Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

A kőszínházak egyre nyitottabbak a színházi nevelés beindítására

Szerző: 

1.

Közművelődés számomra minden olyan rendezvény, esemény, konkrét, reális térben és időben megvalósuló találkozás, amely által főként kulturális, művészeti, tudományos, társadalmi, vallási és más tartalmak a hétköznapi (azon a téren nem képzett) emberekhez építő jelleggel jutnak el.

Továbbá közművelő jelleget tulajdonítok minden olyan (szellemi és tárgyi) alkotásnak is, amely által az emberek szellemileg, lelkileg, ön-, ember- és világismeretben gyarapodhatnak.

Úgy vélem, hogy az internet virtuális terében is jelentős mértékben jelen vannak a közművelődési lehetőségek: tartalmas, interaktív fórumok, közösségek igényeit szolgáló portálok, önképző programok, tartalmasnál tartalmasabb honlapok, hatalmas adatbázisok, és jelentős kapcsolati hálók áll(hat)nak a közművelődés szolgálatában.

Számomra a közösség mindig az egyénnel kezdődik. A munkámat úgy próbálom végezni, hogy az egyének érezzék: minden művészet, minden tudás és minden találkozás az ő boldogságukat szolgálhatja – de ez nagymértékben rajtuk is áll. Azon múlik, hogy ők mennyire nyitottak a kulturális kínálatokra, egyáltalán bármilyen kérdésben mennyire nyitottak a „másságra”, és minden új ismeretekre, mennyire tájékozottak maguktól, anélkül, hogy bárki bármit „házhoz” vinne. A közművelődés fogalmától kicsit tartózkodom, egyrészt mert nagyon tételszerűnek érzem, másrészt soha sem lehet tudni, lemérni, hogy a közművelődési kínálatoknak, lehetőségeknek pontosan mekkora tényleges hatása van az egyénekre.

A közművelődés – mint jeleztem –, a 21. században a világháló-használattal is szorosan összefügg. A közművelés korszerűsége azon is múlik, hogy az érdembeli, minőségi tartalmak mennyire érik el a világháló használóit, és menynyire sikerül a 21. századi személyeknek az információ áradatban jól tájékozódó, jól szelektáló, művelt és igényes, öntudatos, empátiával bíró és cselekvő személyeknek lenni, és ilyen képességekkel, tulajdonságokkal rendelkező nemzedékeket nevelni.

 

2.


Virgil Fulicea (?): Ion Goia sírszobra

A közművelődési intézmények alkalmazottai hol jobban, hol gyengébben végzik a munkájukat. Nem hiszek a minden tekintetben makulátlan tökéletes működésben, a kudarcmenetes hatékonyságban, hiszen a legprofibbnak tűnő kulturális intézményeknél is egy adott ponton túl változó a minőség, a szervezettség, az összeszedettség, a világtörténések is folyamatosan új és új kihívások, impulzusok, megfelelési szempontok elé állítják a gyakran nehézkes struktúrával, kevés támogatottsággal rendelkező intézményeket. A sikeres működéshez hozzáértő vezetés, szakképzett és elhivatott munkaközösség és rengeteg különböző adottság, feltétel szükséges. Úgy érzem viszont, hogy közművelődés szolgálatában álló intézményeknek (lényegében az ott dolgozóknak) a gyerekek és fiatalok adekvát módú művelésére nagyobb, több hangsúlyt kellene fektetniük. (Elnézést azoktól az intézményvezetőktől, akik ezt már megtették, vagy folyamatosan tesznek érte.) Az öregek klubja, önképzőköre mindenhol megbecsülendő jelenség, de talán nem szolgálja annyira a jövő minőségét. Fontosabb volna talán, de legalább ugyanolyan fontos a fiatalokat időben tartalmas, igényes képzési, nevelési, fejlődési lehetőségekkel és tartalmakkal, közösségi élményekkel gazdagítani, sőt megbízható szórakozási lehetőségeket, alkalmakat biztosítani számukra. A szülőföld megismertetése, megszerettetése, az otthonosságérzet kialakítása is mind a társadalmi kisközösség, a család, mind a közművelődési intézmények feladata, hiszen sokak itthon maradása vagy távozása múlhat ezen is.

