A három megye határára sodort, sokáig fájdalmasan elhanyagolt kis tájegység, a Tövishát talán legelső önálló jogi személyiséggel rendelkező civil szervezete a Tövishát Kulturális Társaság.
Az idők során a közigazgatási változások három részre szakították ezt az archaikus tájegységet, falvainak egy része Máramaroshoz, másik része Szatmárhoz, de legtöbb Szilágy megyéhez került. Az itt élők, attól függetlenül, hogy éppen melyik közigazgatási egységhez tartoztak, konok hittel mindig is ragaszkodtak a szülőföldhöz, identitásukhoz, hagyományaikhoz akárcsak a szimbólumként is felfogható tövis, amely erősen kapaszkodik a barna agyagos tövisháti földbe, és amely egyben a tájegységet megkülönböztető név egyik alkotó eleme is. A közigazgatási szétdaraboltság ellenére sem rendült meg az összetartozás tudata. A lakosok mindig is átjártak a megyehatárokon egymás faluiba, részt vettek egymás ünnepein, meghívták egymás hagyományőrző csoportjait, barátsággá melegedtek az ismeretségek, és igen gyakran rokoni szálak fűződtek a szomszédos megyék lakosai között. A közös sors, a hagyomány, a szokás erős köteléknek bizonyult, és kialakult egy sajátos magatartás, a „tövishátiság”, amely szerint, ha a világ a feje tetejére is áll, akkor is mi mind tövishátiak vagyunk és maradunk.
Előzmények és kezdetek
Az 1989-es fordulat előtti évtizedekben az anyanyelven történő megnyilatkozás köre mindinkább beszűkült. Ennek dacára a Gáspár Attila vezette dobai citerazenekar járta a Tövishát falvait, a Sipos László által irányított bogdándi Rozsmalint néptáncegyüttesben idősek és fiatalok üzentek néptánc-anyanyelvünkön, Ferenczy György 1976-ban megalakította a szilágycsehi Rezeda együttest, a szilágycsehi amatőr színjátszók klasszikusokat vittek színre. a szamosardói Vicsai János színjátszói pedig széltében-hosszában bejárták a tájegységet.
1992-ben 43 taggal megalakult a szilágycsehi EMKE szervezete Gyalay György tanár vezetésével. Ezzel megkezdődött a szilágycsehi közművelődés újkora, amelyben népfőiskolai előadások, író–olvasó találkozások, előadóművészek fellépései szerepeltek. A sikeres tevékenységek nagyszámú szilágycsehi érdeklődőt mozgósítottak az előadásokra. Bár az érdekvédelmi szervezetünk is bekapcsolódott a közművelődési életbe, felmerültek olyan gondok, amelyek szükségessé tették egy olyan civil szervezet létrehozását, amely pályázatírással támogatást nyerhet el egy közösségi tér, egy több szervezetet befogadó ház megvásárlása céljából. Már 1993 első felében javaslat hangzott el egy civil szervezet megalakítására, mert nem volt olyan helyünk, ahol közösségünk megélhette magyarságát, bemutathatta volna kultúráját. Ezért hol bennlakások étkezdéjébe kérezkedtünk be, hol úgy időzítettük tevékenységeinket, hogy a művelődési ház éppen szabad legyen, egy szó, mint száz, állandóan alkalmazkodtunk és egyeztettünk.
