A kalotaszegi varrottas több sikertörténetet élt meg. Elsőként a 110 éve elhunyt Gyarmathy Zsigáné Hory Etelka (1845– 1910) szerzett neki világhírt, de Kónya Gyuláné Schéfer Teréz (1885–1971) tevékenységének köszönhetően is újabb reneszánszát élte a hímzés e tájakon. A 20. század második felében egész Erdélyben, de a körösfői viszonteladóknak köszönhetően Kárpát-medence-szerte továbbélt a kalotaszegi varrottas népszerűsége. Üzletekben lehetett vásárolni az előrajzolt írásutáni mintákat, a hímzés alapjainak elsajátítása szerepelt az iskolai követelmények között, az anyák megtanították lányaikat varrni. A varrottasnak ez a reneszánsza az ezredfordulóig tartott, ekkor ugyanis látványosan visszaesett a kereslet, így a kalotaszegi varróasszonyok százai váltak „munkanélkülivé”, és estek el a háziipar nyújtotta jövedelemtől.
E jelenség arra késztetett, hogy mélyrehatóbban megértsük a folyamat okát, így hímző társammal, Péter-Jani Csillával 2009-ben a vagdalásos kézimunkák terén feltáró kutatásba kezdtünk, amelynek eredményeként 2019 novemberében napvilágot látott a Hagyományok Háza gondozásában a Kalotaszegi vagdalásos mintagyűjtemény című munkánk. Jelen írásomban e kutatás tanulságairól és eredményeiről kívánok szólni.
a kalotaszegi varrottasnak erről a formájáról, és több olyan mintát is közöl, amely már feledésbe
merült.
A kutatásról
Mi késztethet néprajzi témájú kutatásra olyan személyeket, akik nem rendelkeznek ilyen irányú szakképesítéssel? Egyrészt az általunk is ismert megunt, elnagyolt minták helyett kutatni kezdtünk „újabbak” után. Másrészt annak a tudata vezérelt, hogy ez az értékes mintakincs el fog tűnni, ha nem gyűjtjük össze és nem örökítjük meg az utókornak. Ezért felkerestük ismerőseinket, rokonainkat, megkérve őket, mutassák meg régi kézimunkáikat, lepedőiket, párnacsúpjaikat. Többen azt állították, hogy nekik olyan nincs, pedig a szekrények mélyén ott hevertek a több évtizede elhelyezett gyönyörű darabok. Örömünkre szolgált ugyanakkor, hogy sokan készséggel elővették kelengyéjük elfelejtett remekeit. Kalotaszeg református templomaiban lefotóztuk a belső falfelületek, padelők, karzatok, szószékek díszítésére szolgáló kézimunkákat. (Nem is gondoltunk akkor, hogy napjainkra az uniós támogatásból felújított református templomokból kiszorul a varrottas, mondván, hogy a festett kazettáknak és a kőfaragásoknak kell érvényesülniük. Vajon nem teszi-e az is otthonossá, szeretetté a szentegyházat, hogy nagyanyáink, anyáink vagy saját kézimunkáink megtörik a fehér falak egyhangúságát?) De fotóztunk a kalotaszentkirályi tánctábor és a feketetói vásárok árusainál is, hiszen sokan eladják e ritka értékű darabokat.
Mivel munkánk nem intézményes formában történt, kutatásunk nem terjedhetett ki Kalotaszeg minden településére. Gyűjtöttünk minden olyan mintát, amelyet igazolhatóan Kalotaszegen varrtak. Elsősorban lakóhelyünkön, Kalotaszentkirály-Zentelkén kutattunk. Sok anyagot találtunk a felszegi Magyarókerekén, Magyarvalkón, Kalotadámoson, Csucsán, Bánffyhunyadon, Sárvásáron, Körösfőn, Jákótelkén, az alszegi Magyarbikalon, Ketesden és Zsobokon is. Bekerült gyűjteményünkbe olyan minta is, amelyet Nagykapuson, Inaktelkén, Tordaszentlászlón vagy Mákófalván gyűjtöttünk.
Hiányos szakirodalmi bemutatás
A gyűjtés előre haladásával fontosnak láttuk munkánk módszertani átgondolását is, de a rendelkezésünkre álló néprajzi szakirodalomban nem találtunk egy követhető módszert. Ugyanakkor megállapítottuk, hogy születtek értékes munkák e témában, de a vagdalásos minták összefoglaló bemutatásával, a technika, az öltésmódok, a mintaelemek és minták részletező, együttes és képekkel illusztrált bemutatásával nem találkoztunk.
Kutatásunk során a minták felleltározása, megörökítése volt legfőbb célunk. Ezt követően csoportosítottuk és leírtuk az összegyűjtött mintákat, figyelve azok formai jellegzetességeire és kompozíciós szabályszerűségeire is. Törekedtünk a készítő és a tulajdonos nevének, az elkészítés idejének meghatározására, ha lehetőség nyílt, a darab méreteire, anyagára vonatkozó adatokat is rögzítettünk. Mivel a lepedők, a párnacsúpok, az ingek készítői már nem élnek, a jelenlegi tulajdonosok a déd- vagy a szépunokák, így a készítő neve ritkán rögzíthető. Ezekben az esetekben a készítés idejét is elvétve tudják meghatározni, szerencsés eset, amikor ráhímezte nevét és/vagy a készítés időpontját az adott személy.
