Parászka Miklós

A Csíki Játékszínről, Csíkszereda két évtizede alapított önkormányzati színházáról nem lehet érdemben beszélni Szabó Enikő művészi pályájának bemutatása nélkül. S ugyanígy Szabó Enikő színészi teljesítményéról, alkotómunkájának esztétikai és erkölcsi hátteréről sem lehet a Csíki Játékszín fejlődésének még oly vázlatos bemutatása nélkül szólni. Úgy alakult, hogy a kettő az évek során szorosan és termékenyen összefonódott.

Szabó Enikő

Adott tehát egy polgári ambícióból született vidéki színház, mely létrejöttével eltünteti az utolsó fehér foltot az erdélyi magyar színházi intézményhálózat térképéről azzal a célkitűzéssel, hogy pragmatista művészetfelfogást érvényesítve egy régió szolgálatába álljon, hogy ott az embereknek tartalmasabbá, örömtelibbé tegye az életét. És adott egy színésznő, aki maga is falusi, kisvárosi környezetből érkezvén elkötelezettjévé válik egy olyan műhelymunkának, melyben a társulat fogalma felfrissül, egymás társává szegődött emberek csoportját jelenti, amelyben a vidék nem az elmaradottság és a jelentéktelenség, az öntetszelgő befelefordulás szigetét, hanem a globalizálódó világ értékek iránt fogékony, szabad vegyértékkel rendelkező alapegységét képezte.

Szabó Enikő a 2000–2001-es évadban, a Csíki Játékszín működésének második évadában szerződött a csíkszeredai színházhoz. Első szerepei máris kijelölték színészi pályájának fő vonalait, s ezek egybeesnek a színház művészi programjának legfontosabb koordinátaival. A szezont Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéje nyitotta, amelyben Enikő a három ördögfi egyike, Kurrah. A boldogságkeresés magyar klasszikus mesedrámája a korszerűség igényével, utaztatható, falvakon is bemutatható kiállításban kerül színpadra. A pályakezdő színésznő hagyományosan fiú karakter szerepében, tomboló játékkedvvel, ifjonti teremtő türelmetlenséggel játszott. Decemberben a Brandon Thomas: Charley nénje zenés, szórakoztató színházi előadás volt repertoáron. A fiatal színésznő Donna Lucia D’alvarezt játszotta. Ez már alkatához közel álló feladat volt, végre kivételes énekhangjával is bemutatkozhatott, csak a szerep életkorához kellett igazodni néhány évtizedet. A fi atal társulat tagjai között egyelőre nem voltak más generációkhoz tartozók, ez kihívás volt a színészeknek és a társulat vezetésnek egyaránt. Márciusban Ramón María del Valle-Inclán: Vérkötelék című műve következett, mint táncszínházi stúdió produkció, nehéz és igényes spanyoltánc-technikával. Klasszikus dráma, zenés előadás, kísérleti színház. Igazi népszínházi program, ahol nincs helye a műfaji sovinizmusnak, de helye van a művészszínházi értékek keresésének. Ahol a színház egyszerre létfilozófiai műhely, a közösségi élet fóruma és a hétköznapok fáradalma utáni rekreáció helye. Itt a színészeknek előítéletmenteseknek és sokoldalúaknak kell lenniük, minden formát és minden alkalmat megragadva az élményszerű emberábrázolásra.

Visszatekintve láthatjuk a kihívásokkal, buktatókkal teletűzdelt pályát, amelyen Szabó Enikő önmagával is megküzdve kiemelkedő helyet érdemelt ki. Önmaga keresésére jellemző, hogy még pályája kezdeti szakaszában, 2002 és 2004 között Sepsiszentgyörgyre szerződött. Néhány emlékezetes szerep erejéig bekapcsolódott a jeles színházi műhely munkájába, de az ott eltöltött két évad után úgy ítélte meg, első szerelmével nem tud szakítani, s a visszatérés szándékával újra jelentkezik a Csíki Játékszínnél, ahol mára megkerülhetetlen vezetőszínésznőnek számít. Ahogy az első évadban, úgy a továbbiakban is hol markánsan megfogalmazott, alkatától távol álló karakterszerepekben, hol személyes adottságaira épülő, fáradtságot nem ismerő alkotómunkával megteremtett alakítások sorában láthattuk. Ő Capuletné a Rómeó és Júliában, Jourdainné az Úrhatnám polgárban, Lady Milford az Ármány és szerelemben, Muskátné a Liliomban, Madeleine Béjart a Képmutatók cselszövésében, Vaszilisza Karpovna az Éjjeli menedékhelyben, Kaminska Az imposztorban. Az ő alakításában maradt emlékezetes számos epizódszereplő, Csuriné a Kakuk Marciban, Vallet-né a Szemenszedett igazságban, ápolónő A Napsugár fiúkban, Halmi Zsuzsa a Tisztelt házban, Marina dada a Ványa bácsiban, mostohaanya a Párnaemberben, asszony a Portugálban. A meghívott rendezők szereposztások sarokkövének tekintik, vezető helyen számolnak vele. Ezek a munkakapcsolatok fűzérbe szerveződnek, Victor Ioan Frunză több ízben kikérte a színésznőt más színházakban készülő produkcióihoz. A 2017–2018-as évad kiemelkedő vállalkozása a csíkszeredai színházban a Kurázsi mama és gyermekei. Kurázsi mama: Szabó Enikő. A brechti üzenet célba talált, a közönség nem tud szabadulni a hatás alól, a beérkező szavazatok alapján Enikő lesz az év színésznője.