1993. december 8-án megválasztottuk a héttagú kuratóriumot és ismertettük az Alapszabályzatot. Az első kuratórium tagjai: Baksai Károly – elnök, Vida Katalin – titkár, Vitek Daróczi Márta – pénztáros, Sipos László, Erdőközi Zoltán, Vicsai János, Harausz Győző – tagok. A pénztárvizsgáló bizottság tagjai pedig Váncza Ferenc, Vicsai Zoltán és Szőke Sándor lettek. Az eredeti elképzelés szerint a Tövishát Kulturális Társaság az egész tövisháti közművelődés központja lett volna. A későbbiek során szervezési és anyagi nehézségek meggátolták e célkitűzés maradéktalan megvalósítását. Az alapító okiratot a térség településein élő 25 értelmiségi írta alá. Az első kuratóriumban négy szilágycsehi és három vidéki alapító tag vett részt. A kezdeti lelkesedést beárnyékolta a bírósági bejegyzés körüli huzavona. Többször megjártuk a bíróságot, sőt a táblabíróságot is, míg 1997. július 11-én bejegyezték a társaságunkat. Székhelyünk a Szilágycseh főterén álló Magyar Ház, amelyet a Tövishát Társaság tart fenn. Akkor nehéznek tűnt egy kis közösségből kiindulva meghatározó jelentőségű közművelődési keretet létrehozni, mert az előttünk járó városokhoz viszonyítva sokkal kisebb számú értelmiségi élt és él ma is a településen, illetve a térségben. Éppen ezért egy mindenre nyitott társaságot szerettünk volna létrehozni, amely a közösség sajátosságait ismerve képes igényes, hiánypótló, közösségfejlesztő, ismereteket gazdagító tevékenységeket szervezni és különféle célcsoportot megszólítani.
Visszatekintve az elmúlt 19 évre, úgy gondoljuk, hogy sikerült kellő alázattal, csendes szorgalommal és igényes munkával szolgálni a közösséget. Maga a szervezés sem volt zökkenőmentes, voltak, akik kiléptek, aztán sokan közülük visszajöttek, és újak kérvényezték tagsági felvételüket. Az utolsó tizenöt évben 72-re gyarapodott a tagság létszáma, és csak beiratkoztak, kiiratkozás nem történt. Számunkra ez azt jelenti, hogy jó úton járunk.
A Tövishát Kulturális Társaság munkáját sokféle szempont alapján lehet elemezni, mi arra törekszünk, hogy a mából visszatekintve is értékként mutassuk fel mindazt, ami sajátossá, egyénivé tette társaságunkat a vidék, illetve a megye civil szervezetei között. A statisztikai adatokon túl, a közművelődési életünk jellegzetes vonásait felmutató összképet és az abból kiolvasható tennivalókat tartjuk lényegesnek a tövisháti közművelődés gyarapítása érdekében.
Közművelői munka a Tövishát Kulturális Társaságban
Köztudott, hogy egy civil szervezet jogilag nem az alapító tagoknak a döntésével, hanem a bírósági nyilvántartásba vétellel jön létre. Így a Társaság tulajdonképpeni közművelődési életet szervező, néphagyományokat feltáró, népszerűsítő, ismeretterjesztő munkája csak a bejegyzés után indult meg. Akkor még olyan hiányos volt az infrastruktúránk, hogy kölcsönkért székeken ültünk, a város különböző irodáiba jártunk fénymásolatokat készíteni, de annál nagyobb volt a lelkesedés, a tenni akarás, rengeteg javaslat hangzott el a programokat illetően. Talán segítségünkre volt az a tény is, hogy a tájegység mostoha gyermeke volt a néprajztudománynak, de a történészeknek, helytörténészeknek is, rosszak voltak az utak, a tövisháti falvakat nehéz volt megközelíteni. Tennivaló bőven akadt, csak azt kellett meghatározni, hogy mikor mit teljesítünk. Programjaink tematikájukat tekintve négy kategóriába sorolhatók: történelem, illetve helytörténet, anyanyelv és irodalom, képzőművészet és zene, illetve népdal és néptánc. De osztályozhatnánk másképpen is: hiánypótló és hagyományőrző programok. Szilágycseh hátrányos földrajzi fekvése (távol a színházaktól, kulturális intézményektől), az iskolákban hosszú idő óta nincs rajztanár és zenetanár, mindez szükségessé tette, hogy olyan programokat szervezzünk, melyekkel pótoljuk a hiányzó történelmi és helytörténeti ismereteket, képzőművészeti kiállításokat hozzunk a városba. Minden alkalommal neves hazai és anyaországi történészek, nyelvészek, irodalmárok, szaktanárok tartottak előadást, ismert költőkkel, írókkal, énekesekkel találkozhatott közösségünk. A kuratórium, a társaság ilyenfajta program politikája helyesnek bizonyult. Az itt élők önérzetes, tisztelettudó emberek, de ugyanezt a magatartást elvárják a szervezők részéről is, és ha ez megvan, akkor aktív részvevői a programoknak. Válaszképpen a közösségi elvárásokra programjainkkal a kollektív emlékezetbe emeltünk olyan Szilágycsehhez kötődő személyiségeket, mint Drágffy János, Gyulaffy László, Gyulaffy Lestár, Bornemissza Károly. Róluk értekezett dr. Sipos Gábor történész, de Bibor Máté, az ELTE tanára is. A helységhez, illetve a tájegységhez, annak néprajzához, hagyományaihoz, közigazgatási földrajzához kapcsolódó előadást tartott nálunk Zsemlyei János Szilágycseh és környéke az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tárban címmel, Szilágycseh helyneveiről Varga D. István beszélt, Fóris Mónika a désházi fazekasság történetét mutatta be, Mitruly Miklós folklórkutató a Tövishát szellemi hagyatékát vázolta fel, dr Szilágyi Ferenc a Változó térszerkezet hatása a Tövishátra című előadásával váltott ki nagy érdeklődést.
