Falu- és kulturális turizmus Kalotaszentkirály-Zentelkén

Nem kis teher hárul a szavak művelőjére, amikor saját háza tájékán kell felvállalnia a tollforgató szerepét, hiszen legtöbbször hálátlan feladat prófétának lenni saját hazádban. Emberpróbáló kihívást jelent tehát úgy megírni valaminek a történetét, hogy az teljes mértékben hű legyen a valósághoz, az elfogultság halvány jelét se érzékeltesse az olvasóval, valamint ne csonkítsa a történet szereplőinek méltóságát, és babérkoszorút se osztogasson nekik indokolatlanul. Mindezt pedig fokozza a tény, ha az illető történetet már sokan elmesélték ugyanabból a „sikertörténeti” perspektívából, óriási elvárásokat támasztva ezzel a befogadó közönségben. Mindezek ellenére, még ha sziszüphoszi feladatnak is tűnhet, jelen írás megpróbálja egy olyan perspektívából bemutatni a kalotaszentkirályi falu- és kulturális turizmus történetét, ami a pozitív aspektusok mellett a gyengeségekre és kihívásokra is rávilágít.

Kalotaszegi tisztaszoba a kalotaszentkirály-zentelki tájházban

A változás szele, avagy a kezdetek

Joggal feltételezhetjük, hogy Kalotaszentkirály-Zentelkét, Felszeg gyöngyszemét nem szükséges különösebben bemutatni az olvasónak, hiszen rendszeresen jelennek meg a sajtóban olyan írások, amelyek a kalotaszegi község sikereiről, megvalósításairól számolnak be. A fejlődő infrastruktúra, a virágzó turizmus, a népi kultúra és a helyiek vendégszeretete jelentősen hozzájárul a falu hírnevéhez, a politikai és civil szférában pedig gyakran emlegetik követendő példaként. Nem meglepő, hiszen Erdély-szerte kevés olyan települést találni, ahol az önkormányzatnak hasonló iramban sikerült pozitív változást és fejlődést eredményeznie kitartó munkával és a közösség bevonásával.

A Felszeg Gyöngye Néptánccsoport apraja-nagyja a Szent István napi felvonuláson

Az Európai falu címet és egyéb elismeréseket elnyerő település sikerét az infrastrukturális fejlesztések mellett kétségkívül nagymértékben elősegítette a turizmus beindítása és felvirágoztatása. Vincze Kecskés István, a Davincze Tours turisztikai iroda megalapítója, korábbi munkahelyének megszűnése miatt kezdett bele a családi vállalkozásba, s talán akkor nem is sejtette, hogy milyen bőséges termést hoz majd az aratás. Hiszen az elmúlt húsz évben keményen dolgozott azért, hogy megismertesse Kalotaszentkirály értékeit az ideérkező turistákkal, saját maga pedig nem egyszer utazott el kiállításokra, hogy népszerűsítse a falusi turizmust. Ennek eredményeként pedig évről évre szépen növekedett az ideérkező csoportok száma, és egyre több családot sikerült bevonni a turizmus körforgásába. A vendégfogadás hagyománya ugyanakkor szorosan öszszefügg a rendszerváltás után beindított néptánc-mozgalommal, amelynek epicentruma éppen Kalotaszentkirály-Zentelke volt. Az akkori polgármester, Kisjancsi József és rokona, Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera jelenlegi igazgatója közös gondolkodás eredményeként döntött úgy, hogy a népzenét és néptáncot újra népszerűsíteni kell, így 1991-ben megszervezték az első olyan tábort, amely kifejezetten e kettő oktatását hivatott szolgálni. A rendezvénynek gyorsan híre röppent, így a több száz ideérkező táncos lábú vendégnek és oktatónak szállást kellett biztosítani a tábor hetére. Ebben jelentős szerepet vállalt az iskola, ám a helyi családokat is szükséges volt bevonni, így akinek lehetősége engedte, az befogadta az ideérkezőket a portájára. Eleinte a szénapadláson is elaludtak a táncosok, aki viszont tehette, a házában szállásolta el őket. Mivel a táncosok közül sokan év közben is viszszatértek a faluba, igény lett a vendégfogadás megszervezésére és intézményesítésére.

