Suba Gyöngyi

,,A szülőföld három szem sárga szilva egy fekete sírkőlapon, és az a gyerekes meggyőződés, hogy miközben a kövön átmelegedett gyümölcsöt majszolgatom (...), dédnagyapáink emlékéből táplálkozom, akikhez lenyúlik a szilvafa gyökere (...) A szülőföld számomra halk, de folyamatos harangzúgás, amely a napfényt ringatja és az aranyló galuskákat a vasárnapi húslevesben…’’ (Bálint Tibor: Könyörgés kétségbeesés ellen)

Szülőföldem, itthonom a Bekecsal­ja, a Nyárád tere. Ide kötnek az ősök, az ősök taposta rögök, a rög alatt pi­henő ősök, az első lépésem, az ébresz­tő rigó hangja, a fülemüle altatódala… Orbán Balázstól tudjuk, hogy: „A Bekecs az Marosszéknek, mi a Hargita Udvar­helyszéknek, mi a Nemere Három­széknek.” Továbbá azt is tudjuk, hogy a Nyárád „az egyedüli székelyföldi folyó­ink között, mely eredetétől fogva a Ma­rosba szakadásáig, mindenütt székely partokat mos és termékenyít, mely a Székelyföldnek ugyan legkisebb, de leg­ragaszkodóbb folyója”.

A Bekecsalja földrajzi és néprajzi tá­jegység, amely magába foglalja a Kis-és Nagy-Nyárád felső és középső sza­kaszát, valamint a Kis-Küküllő felső folyásának vidékét.

A Nyárádmente a történelmi Marosszék része. E vidék a Kárpát-haza legsűrűbben lakott területe. A szőke Nyárád alig 80 kilométer hosszú sza­lagja gyöngysorként fűz össze majd­nem 70 települést. A Nyárádmente ter­mészetes központja, Nyárádszereda, hajdan mezőváros, századokon át egész Marosszék székhelye volt. Ma is a térség legjelentősebb közigazgatási, gazdasá­gi, kereskedelmi, kulturális központja. 2003-ban kapta vissza a városi rangot. Nem felkapott turisztikai célpont e vi­dék, bár látnivaló, műemlék, emlékmű, emlékhely is bőven van. Íme, a jelentő­sebbek Nyárádszeredában:

• a szentannai református templom, amelyet Hunyadi János építtetett az 1442. évi marosszentimrei csata em­lékére, és a mellette levő kilenc lábon nyugvó faharangláb 1631-ból.

• az andrásfalvi református templom régi cinteremkapuja 1723-ban készült, talán a legrégebbi gyalogkapu Székely­földön.

• amire igazán büszkék vagyunk, hogy eleink itt választották 1605. feb­ruár 21-én Erdély fejedelmévé Bocskai Istvánt. Nagy fejedelmünk mondása örökérvényű: „minden birodalomnak legnagyobb erőssége az egyesség, és az Isten áldása is az egymás szerető­kön terjed bővebben”. Bocskai István (1605–1606) erdélyi fejedelem mellszob­ra – Horváth Géza munkája – a Bocskai István fejedelem és II. Rudolf császár közötti, 1606. június 23-án megkötött ún. bácsi béke 300. évfordulójára ké­szült, és a történelem viharait átvészel­ve harmadszori leleplezés után (1906, 1940, 1997) áll a református templom előtti talapzaton, a millenniumi hársfa közelében. Nyárádszeredában az 1989. Adott a Bocskai kultusz reneszánsza.

• a református cinteremben látható a Székely határőr szobra, a portikus előtt Csaba királyfi mellszobra (Blaskó János műve) fogad.

• Deák Farkas (1832–1888) 1848-as for­radalmár mellszobra (Bocskay Vince alkotása) a főtéren, síremléke pedig az andrásfalvi temetőben található. Deák Farkas történész, drámaíró, akadémi­kus, több tudományos társaság és köz­művelődési egyesület tevékeny tagja, a népek szabadságát sürgető közéleti személyiség volt. Időszerű ma is őt idéz­ni: „…a nemzetiség eszméje azt jelenti, hogy mindenik a maga sajátságait őrzi és megtartja anélkül, hogy távolról is eszökbe jutna azt egymásra erőszakol­ni”. Az általános iskola néhány éve vi­seli nevét.