Szakmai ismereteim jegyében az erdélyi magyar közművelődésnek csak néhány szegletére látok rá alaposabban, így csak ezekkel kapcsolatban osztom meg konkrétabb észrevételeimet.

Az erdélyi magyar műkedvelő színjátszás területén, azt tapasztalom, hogy a vidéki felnőtt és vegyes színjátszó közösségek száma a demokráciában nagyon megcsappant. A létfenntartási gondok és az ahhoz gyakran szükséges ingázás a családok és a kisközösségek összetartó, fejlesztő, kulturális életére bomlasztó hatással vannak.

A műkedvelő színjátszás sok idő- és energiabefektetést is igényel, a kényelemre és felszínes szórakozásra könnyebben kaphatók a munkában amúgy is megfáradtak. Ahhoz, hogy újra jelentős mértében fellendüljön a diák- és felnőtt színjátszás, sokkal nagyobb figyelmet és támogatást kellene kapniuk a helyi politikai és kulturális intézmények vezetőitől az erre még nyitott és alkalmas személyek. Ehhez hasonló helyzetben lehetnek más önképzőköri tevékenységek is (versmondók, kórusok, zenészek, néptáncosok közössége stb.).

A mégis elkészülő produkciókra sok esetben a felhígult kulturális kínálat miatt a faluközösség nagymértékű közönye a válasz. Klasszikus és korszerű promoválási tudással és lehetőségekkel kellene érintetté tenni a tágabb közösséget, de erre sok esetben sem anyagi és technikai adottságok, sem kellő mértékű szaktudás és figyelem nincs fordítva. A kudarcélmény pedig nem minden esetben a fejlődési lehetőség garanciája.

A műkedvelő diákszínjátszás is csak a kitartó, önfeláldozó önkéntes munkáknak köszönhető, amelyre a tanügyi alkalmazottak nagyon kis része tud külön időt, energiát szakítani. Az iskolák vezetősége jobban kellene értékelje és támogassa ezt a diákok számára is vonzó és nagyon hasznos foglalkozást.

Magyarországon országos szinten elterjedt, és a tanrend részét képezi a drámapedagógia és drámapedagógiai eszközök használata a különböző tantárgyak tanításakor. Ez a nagyon építő, modern eszköztár Erdélyben, Romániában nincs elterjedve, hivatalosan nincs elfogadva, és a pedagógusok sincsenek ebben kiképezve. Az ezen a területen dolgozni kívánók a kiszolgáltatott helyzet miatt nem végeznek huzamosan, érdemi munkát, hisz anyagilag sem kifizetődő, és semmivel sem könnyebb, mint bármilyen más tantárgy hiteles gyakorlása.

A kőszínházak egyre inkább nyitottabbak a színházi nevelési programok beindítására, de sok helyen nincs külön személyzetük a pályázásra, a programkoordinálásra, a csoportszervezésére és főként nagyon kevés a színházi nevelési szakember.

Ezek után nem tűnök valami bizakodónak a közművelődésünk helyzetét illetően, de higgyék el, mégis bizakodom, hiszen minden változásban van és a felsorolt területeken magam is azon dolgozom, hogy jó irányba alakuljak a dolgok.

 

3.

Az alábbi önéletrajzi felsorolást ne úgy vegyék, hogy én úgy terveztem, hogy ezekkel hozzájárulok a romániai magyar közművelődéshez. Arról van csupán szó, hogy ilyen irányokba vezetett az érdeklődésem, belső motivációm és ilyen utakra vezettek a külső, tőlem nagyrészt független történések, tényezők. Ott próbáltam és próbálok cselekedni, ahol úgy éreztem szükséges, és érdemben hozzá tudok járulni az emberek lelki gazdagodásához vagy Két évet félállásban (a színházrendezői egyetemvégzéssel párhuzamosan) magyartanár voltam (2007–2008-ban a marosvásárhelyi Művészeti Líceumban, 2008–2009-ben az Electromaros Líceumban). Kolozsvárra költözésem után 2011–2012-ben drámapedagógus voltam a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban. (Rendezéseim: Háy János A Gézagyerek – társrendezés Solymosi Zsolttal, és Michal Walczak Homokozó).