Sok éves tervezés eredményeként jött létre a Tájház, amelyben a lakosok által felajánlott népi
tárgyak is megtekinthetők

Úttörő kezdeményezések

Talán kevesen tudják, de a kalotaszentkirályi faluturizmus kezdetét nem csupán a ma is működő Davincze Tours utazási iroda megalakulására vezethetjük vissza, hiszen már előtte többen is meglátták a lehetőséget a vendégfogadásban. Bakó László képzőművész ausztriai utazásai során szembesült először a turizmus kínálta lehetőségekkel, hazatérve pedig többször is hangoztatta a helyieknek, hogy megérné belevágni. Mindeközben az igény meg is mutatkozott Varga Alfonz és Pápai Ferenc személyében, akik egymástól függetlenül, de ugyanabban az évben ellátogattak a faluba egy olyan személy után kutatva, aki foglalkozna turistacsoportok fogadásával és elszállásolásával. A helyiek mindkettőjüket az akkori kultúrotthon igazgatójához, Kismihály Istvánhoz irányították, a beszélgetések pedig eredményesen sikerültek, hiszen még abban az évben (1992) megérkeztek az első csoportok: Pápai Ferenc vezetésével Magyarországról, Varga Alfonz szervezésében pedig Erdély más vidékeiről. Kismihály István felkereste azokat a családokat, amelyek rendelkeztek a vendégfogadáshoz szükséges feltételekkel, és hajlandóak voltak beszállni a kezdeményezésbe. A keresés nem ment zökkenőmentesen, hiszen sokan nem láttak fantáziát az ötletben, mégis sikerült nagyjából 10 családot meggyőzni. A vendégek elszállásolásának megszervezése sem volt leányálom, hiszen nem egyszer előfordult, hogy bejelentkeztek egy bizonyos számban, közben pedig páran visszamondták, vagy kevesebben érkeztek. Sőt, néha a vendégfogadók is meggondolták magukat az utolsó pillanatban fejfájást okozva ezzel Istvánnak. Mivel járatlan úton kellett haladni, és még országos szinten sem működött a turizmus, kevés nyereség származott ebből a tevékenységből. Kismihály Istvánt viszont nem is az anyagi tőke motiválta, hanem a kapcsolatépítés lehetősége. Abban bízott, hogy kitartása majd hosszú távon meghozza a kellő eredményt. Az első néptánctáborban is ő volt az, aki megszervezte a táncosok és oktatók elszállásolását, sőt, még saját házába is befogadta őket, hogy senki ne maradjon szállás nélkül. Kezdő angoltudásának köszönhetően foglalkozni tudott a külföldi vendégekkel is, munkahelyéről pedig sokszor elengedték, hogy kirándulni vihesse a csoportokat. Mindez ellenére az úttörő tevékenysége három év után kifulladt, mert a lelkesedése mellett hiányzott a vállalkozói szemléletmódja.