Épített örökségünk a Rózsa utcában a Kós Károly tervei alapján készült csalá­di ház és a hajdani járásbíróság és fog­da épülete.

A több évszázados múltra vissza­tekintő nyárádszeredai nagyvásárok tették leginkább híressé-nevessé vá­roskánkat. K ós K ároly í rja: „ A nyárád­szeredai vásár mégoly futólagos meg­látogatása is áttekintést nyújthat a környék többnyire sovány határú falvai népének életrevalóságáról, iparkodásá­ról, mellyel a helyi szerény adottságok kihasználásával saját erejéből viszony­lag magas életszínvonalat biztosított magának.” 1606 óta évente négy nagy­vásárt tartanak Nyárádszeredában. Leghíresebb a ,,hordási’’, azaz augusz­tus 1-i vásár, amikor újabban a Város­napokat is ünnepeljük.

,,Kultúránk tesz felismerhetővé bennünket…’’ – mondja Hegedűs D. Géza. Kultúránkat örököltük. Éltetni, gazdagítani – csupán ez a mi felada­tunk. Ebben jelentős szerepe van az iskolának.

Az iskola

Első írásos említése 1332-ből való. Nyá­rádszentannán (ma Nyárádszereda egyik utcája) Phintea szerzetes volt az első tanító, aki betűvetésre, számolásra tanította a gyermekeket. 1615-ből szár­mazó írásos dokumentumok népiskola működését említik. Kisdedóvót az első világháború idején alapítottak váro­sunkban. Az egyházi iskolákat, mint máshol is, 1948-ban, a kommunista diktatúra idején államosították. A kö­zépiskola 1956/57-es tanévben kezdte meg működését, akkor Maxim Gorkij Középiskola volt a neve.

1993-ban kertészmérnöki képzés in­dult, és működött 20 éven keresztül. Akkor büszkén mondtam volt, hogy Nyárádszeredában az óvodától az egye­temig ,,csak’’ magyar nyelvű okta­tás van.

Ma örömmel tölt el, hogy az óvodák­ban, iskolákban – mint mindig – nem­csak oktatás, hanem nevelés is folyik. A meghirdetett általános műveltségi versenyek: óvodásoknak a Kiskurutty Játéktanoda és a Kurutty kisiskolás vetélkedő már több éve tartja lázban a gyermekeket, pedagógusokat. Megyei és országos első helyezést többször is nyertünk. Országos és Kárpát-meden­cei matematika- és anyanyelvi vetélke­dőkön is szép eredményekkel szerepel­nek az általános iskola tanulói. A Bölcs diákok és az Örökségünk őrei országos szintű versenyen második helyezést ér­tek el a Bocskai István Elméleti Líceum csapatai.

A közművelődésről

Hadd idézzem Kodály Zoltánt: ,,Az út a boldogabb élethez a műveltségen ke­resztül vezet”. Nos, amikor nemzeti identitásról beszélünk, a székely em­bereknek, a nyárádmenti embereknek a magyar identitásáról szólunk, és a nyelv mellett kiemelkedő szerepet kap a néphagyomány, a népdal, a néptánc, a népmese, mindaz, amit örökségül kaptunk. Ezek nélkül nem is lehet el­képzelni nemzeti identitást.