Elfelejtett múlt
Amikor a minták neve, az egyes mintaelemek elnevezése felől érdeklődtünk, még nagyobb volt a tanácstalanság. Az idős személyek között is kevés az olyan, aki ismeri néhány minta, mintaelem vagy öltésmód nevét. Többen a saját kézimunkáikon levő díszítményt se tudják megnevezni. Szomorú tény, hogy azok sem ismerik – vagy csak nagyon felületesen – a vagdalásos kézimunka szakszavait, akik ma is varrják. Ezért a rendelkezésünkre álló szakirodalom és az adatközlőink elmondása szerint ös - szeállítottuk azt a terminológiát, amelynek segítségével leírhatjuk a mintákat. Rögzítettük az öltésmódok, a mintaelemek és a minták nevét, többet közülük már csak a szakirodalomból felkutatva.
Megváltozott ízlés
A Kalotaszegen alkalmazott hímzésfajták közül a vagdalásost tartja a szakirodalom a legrégebbinek. Eredetileg ingeket, bőgatyákat, pendelyeket díszítettek keskeny csíkokban vagdalásos mintákkal. A 19. század második felétől született meg az igény az egyre nagyobb felületek díszítésére. Ekkor már lepedőkön, párnacsúpokon, kendőkön is alkalmazták. A polgáriasodó 20. században már különböző lakásdíszek: falvédők, abroszok, tálcaterítők, díványpárnák díszítésére is használták. A háziipar megjelenése és az egyre szélesebb körű vásárlói igények kielégítése viszont magával hozta a vagdalásos átalakulását, felhígulását. Változott az alkalmazott mintakincs, az öltésmódok, számos mintaelemet és mintát elfelejtettek, a meglevők is fellazultak, de a kézimunkák színvilága is jelentősen megváltozott.
Déd- és nagyanyáink varrottasai egyedi darabok, egyszeri alkotások, saját használatra készültek, nem a fogyasztói igény hozta létre őket. Az alkalmazott minták igényesen kidolgozottak, gazdag a motívumkincsük. A legrégebbi darabokon, ingujjakon, lepedőkön geometrikus mintákat alkalmaztak, amelyek esetében a mintaelemek, a töltelékelemek és a minták is geometriai formákra emlékeztetnek. Kevés a vagdalt, de annál több a lapos öltéssel díszített felület.
Mivel a régi minták kidolgozása alapos munkát igényelt, fokozatosan a nagy felületet díszítő, újszerű, nem geometrikus minták honosodtak meg, amelyek az ősiek esztétikai értékével nem érnek fel.
A harsányabb ornamentikájú kézimunkák fokozatosan szorították ki a szerényebb, de ízlésesebb geometrikus mintákat, hogy mára ez utóbbiak csak az idősek, a „beavatottak” vagy a szekrények értékeit képezzék. A vagdalásos ilyen jellegű alakulása egyrészt a városi, polgári csipkék hatására történhetett, mivel e technikával bármilyen motívum átvihető a vászonra. Másrészt Kónya Gyuláné tevékenysége hatott a kalotaszegi asszonyok ízlésére, miután saját tervezésű mintái fokozatosan háttérbe szorították a hagyományos geometrikus alakzatokat a szabadrajzú kézimunkákra emlékeztető minták javára. E változás mindmáig érezteti hatását, hiszen Kalotaszeg nőközössége nagyrészt a növényi motívumokat ismeri és alkalmazza a lakástextíliákon, vagy néhány geometrikus minta (pl. nyárszai) felhígított, egyszerűsített változatát varrják.
A ma hímzők többsége tehát kevés mintát ismer, azokat is elsietve, elnagyoltan alkalmazzák, mondván, hogy a kézimunka nincs megfizetve. Számokban is szemléltetve a szegényedést: a Kalotaszegen általunk felkutatott 145 geometrikus mintából, mai kézimunkákon körülbelül tízet láttunk. Az öltésfajták is leegyszerűsödtek, sokat közülük elfelejtettek. A „szegényedésre” hadd álljon itt két példa. Még a 20. század ’20-as, ’30-as éveiben készült munkákon is elengedhetetlen a paráma: egy akasztalatnyi felületen lapos öltésekkel kialakított kis négyzetek sora. A ’40-es, ’50-es évektől kezdődően elhagyták a parámát, helyette a lényegesen egyszerűbb keresztszemet alkalmazták. Ugyanígy szegényedett a borsó, amelynek határoló és keretező szerepe van. Hímzésekor két parámasor között vízszintesen kihúznak hat szálat, a megmaradó függőleges szálakat hatosával átcsavarják, így kerek nyílások keletkeznek; innen származik a borsó elnevezés. Ez a formája általánosan ismert Kalotaszegen rendes borsó néven. Az eladásra szánt kézimunkákon ennek egyszerűbb változatát alkalmazzák, a paráma elmarad, helyette lyukanként egy-egy lapos öltés marad a lyuk melletti vászonban, a függőleges szálakat pedig nem csavarják át.
