A Biblia tanítása értelmében keresztyénekként két világ polgárai vagyunk. Tagjai Isten népének, polgárai Isten Országának és polgárai a Földnek, egy országnak, tagjai egy népnek, egy nemzetnek, melynek megvan a maga kultúrája, hagyománya, lelkülete, karaktere, identitása. Isten az embert már a kezdetek kezdetén azzal bízza meg, hogy művelje és őrizze azt a földet, ahová őt helyezte (1Móz.2,15).
Két világ polgáraiként elsődleges feladatunk művelni és őrizni életünk minden területének földjét. Két tevékenységről van szó tehát, amely mozgást, dinamikát, erőkifejtést, éberséget, jelenlétet feltételez.
Hogy jobban megértsük a „művel” ige értelmének mélységét, nem árt visszatérnünk elsődleges jelentésére, használatára, amely a földműveléssel kapcsolatos. A földet művelni ugyanis azt jelenti, hogy megfelelő munkával növénytermesztésre alkalmassá tenni azt a területet, amely eddig még nem volt rá alkalmas. Leegyszerűsítve: terméketlenből munka során termékennyé tenni valamit. Itt viszont nem ér véget a feladat, nem áll meg a cselekvés, hiszen, ha már termékennyé alakítottuk a földet, hogy el ne veszítse értékét és meghozza gyümölcsét, azt szemmel kell tartani, gondozni, ápolni, tehát őrizni szükséges.
Amikor a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház és a közművelődés kapcsolatáról értekezünk, nem hagyhatjuk figyelem nélkül ezt a két szempontot, amit Isten parancsol az embernek már a teremtés hajnalán. S mivel két világ polgárai vagyunk, nagyon fontos megtalálni azt az egyensúlyt, amely teret enged Isten parancsolatának teljesítésére, hogy művelni és őrizni tudjuk mind a lelki és szellemi, mind a „testi” és közösségi földjeinket.
Minden korszakban fontos volt egyházunk számára, hogy az adott történelmi helyzetben saját lényegét és feladatait meghatározza, hogy világosan felismerje helyét és szerepét azon a „földön”, abban a társadalomban, kultúrában és civilizációban, amelyben él és működik, és amelyben eleget kell tennie annak a mandátumnak, amelyet maga Isten bízott rá. Ebben az önmeghatározásban kiemelkedő szerepet játszott Járosi Andor esperes, teológiai magántanár, aki nem csak Isten országának polgáraként, hanem a kolozsvári közművelődés kiemelkedő személyiségeként művelte és őrizte az Istentől rá bízott földet. Makkai Sándor ezt mondta róla: „Járosi Andor, a szellemi ember, egyike volt a legérdekesebb és legértékesebb személyiségeknek. Tudományos, irodalmi és művészeti érdeklődése az akkori erdélyi magyar élet egyik, sokszor rejtve működő, de igen hatásos motorjává tette őt. (…) Ezen a téren elsősorban nem írásaival, hanem személyes beszélgetéseivel végzett áldásos segítőmunkát.” Antal Margit Járosi Andor portréja című kéziratából idéztem. Járosi a Pásztortűz szerkesztőségének volt a tagja, illetve az Erdélyi Helikon munkatársaként is tevékenykedett. Lelkesen köszöntötte Illyés Gyula Puszták népének megjelenését, amely kapcsán a Pásztortűzbe írt könyvismertetőjében megfogalmazza saját korának legsürgősebb feladatait is: „Azonnal, sürgősen mentőszolgálatba állani, ennek a munkának légkört és lehetőséget teremteni, Isten s a közösség igazi igényeit kell keresni, s ne a szentnek minősített alkotmány paragrafusait. Meggyőződésem, hogy Isten az egyházközségben nem akar tudni többségről és kisebbségről. Istentelenség hát az ilyen rendszer. Testvérek egymásért, egymás mellett élhetnek.”
Szerves előzménye ez annak a mentő munkának, amelyet a zsidótörvények bevezetése után végzett. Esperesként tiltakozott a zsidók elhurcolása ellen. Már tiltakozása is kimagasló cselekedetnek számított akkor, amikor a nyilvánosság előtt egyedül Márton Áron püspök emelte föl szavát. Járosi azonban ennél többet tett: a zsidótörvények bevezetésekor kiállt a sárga csillag viselésére kötelezett barátai mellett, majd egyházi személyiségként és magánemberként egyaránt ellenezte a zsidók elhurcolását, végeláthatatlanul kilincselt a különböző hivataloknál, hogy barátai mentesítését kijárja, hamis keresztleveleket bocsátott ki, otthonában több zsidó személyt is bújtatott, majd munkaszolgálatosokat és a gettó kiürítése után visszamaradt halottakat temetett.
