Farkas Béla méltatása

Diaszpóra Alapítvány • Czelder Márton Díj

A reformáció 500. évfordulóján, a Diaszpóra Alapítvány szórványdíjainak 25. alkalommal való átadása alkalmával, a râmnicu vâlceai egyházközség fennállásának 20. évfordulóján a gondnokoknak járó Földes Károly-díj ebben az évfordulókkal teljes esztendőben annak a személynek adatik át, aki az eddigi díjazottak valamivel fiatalabb nemzedékét képviseli.

Farkas Béla. Vetési László felvétele

Történelmi esemény a mai, nemcsak azért, mert az erdélyi reformátusság ősi Sionjában zajlik, hanem azért is, mert három lelkipásztor mellett harmadik alkalommal kerül a díj a Kárpátokon kívüli gyülekezetek egyik gondnokához. Az előző évtizedekben Dávid Ödön ploiești-i, Nagy Endre galaci és Bányai László bukaresti lelkipásztorok mellett Cseh Ernő volt bákói és Szabó Endre ploiești-i gondnokok után Farkas Béla a hatodik díjazott ebből a térségből.

Amikor Erdélyben vagy a tömbmagyarság által lakott bármely más vidéken megtudják, hogy honnan jöttünk mi, olténiai magyarok, akkor mindig felteszik nekünk a kérdést: „Hát ott is vannak magyarok?” Igen, vannak – jön a válasz. Ők a kommunista rendszer idején áttelepített magyarok és azok utódai, akik nem tértek vissza a szülőföldjükre, hanem maradtak. Hosszú esztendők nehéz, sokszor emberi életeket követelő munkájának eredménye az a vízierőmű-lánc, amelyik az Olt és a Lotru folyókon épült. Sok évvel ezelőtt ehhez az emberfeletti munkához munkásokat, szakembereket toboroztak az országból, sokszor kényszerrel is. A turceni-i, motrui, rovinari-i szénfejtésekhez szükség volt a bányászokra, s a volt kommunista rendszer kettős célt ért el azzal, hogy a Szilágyságból sok bányászcsaládot Olténiába telepített: megoldotta a munkaerőhiányt és az etnikai összekavarodást.

 Volt, aki egyetemi évei után az országnak erre a vidékére kapott kihelyezést. Magyar anyanyelvű mérnökök, orvosok, közgazdászok, jogászok, tanárok kerültek Vâlceába és a környező megyékbe Erdélyből. Voltak, akik az 1989-es változás után hazatértek szülőföldjükre, mások pedig maradtak. Maradtak, mert itt van a család, a lakás, a gyermekek, itt vannak az unokák, s noha nem is beszélik a fiatalabbak mindenhol a magyar nyelvet, azért még megmaradt jó néhányukban a magyarságtudat. Otthont teremtettek az itthonból. Az Erdélyi Református Egyházkerület néhai Csiha Kálmán püspöksége alatt, az olténiai református közösség kérésére 1997-ben megalapította a râmnicu vâlceai Missziói Egyházközséget, felosztva ezzel az óriási ploiești-i körzetet, amely az egész Ó-román Királyságra kiterjedt. Az öt földrajzi megyébe szétszórt reformátusnak, magyarnak hirdetjük az Igét, szervezzük az egyházi és kulturális, hagyományőrző programokat azért, hogy lelki életük gyarapodjon és magyarságtudatuk megmaradjon.

Farkas Béla gondnok a Szamos menti Désen született 1953. március 18-án. Tanulmányait szülővárosában végezte, majd a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Földrajz Karán szerzett geográfus diplomát. Itt ismerte meg későbbi hitvestársát, a Szörény vármegyei származású Stoia Angelát. Mindketten a râmnicu vâlceai székhelyű Olt Vízügyi Igazgatósághoz kaptak kinevezést. Az utóbbi években gondnokunk ennek a több vármegyét is átfogó intézménynek a vízügyi diszpécsere. Feleségével itt alapítottak családot, itt nevelték gyermekeiket, Annamáriát és Andrást, s néhány éve ide várják haza unokáikat Bukarestből és Párizsból. A felőri származású nagymama az unokákat és a menyét is megtanítota magyarul Râmnicu Vâlceán, aztán hazakerül az ottani temetőbe.

A szülőföldjéhez ragaszkodó, hitét és magyarságát meg nem tagadó, kitűnő diplomáciai tehetséggel, alázatossággal és jóérzéssel megáldott gondnokunk majdnem 15 éve az olténiai egyházi, kulturális és politikai élet hűséges támogatója, maroknyi közösségünk összetartó ereje, mozgatórugója. Kiváló munkatárs. Gondnoksága alatt kilencszer szerveztünk hagyományőrző szüreti mulatságot, tízszer regionális találkozót az Olténiában élő magyaroknak, az RMDSZ Vâlcea és Gorj megyei szervezetével közösen. Többször Anyák napját szerveztünk, Mikulás-, és karácsonyi csomagokat osztottunk. Mindezt egy majdnem 350 kilométeres körzetben.

Ezt a fáradhatatlan munkát, odaadást honorálja a Diaszpóra Alapítvány az Úr 2017. esztendejében, a Reformáció 500. évében.

Isten éltessen, gondnok úr!

(Elhangzott Marosszentimrén, 2017. november 4-én, a Czelder Márton Díj átadása alkalmával)

Új hozzászólás