„Czapáry-Martincsevics András könyvéből* nyomon követhető az, hogyan hálózták be az állambiztonsági szervek ügynökei polipként a magyar társadalmat. Miért számított a pártállami rendszerre veszélyes »klerikális reakciós elemnek« Mécs László, »Isten szavának trombitája, s mint költő, élő lelkiismeret.« Azért, amit Szent János apostol első levele így határoz meg: »Az Isten szeretet, és aki kitart a szeretetben, az az Istenben marad, s az Isten is benne marad.« (1Jn 4,16)…” (Részlet Balogh P. Piusz O. Praem. gödöllői apát ajánlásából.)
Mécs László pap költő a Trianon utáni felvidéki magyar kisebbségi lét szerves része, elszenvedője és krónikása volt, aki miután 1944 őszén átmenekült Magyarországra, megtapasztalhatta a Rákosi-, majd a Kádár-diktatúra elnyomó rendszerét: 1945-ben egy korábban megírt verse miatt szovjetellenesnek nyilvánították, majd indexre rakták, 1953-ban pedig tíz év börtönbüntetésre ítélték. Miután kiszabadult a börtönből, élete végéig megfigyelték és lehallgatták őt – a róla jelentők nyolcvan százaléka beszervezett pap ügynök volt. Ezt a témát járja körül Czapáry-Martincsevics András győri igazságügyi szakértő a Katakombák magyarja – Mécs László megfigyelési dokumentumai (1945–1978) című könyvében, amely 277 oldalon át, összesen 57 vizsgálati, objektum- és ügynöki munkadosszié ismertetésével mutatja be a szerzetes költő megfigyelését; a tények befogadását és a tájékozódást további 609 lábjegyzet, 50 melléklet és névmutató segíti. A kötetet a nagyváradi Partium Keresztény Egyetem amfiteátrumában mutatták be június 26-án a Szent László-napok keretében, a szerzővel Lakatos Artur történész, egyetemi oktató beszélgetett.
A megjelenteket köszöntő Lakatos Artur arra hívta fel a figyelmet, hogy Mécs László életútját két rendkívül fontos tény határozta meg: az egyik, hogy pap költő volt, a másik pedig a korabeli titkosszolgálatoknak és a belső elhárításnak a vele szemben elkövetett ténykedése. A vetítettképes könyvbemutató első felében Czapáry-Martincsevics András ismertette Mécs László életútját. Mécs László 1895. január 17-én született a Sáros megyei Hernádszentistvánban Martoncsik József néven, Martoncsik Endre kántortanító, illetve a nagysárosi vízimolnár leánya, Dobránszky Anna gyermekeként. 1905-től Kassán tanult a Premontrei Gimnáziumban, ahol 1913-ban érettségizett. Az 1913–14-es tanévben Budapesten volt magyar–latin szakos hallgató az egyetemen, majd 1914 tavaszán kérte felvételét a premontrei szerzetesrendbe Jászóváron – a jászóvári premontrei prépostság és környéke maradandó hatással volt Mécs László költészetére.
1915 novemberében megváltoztatta a nevét Mécs Lászlóra, és ez az emblematikus név vált egybe a költészetével. 1916 őszétől premontrei tanárjelölt volt Budapesten, 1918. október 2-án szentelték pappá Jászóváron, majd kisegítő tanár lett Kassán. A trianoni békediktátum után egy évig könyvtárosként dolgozott Jászón, majd 1920-tól Nagykaposon lett plébános – ekkor már megjelentek a költeményei. 1921-től láttak napvilágot az első, híressé vált versei: Hajnali harangszó, A nyomor balladája, Vadócba rózsát oltok. Utóbbi az egyik leghíresebb alkotása, olyannyira, hogy a felvidéki Királyhelmecen évenként megrendezett Mécs László Szavalóversenynek egészen 2023-ig az volt a jelmondata, hogy Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld. Tavaly megváltoztatták a jelmondatot arra, hogy Fényt hagyni magunk után – amely szintén Mécs László egyik híres költeményének a címe az 1930-as évekből.