A Csipkevarázs csapat a 2017-es Csipkebogyó Fesztiválon

Davincze Tours – a falusi turizmus sikertörténete

Vincze Kecskés István a tanügyben kezdte pályafutását, majd négy évig egy Kft.-nél dolgozott, aminek a megszűnésével munkanélkülivé vált. Mivel nem akarta elhagyni szülőfaluját, úgy döntött, hogy saját szerencséjének kovácsa lesz, így megfogant benne a turisztikai iroda beindításának ötlete. Mivel nem rendelkezett tapasztalattal, elszegődött „inasnak” a közeli Sebesváron működő turisztikai irodához, amelynek vezetője, Valer Banciu, a környék falusi turizmusát szerette volna beindítani. Kitartó munkával elérték, hogy 1996-ban a megyében ők adták ki az első vendégfogadói engedélyeket, ami úttörő tevékenységnek számított országos szinten. A turisztikai iroda neve Romanța volt, és az első magyarországi csoportot 1997-ben fogadták – idézte fel emlékeit Vincze Kecskés István. Elmondása szerint az iroda működése a környező falvakra terjedt ki (Csucsa, Kissebes, Sebesvár, Kalotaszentkirály), a vendégek pedig főként Magyarországról érkeztek. Éppen ezért állandóan ingáznia kellett Sebesvár és Kalotaszentkirály között, ugyanis reggel bement munkába, délután pedig haza kellett kísérnie a turistacsoportokat. Mindeközben beiratkozott egy féléves turisztikai tanfolyamra, a diploma megszerzése után pedig az angol nyelvvizsgát is letette, így két és fél év közös munka után közölte Banciuval, hogy megnyitja saját turisztikai irodáját Kalotaszentkirályon. Természetesen nem ment zökkenőmentesen a távozás, ám értelmetlen volt az állandó ingázás, a kalotaszentkirályi székhelyű iroda gondolata pedig több szabadságot ígért. 1999-ben sikerült megszereznie a licencet a Davincze Tours beindításához, így ettől számíthatjuk hivatalosan a falusi turizmus kezdetét. Mindehhez persze szükség volt Kismihály István úttörő próbálkozására, a helyiek nyitottságára, a megfelelő szálláskörülményekre, és nem utolsósorban a tánctáborra, ami évről évre egyre több turistát csalogatott a faluba.

Gőzölög már a finom lekvár a Csipkevarázs csapatának üstjében

Emellett viszont Vincze Kecskés Istvánnak rengeteg időt és energiát kellett belefektetnie a faluturizmus népszerűsítésébe, így anyagiakat nem sajnálva kellő gyakorisággal fordult meg a budapesti utazási kiállításokon, ahol fekete-fehér szórólapokkal, kalotaszegi varrottasokkal próbálta megragadni az anyaországiak figyelmét. Emellett nyugatra is szerettek volna terjeszkedni, elutaztak a berlini kiállításra, ám a bőséges kínálattal nem tudták felvenni a versenyt. Ugyancsak az érdektelenséggel kellett szembesülniük Bukarestben, ahol mindenki megcsodálta rajtuk a kalotaszegi népviseletet, ám annál kevesebben érdeklődtek a falusi turizmus iránt. Mivel hamar rájöttek, hogy a magyarországi vendégek fogják képezni a fő célcsoportot, próbáltak kapcsolatokat kiépíteni utazási irodákkal és magánszervezőkkel. A folyamatot az is elősegítette, hogy akkoriban virágzott a korszaka az Erdélybe való szabad utazásnak, amelyet sok anyaországi kihasznált. A faluturizmus tehát kezdett beindulni, sikerült beszervezni 10-15 családot, akik már rendelkeztek a szükséges feltételekkel, az ő sikerüket látva pedig egyre többen nyitottak a vendégfogadás felé. Elindult az építkezés, elkezdték szobákká átalakítani a padlástereket, hogy még több helyet biztosíthassanak a vendégek számára. A szállásfeltételek tehát adottak voltak, már csak tematikus programokat, kirándulásokat kellett kínálni az ideérkezők számára. Így kezdett összeállni a szilveszteri és húsvéti programterv, a faluban töltött éjszakáknak megfelelően pedig kirándulásokat is beütemeztek. Vincze Kecskés István szerint viszont a változatos program mellett a falusi turizmus vonzóereje már a kezdetektől abban rejlett, hogy a vendégek személyes kapcsolatot alakíthattak ki a házigazdákkal, belepillantva a mindennapi életükbe, nehézségeikbe, örömeikbe, mindeközben bőséges ellátásban részesültek, a csalhatatlan házias ízekről nem is beszélve. 2005-ben újabb fejezett kezdődött a falusi turizmus életében, ugyanis magyar turisztikai tanfolyamon vehettek részt a helyiek a nyíregyházi főiskola tanárainak jóvoltából. Az oktatás fél évet tartott, és 2006 februárjában a vendégfogadók már kézbe is vehették bizonyítványukat. Mivel a szezon főként nyárra korlátozódott akkoriban, az egyik tanárban felvetődött az ötlet, hogy ősszel is lehetne valamilyen tematikus programot szervezni, innen jött a Csipkebogyó Fesztivál gondolata, amelynek 2020-ban már a 15-dik kiadását rendezik meg. Kalotaszentkirályon jelenleg harminchét panzió házigazdája várja a turistákat, ebből harmincöt az utazási iroda közvetítésével, kettő pedig egyéni vállalkozásként működik. Ami a statisztikai adatokat illeti, 2015 és 2019 között a vendégéjszakák száma a következőképp alakult: 5018, 6604, 7011, 8496 és 6020. A vendégek 83,32 százaléka Magyarországról érkezett, a felnőtt csoportok száma 59,68 százalékot, a diákcsoportoké pedig 40,32 százalékot tett ki az elmúlt öt évben.

