Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Épületfantázia

Szerző: 

Emlékszem, kamaszkoromban egyszer hevesen vitáztam az egyik szomszédunkkal (később tankönyves lett), hogy Ady vagy Brassai nélkül nem menne-e előbbre a világ. Ő azt mondta, mindketten kivételek, de Ady a megközelíthetetlen és követhetetlen, Brassai a megközelíthető és követhető, én meg persze a zseni kizárólagos jogára esküdtem.

Ma már másként látom, noha a hosszú szakállú utolsót azóta sem sikerült megszeretnem, holott a róla elnevezett iskolába jártam. Mégis az a meggyőződésem, hogy a Brassai jellegű emberek nélkül még az a néhány ember sem fogja fel Ady újdonságát, akinek annak idején sikerült.


Sándor Józsefné 2009-ben még álló sírszobra

Mindabból, amit mondok, máris kikövetkeztethető, hogy fontosnak tartom az építkezést, de semmisnek, ha az épületek egyformák maradnak. A talajt csakis akkor tartom megművelésre érdemesnek, ha a kivételesnek legalább a reménye megvan benne. A kultúra számomra folyamatosság és lávaszerűség örök dinamikája.

Következésképpen úgy gondolom, a közművelődésnek az lenne a legfőbb feladata, hogy provokáljon is, miközben gondozza kertjeit. Ma már (és nem véletlen, hogy sokadjára írom le ezt a szintagmát), ma már tehát sokkal türelmesebb vagyok, és belátom, hogy sokan nemhogy nem tehetségesek, hanem meg sem értik a tehetséget, miközben mégis azt hiszik, hogy a kultúra befogadói, és fontosnak tartják, hogy ezt a mások és a maguk számára is jelezzék. Állandó a hüledezésem, ahányszor látom, hogy akik verseket lájkolnak, esetleg mennyire nem értik, aki írta őket, vagy hogy akik színházba járnak, mennyire nem értik, hogy a művészet kaland, amelynek nincs megjósolható eredménye, így aztán szabályzata sem lehet.

A kérdőív V. András Jánost és a zord időket idézi. Szerintem éppen azok az idők tehetnek sok mindenről. Az eszeveszett kontroll akaratlanul is beköltözött az emberek agyába, és megfogant bennük az az előítélet, hogy a művészet illemtudó, közösségépítő valami, holott szerintem a művészet az az eszköz, amely ébren tartja a szellem és a lélek üdeségét.

Olyan közművelődést képzelek el, amelynek aktorai szelíden, de fáradhatatlanul küzdenek a közegellenállással. Vajon megtalálhatjuk-e a mai Brassaikat, akik ragaszkodnak a közösséghez, de észreveszik az újdonságot? Akik úgy beszélnek Bajorról vagy Kőrösi Csomáról, hogy nemcsak megérintik, de fel is kavarják a hallgatóságot? Én ismerek néhány szerkesztőt, középiskolai tanárt, rendezőt (a leckeelőadások szintén a közművelődés eszközei), történészt, idegenvezetőt, akiknek sikerül. És örömmel látom, hogy a Művelődés is jó irányba jelzett.

 

Új hozzászólás

Hozzaszolas

  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <em> <strong> <cite> <blockquote> <code> <img> <p> <br>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
Ellenőrzés