A Kolozsvár Belvárosi Református Egyházközség és a Széki Református Egyházközség méltatása

Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság Díj

A Farkas utcai és a széki református műemléktemplomok szakszerű restaurálását, a grandiózus értékmentő munkálatokat lehetővé tevő gyülekezeteket nem a véletlen, de még csak nem is az európai uniós támogatás, hanem – a mifelénk még olyannyira ritka – stratégiai tervezés, hosszú távon való gondolkodás képessége köti össze.

Bár mindkét templom-helyreállítás és mindkét közösség – élükön Sallai Márton (Szék) és Fazekas Zsolt (Farkas utcai templom) lelkipásztorokkal – különleges és egyedülálló, mégis először arról szeretnék beszélni, ami közös bennük, ami összeköti őket.

A felújított Farkas utcai református templom Kolozsváron. Kiss Gábor felvétele

A legelső kutatások, felmérések, elkészítő munkálatok mindkét helyszínen egy évtizede kezdődtek el. A pályázatokat a közösségek hitének, bizakodásának, valamint bő két év kitartó munkájának eredményeként, 2009 januárjában sikerült benyújtani. Aztán újabb türelempróbáló időszak következett, hiszen bár mindkét tervet nyertesnek nyilvánították, de először csak pótlistára kerültek: így a költségvetés-módosítások, illetve a visszalépések függvénye volt, hogy csak járna-e vagy jut is a támogatási keretből. Ebben az időszakban a kiváró-bizakodó derűlátás megőrzése érdekében az Egyházkerület képviselői és a szakemberek több ízben bemutatták a gyönyörű látványterveket és naprakészen tájékoztatták a presbitériumot a pályázat helyzetéről.

2011 szeptemberében, a széki templom támogatásáról szóló kiértesítés a legjobb időben érkezett, hiszen a közösség már nem szeretett volna újabb telet hideg templomban megélni, és mivel egy korszerű, a helyhez illő fűtési rendszerre nem lett volna pénz, a falképeknek nem túl kedvező megoldás beépítése is szóba jött. Ami ehelyett következett, az a hatalmas lendületű kiviteli tervezés, az alig 3 hónap alatt beszerzendő engedélyek tömkelege, illetve a több tucat szakembert magába foglaló tervezőcsapat előrelátó, a közösség szűkös lehetőségeit is szem előtt tartó áldozatos munka.

A Farkas utcai közösségnek további csaknem egy évet kellett várnia a pozitív döntésre. Mindkét helyszínen újabb egyévnyi ellenőrzési folyamat következett, szinte betarthatatlan határidőket szabó bürökráciával, mely értelemszerűen az eredetileg tervezett kivitelezési időt rövidítette meg. És csak mindezt követően köszönhetett be a közösségek életébe, az önmagában is ünnepi pillanatnak számító támogatási szerződések aláírása – a széki templomra 2013 januárjában, a Farkas utcai gyülekezet esetében ugyanazon év végén –, amely már lehetővé tette a kivitelezők kiválasztását. Nekik sem volt könnyebb dolguk, hisz nemcsak a támogatási szerződésbe foglalt, semmilyen hosszabbításra lehetőséget nem nyújtó határidő szorította őket, hanem annak az erkölcsi felelőssége is, hogy nagyjából két esztendőn át egyik gyülekezet sem használhatta templomát. A széki templomban a munkálatok 2013 áprilisában kezdődtek, a 2015-ös év pünkösdi ünnepén rendezett konfirmációt pedig már a templomban tartották. A Farkas utcai, eredetileg 3 évesre tervezett kivitelezést 2014 februárjától 2015 júliusáig – azaz alig több mint 16 hónap alatt – kellett befejezni, a hivatalos átadás 2015. július 20-án volt, a mindannyiunk számára emlékezetes, lenyűgöző hálaadó ünnepi Istentisztelet pedig augusztus 16-án.

Azt szokták mondani, hogy a lelkesedés diktálja az iramot, de a kitartás éri el a célt. Kétségtelen, hogy itt, mindkét helyszínen a kivitelező fővállalkozók, valamint a szakemberek, cégek és restaurátorok tucatjainak, a lelkipásztorok és a gyülekezetek kitartó lelkesedésére volt szükség.

A ma itt összegyűltek közül mindenki tudja: Széken nem telt el nap Sallai Márton lelkész építőtelep-szemléje nélkül. Ő volt az, aki folyamatosan szem előtt tartotta és tolmácsolta a gyülekezet igényeit, olyan esetekben is, amikor a terv az épület hagyományos használatát módosította volna: például, hogy három padsorra van hagyományosan szükség a legénykarzaton a három Szegről érkező széki legények számára. De ugyancsak ő volt, aki megértette a templom egyszerűen festett Árpád-kori vakolatának, a templom bútorzatának 18. századi színvilágot visszahozó kiképzésének vagy a Szent Bertalant ábrázoló freskó restaurálásának a fontosságát, és abban is segített, hogy mindenki megérthesse és elfogadja az értékmegőrzésre irányuló szakmai döntéseket.

Hasonlóképpen Fazekas Zsolt tiszteletes úr segítségével sikerült – a munkálatok ütemét döntő módon fellendítő – megoldást találnunk a parókia emeleti termeiben kialakított címerrestaurátorok műhelyeire, valamennyi kivitelezési egyeztetésen való jelenléte lehetővé tette a kulcsfontosságú operatív és hatékony együttműködést. Ma is ők azok, akik a helyreállítás befejezése óta jó gazdaként figyelik épületeik működését, a tervezőknek, kivitelezőknek azonnal jelezve, ha bármilyen rendellenességet észlelnek.

A felújított széki református templom. Rohonyi D. Iván felvétele

Egy igazi közösséget a kudarc, a baj összekovácsol, a siker, az áldás felvillanyoz, életerővel tölt fel. Széken és a belvárosi református gyülekezetben érezhetően megerősödött a felelősség, az elkötelezettség a templomok értékei, múltja és jövője iránt. Tízéves munkájuk, türelmük, a jövőbe való beruházásra tett erőfeszítésük, íme, meghozta gyümölcseit: amit megvalósítottak, az ma már példaértékű az egész Kárpát-medencei magyar közösség számára. Hogyha merünk nagyot álmodni, lelkesedéssel, kitartással, összefogással a hegyek is megmozgathatóak. És ez nemcsak az 1000 éves múltunk műemléképületeinek megmentéséről szól, hanem önmagukról is, arról, ahogy önfeláldozóbb, öntudatosabb, összetartóbb, egyszóval magyar közösségekké válhatunk.

Németh Pál eszmeisége jegyében – aki szerint „A győztesek soha nem adják fel, mert akik feladják, azok soha nem győznek” – idén, 2017-ben, a széki és a kolozsvári Farkas utcai gyülekezeteknek, azok élén álló presbitériumoknak és nem utolsósorban a fáradtságot nem kímélő lelkipásztoraiknak nyújtjuk át a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság díját. Tiszta szívemből kívánom, hogy ez a győzelem tovább erősítse őket abban a hitükben, hogy a közös munka, a lankadatlan küzdelem előbb vagy utóbb, de mindig célba ér.

(Elhangzott 2017. május 5-én a Kolozsvári Állami Magyar Színházban)

Új hozzászólás