Programjainkkal bekapcsolódtunk a Nemzeti Évfordulók rendezvénysorozatába. Itt megemlíteném a Rákóczi, Bocskai, Kossuth, Batthyány, Kazinczy, Széchenyi, József Attila, Dsida, Liszt Emlék Éveket. Jóleső érzés volt a közösségnek, hogy az értékek mentén szervezett rendezvényeinken mindig a téma szakavatott ismerői szolgáltak. Történelmi, irodalomtörténeti, illetve művészettörténeti előadást tartottak: dr . Egyed Ákos, dr. Sipos Gábor, dr. Péntek János, Nagy Mihály, Kovács András, Papp Klára, Egyed Emese, Dávid Gyula, Bajusz István, Zsemlyei Borbála, Balázs Imre József, Kovács Kuruc János, Dancsecz Mónika, dr. Csucsuja István, László László, Benkő Levente. Ugyancsak tisztelettel tudunk beszélni azokról az előadókról is, akik a hangok és a színek nyelvén szólították meg közösségünket. Járt nálunk a Passamezo Historikus Együttes, az Amaryllis Társaság a Reneszánsz Évben, Pitti Katalin és Kővári László a Liszt-évben, Hobo a József Attila-évben, Gáspár Attila a Kodály-évben, Szvorák Katalin és Kovács Kati. Képzőművészeti kiállítással volt nálunk Wagner Péter, a zilahi Szabó Attila alkotótábor művészei és Balázs László.
A közművelődés szükségszerű sokrétegűsége megegyezik a tövishátiak szerteágazó érdeklődésével. Az elvárásoknak csak úgy felelhettünk meg, hogy újabb és újabb civil szervezettel vettük fel a kapcsolatot, akikkel aztán együttműködve a különböző érdeklődési területet fedtük le. A társaság közművelői munkája minden évben a Magyar Kultúra Napjával kezdődik és a Karácsonyi Könyvvásárral ér véget, melyet a somlyói Báthory István Alapítvánnyal közösen szervezünk. Az év elején visszatérő kérdés a pénzforrások előteremtése, mert mind kisebb és kisebb a pályázati támogatások összege. Állandó éberség, az új pályázati lehetőségek feltérképezése szükséges az anyagi fedezet előteremtéséhez. Két éve határ-menti anyaországi szervezetekkel: a Baktalórántházi A Zene Mindenkié egyesülettel, illetve a Reformátusok Szatmárért Közhasznú Egyesülettel pályázunk a Nemzeti Együttműködési Alaphoz, így sikerült nagyobb költségvetésű rendezvényeket megszervezni, mint például a Kolozsvári Magyar Opera tizenkilenc művészének a fellépését, vagy a Kovács Kati-koncertet.