Amint jól tudjuk, Romániában, Erdélyben, akárcsak másutt ebben a térségben, több mint 40 éven át a társadalom perifériájára zárták ki, hallgatásra, befelé fordulásra vagy bűnös kompromisszumra kényszeríttették az egyházat. Az 1989-es rendszerváltás után ismét feladattá vált az újraszerveződés, hiszen az egyház egyszerre a társadalom figyelmének és elvárásainak a középpontjába került. Az egyház hivatástudatán múlott, hogy felismeri-e az „idők jeleit”, hogy valóban felnő-e a helyzet magaslatára, hogy meg tud-e felelni az elvárásoknak, és újra bele tud-e kerülni abba az intenzív vérkeringésbe, amelyből néhány évtizedre kiszakították.
Egyházunk mindvégig hűségesen kíván ragaszkodni a ránk bízott „föld” műveléséhez és annak megőrzéséhez. Éppen ezért tartja igen fontosnak a lelki, spirituális alkalmak mellett olyan események szervezését, amelyek által mintegy ajtót nyit a társadalom, a világ felé. Ennek céljából hívta életre a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhelyt, valamint a Reményik Sándor Galériát, amelyeknek elsődleges feladata az egyház és a társadalom közötti híd megépítése.
A Reményik Sándor Galéria küldetésnyilatkozatát a következőképpen fogalmaznám meg:
A Kolozsvár belvárosában található Reményik Galéria a kortárs és modern művészet-bemutató közegeként szolgál. Az általános művészeti értékek népszerűsítésén túlmenően újfajta értelmezési lehetőséget kíván nyújtani a kultúra iránt fogékony közönségnek. Mássága a művészi értékek újszerű megközelítésén alapul, amelyben a szakszerű művészettörténeti kutatás mellett a keresztény hit és a keresztény értékek, illetve az ebből fakadó szociális és multikulturális gondolkozás fontos helyet kap. A galéria kiállításai és programjai a rideg szakmai közeget átlépve igyekeznek közönségbarátok lenni, széles rétegeket megszólítani anélkül, hogy művészi színvonalukból veszítenének. A kiállítások különleges hangsúlyt fektetnek a művészi nevelésre és a fiatal közönség bevonására, továbbá lehetőséget nyújtanak a tehetséges fiatal művészek bemutatkozására.
A kisebbségi létből adódóan olyan programok szervezése is prioritás egyházunk számára, amelyek a multikulturalitást, az együttélést, a különböző etnikumok közti párbeszédet és a regionalitást hangsúlyozzák. Az interdiszciplinaritás, a művészeti ágak közötti átjárhatóság a galéria tevékenységi körét is jellemzi. Egy kiállító tér, amely túlmutat a kiállítások szervezésén, és a hitvallásának megfelelő irodalmi, színházi, zenei programoknak is teret kíván nyújtani. Ugyanakkor ez az a tér, amely otthont biztosít a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely által megrendezett társadalmi, politikai, teológiai, oktatási fórumoknak, vitáknak, kerekasztal-beszélgetéseknek.
Az Erdély történelmi fővárosában levő galéria aktívan részt vesz a város, és tágabb értelemben Erdély és Románia művészeti életének felpezsdítésében. Kiállításai érzékeny reflexiók a mára, a város és a régió hétköznapi valóságára, társadalmi jelenségeire. Kitüntetett programpontja a kolozsvári és az erdélyi művészeti közelmúlt értékeinek feltárása, hiteles bemutatása és megismertetése, amelyek szervesen hozzátartoznak az identitásunkhoz, és amelyek nélkül erdélyi kultúránk hiányosabb és szegényebb volna.
A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház bármennyire kicsi is itt Erdélyben, s bár talán kényelmesebb volna visszavonulni, elszigetelődni azzal a jelmondattal, hogy most nekünk csak a lelkiekkel kell foglalkozni, ezt nem tehetjük meg. Lelkiismeretünk, hivatástudatunk nem engedi, mert nem kerülhetik el figyelmünket a minket körülvevő társadalom mély politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális és morális kérdései. Nekünk megbízatásunkhoz kell ragaszkodni, híven művelnünk és őriznünk kell azt a „földet”, amit a Teremtőnk ránk bízott. Közösen kell keresnünk a kiutat és a megoldást azokból a nehéz helyzetekből, amelyek által sokszor terméketlenné akarják tenni a nehéz munka árán már megművelt földet. Őszinte szándékkal kell osztoznunk kortársaink problémáiban és örömeiben, hogy egy szép és gyümölcsöző, Isten elképzeléseinek megfelelő nép legyünk.