„Aki nem jön el a bálba, törjön el az ágya lába.” Szüreti felvonulás Zentelkén 2014-ben

Kulturális ínyencségek, természeti kincsek

Kalotaszentkirály-Zentelke esetében nem csupán faluturizmusról beszélhetünk, hiszen a gazdag népi kultúra épp annyit nyom a latba, mint a páratlan vendégszeretet. A kalotaszegi népzene és néptánc, a díszes, mégis letisztult népviselet, a tisztaszoba, az értékes varrottasok mind-mind gazdag kultúránkról tanúskodnak, elkápráztatva az ideérkezőket. Ezt alátámasztják a panziók vendégkönyveibe felvésett gondolatok is, amelyeket Péter Mónika Mária magyartanárnő gyűjtött egy csokorba. A Gólyafészek Vendégházban írás utáni hímzéssel, gondosan borított vendégkönyvből jegyezte le az alábbi vallomásokat: „ nem a fényért, a pompa látványáért jöttünk, hanem hogy ízelítőt kapjunk kincset érő hagyományaitokból. Ezt kimerítően megkaptuk.” „Másfél évtizede járunk Erdélybe, de mindig elrohantunk e táj mellett – igaztalanul. Mesésen szép természeti tájak, romantikus várromok, csodaszép falvak, egyedülálló népművészeti hagyományok, és nagyon rokonszenves, segítőkész emberek révén beleszerettünk ebbe a tájba.”

A változatos programok közül megemlíthetjük a népzene- és néptánctábort, amelynek idén lesz a harmincadik, jubileumi kiadása, továbbá a szüreti bált, a Csipkebogyó Fesztivált, a községnapokat és a Szent Király Szövetség találkozóját, amelynek szervezését Kalotaszentkirály legutoljára 2018-ban vállalta fel. Az állandó programok repertoárja sem szegényes, így akik kifejezetten Kalotaszentkirályt választják célállomásként, és nem csupán átutazó vendégek, azok akár több napot is eltölthetnek a faluban. A pár nap alatt megtekinthetik a költőóriás tiszteletére kialakított Ady-emlékszobát, a hagyományosan berendezett tájházat, a kazettás menynyezetű református templomot, kipróbálhatnak néhány népi mesterséget, lovas szekéren járhatják körbe a falut, megismerhetik a környező települések épített örökségét, a természetszeretők pedig megcsodálhatják a rekiceli vízesést (Menyasszony fátyla), sőt túrázhatnak a Kőhegyen, a Vlegyászán, vagy a Fehér-köveknél. A panziók tulajdonosainak együttműködése révén 2002-ben megalakult a Kalotaszentkirályi Vendégfogadók Szövetsége, amely az érdekképviselet mellett néhány éve magára vállalta a Csipkebogyó Fesztivál megszervezését. Az esemény egyik lelkes szervezője Péter Mónika Mária magyartanárnő, aki fáradtságot nem ismerve évek óta önkéntesen vállalja fel a szervezési feladatok oroszlánrészét. Mivel pár szóban nehéz lenne átadni a fesztivál hangulatát, ízelítőként íme egy részlet abból a riportból, amely 2017-ben született meg jelen írás szerzőjének tollából:

