Adorjáni Dezső Zoltán

1.

A felvilágosodás kori gondolkodók értelmezése véleményem szerint, ha nem is teljes, mégis ma is iránymutató. E szerint a közművelődés célja nem más, mint a minden emberre jellemző személyiség formálása és fejlesztése, annak első sorban szellemi, azaz erkölcsi és esztétikai dimenziójában. A sajátos művelődés-fogalom köré felépített elmélet mögött a korabeli filozófia által megfogalmazott emberkép húzódik meg, mely az embert szellemi lényként határozta meg, akiben valami magasabb rendű nyilvánul meg. A közművelődés ilyenszerű, egyoldalúan csak a szellemi vonatkozást hangsúlyozó meghatározása a felvilágosodás filozófusainak, az újhumanistáknak (Friedrich Schiller, Wilhelm von Humboldt), valamint a német idealizmus képviselőinek köszönhető (Johann Gottlieb Fichte, Friedrich Wilhelm Joseph Schelling, Georg Wilhelm Friedrich Hegel).

A közművelődés fogalmát új színnel és tartalommal gazdagította a dán evangélikus lelkész, filozófus, író és népnevelő, Nikolai Frederik Severin Grundtvig, aki ugyan szintén a felvilágosodás korának szülöttje, mégis merőben más, sajátos álláspontot képviselt, és nemzetközileg éppen a nem állami szervezésben működő népfőiskolák megalapítójaként lett híres. Az első ilyen jellegű népfőiskolát 1844-ben alapította meg. Grundtvig pedagógiai princípiumai között nemzetközileg is a legnagyobb hatást gyakorolta és a közművelődésre nézve is talán a legjelentősebb a minden állampolgárra érvényesítendő „élet iskolájának”, azaz a gyakorlati tanulásnak, illetve „az életen át tartó tanulásnak” alapelve.

A mai korszerű közművelődésnek sem lehet más, ennél találóbb célkitűzése. Az ún. Socrates Program megnevezés alatt az Európai Unió által 2000-ben indított, főként a felnőttképzést támogató kezdeményezés egyik ágazatát, a Grundtvig-programot, szintén a dán lelkész-pedagógus elképzelésein alapuló nevelési elvek mentén építették fel.

Bár a nép oktatása, nevelése már a korábbi évszázadokban is szerepet játszott, de az akkori társadalmi viszonyok miatt mégsem terjedhetett ki mindenkire (lányok, szegények, egyszerűbb emberek), és főként a tanító szerzetesrendek révén, majd reformáció után a felekezeti iskolákban, elsősorban az egyház gondoskodott az oktatásról és nevelésről. Erdélyi társadalmunk csak hálával tekinthet vissza a protestáns oktatási-nevelési modell kimagasló személyiségére, a brassói szász Johann Honterusra, illetve a magyar Heltai Gáspárra, aki kolozsvári Hoffgreff-Heltai nyomdából kikerül könyvekkel is elősegítette az irodalmi magyar nyelv kicsiszolását. Ugyanígy meg kell emlékeznünk a művelődéstámogató erdélyi fejedelmekről és főurakról, akik ösztöndíjak biztosításával segítették elő, hogy egyre többen részesülhessenek színvonalas oktatásban.

A 18. századot megelőző időszakban éppen úgy, mint a közművelést már programként megfogalmazó felvilágosodás korában a művelés célja és feladata az volt, hogy olyan embereket formáljon, akik az elsajátított tárgyi, etikai és esztétikai ismeretek révén jól boldogulnak majd a társadalmi élet minden területén. A társadalom felől nézve a művelésnek nem elhanyagolható célja, hogy olyan személyek éljenek egy adott társadalomban, akik életük végéig szüntelenül gazdagodó műveltségükkel, mindig újabb tényezők által alakuló személyiségükkel biztosítják egy gördülékenyen működő, közösségben is gondolkodni képes és toleráns társadalom létét.

