Kis Tóth Ilona
Miért fontos a néphagyomány? Mert ez vezeti vissza az embert önmagához, ez a legrövidebb visszaút a teremtéshez, mert feloldja a magányt és tartalmazza az emberiség által felhalmozott tudást. Eddigi pedagógusi tapasztalatom igazolja, hogy a saját településünk népszokásainak és néphagyományainak megismerése és őrzése fontos feladat, kötelesség. Ezáltal a tanulók megismerik a falu történelmi múltját, vallásos életét, régi idők mesterségeit, az emberek foglalkozását, életkörülményeit, viseletét és különböző mezőgazdasági, de más jellegű munkaeszközöket is.
Fontos rámutatni arra, hogy bár az életkörülmények nehezek voltak, a család a legfontosabb értékek közzé tartozott. A nemzedékek közötti megértés és tisztelet összekovácsolta és erősítette a családot. A mindennapi élet tevékenységeiből a család minden tagjának részt kellett vállalnia, mindenkinek megvolt a feladata a liba- vagy szarvasmarha-legeltetéstől a gyümölcs betakarításán át a legbonyolultabb munkákig. Ezáltal nevelték a gyermeket tudatos, felelősségteljes és tisztelettudó felnőtté.
Szamosardó földrajzi, történelmi és demográfiai szempontból is olyan település a Tövishát északi peremén, ahol kedvező feltételek voltak és vannak a néphagyományok őrzésére és továbbéltetésére. Az a világ, amelyben a karácsony nemcsak a sütés-főzésről és takarításról szólt, hanem a hitről, a családdal együtt készített szaloncukorról és a hosszú téli esték mesevilágáról is. A farsangi időszak nemcsak egy farsangi mulatságot jelentett, mint ma, hanem azt a mesebeli és már olyan távolnak tűnő csodálatos világot is, ahol a petróleumlámpa fényénél a guzsalyra kötött csepű illatával, a lányok és a legények vidám nevetésével teltek a hosszú téli esték. Ez a világ nekünk valóság volt, a fiatalabb korosztálynak pedig mese. Amely nevel, oktat, érzelmeket fejt ki, magatartásformákat alakít, példát mutat. Éppen ezért a faluban született pedagógusként különös vonzódást éreztem ezen értékek megőrzése és átadása iránt.
Sajnos, egyre kevesebb gyermek ismeri települése néphagyományát, hallgat népzenét, vagy játszik különböző népi gyermekjátékokat. Ebben az esetben a pedagógusnak kell biztosítania az emocionális többletet, amely serkentse, ösztönözze újabb és újabb népdal, néptánc vagy népi gyermekjáték megtanulására. A fentebb említett hagyományok felelevenítése iskolai ünnepségeken, különböző események alkalmával történik, ilyen a karácsonyi műsor, a karnevál, az Anyák napi ünnepség stb.
Őszi-téli szokások Szamosardón
A néphagyományok is állandó átalakuláson mennek át mind tartalmilag, mind formailag, ez alól a szamosardói népszokások sem kivételek. A szőlőművelés és a szüreti szokások mondhatni, szertartásszerűen történtek Szamosardón, de sokat veszítettek egykori hangulatukból, varázsukból, a hozzájuk kapcsolódó szokások, hagyományok fokozatosan kivesztek. Néhány éve sikerült ismét részben feleleveníteni a szüreti felvonulást és bált, amely a mezőgazdasági munkák végét is jelentette.
A legények és a leányok népviseletbe öltözve kezdetben lovas szekéren, az utóbbi három évben egy áruszállító gépkocsival végigjárják a falu utcáit, és mindenkit meghívnak a bálba. A nyitott gépkocsira felrakják a szüreti munkaeszközöket (hordó, morzsáló, sajtó), és azokat szamosardói szőttesekkel és varrottasokkal díszítik ki. Helyenként a felvonulókat megállítják, mert kaláccsal, rántott hússzeletekkel, pálinkával, borral, üdítővel várja a lakosság a felvonulókat.
A kisdobos a következőket hirdeti:
„Közhírré tettetik!
Na, figyeljen mindenki, aki itt van Szamosardón.
Megkezdődött a szüreti mulatság.
Készüljenek hát!
Szíveskedjenek a ruhájukat kivasalni, a cipőjüket kifényezni és az esti bálba’ megjelenni.
Ha már este 8-at üt az óra
A kultúrházba’ felcsendül a nóta.
Ide várjuk a hölgyeket, urakat, hogy jól érezzék magukat!”
A felvonulás alatt nótákat, népdalokat énekelnek: „Megérett, megérett a fekete szőlő”, „Kalapom, kalapom csorgóra”, „Piros kancsó, piros bor”.
A báltermet (művelődési otthont) a fiatalok feldíszítik és a bált népdalcsokor, néptánc, vidám jelenetek indítják.
Az iskola is cselekvő részese ezeknek a népszokásoknak. Az iskolai tevékenységek során a gyermekek fogalmazást írnak, kikérdezve a nagyszülőket a hagyományokról.