Max Emil: gróf Rhédey Mária sírszobra a Rhédey-Mikó sírboltban (részlet)

Létrehoztam (még 2009-ben) egy az erdélyi magyar műkedvelő színjátszóknak egy honlapot, amely idén megújult arculattal próbálja összegyűjteni, számon tartani és bemutatni a működő erdélyi magyar színjátszó társulatokat, és tájékoztatni próbál az erdélyi műkedvelőket érintő színjátszó hírekről. Rövid nevén az e-színjátszó- (és a hozzá kapcsolódó Facebook-) oldalt önkéntes munkával működtetjük Jakabos Orsolya szerkesztőtársammal.

2005 és 2009 között bibliodráma képzésben vettem részt, 2010-től életkörülményeim függvényében bibliodráma önismereti csoportok vezetésével, bibliodráma-ismertetők tartásával is foglalkozom. A bibliodráma a résztvevők hitben megerősödését és önismeretük gyarapodását, a bibliai történetek eljátszása által közös tanulást kínáló gyakorlat.

2010 őszén alapítottam egy versszínházi társulatot ŐszinTE versszínház néven, akikkel egy konkrét versszínházi előadást hoztunk létre – Lehetne ez a fordulat volt a címe, és 2011-ben hatszor adtunk elő –, majd 2012-ben rövid versfilmecskék készítésébe kezdtünk. Ez a tevékenység „hobbiként” most is tart. A versszínház egyik programja a Kolozsvári Magyar Napok alatti verses műhely, amelyben minden évben egy kortárs költő verseit dramatikus eszközökkel, önismereti és találkozási céllal közelítünk meg.

2015 őszén Deák Katalin dramaturg, a Kolozsvári Állami Magyar Színház akkori alkalmazottja elindította az ESziK vagy isszák? nevű, különböző korosztályoknak szóló edukatív színházi különórát, színházi nevelési programot. Azóta ebben a programban drámapedagógusként, színházi nevelési szakemberként veszek részt, és társaimmal azóta sok száz résztvevővel dolgoztunk az egy-egy színházi előadás kapcsán kibomló csoportfoglalkozásokon.

A Kolozsvári Puck Bábszínház 2016 januárjában alkalmazott a magyar tagozat irodalmi titkári tisztségébe. Azóta munkatársaimmal és a művészekkel a repertoár megújításán, minőségi színvonalának emelésén és a bábszínházi kínálat korszerűsítésén dolgozunk kisebb-nagyobb eredményekkel. 2017 őszétől a Puck Bábszínház keretében is vezetek egy Mi a manó? cím alatt futó, havonta egyszer megvalósuló, gyerekeknek szóló, egy-egy bábszínházi előadáshoz kapcsolódó színházi nevelési programot.

Idén a kolozsvári Shoshin Színházi Egyesülettel is együtt dolgoztam, drámapedagógusi munkámmal egy utcaszínházi előadás előkészítésében volt szerepem. Az együttműködést 2018-ban is folytatni szeretnénk.

Egyetemista korom óta időközönként különböző országos rendezvények bíráló bizottságának tagja vagyok, többek között a Kolozsváron megvalósuló Atlantisz Országos Versmondó Versenyen, az Erdőszentgyörgyön megrendeződő Kis-Küküllő Menti Műkedvelő Színjátszó Találkozón és a szilágycsehi Partiumi Diákszínjátszó Fesztiválon zsűrizek.

Középiskolás korom óta írogatok, főként irodalommal vagy színházzal kapcsolatos szövegeim jelentek meg (legtöbb a Játéktér folyóiratban, néhány a Művelődés folyóiratban, egy-egy a Korunkban, Székelyföldben, két irodalmi szöveg a Látóban, két tudósítás az Art Limes magyarországi báb- és képzőművészeti szaklapban, valamint a Szabadság napilap EKE-oldalán néhány túraleírás).

Az erdélyi magyar közművelődés jövőjéhez két kisgyermek nevelésével járulok hozzá.

 

Új hozzászólás

Hozzaszolas

  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <em> <strong> <cite> <blockquote> <code> <img> <p> <br>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
Ellenőrzés