A civil szervezet lényege a lokális cselekvés, ehhez viszont szükség van az önkormányzatra, mint stratégiai partnerre. Az utóbbi hét évben magyar polgármester vezeti a várost, és így az önkormányzat egy-egy nagyobb rendezvény szervezésében partner. Példaként említeném a Kászoni báró Bornemissza Károly családi síremlékének helyreállítását vagy a Szilágycsehiek az első világháborúban kiállítás létrehozását. Néhány éve sikerült a fiatalokat is bevonni a közművelői munkába, a gimnázium VII. osztályt végzett diákjai történelmi, illetve irodalmi vetélkedőn vesznek részt minden évben. Reményeink szerint az így megszerzett tudás és tapasztalat jó útravaló a későbbi közösségi munkához. A társaság közművelői munkájában külön helyet foglalnak el a Tövisháti Napok. Ez egy kétnapos rendezvény, mely összegzi egész évi munkánkat: első nap a történelem, helytörténet, anyanyelv és irodalom, képzőművészet és zene a főszereplő, a második nap a tövisháti néptánc, népdal és népzene foglalja el a színpadot. Azért emeljük ki ezt a rendezvényt, mert igazából ez tükrözi a legjobban a tövisháti összefogást, összetartozást, mindkét napon jelen vannak a szomszédos megyék tövisháti falvainak hagyományőrzői, előadói. A dolgozat elején bemutattuk az első kuratóriumot, álljon itt azok neve, akik a munkát folytatták: elnökök Varga D. István, Gyalay György, Vida Katalin. Kuratóriumi tagok: Domokos Ferenc, Bálint Géza, Erdei Ferenc, Bodea Katalin, Szekeres Sándor, Vasvári Róbert, Szekeres Enikő, Varga András, Láng Mária, Szőke Anna, Vicsai János. De el kell mondani, hogy a kuratórium mögött mindig ott volt és ott van egy lelkes csapat, és a közösségben a közösségért végzett munka eredménye mindig vállalható volt.
Merre Tövishát Kulturális Társaság?
Igen sok tennivaló van még mindig a Tövisháton. Véleményünk szerint mindig is fontos lesz figyelembe venni a közösség igényeit, elvárásait, és ez nem üres divatos szlogen, hanem civil felelősség, magatartás, mely még nem felejtette és nem felejthette el azt az egykori lelkesedést, tenni akarást, mely létrehozta ezt a társaságot. Változó világunkba a hatékonyság érdekében szakemberek bevonása a közművelői munkába elengedhetetlen. De itt a Tövisháton továbbra is fontos szerepe lesz a hagyományos kommunikációnak. Emberközeli, közösség érdekeit szem előtt tartó programokra ezután is bejönnek az emberek. Én nem féltem az igazi civil lelkületű szervezeteket a jövőben sem. A közösség kezdeményezésére 2015-ben elindítottunk egy háborús emlékmű felállításához szükséges engedélyeztetési folyamatot: köztéren szerettünk volna felállítani kegyeleti céllal egy olyan emlékművet, melyen szerepelnek az első és második világháború szilágycsehi áldozatai, valamint a földvári haláltáborba elhurcolt 84 szilágycsehi neve. A helyi tanács többségi nemzethez tartozó tagjai nem egyeztek ebbe bele, és hat sikertelen tanácsi ülés után, a Szilágycsehi Református Egyházközségtől béreltünk földterületet, ahol 2016-ban felállítjuk a kollektív emlékezet számára igen fontos emlékművet. Erre az illetékes megyei, zonális és országos intézményektől minden engedélyt beszereztünk az elmúlt évben. Ugyancsak fontos lenne a romániai műemlékek listáján is szereplő szilágycsehi reneszánsz kút helyreállítása. Ez lenne a következő nagyméretű programja civil szervezetünknek. Összegezve az elmondottakat, az elmúlt 19 év eredményeit figyelembe véve a Tövishát Kulturális Társaság megbecsülésnek és tiszteletnek örvend a városban. A jövőképet illetően forrásszűkösebb évek elé nézünk, továbbra is szűkség van pályázatíráshoz értő, széles látókörű, elemző, kreatív, cselekvőképes kuratóriumra, mely képes programjaihoz forrásokat szerezni, támogatókat és partnerségeket találni.
(A felhasznált képek Szabó Árpád felvételei)