„Szívélyes vendéglátás, kedves emberek, ízlésesen díszített sátrak, népviseletbe öltözött asszonyok és férfiak, akik sürögnek-forognak az üst körül – talán minden ideérkező turistának ez a legelső benyomása, amikor becsöppen a Csipkebogyó-fesztivál forgatagába. Gyönyörködnek a kalotaszegi varrottasokban, festett kancsókban, díszpárnákban, amelyek a sátrak ütött-kopott falait eltakarva megteremtik a kalotaszegi tisztaszoba fenséges légkörét. Közben széles mosollyal fogadják el a felkínált finom falatokat, a csalhatatlan ötven százalékos párlatokat, és igyekeznek minőségi ellenőrként precízen végigjárni a sátrakat, hogy a legfinomabb lekvárokkal, szörpökkel, likőrökkel lepjék meg az otthon maradottakat. Vajon elgondolkodnak legalább egy pillanat erejéig azon, hogy mennyi, sokszor hónapokkal ezelőtt elkezdett fáradságos munka van belefőzve a szépen felcímkézett üvegek tartalmába?” (Szabadság, 2017. október 23.)

A kalotaszegi Népzene- és Néptánctáborban a legkisebbek játékosan sajátíthatják el az első
tánclépéseket

A siker árnyoldalai – hogyan tovább?

A külvilág számára gyakran csak a siker, a megvalósítás, az irigylésre méltó bőséges termés látható, ám a történet árnyoldala, a nehézségek, kihívások nem kerülnek felszínre. Nincs ez másképp a kalotaszentkirályi faluturizmus esetében sem, amelynek bemutatása mindig a sikersztori perspektívájából valósul meg. Ez a fajta attitűd viszont károkat okozhat hosszú távon, hiszen a negatív aspektusok elfedése azt a hamis érzetet keltheti, hogy minden zökkenőmentesen működik, ám a valóság ennél sokkal árnyaltabb. Vincze Kecskés Istvánnak nem egyszer kell szembesülnie a vendégfogadók rivalizálásával, a konfliktusokkal, a nézeteltérésekkel, amelyek hátráltatják a közös munkát. A feszültség legtöbbször abból adódik, hogy a bejelentkezett vendégek néha olyan szolgáltatást igényelnek, ami csak egyes vendégfogadóknál adott, így előfordulhat, hogy náluk nagyobb lesz a turistaforgalom, mint a többieknél. Az ehhez hasonló esetekben nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt, hiszen egyrészt főként az ideérkezők igényeit kell kielégíteni, másrészt viszont a vendégfogadók érdekeiről sem szabad megfeledkezni, hogy aránylag mindenki egyenlően részesülhessen az anyagi javakban. Nagy csoportoknál általában a falunak ugyanazon a részén próbálják elszállásolni a vendégeket, ez alapján kb. négy csoportot el lehet helyezni egyszerre, a gond viszont abból adódik, amikor kisebb csoportok jelentkeznek be, tizenöt-húsz fős baráti társaságok, családok, akik egy helyen akarnak megszállni. Továbbá a közösség gyakran idegenkedik a kezdeményezésektől, az olyan tevékenységektől, amelybe mindenkinek bele kell tennie a maga részét ahhoz, hogy működhessen. Így volt ez hajdanán a Csipkebogyó Fesztivállal is, aminek a szervezése nagyon döcögősen indult be, ám amikor nyilvánvalóvá vált a benne rejlő potenciál, sokan fellelkesedtek, és kellő energiát kezdtek ráfordítani. Természetesen érdemes azt is megemlíteni, hogy a legtöbb vendégfogadónak a turizmus csak mellék- vagy másodfoglalkozás, így érthető, hogy sokszor nincs kapacitásuk és energiájuk részt venni minden kezdeményezésben, közösségi tevékenységben.

