűnik ez ma már annyira jelentőségteljes, fontos dolognak, ám, erre a „márkanévre” már akkor felfigyelt néhai László Ferenc muzikológus professzor, a fesztivál későbbi művészeti vezetője, aki kiváló elemzést is írt erről, azt hangsúlyozva, hogy immár megszületett az a terminus, amely köré majd tovább lehet építkezni. De mi is volt tehát akkoriban a „régizene” számunkra? Ezt ismét négyesben gondoltuk ki és határoztuk meg: minden zene, a kezdetektől a korabarokkig, az a korszak tehát, amely „nem szerepel az átlagos hangversenygyakorlatban”, különös tekintettel a magyar zenei emlékekre. De ide már segítőtársakra volt szükség. Arra hamar rájöttünk, hogy mivel belterjes mozgásterünk nem enged komolyabb kitekintést, itthon kell kutakodnunk: a mindig segítőkész László Ferenc kötött össze bennünket a kiváló, a régizene irányában is elkötelezett szebeni szász Philippi muzsikuscsaláddal, akik később szívesen vállalták a csíkszeredai fellépést. De azért voltak apró véleménykülönbségek: jól emlékszem még, amikor úgy 1981 januárjában először beszéltem telefonon Kurt Philippivel, a szebeni Cantus Serenus régizene-együttes vezetőjével, ő egy teljes Vivaldi-műsort kínált, mire én elmondtam neki, hogy mit is értünk mi „régizenén”, mire egykettőre ránk hangolódott és egy Honterus-válogatást ajánlott, amit természetesen örömmel fogadtunk. Ebben a produkcióban lépett fel Philippiék mellett, de ezúttal énekesként Hanke Katalin viola da gamba- és hegedűművész, valamint játékosként Ilse L. Herbert gordonkaművész, László Ferenc felesége, a kolozsvári Zeneakadémia tanára is. Nagyon fontos szerepet játszott továbbá a baróti Erdővidéki Camerata is Szabó Mihály vezetésével, valamint a kiváló kolozsvári fuvola- és blockflöteművész, Majó Zoltán vezette Musica Antiqua együttes is. Külön programpontkén sorolt be a csíksomlyói kegytemplomban szervezett hangverseny a fesztivál második napján. Az itt megfordult előadók közül Kozma Mátyás marosvásárhelyi, Hans Eckart Schlandt brassói és Csíki Csaba, akkoriban sepsiszentgyörgyi orgonaművészt említeném, de ebbe a munkába a sepsiszentgyörgyi Vox Humana kamarakórus is bekapcsolódott Szilágyi Zsolt vezetésével. Az erdélyi muzsikusok színe-java… Ugyanekkor kerültem kapcsolatba Boros Zoltánnal, a Román Televízió magyar nyelvű adásának szerkesztőjével, ma is jóbarátommal, aki nélkül, ma is felelősséggel állítom, a régizene-fesztivál meg sem valósulhatott volna, továbbá Borbély Zoltánnal, a marosvásárhelyi rádió zenei szerkesztőjével, a kiváló hangmérnökkel, akiből alig tíz év múltán rádiós kartársam vált.


Hangszerbemutató Demeter Miklóssal és Nemess Györggyel, a háttérben Anasztaszia Petrovna,  Demeter Miklós udmurt születésű felesége, valamint lányuk (a szerző felvétele)