Szabó Enikő, a színésznő portréját e rövid méltatásban aligha lehet megrajzolni, s talán törekedni sem kell végleges vonások megrajzolására, hiszen életkoránál fogva művészete további kiteljesedésére számíthatunk. Erre sarkallja őt a pálya szenvedélyes szeretete, az alkatából fakadó csillapíthatatlan kíváncsisága, a különböző műfajokhoz való előítéletmentes vonzódása, melynek a színpadi alakításokon kívül eddig is számos pódiumelőadást, alkalmi versmondást, emlékezetes dalestet köszönhetünk. Azt azonban bátran kijelenthetjük, 2019-ben is jó helyre, méltó kézbe kerül a Poór Lili-díj, Szabó Enikő alkotó tevékenysége nyomán példaként felmutatható értékek sora született. Gratulálok!

 

(Elhangzott 2019. április 13-án, Kolozsváron, az EMKE díjkiosztó ünnepségén, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében.)

Victor Ioan Frunzăról beszélni öröm, különleges öröm. Amikor róla beszélünk, akkor a színházművészet lényeges dolgairól szólhatunk. Alkotói szemlélete lényegre törő, színházi megnyilatkozásai bevilágítanak az emberi természet titkaiba. Munkái során több lesz a fény, elillannak a hamis ködök: a formalizmus, a belterjesség és a sznobizmus fojtogató párái, melyek gyakran és makacsul elárasztják a színháztermeket, illetve a színházi közbeszédet. Az ő ideálja a közösségi színház. A színház nem szakmai belügy, a színház mindenkié – vallja.

Victor Ioan Frunză. László Miklós felvétele

Az igazi szakmai kihívás az, hogy előadásainkat fontossá és élményszerűvé tegyük sokak számára. A Jean Villar, Arianne Mnouchkine vagy Giorgio Strehler által megálmodott népszínház eszményeit tartja vonzónak. A színházi alkotás a közélet része, lényegéhez tartozik a társadalmi beágyazottság. Az a dolga, hogy bontogassa a határokat. Victor Ioan Frunză számára hamis és ellenszenves az elitista gőg. Vallja, és előadásaiban bizonyítja, hogy a műfajok közötti határok termékenyen átjárhatók. Hogy a klasszikus fogantatású látásmód, az avantgárd világa, valamint a populáris kultúra között gazdag kölcsönhatás és energiaáramlás van.

Victor Ioan Frunză militáns alkotó. Előadásaival a humanizmus térnyeréséért küzd. Szókimondó, dühös harcot vív a színházi intézményrendszer megújításáért, új művészgenerációk esélyeiért. Az előítéletek, a közhelyek és a belterjesség következetes ellenfele. Saját fogalmazásmódjának következetes kritikusa. Hirdeti, hogy nem a saját stílus kifejlesztésére kell törekedni, hanem minden egyes alkotás igazságának és hiteles nyelvezetének a megtalálására.

Victor Ioan Frunză a Románia Csillaga kitüntetés birtokosa, a Máltai lovagrend tagja, mintegy félszáz szakmai elismerés kitüntetettje, egyetemi oktató, elismert mester és mindig új harcokba induló partizán. Rendez Bukarestben és nagyon sok romániai vidéki színházban. Vendége volt magyarországi, csehországi és németországi színházi műhelyeknek. Fiatalokat nevel, és társulatot szervez. Értékes, állandó alkotótársával, feleségével, Adriana Grand tervezővel együtt pihenést nem ismerve, megszakítás nélkül dolgoznak.

Victor Ioan Frunză pályájának egyik kulcsszava a sokszínűség. Mintegy 200 színpadi alkotás közül számos szuperprodukcióról vagy stúdió- és gyermekszínházi miniatűrről szólhatnánk. Ma azonban az arányaiban is tekintélyes életműből 28 alkotást szeretnék kiemelni. 1991-től negyedszázada Victor Ioan Frunză folyamatosan dolgozik magyar társulatokkal, és programszerűen hoz létre román nyelvű előadásokat magyar drámákból. Keze alatt 25 éven át 28 drámai szöveg kelt életre magyar és a román színpadokon.

Az illékony színház csodát tesz: szavainkból és gesztusainkból maradandó és mindenki által járható hidat épít kultúráink között.

Köszönettel és barátsággal üdvözlöm a Bánffy Miklós-díj 2016-os kitüntetettjét, Victor Ioan Frunzăt.

(Elhangzott 2016. április 9-én Kolozsváron, az EMKE díjkiosztó ünnepségén)