A Felszeg Gyöngye apróságainak fellépése az egy évtizeddel ezelőtti Csipkebogyó Fesztiválon

A vendégek éves forgalmát illetően sem biztató a helyzet, hiszen évről évre csökken a csoportok száma, és egyre gyakoribbak az átutazó vendégek. Például az elmúlt három-négy évben az éves forgalom több mint egyharmadát azok a diákcsoportok tették ki, amelyek a magyar állam által támogatott Határtalanul Program jóvoltából érkeztek a faluba. Erre viszont nem lehet alapozni, ugyanis ha egy esetleges kormányváltás során megszűnik a program, jelentősen csökkeni fog a turistaforgalom. Emellett az a nemzedék, amely a kommunizmusban nevelkedett, és vágyott Erdély megismerésére, lassan kezd kiöregedni, a fiatalok számára pedig annyira kinyílt a világ, hogy sokkal népszerűbb célállomásokat választanak utazás, nyaralás során.

Ami a turisztikai iroda szempontjából szintén aggodalomra ad okot, az nem más, mint a magánpanziók megjelenése, ugyanis egyre többen vágnak bele a turizmusba önálló vállalkozóként. Mivel számos internetes felületen meg tudják hirdetni könnyedén szolgáltatásukat, nincs szükségük többé az iroda közvetítésére. Ami pedig még inkább fokozza a helyzet súlyát, az a munkaerőhiány, hiszen Kolozsvár óriási vonzóerővel bír a fiatalok körében, így legtöbben a városban keresik boldogulásukat. Vincze Kecskés István csalódottan számolt be arról, hogy több mint két éve kifüggesztették álláshirdetésüket, de senki még csak érdeklődés gyanánt sem kopogtatott be hozzájuk. Az összes negatív aspektust összeadva tehát elég borúlátó a jövőt illetően, és amiatt is aggódnia kell, hogy nem lesz kinek átadnia vállalkozását.

Ady Endre emlékműve Kalotaszentkirály-Zentelkén.
Képek: Péter Mónika Mária és Péter György
Árpád

Utószó

Mindent összevetve elmondhatjuk, hogy a kalotaszentkirályi falu- és kulturális turizmusra méltán tekint sikertörténetként a közvélemény, ugyanis Erdély-szerte kevés olyan települést találni, ahol a rendszerváltást követően hasonló ütemben virágzott fel az idegenforgalom és az infrastruktúra. Az elmúlt két évtizedben megforduló több ezer turista nagyban hozzájárult a falu hírnevéhez és Kalotaszeg gazdag népi kultúrájának határokon átívelő megismertetéséhez. Természetesen mindez nem valósulhatott volna meg Vincze Kecskés István kitartó munkája és a helyi vendégfogadók nyitottsága, kezdeményező képessége nélkül, hiszen a falusi turizmus felvirágoztatásához mindenki hozzájárult a saját tehetségével, kreativitásával és kétkezi munkájával. Mindezek ellenére az érem másik oldaláról sem szabad megfeledkeznünk, a negatívumokról, a nehézségekről és kihívásokról, amelyek nagyban befolyásolhatják a turizmus alakulását. Éppen ezért megéri szembenézni gyengeségeinkkel, hibáinkkal és mulasztásainkkal, mert csak így lehet elindulni a megoldás felé vezető úton.

 

Új hozzászólás