A közművelődés fogalmát, illetve annak feladatát ma sokan leegyszerűsítik a számon kérhető ismeretek elsajátítására. Német nyelvterületen ez még inkább tetten érhető abban, hogy a közművelődés fogalmát (Allgemeinbildung) szó szerint is felváltva használják az általános műveltség, mint tudáshalmaz fogalmával (Allgemeinwissen). Egész biztosan a teljesítmény központú pedagógia és a politika vezetett oda, hogy ma sokkal többet szánnak a tárgyi tudás gyarapítására, mint az ember személyiségét nem mérhető kategóriákban fejlesztő erkölcsre, és talán még ennél is kevesebbet az esztétikai érzék formálására. Másképpen fogalmazva az egyén pontokban mérhető teljesítménye és az egyén jogainak hangsúlyozása következtében háttérbe szorult a jó és rossz megkülönböztetésére való nevelés, illetve a szép és rút kategóriájában való gondolkodás elsajátítására való személyiségformálás.

Véleményem szerint a közművelődés célja a teljes ember művelése egy kiegyensúlyozott egyéni és közösségi életre. Ezt a célt egy olyan művelődési mintával lehet megvalósítani, mely egyszerre tekint az emberre, mint autonóm egyénre és mint társas lényre, és az embernek egyszerre van segítségére abban, hogy úgy valósítsa meg önmagát, hogy közben érzékeny marad társadalom érdekeivel szemben, saját érdekei mellett a közjóra és mások iránti szolidaritásra is kiterjed a figyelme. Keresztény nevelésben és erkölcsrendben nevelkedett felnőttként nem tekinthetek másként a közművelés és közművelődés feladatára, mint a teremtésben kapott emberre szabott örök feladatra, azaz hogy az ember feladata, hogy „művelje”, tegye élhetővé a „Földet”. Úgy gondolom, hogy a hagyományos keresztény európai közművelődési modell az előbbi feltételeknek minden tekintetben megfelel, az emberre annak egészében tekint, művelését testi, szellemi és lelki valóságában látja megvalósíthatónak. Ez a közművelődési minta különösen akkor lehet ma is eredményes, ha tartalmát úgy fogalmazzák meg és eszközeit úgy választják meg, hogy elsősorban nem doktrínákba kapaszkodó, hanem az Isten által szabad életre teremtett és a Krisztusban szabadságra újjáteremtett ember egy magabiztos, és mégis mások felé nyitott és elfogadó személy lehessen.

2.

Az erdélyi hagyományos közművelődési intézmények haszonnal végzik feladatukat. Talán több támogatásra, anyagi háttérre volna szükségük ahhoz, hogy új tartalmakat, esetleg új stratégiákat is meg tudjanak fogalmazni, és főként, hogy nagyobb népszerűségük legyen az új nemzedék körében. Fontos előrelépésnek tartom, hogy a 19. század végén, 20. század elején alakult egyletek, egyesületek példáját követve az 1990-es években újabb ilyen jellegű társaságok alakultak, melyek bár szakmai szervezetek, de ezzel a közművelődés újabb területeit is lefedik (Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság, Romániai Magyar Közgazdász Társaság).

Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy szemmel látható különbségek vannak a nagyváros és a vidék közművelődési intézményeinek működése között. Saját tapasztalat, hogy vidéken még mindig erőteljesebben van jelen a felekezetek közművelődési tevékenysége, mint valamilyen intézmény hasonló jellegű munkája. Álljon itt néhány példa az evangélikus egyház életéből, a teljesség igénye nélkül. Az erdélyi evangélikus közösségek között Oltszakadát az egyik olyan szórvány gyülekezetünk, ahol színjátszókör működik, a parókián magyar nyelvoktatás folyik. A halmágyi kis közösségünkben is hangsúlyos az anyanyelv oktatása, de odafigyelnek az élet minden kérdésére, ezért például anya-gyermek köröket is szerveznek. A bánsági Simonyifalva evangélikus gyülekezetében szinte a tömbmagyarságban élőket megszégyenítő közművelődési tevékenységet szerveznek. Évek óta művésztáborba hívják az érdeklődő festőket, grafikusokat, a község gyermekeinek hangszeroktatást (gitár) biztosítanak, de nem feledkeztek meg a nyelvművelés fontosságáról sem, hiszen rendszeresen szerveznek nyelvművelő köröket is.