A harmadik

1982-ben Pávai megvált tőlünk: meghívást kapott ugyanis a marosvásárhelyi Maros együtteshez, amelynél művészeti vezetőként folytatta munkáját. Ezután Simó Józseffel együtt irányítottuk a régizenefesztivál további útját. Tapasztalatlanságomat lelkesedéssel pótolván, igyekeztem újabb és újabb elemekkel gazdagítani, színesíteni a műsort. Folytattam a szász kapcsolatok kiépítését, sikerült rátalálni a Medgyesen működő Camerata Mediensis együttesre, amely lelkes műkedvelőkből állt. És ekkoriban vetődött fel először a gyermekprogram gondolata is: Öllerer Ágnes Bukarestben, egy Tiszahosszúmezőn dolgozó zenetanár, néhai Zonda Attila, valamint sokan mások is lelkesedtek az ötletért, így Székelyudvarhelyen felbukkant Elekes Emőke is. Ugyanakkor, az ő irányításával lett a székelyudvarhelyi Hortus Musicus együttes is az egyik meghatározó résztvevőnk. De nagyon fontos szerepe volt a fesztivál sorsának alakulásában az azóta már sajnos eltávozott Deák Endrének, aki komoly zenetörténeti kutatásokat folytatott. Ugyanígy Simó József is folyamatosan kutatott, így többek között Balassi énekelt verseinek dallamletéteit, melyekkel a Kájoni és a Barozda együttes komoly sikereket ért el. Lassan megjelentek Csíkszeredában a korabeli hangszerek, vagyis inkább azok másolatai, már megszólalt egy csembalószerűség is, Nemes György sepsiszentgyörgyi előadóművész és hangszerkészítő pedig már egy saját építésű „reneszánsz” lanton játszott. Kezdett tehát a fesztivál lassan felzárkózni az európai régizenei rendezvények koncepcionális normáihoz. Mert komolyabb külkapcsolataink nem voltak, nem is lehettek a nyolcvanas évek közepe táján. Belterjesen, de azért igyekeztünk lépést tartani.

És eljött a negyedik


A szerző és Ferencz Angéla 2015-ben

Ez pedig a fesztivál első életszakaszának legsikeresebbje lett. Érdemes tehát alaposabban megvizsgálnunk. Itt már erősebben tematizáltunk: az első napon a reneszánsz és korabarokk Közép- és Kelet-Európában téma köré építkeztünk. Az első nap hangversenyét a Deák Endre vezette Collegium Caroliensis nyitotta, erdélyi zenei emlékekkel, majd a székelyudvarhelyi Hortus Musicus együttes következett Elekes Emőke irányításával, ők egy igazi ritkaságot mutattak be egy 16. századi gyulafehérvári kottás kéziratból. Fellépett továbbá a sepsiszentgyörgyi Tinódi együttes Horváth Károly vezetésével – Szilágyi Zsolt énekelt, lanton és gitáron Nemes György működött közre. Eljött továbbá Barabás-Kásler Magda kolozsvári kamaraénekes is, akivel egy medgyesi kézirat szász reneszánsz dalait mutattuk be, őt én kísértem lanton, és itt volt a szintén kolozsvári Botár Katalin csembalóművész is. A Barozda együttes ismét remekelt, Simó József Balassi énekelt verseiből készített összeállítást, majd Pávai István a verbunkos stílus kialakulásáról tartott rendkívül érdekes, élőben illusztrált előadást. A fesztivál második napja is újdonságokat hozott: megjelent a „zenés kollokvium”, mely tulajdonképpen a legelső hazai fóruma volt a régizenével foglalkozóknak. Boros Zoltán a régizene mai előadásmódjának gyakorlati kérdéseiről beszélt, majd Nemes György és Márkus János hangszerkészítő- és előadóművészek tartottak nagyon izgalmas hangszerbemutatót. Ezután a csíksomlyói „műemléktemplomban” (már így kellett írnunk) következett egy alighanem zenetörténeti jelentőségű hangverseny. Deák Endre kutatásai során egy olyan marosvásárhelyi kottás kéziratra bukkant, melyben a nagyok nagyja, Josquin des Prés, a reneszánsz muzsika egyik legfontosabb zeneszerzője négy, mindaddig ismeretlen művét mutatta be a kolozsvári Musica Antiqua és Consort, a brassói Cantus Serenus, a nagykárolyi Collegium Caroliensis, a székelyudvarhelyi Hortus Musicus, a csíkszeredai Kájoni együttes, valamint az akkori idők „fesztiválzenekara”, a sepsiszentgyörgyi Vox Humana kamarakórus. Vezényelt: Deák Endre. (Emlékszem, miközben Szilágyi Zsolt a zsolozsmát énekelte, amely a mű szerves része volt, s az akkori rendfőnök, aki pont előttem ült a padsorban, a megfelelő helyen ájtatosan keresztet vetett, s arra azt gondoltam, hogy na, itt a vég, és nemsokra rá sajnos így is lett.) De egyelőre még újabb siker következett: a második nap estéjén, első ízben színházi előadást rendeztünk a Mikó-vár udvarán, melyben Balassi Bálint Szép magyar comoediáját játszotta a marosvásárhelyi Színiakadémia akkori végzős évfolyama: Ander Zoltán, Kőrösi Csaba, Lőrincz Ágnes, Marosi Péter, Molnár Júlia, Rekita Rozália és Salat Lehel. A díszletet néhai Kemény Árpád tervezte, a bábművészeket a szintén már eltávozott Antal Pál irányította. A zenebetéteket a Kájoni együttes játszotta Simó József irányításával. Rendezte a már szintén néhai Gergely Géza, a marosvásárhelyi Színiakadémia tanszékvezetője. Sokunkban él még ma is ez a szenzációs előadás, amely szinte hihetetlenül „ül” ott az 1983-as Csíkszeredai Régizene Fesztivál műsorában. És itt érdemes szót ejtenünk az akkori főnökeinkről, akiktől gyakorlatilag mindez függött: nyilván, ők is emberek voltak, akiknek megvoltak a maguk elöljárói, de szinte kivétel nélkül „velünk tartottak”. Ha nem így lett volna, hát bizonyosan el sem jutunk idáig. Kezdjük mindjárt a kétnyelvű műsorfüzettel, melynek kéziratát előzetesen be kellett nyújtanom az illetékes elvtársnak, jóváhagyás végett. És akár hiszik, akár nem, jóváhagyta!