Az utóbbi években sikerült 70 éven felüli „táncosokkal” feleleveníteni a hagyományos ardói táncrendet. Ezt egy kazettán népszerűsítettük, és az iskola tánccsoportjának, valamint a fiatalok táncába megpróbáltuk beépíteni. Álljon itt néhány öreg táncos neve, akik cselekvően részt vettek ebben a tevékenységben: Váncza Mária, Nagy Árpád, Takács Miklós, Takács Anna, Kádár Julianna, Muresan Lázár.
A téli ünnepkör számtalan alkalmat kínál a népszokások, néphagyományok megismerésére, gyakorlására. December 6-a, a Miklós nap nemcsak a hagyományos Mikulásvárást jelenti, hanem a népi kalendárium szerint ettől a naptól fogva kezdődik el a karácsonyi disznóvágás. A disznóölés, mint szükséglet és népi szokás Szamosardón századok óta igen fontos szerepet tölt be a falu életében. Ezt a családi eseményt rokonok segítségével, társaságban, más szóval kölcsönkalákával végezték. Hozzájárulnak az ilyen alkalmak a rokoni kapcsolatok erősítéséhez, a baráti és jószomszédi viszonyok fenntartásához. Ilyen családi eseményen a gyermekek is szívesen részt vettek és vesznek, hiszen megfigyelhetik azokat az ételeket, amelyeket ezen a napon készítenek a szüleik. Összevetve a különböző megfigyeléseket megállapítottuk, hogy kisebb-nagyobb eltéréssel minden háznál ugyanolyan, a magyar konyhára jellemző ételek készültek. Az is megfigyelhető, hogy a szamosardói étrendet az egyszerűség és a takarékosság jellemezte. Ma már az olyan hagyományos ételeket, mint a „kaszásleves”, az ún. savanyúétel vagy a mulatós ünnepek utáni „korhelyleves”, a heti két alkalomra főzött paszulyleves el-elmaradoznak vagy más eseményekhez kötődnek.
A kürtőskalács kétféle készítése megmaradt és elmaradhatatlan a húshagyó keddi étrendből. A hagyományos kürtőskalácssütő-fán, vagy kukorica kóróra csavart tésztából készül. Ebben a munkában az iskolás leányok otthon és az iskolában is részt vállalnak.
A téli néphagyományok köréből a karácsonyi ünnepkörhöz kötődő kántálásnak és az újévi köszöntésnek vannak hagyományai. A fiatal legények és a gyermekek kántálásától ma is hangos a falu karácsony éjjelén.
Szilveszter estéjén a falu apraja-nagyja megnézi a művelődési otthonban a fiatalok műsorát, amit a férfiak óévbúcsúztatója követ a templomdombon. Ilyenkor többször körbejárják az ősi templomot zsoltárokat énekelve.
Ugyancsak a téli ünnepkörhöz tartoznak az István – és a János – napi köszöntések. Ennek is érdekes a forgatókönyve. Ha az István vagy a János nevű gazdát aludva találják, a köszöntők bekötik a bejárati ajtót, majd egy hamuval telt cserépedény földhöz verésével ébresztik fel őt. A maradványokat a gazdának kell eltávolítani. A csoportos köszöntést éneklésben és rigmusban nyilvánították ki:
„Szent János, hát alszol-e még?
Ágyadban álmodozol még?
Ébredj fel álmaidból, serkenj fel ágyadból!
Mert eljöttünk tehozzád.”
Vagy:
„János napja vagyon,
Köszönteni jöttem,
Egy kupica pálinkáért
Jövőre is felkeresem.
Isten vigyázzon minden lépésére
Csak örömet, boldogságot hozzon a fejére!”
Bár a legtöbb népszokás, néphagyomány a téli évszakhoz kötődik (ekkor volt és van több ideje az ilyesmire a falusi embernek), Szamosardón más eseményhez kapcsolódó hagyományok is fennmaradtak. Ilyen például a májusfa-állítás, a húsvéti locsolkodás.
Hagyomány és iskola
Az integrált tanítási módszer hozzájárul ahhoz, hogy a különböző tantárgyak keretén belül elsajátított ismereteiket a gyermekek megtanulják összekapcsolni, valamint felhasználni annak érdekében, hogy új információkhoz jussanak, új készségeket, képességeket sajátítsanak el. Ezáltal a gyermekek sokkal hamarabb önállósulnak, könnyebben kapcsolatot teremtenek egymással, illetve a tanítóval is. Ez igen fontos, hiszen idejüket múlták már azok a régi tanítási módszerek, amelyek során az órát a tanító uralta. Manapság a hangsúly a gyermeken, a gyermek tevékenységén alapul, a tanító legfeljebb segítőként van jelen. Ugyanakkor a gyermekek megtanulnak csoportosan dolgozni, segítenek egymásnak, megküzdenek a feladattal, ezáltal elősegítve a gondolkodás, a feladatmegoldó képesség fejlődését. Nem elhanyagolandó az a tény sem, hogy ezek a módszerek a szülőknek a tanítási-tanulási folyamatban való cselekvő részvételét szorgalmazzák.