Az EMKE

Városunk elöljárói, tehetős gazdái a múltban is fontosnak tartották a kö­zösségi élet megszervezését, a magyar kulturális élet fellendítését. 1868-ban Nyárádszeredában megalakult a Köz­művelődési Egylet, majd 1994 január­jában alakult újra az EMKE helyi fiók­ja, amit Bocskai István Közművelődési Egyesületnek neveztük el. Már azon év februárjában meg is szerveztük az első Bocskai-estet. E jeles, fejedelem­választási évfordulós ünnepünk mára több napos rendezvény sorozattá bő­vült. A diákoknak történelmi vetélke­dő, szalagavató, teremlabdarúgó torna teszi emlékezetessé e napokat. Továbbá tudományos és kulturális előadások, könyvbemutatók, képzőművészeti kiál­lítások, irodalmi-zenés összeállítások, egyházi megemlékezés, koszorúzás szí­nesítik az ünnepélyt.

Az első Gyöngykoszorú néptánc-, népdal-, népzene- és népviseleti ta­lálkozót 1991. április 28-án Nyárádsze­redában szerveztük meg. Azóta éven­te legkevesebb öt-hat ilyen találkozót tartanak Maros megyében. ,,Az elmúlt húsz évben százezrek vettek részt a népzenei és néptánc mozgalomban” – írta a Maros megyei napilap, a Népúj­ság hasábjain az évforduló kapcsán dr. Ábrám Zoltán, az EMKE Maros megyei elnöke. Az e téren végzett munkáért az EMKE emlékoklevelét nyújtotta át Nyárádszereda közösségének és Suba Gyöngyi közművelődés szervezőnek, továbbá Szabó Évának – aki férjével, néhai Szabó Pállal együtt indította út­jára ezt a mozgalmat –, valamint Bö­löni Domokos újságírónak. „A termés beérett, és nem csak nevében! – fogal­maztam akkor a cikkíró –, hiszen az 1991 tavaszán Rügyfakasztó Gyöngyko­szorú névvel indult találkozót átszer­veztük, és pár éve már Szüreti Gyöngy­koszorút tartunk, mivel nálunk az őszi betakarítás utáni mulatságoknak van hagyománya.”

Több hasonló kulturális rendezvényt szerveztünk, és szép eredménnyel vet­tünk részt a Csak tiszta forrásból és a Hajnal akar lenni népdalvetélkedőkön, vagy a Gellért Sándor és Bartalis János szavalóversenyeken.

Az EMKE égisze alatt rendszeressé váltak az író-olvasó találkozók, a könyv­bemutatók, az idősek napi rendezvé­nyek, a március 15-iki ünnepségek, a képzőművészeti kiállítások, a honis­mereti kirándulások, a gyermek-kézmű­vesfoglalkozások, a rovásírás-oktatás, a gyermeknap ünneplése, a Mikulás-na­pi ünnepélyek, a mesemondó versenyek…

Alkalmi kiadványunk is volt a Bekecsalja. A lelkes szerkesztőcsapata közel egy évtizedig jelentette meg a kis újságot.

A könyvtár

1860-ban megalakult a Kaszinó, amelynek 2000-nél több kötetből álló könyvtára van – olvashatjuk Vára­dy-Berey Erdély monográfiája című könyvében. 1865-ben Nyárádszeredai és Vidéki Olvasó egylet működéséről ír a Helységnévtár. Az EMKE hajda­ni jegyzőkönyvében olvassuk: „…az egylet mintegy 200 db. kötet könyvvel rendezte be tékáját, e mellett nyáron jár egy gazdasági lapja, és télen egy politikai napi és egy szépirodalmi ré­szes heti lapja.” A Közművelődési Dal és Ifjúsági Kör könyvtárát említi 1903- ban a református esperesi vizitáció jegyzőkönyve.

1954–2003-ig Községi Könyvtár mű­ködött, majd 2003 óta Városi Közkönyv­tár néven a mai napig is az olvasók ren­delkezésére áll közel 20 000 kötettel.

Az első iskolai könyvtár 1949-ben lé­tesült. Ma 17 000 kötetes könyvtára van az általános iskolának és 16 500 köte­tes tékája a líceumnak. Könyvtára volt még az árvaháznak és a Nyárád Kisipa­ri Termelő szövetkezetnek is.