1981-ben készült karikatúra a szerzőről. 
Orbán Endre munkája

Abban a korban, amikor gyanakvás kísért mindent, ami nem talált a szocreálképbe. Közvetlen főnökeim sem akadályoztak, inkább tőlük telhetően segítettek, s a fesztivál plakátjaira, műsorfüzetére sohasem került fel a „Megéneklünk, Románia” fejléc. Ez is hihetetlenül hangzik, lehet, hogy apróság, de így volt. Jogosan képzeltem, képzeltük tehát, hogy most már szabad a szárnyalás, a felső határ a csillagos ég! De nemsokára kiderült, hogy korántsem van ez így. Az első pofon már itt, a ’83-as csúcsfesztiválon elcsattant: a gyermekegyüttesek számára kitalált régizenei matinéra egyszerűen „nem érkezett meg” a Zonda Attila vezette tiszahosszúmezői gyermekcsapat. Mint később megtudtuk, az utolsó pillanatban leparancsolták őket a vonatról. De mégis lett gyermekhangverseny, a gyergyószentmiklósi Madrigál kórussal, melyet Székely-Magyari Ferenc tanár vezetett, a Bögözi Ifjúsági Együttessel, melyet Major Magda zenetanár irányított és a brassói Honterus ifjúsági kamarakórussal, melyet Kurt Philippi vezényelt. A délutáni záróhangverseny is tematizált volt (az Ars Novától a korabarokkig). Ebben a marosvásárhelyi rézfúvósötös és az Albu Lelia vezette Canto Armonico lépett fel, de itt volt Martha Kessler bukaresti magánénekes, a kolozsvári Musica Antiqua és a Zeneakadémia Collegium Musicum Academicum együttese, a brassói Cantus Serenus, a csíkszeredai Kájoni együttes és zárásként a nagykárolyi Vox Renata énekegyüttes, amelyet Deák Endre egy olasz madrigálkomédiával állított ki a Mikó-vár udvarának karzatára, a válaszolgatós tételek korabeli hangzása kedvéért. Este pedig az akkoriban már világhírű bukaresti Madrigál kórus lépett fel a Mikó-vár udvarán, Marin Constantin érdemes művész vezényletével.