Például anyanyelvi órán olyan feladatokkal bízzuk meg a tanulókat, hogy kutassák fel a település történelméhez vagy földrajzi elhelyezkedéséhez kapcsolódó népmondát, érdeklődjenek a népviselet múltjáról, a díszítő elemek jelentéséről stb. Ez az iskolanapok keretében csoportos versenyek keretében vagy önálló dolgozat megírásában valósul meg, a zsűri pedig díjazza a legjobb munkákat.
Tudomány-órához kapcsolhatjuk azokat a megfigyeléseket, jóslásokat, amik a mezőgazdasági munkákhoz vagy az időjáráshoz fűződnek. Íme, néhány ízelítő azokból a jóslásokból, babonákból, megjegyzésekből, amelyek a mi falunkban ismeretesek, mert több százra tehető ezeknek a száma. Például, aki szép akar lenni, az első tavaszi esőbe ki kell állnia. Aki haragosait le akarja győzni, Nagypénteken fokhagymás kenyeret eszik. Aki beszéd közben prüszköl, az igazat mond. A nagyon beteg embernek a temetőn szedett gyógynövények használnak. Akinek katicabogár száll a kezére, hamarosan férjhez megy vagy megházasodik. Ha tüskebokorba akad az eladó lány fersingje (szoknyája), az özvegyemberhez fog férjhez menni. Eső lesz, ha a pók szaladgál a falon. Ha ketten egyszerre szólnak, igazat mondanak. Ha a kakas az ajtóban kukorékol, váratlan vendég érkezik. Aki átmegy a szivárvány alatt, meghal. Egyéves korig nem vágják le a kisgyermek körmét, hogy ne legyen tolvaj. Kevés orgonavirág, gyenge kukoricatermés. Halottal álmodni, esős időt jelent. Aki imádságos könyvébe négylevelű lóherét hord, szerencsés lesz. Ha Margit napján esik az eső, akkor még negyven napig fog esni. Ha Katalin kopog, karácsony locsog (ez fordítva is érvényes). Ha a fecske alacsonyan repül, eső lesz.
A hagyományőrzést a kézimunka órákon is igen könnyen alkalmazhatjuk. Szerepet kapnak itt az olyan hagyományos technikák, mint a gyöngyfűzés, a varrás, a rongy- vagy kukoricacsuhé-babák készítése. Ilyenkor nemcsak a módszereket tanítjuk meg, hanem a településünk jellegzetes tárgyait is elkészíthetik, mint például bokrétát vagy a jegyzsebkendőt. Ezzel nemcsak az ősi értékekre hívjuk fel a gyermekek figyelmét, hanem egyúttal elkerülhetjük a kézimunka-tevékenységek egyhangúságát is, hiszen minden alkalommal egy-egy új technikával ismerkedhetnek meg a gyermekek, akik ráadásul megtanulják értékelni a népművészetet.
A környék egyetlen anyanyelven működő Általános Iskolája vagyunk. Tantestületünk mindent elkövet, hogy megszerettesse, továbbfejlessze az anyanyelv és a néphagyományok iránti szeretetet a gyermekek lelkében. Ennek érdekében a falu minden fontos eseményein, versenyeken, rendezvényeken részt veszünk. Gyermekeink büszkén öltik magukra a nagymamák, nagyapák díszes népviseletét, amikor iskolánk néptánccsoportja különböző rendezvényekre kap meghívót. Voltunk már sülelmedi városnapokon, a XVII. Partiumi Diákszínjátszó Fesztivál – a Padif – 2015. évi országos színjátszó versenyén, ahol első díjat nyertek diákjaink. Részt vettünk a nagybányai Főtér-fesztiválon is, ugyanakkor iskolánk ösztönző szándékkal jelentkezett 2011-óta házigazdának a megyei Kriza János ballada- és mesemondó verseny megszervezésére. Minden alkalommal voltak diákjaink, akik az országos szakaszon is szép teljesítményekkel, sőt első díjjal tértek haza.
Mindezek ellenére kihaló félben van már a szövés-fonás művészete az asszonyok között, a fafaragás a férfiak körében, a farsangi időszak fonóházai, és a maszkurázás is kimaradt. Csak elvétve látni már kalákákat, amikről régebben híres volt a falu. Mindez a társadalom változásával is magyarázható. De biztos, hogy a néphagyomány-őrző szellemben nevelkedett gyermek kölcsönhatásban él és fog élni a természettel. Ráérez arra, hogy a világot képes alakítani, megismeri a közös alkotás örömeit, a múlt értékeit, a környezetért érzett felelősséget. Érzelmileg gazdagabbá, értelmileg fogékonyabbá válik. Megalapozódik benne a környezet és az embertárs iránti szeretet érzése.