A kórusmozgalom

A 19. század második felében főleg re­formátus egyházi kórusokból indult útjára, és virágzott ki az énekkari ún. dalármozgalom, majd megalakultak az első polgári énekkarok. A Nyárádszere­dai Református Egyházközség közgyű­lése 1866-ban határozta el a Közműve­lődési Dal- és Ifjúsági Kör létrehozását. A kommunizmus idején az egyházi kó­ruséneklésre lassan rátelepedett a népi demokrácia vészjósló csendje… 1968-ban, a centenárium kapcsán felvető­dött a kórus újjászervezésének kérdése. Varga Sándort kérték fel karnagynak, aki férfikórust alakított. Lázas készülő­dés után 1968. december 15-én tartották meg a centenáriumi ünnepséget. A ti­zenkét fellépő kórusból négy nyárád­szeredai volt.

1991 óta Ferencz Csaba ének-zene ta­nár, karnagy vezényletével a női kar újra hallatja a hangját Bocskai István Dalkör néven. 2014-ben Magyarorszá­gon a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége – a KÓTA – a magyar kórusok országos mi­nősítő rendszerének Ezüst szakmai fo­kozatával ismerte el felkészültségüket. 2018. augusztus 20-án Ferencz Csaba karvezető magyar állami kitüntetés­ben részesült.

A Deák Farkas Általános Iskola kó­rusa 1968-tól megszakítás nélkül mű­ködik. Kezdetben Ferencz Csaba tanár, jelenleg fia, Ferencz Őrs karvezetésével.

Az elemi osztályok énekkarát Nagy Eszter tanítónő, énektanár vezeti egy évtizede.

Itt említem meg Csegzi Sándor kán­tortanító nevét is, aki évek hosszú so­rán az árvaházi gyermekekből man­dolinegyüttest toborzott, és egyházi énekkart is szervezett, vezényelt az 1990-es évek elején.

Az adventista gyülekezetnek 1949 óta serdülő és felnőtt énekkara, és 1971-től fúvószenekara van. A Credo karnagya Cazan Vasile a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia igazgatója.

A színjátszás

Színjátszó kör Nyárádszeredában 1893- ban létesült. Kisebb-nagyobb megsza­kításokkal működött, még az 1990-es években is. Jelenleg évente egyszer a farsangban tartanak vidám mókás előadásokat. Irodalmi-zenés összeál­lításokat 1970–80-as évek végéig Kiss Hajnal magyartanár, majd utódja Lász­ló János szerkesztett, állított szép sike­rekkel színpadra. Országos versenye­ken román környezetben is dobogós helyezéseket értek el.

A néptáncmozgalom

Nyárádszeredának mindig, még a kommunista diktatúrabeli Megének­lünk, Románia! fesztivál idején is vol­tak olyan kultúrateremtő és -támoga­tó emberei, akik szívükön hordozták a magyar népdal- és néptáncoktatást. A több mint 50 éves múltra visszatekin­tő nyárádszeredai néptáncmozgalomra épül a ma már híres néptáncegyüttes. Az iskola mellett néptánccsoportja és zenekara volt a Nyárád Kisipari Szövet­kezetnek is.

Az 1990-es évek végén a szövetkezet felszámolása után a munkások he­lyét színpadon a Bocskai István Iskola­központ diákjai vették át. 1994-ben az EMKE és a Bocskai Alapítvány szerve­zésében már 140 tagú néptánccsopor­tunk volt, apró gyermekektől házas felnőttekig. Az oktató kezdetben Bal­la Antal, majd a Maros Művészegyüt­testől Domokos István, Fazakas János, Veress Kálmán és helyi pedagógusok voltak.

A csoportnak 1998 óta Bekecs Nép­táncegyüttes a neve. 2007-től együtte­sünk újraszerveződött, azóta vezetője Benő Barna Zsolt. A Bekecs Néptánc­együttes az önkormányzatokkal közö­sen 2012-ben néptáncoktatási progra­mot idított, amelynek eredményeként jelenleg Nyárádszeredában öt és a kör­nyéken további 21 tánccsoport létezik.