Az ötödik

Amikor nekifogtunk, sejtelmem sem volt arról, hogy számomra ez lesz az utolsó. A szokott lendülettel álltunk munkába, de volt valami a levegőben. Már nem úgy működtek a dolgok, mint az előző esztendőkben. A már bejáratott műsorrészletek egyelőre megvalósultak, volt hazai és hazai vonatkozású régizene a brassói Cantus Serenus, a kolozsvári Musica Antiqua, a nagykárolyi Collegium Caroliensis és a sepsiszentgyörgyi Vox Humana kamarakórus révén. Ismét volt zenés kollokvium Myriam Marbé bukaresti és Csíki Boldizsár marosvásárhelyi zeneszerzővel, akik a régizene szerepéről beszéltek a kortárs zeneművészetben. Aztán ismét sikerült újítani, a népzene és műzene kölcsönhatását bemutató összeállításban már a székelyudvarhelyi Venyige néptáncegyüttes is fellépett Fodor Béla vezetésével. És ismét volt szombat esti színházi előadás is, melyet ezúttal a sepsiszentgyörgyi társulat vállalt magára. Angelo Beolco Csapodár madárka című vígjátékát Márton Árpád, akkoriban még társulati színművész rendezte. A siker ezúttal sem maradt el, ámbár, a hirtelen lezúdult eső miatt a régi művelődési házban került sor erre az előadásra, de a közönség velünk tartott. Ezúttal is. És volt gyermekműsor és a záróhangverseny is a már bevált tematizálással zajlott: Európai régizene a középkorban, Dalok és táncok a Shakespeare-kori Angliában, Carmina Burana és Dalok, táncok a 13–14. századból. Lejárt tehát az ötödik is, melynek végeztével búcsút kellett mondanom a régizenefesztivál szerkesztői-szervezői csapatának.


Közönség a Mikó-vár udvarán a Régizene Fesztiválon 2016-ban (a szerző felvétele)

Tanárként működtem a továbbiakban, de lelkes tagja maradtam a Kájoni régizeneegyüttesnek. A legutolsó „régi” évjáratú fesztiválon már csupán lantosként vettem részt, majd eljött az 1986-os esztendő, amely elhozta a Csíkszeredai Régizene Fesztivál megszűnését. Nagyon szomorú érzés volt az elárvult színpadot, a suttyomban levakart plakátok üres helyét látni, valamint az értetlenkedő kérdésekre válaszolni. De éreztük valamennyien, hogy a befektetett energia nem veszett el, és lesz egy olyan újrakezdés, amelyben ismét megtaláljuk majd egymást. És lett is, sokkal hamarabb, mint gondoltuk volna. László Ferenc, majd Filip Ignác szakmai irányításával ismét fellendült a régizene-fesztivál, és végre eljött a nemzetközi kitekintés ideje is. A kilencvenes években immár rádiósként rendszeresen visszajártam ide, felejthetetlen estéket beszélgettem végig Kobzos Kiss Tamással és másokkal, felvételeket, interjúkat készítettem, igyekeztem tovább szolgálni az egykor felvállalt ügyet. És hatalmas megtiszteltetés volt számomra az, amikor 2015-ben megkerestek a csíkszeredai fesztivál szervezői azzal, hogy készítsek elő egy szakmai kerekasztalt a mindenkori fesztivál nulladik napjára. Mondanom sem kell, mennyire szerettem ezt a feladatot. Hosszasan keresgéltem, majd meg is találtam a rádió archívumában a korabeli csíkszeredai felvételeket, melyek ekkorra már szenzációszámba mentek. Az első ilyen kerekasztal a fesztivál rövid történetével kezdődött, archív bejátszásokkal, és a korabeli hangszerek hiányának pótlásáig jutott el. A másodikat a váratlan hirtelenséggel eltávozott Kobzos Kiss Tamás emlékének szenteltük, majd legutóbb, a harmadik kerekasztal során a reformáció félévezredes évfordulója előtt tisztelegtünk. Sajnos, már nem vagyok aktív muzsikus. De azt hiszem, a csíkszeredai régizene-fesztivál bűvölete nálam most már kitart életem végéig. Úgy legyen.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Önéletrajzi vallomásában Barta László a következőképpen fogalmazott nekem: „a hajdani Stúdió Színpad után kutakodva, írásban megkerestem a Budapesti Országos Színháztörténet Múzeum és Intézetet, valamint az Országos Széchenyi Könyvtár Színháztörténeti Tárát azzal kapcsolatban, hogy van-e tudomásuk a hajdani Stúdió Színpadról, amely közel 25 éven át a város harmadik színházaként működött. A nemleges, kiábrándító válaszok után nekiálltam összegyűjteni a Stúdió történetét, támogatást, adatokat kérve a volt tagoktól, akiket elértem."