A kézimunkák színvilága is megváltozott. A kalotaszegi vagdalásos eredetileg fehér színű volt. Minden esetben fehér cérnával varrtak a szürkés, sárgás árnyalatú házilag szőtt kender és elegyes vásznakra, később a gyapotvászonra. Ezért fehéresnek is nevezték. Később, a 20. században már gyárilag előállított fehér vásznakat is használtak, amelyekre ugyancsak fehérrel hímeztek. A vagdalással díszített kötéses lepedők, ingujjak, párnacsúpok csak fehérek lehettek. Íratlan szabálynak tekintették a fehér vászon alkalmazását akkor is, amikor már más színű cérnákat is választottak. A násznagykendőt, amelyet a lakodalmi násznagyperecre kötöttek, színes cérnával varrták. Régen a legény násznagya pirossal varrt kendőt kapott, míg a lányé feketével hímzettet, mivel jelezte, hogy gyászolja lányságát. E hagyomány még ma is él, de zöld színnel varrják a lány násznagyának kendőjét. A ravatalra varrt kézimunkák is készülhettek színes cérnával: a 40 év alatti halottak nyújtóztatóját piros és fehér, míg a 40 évnél idősebbekét fekete, sötétkék és fehér színű cérnával varrt textíliákkal terítették le. Napjainkban a ravatalozók megjelenésével átalakulnak a temetkezési szokások, így a temetés kellékeiként használt varrottasok is funkciójukat veszítik.
A 20. század ’60-as, ’70-es éveitől kezdve megjelent a kék, a zöld, a piros, a fekete cérna használata is elsősorban a modern lakás díszítésére használt textíliákon. A 20. század végétől már alkalmaztak lila, barna, ciklámen, zöld és különböző szivárványosan árnyalt cérnákat is, amelyek idegenek az eredeti kalotaszegi kézimunkák színvilágától, és teljesen a vásárlói igényeket kívánják kielégíteni. Napjainkban használnak sárga, krémszínű, piros, kék, szürke és zöld színű gyári készítésű vásznakat is.
A ma készülő kézimunkák minőségükben és szépségükben sem érik fel a régieket: a laza, elnagyolt kidolgozottság miatt a használat során könynyen tönkremennek, de gyakran az alkalmazott nem geometrikus minták sem illenek a modern lakások formavilágába, ezért mellőzik őket. A felhígulás abból is fakadt, hogy a kalotaszegi asszonyoknak és leányoknak nem állt rendelkezésükre egy használható, igényesen összeállított gyűjtemény, amely hagyományos, eredeti, változatos mintákat kínált volna nekik.
A tömegáruként „gyártott” vagdalásos kézimunka iránti kereslet mára visszaesett. Ennek oka, hogy a minimalista modern lakásokban nincs helye a népies ízlésű textíliának, ugyanakkor a vásárlói igények változásával is magyarázható, mindenesetre a fentebb említett okok miatt is visszaszorult az ilyenfajta kézimunka iránti kereslet.
A gyűjteményről
Fent említett munkánkban 234 saját gyűjtésű vagdalásos mintát mutatunk be fotók és rajzok segítségével, remélve, hogy gazdagítjuk a kalotaszegi népi hímzéssel kapcsolatos néprajzi ismereteket, és a kézimunka iránt érdeklődők is haszonnal forgathatják. Igyekszünk átfogó képet nyújtani a kalotaszegi varrottasnak erről a formájáról. A vászonra vitt díszítményeket csoportosítjuk és leírjuk szerkezetük, mintaelemeik szerint, de a vagdalásos története, a díszítmények időbeni alakulása is kiolvasható a bemutatásból. Több olyan mintát is közlünk, amelyek már feledésbe merültek, így saját kezűleg varrt kézimunkáinkon elevenítjük fel őket.
A mintákat nemcsak lefényképeztük, hanem le is rajzoltuk. Rajzainkon igyekeztünk visszaadni a kézimunkák szépségét. Fontosnak tartjuk ugyanis, hogy a tudományos bemutatás mellett a gazdag mintaanyag használható is legyen, hiszen igazán akkor éri el munkánk a célját, ha visszaadhatjuk annak a közösségnek, aki megteremtette, de amelyik a kevésbé értékes, gyári, kínai termékek javára tudatosan kiszorítja életteréből azt.
Bízunk abban, hogy gyűjteményünk jó példája lehet annak, miként kell az idejétmúltnak hitt értékeinket felbecsülni. Reméljük, hogy Kalotaszeg varróaszszonyai körében is elindít egy ízlésváltozást, visszaadva ezáltal a varrottas régi értékét. Meggyőződésünk, hogy a vagdalásos minták – közülük is a geometrikusan szerveződők – közelíthetők a modern ember ízlésvilágához, bármely modern lakás, belső tér, viselet vagy viseletkiegészítő igényes díszítőelemei lehetnek.