2014-ben mi voltunk az egyetlen csa­pat Erdélyből, aki továbbjutott a Fölszál­lott a Páva tehetségkutató versenyen, és döntősként átvehettük a legjobb hatá­ron túli előadónak járó különdíjat.

2017-től Néptáncszínházként műkö­dik az együttes.

A Bocskai István Alapítvány

1992-ben a középiskola igazgatójának, Adorjáni Árpádnak az az ötlete támadt, hogy hozzanak létre egy alapítványt. A nemes szándékok mindig nemes se­gítőkre találnak, így 1993-ban be is ik­tatták az alapítványt. A Bocskai István Alapítvány főbb célkitűzése nemzeti kultúránk ápolása, hagyományaink továbbadása, a hitélet megerősítése, az ifjúság szellemi és jellemi palléro­zása. Elmondhatjuk, hogy az eltelt ne­gyedszázad folyamán az alapítványnak sikerült megvalósítania kezdeti céljait.

Jó ügyeket szolgál, rendezvényeket szervez még a Kerecsen és a Titán Egye­sület, valamint a Nyárádmente Kistér­ségi Társulás.

Ha Carl Zimmer amerikai tudomá­nyos szakírót idézem – miszerint „a kultúra nem az életünk egy része. Épp fordítva: mi vagyunk a része a kul­túrának –, akkor elmondhatom: bol­dog vagyok, mert amit kezdetben az EMKE égisze alatt szerveztünk, mára már többnyire az önkormányzat támo­gatásával, a polgármesteri hivatallal közös szervezésben történik, illetve más civil szervezetek viszik tovább, éltetik a közművelődést. Rendkívül fontosnak tartom, hogy nagyon jó a kapcsolat a felsorolt civil szervezetek és a magyar történelmi egyházak között. Nem ritkák a közös ünnepi-közművelődési rendez­vények. Ilyenek a szüreti bálok, a gólya­bálok, az adventi közös gyertyagyújtás és műsor, a hagyományos termékek vá­sára, a karácsonyi–újévi néptáncgála, a kabaré műsorok, a farsangi előadások, bálok, karneválok, a Bocskai Napok, a március 15-i ünnepségek, a húsvéti ün­nepkör megélése, a gyermek- és felnőtt hangversenyek, a városnapok, a kézmű­ves foglalkozások, a rovásírás-oktatás az író-olvasó találkozók és könyvbemu­tatók, a magyar történelem és irodalom jeles napjainak megünneplése, a külön­féle kiállítások, a vendégelőadások foga­dása, a testvérvárosi kulturális kapcso­latok éltetése.

Városkánk közművelődési életé­nek e rövid bemutatása után, hiszem, hogy nem a kultúraéhség miatt távoz­nak hosszabb-rövidebb időre a nyárád­menti emberek. Jancsó Benedek sze­rint: „A népek jellemét alkotó testi és lelki tulajdonságok azon hatások ered­ménye, melyeket a származás, a kör­nyezet és történeti fejlődésük menete gyakorolt egyéniségük kialakulására.” Minket a Nyárád örök hűségre, a Bekecs büszke tartásra tanít.

Szülőföldünk a Bekecsalja, Nyárád tere, egy életre sugárzó, szívet-lelket melengető szeretet, halálig visszahúzó erő, biztonság. Hiszem, hogy mindnyá­junk lelkében ott él egy talán elfeledett, netán eltemetett, de álmainkban ezer­szer is visszatérő múltunkat dédelgető Szülőföld. Jánosházy György soraival kérek és biztatok mindenkit: „Te csak maradj… Ó, nézd e kék eget: / a csilla­gok hol ilyen fényesek?… / Miénk e föld, e szent kőrengeteg, / komor bölcsője hangtalan daloknak, / e bús erdők, fe­hércsuklyás hegyek. / S a csillagok se­hol így nem ragyognak… // Ne menj… Ott más a föld s az emberek: / ott árva leszel és gyökértelen…”