fesztivál

Ursula Philippi már gyermekkorában beleszeretett az orgonába, és azóta sem tud elszakadni a hangszer lenyűgöző világától, teljesen elkötelezte magát neki. A bukaresti Ciprian Porumbescu Konzervatórium orgona szakán végezte tanulmányait, számtalan díjat nyert nemzetközi és hazai versenyeken, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia professzora volt, ahol tízévi megszakítás után újraindította az orgonakurzust. Együttműködött különböző zenészekkel olyan diszkográfiai anyagok létrehozásában, mint az Organ Landscape Transylvania vagy a Máté-passió. Kezdetben orgonaműveket publikált, az utóbbi időben pedig különleges figyelmet szentel Erdély régi orgonáinak megmentésére.

Emberöltő – átlagosan harminc évet jelent, annyi időt, ami alatt egy nemzedék felcseperedik, és meghatározó tényezővé válik egy közösség életében. A magyar nyelv értelmező szótára szerint 25 és 35 év közötti időszak.

Zenei körökben kiváló, talán a legkiválóbb zongoramárka, teljes nevén Steinway & Sons, melynek gyára német eredetű. Heinrich Engelhard Steinweg 1853-ban alapította, aki egy évre rá Steinwayra változtatta nevét az Amerikai Egyesült Államokban. Tekintettel a hangszer kitűnő tulajdonságaira, a gyártás hamarosan fellendült. Sorozatban készültek a zongorák és a pianínók. Habár H. E.

márton jános

Az alábbi Saszet Géza jegyzetet abban találtam, ami a Harag György rendezte Tomcsa Sándor: Műtét című darabja alkalmából készült. Sok képpel az előadásban játszó színészekről, írások Tomcsától, és róla, Kántor Lajos cikke Harag György rendezéseiről – és Márton Jánosról egy laudáló cikk Saszet Gézától.

kocsis kitti, kájoni jános

Kájoni János igazi polihisztor volt, sokoldalú tudományos és művészeti munkássága méltán emelte őt Erdély nagyjai közé. Emlékezünk rá, mint 17. századi Ferences rendi szerzetesre, zeneszerzőre, orgonaművészre és -készítőre, botanikusra, építészre, nyomdászra és könyvkiadóra, viszont ma is időszerű munkásságáról, hagyatékáról és személyéről még mindig vajmi keveset tudunk.

Páskándi Géza

A Páskándi Géza-művek színpadi megjelenítései a börtönévek utáni időkben kezdődtek. Elsőnek a szülőföldön szólalt meg a Külső zajok c. színpadi műve, majd költeményeiből, esszéiből és más írásaiból is közönség elé kerültek. Játszottak Páskándit hivatásosak és műkedvelők, ami a szerző iránti széleskörű érdeklődésről árulkodik. A továbbiakban a színpadi, illetve pódiumi Páskándi-előadásokról szólok azok megszületésének időrendi sorrendjében. Nem lesz szó a különböző alkalmi, a különböző alkalmakra készült előadásokról, és a vendégjátékokról sem.

Rendhagyó hír „rázta meg” nemrég Székelyföld számos iskoláját és óvodáját, ugyanis Zorkóczy Zenóbia színművésznő, alias „Rosszcsont Zénó”, gondolt egy merészet, és „megszökött” otthonról, hogy néhány hónap alatt eljusson 100 olyan településre, ahol „még a madár sem jár”.