3.

A lelkipásztori hivatással járó szolgálatokat kiegészítve, egész lelkészi szolgálatom idején, annak minden helyszínén fontosnak tartottam a protestáns hátterű közművelődési tevékenység szervezését és támogatását. Bukaresti szolgálati éveim alatt Magyar Estek címmel olyan igényes népnevelő rendezvényeket szerveztünk, melyeken irodalmárok, művészek, politikusok és más közéleti személyiségek közérdekű témákat dolgoztak fel a szélesebb közönség számára. Rendszeresek voltak a főként egyháztörténeti vagy magyar művelődéstörténeti eseményekhez kapcsolódó jubileumi ünnepségek, megemlékezések. A Brassói Evangélikus Egyházmegye espereseként kapcsolódhattam be a brassói és Brassó

környéki magyar közművelődési életbe, ott lehettem a Brassói Evangélikus Egyházmegye által megalapított Bartalis János Keresztyén Egyesület indulásánál, és jelenleg is támogatom és figyelemmel kisérem a kerek asztalok szervezését, kiállítások rendezését. Szintén Brassó környéki evangélikus közművelődési kezdeményezés a hétfalusi Borcsa Mihály Egyesület, melynek tevékenysége közül kiemelném az Ambrus Attila által vezetett fórumbeszélgetéseket. Egy sajátos közösség a Via Barcensis Egyesület, mely kimondottan pedagógia témákat dolgozz fel, hangsúlyosan a reáltudományok iránt érdeklődőket célozza meg, ugyanakkor fontos szerep jut az egyesület életében a szórvány lét kérdéseit feldolgozó alkalmaknak is. A brassói egyesületeinkhez hasonló jellegű, de korábbi alapítású a Kolozsváron immár tizenkét éves múltra visszatekintő Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely. A kolozsvári evangélikus püspöki hivatal boltíves pincéjében kialakított kellemes teremben meghirdetett közéleti kérdéseket feldolgozó rendszeres kerekasztal beszélgetések, képzőművészeti kiállítások mára már Kolozsvár egyik saját színfoltját adják. Nagy érdeklődésnek örvendenek a Colloquia Familiaria – Meghitt Beszélgetések rendezvénysorozat alkalmai, amikor egy-egy kérdés szakembereinek felvezetését követően egy-egy kérdésről kötetlenül beszélgetünk a kolozsvári értelmiségiekkel.

A fentiekben felsorakoztatott közművelődési tevékenységek felületes szemlélő számára talán nem jelentenek többet, mint bármely más népnevelő egylet hasonló jellegű alkalmai. Szándékunk szerint azonban olyan alkalmakról van szó, ahol a templom falain kívül, a tantételekben megfogalmazott tanításon túl a hétköznapokban és a közéletben úgy vagyunk jelen, hogy közben a világi közegben is jelen legyen a krisztusi lelkület, és a mi esetünkben jelen legyen a sajátosan lutheránus spiritualitás. A közművelődés terén elképzelt tervünk sem lehet más, mint frissen tartani és megújítani a keresztény kultúrát. Mindezt szeretnénk úgy megvalósítani, hogy a hagyomány és a haladás, a hitvallásos lelkület és az autentikus mai keresztény szempont jelenjen meg általunk az erdélyi társadalomban. Ha ez sikerül, akkor sikerült visszahoznunk a köztudatba a keresztény gondolkodást, keresztény életszemléletet, és akkor sikerült eleget tennünk a teremtésben kapott örök feladatnak: „gondozzunk és műveljük a Földet”…