csíkszereda régizene fesztivál

„A színvonalas programok, világhírnévnek örvendő együttesek és hangszerkülönlegességek kavalkádja olyan gazdag és változatos régizenefesztivált kínál, ahol a közönség bátran belefeledkezhet a mindenkor aktuális ÖRÖM-be” – írja az idei zenei esemény kínálatáról a programfüzetben Filip Ignác Csaba, a fesztivál művészeti vezetője. Minden esztendőben valamilyen zenei csemegével kedveskednek a szervezők e nagyszabású kulturális rendezvényen. A júliusi fesztivál nagy eseménye az egyetemes zenetörténet egyik legnagyobb művének, Johann Sebastian Bach két zenekarra, két kórusra és szólistákra írott Máté-passiójának a bemutatása volt, mely hatalmas sikernek örvendett nemcsak Csíkszeredában, de a bukaresti Athenaeumban és a Brassói Fekete templomban is. Évek óta a fesztivál programkínálata, lebonyolításának menete egyre művészibb és profibb színvonalat mutat a főrendezőnek, a Hargita Megyei Tanács égisze alatt működő Hargita Megyei Művelődési Központnak köszönhetően.

Mindenkiért lüktető, sérülékeny színészlelkekről

Színész, újságíró, lelkész, tanár – van, aki megírt, van, aki kimondott szóval igyekszik valami ellen vagy valami mellett küzdeni, valamiért örülni, valami előtt tisztelegni, s bár munkájuk eszköze és gyakorlati útja különböző, legalább egy dolog közös jellemzőjük: hivatásuk minden egyes percében cipelik a nemzetük keresztjét, a nemzeti kulturális élet őrző-védői, akik átérzik és igyekeznek érteni is a különböző korokat. Nánó Csaba újságíró művészlelkek iránti érzékenysége, kérdezni tudása mindig is lenyűgözött, Egy élet nem elég című második interjúkötetében megmutatja, hogyan is cipelték azt a bizonyos keresztet neves erdélyi színészek a függöny mögött.

lamentáció

Idén július 9. és 14. között zajlik a Csíkszeredai Régizene Fesztivál, amelynek immár tízedik éve kísérője a Romániában egyetlen Régizenei Nyári Egyetem. A nyári egyetem alatt az oktatáson kívül idén is lesznek szakmai előadások. A fesztivál idei fő témájához, a Reformáció 500. évfordulójához kapcsolódva a lamentáció műfajáról Cs. Szabó András csíkszeredai zenetanár tart előadást. 

oravicabánya színház

Thália papjai évtizedek óta csak nagy ritkán, ünnepi alkalmakor lépnek az ország legrégebbi kőszínházának deszkáira, amelyeket leginkább a zenészek koptatnak. A bécsi operaház magánénekesei, Simina Ivan és Aura Twarowska, valamint a temesvári zongoraművész-házaspár, Manuela Iana és Dragoș Mihăilescu tart néhány esztendeje mesterkurzusokat Oravicabányán nyaranta, amelyek keretében több hangversenyt is tartanak a legendás színház remek akusztikájú, szemet kápráztató szépségű termében. A záró koncerteket a temesvári, a resicai és boksánbányai zenekedvelők is megtisztelik jelenlétükkel.

puck bábszínház

A csecsemőszínházban a vers világteremtő erővel bír. A versekben megjelenő képeket, tájakat lakja be játékával a bábos, a versek ritmusa adja az előadás ritmusát, elmondva, skandálva, duruzsolva, énekelve a vers megteremti az előadás képi és hangzásvilágát, amelyen keresztül működni kezd az oly sokszor emlegetett színházi mágia. 

eszik vagy isszák

A kolozsvári színház az ESziK vagy isszák? projektjét 2015 szeptemberében indította. Célja, hogy a programban résztvevők – kisiskolások, kamaszok, egyetemi hallgatók és felnőttek – szociálisan érzékeny színházszeretőkké és -értőkké váljanak. A színházpedagógiai tevékenység olyan alternatív tanítási módszer, amely fejleszti a résztvevők általános műveltségét és közösségben való felelősségvállalását. Másfél év alatt több száz kolozsvári diák, egyetemista és felnőtt vett részt a különböző oktatási csomagok foglalkozásain.

studio szinpad

„A Stúdió Színpad megalapítója Horváth Béla volt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház tagja, komikusa. Kiváló szeme volt a tehetségek felismeréséhez.”