Erdélyi portyázások
1921-ben megkezdődött Mécs László vándorlantos időszaka, aki előadókörutakat tett a Kárpát-medencében – gyakran nem engedélyezték azokat, vagy nehézséget támasztottak eléjük. 1923. január 1-én Ungváron, a Petőfi-centenáriumon elszavalta a Szellemidézés című költeményét, 1924 és 1944 között pedig következtek az erdélyi „portyázásai”. Erdélyben többek között Tordán, Kolozsváron, Aradon, Nagyváradon, Szatmárnémetiben is megfordult, a Szatmárnémetiben megjelenő Szamos az 1935. március 19-i számában a következőképpen ír Mécs László előadásáról:
„Kezdjük annak megállapitásával, hogy olyan impozáns képet, amilyet tegnap este nyujtott a Dacia diszterme, egy évtized óta nem láttunk ebben a városban. Ezt az impozáns képet a közönség nyújtotta. Az a közönség, amely legalább ezres számban töltötte meg a diszterem földszintjét és karzatát és amelynek soraiban ott láttuk a város és megye magyar kisebbségi társadalmának krémjét. Reverendát viselt az est vendége, de ő érette jöttek el református és zsidó vallásuak is, mert mindenki érezte, aki magáénak vallja a magyar kultúrát, aki közösséget érez a magyar néppel, hogy Mécs Lászlót meg kell hallgatni.
Már ezért az impozáns képért is érdemes volt megrendezni Mécs satumarei szereplését.”
Mint azt a Szamosban is olvashatjuk, Mécs László kiváló előadóművész volt, aki rendkívül nagy hatású beszédeket tartott. „Az egyik, hatvanas években megfogalmazott ügynöki jelentés azt írja, hogy Mécs László átszellemülten szavalja a költeményeit a szent beszéd keretében, a hívek közül néhányan felzokognak és elmennek gyónni” – idézett az egyik ügynöki jelentésből Czapáry-Martincsevics András.
Mécs László 1930-tól 1944-ig Királyhelmecen szolgált, az ez időszakban megjelent legszebb versei: A királyfi három bánata (1930), Vád- és védőbeszéd (1933), Fehéren és kéken (1937), Imádság a nagy Lunatikusért (1942) – utóbbi egy náciellenes vers volt, amiért perbe fogták, de végül megúszta az elítélést és börtönbüntetést. 1935-ben és 1938-ban francia körúton vett részt, amelynek a fókuszában Civis Romanus sum… című verse állt. Mécs László nemzetközileg is elismert költőnek számított, akinek sok nyelvre lefordították a költeményeit, franciára, angolra, németre, olaszra. 1939. február 18-án Horthy Miklóstól Corvin-koszorút kapott, az eseményről a Tolnai Világlapjában jelent meg egy fényképes híradás. 1939-ben a budapesti ünnepi könyvhéten, a Vörösmarty téren gróf Esterházy János társaságában is feltűnt. „Ez a kép egy ritkaság, a csornai Premontrei Apátság bocsátotta szíves közlésre, és került be a könyvbe. Addig sehol nem publikálták még” – emelte ki az előadó.
Bujdosás és bunkerversek
1942. november 20–22-én kezdődött Mécs számontartása, ekkor ugyanis a magyar írók konferenciát tartottak Lillafüreden, ahol tanácskoztak a magyar fejlődés lehetőségeiről. A konferencián Mécs László is felszólalt, ennek a rendezvénynek a jegyzőkönyvével kezdődött életének megfigyelése, amely egészen a haláláig tartott. 1944 őszén átmenekült Magyarországra, 1945 után szovjetellenesnek nyilvánították, majd indexre rakták őt egy korábban írt verse miatt. A Finn leányka című alkotásáról van szó, amelyet 1939-ben írt, amikor Szovjetunió megtámadta a hárommilliós Finnországot:
„E huncutkás fejecske arról álmodott,
hogy fent az égen csak tündér s hattyúfogat
suhan s karácsonyfával szállnak angyalok
s minden veszély csak itt a földön jár gyalog.
S szegényt épen felülről érte a gonosz!
Galádul tört százhetvenmillió orosz
a három milliónyi finnre, mint deli
mókusra medve, vélvén rögtön elnyeli.
Varázsló Vejnemöjnen a Kalevala
mélyéről fölkelt és dalolt: varázsdala
ráénekelt sosem látott havat, jeget
honmára s tankok, ágyuk útja elrekedt.”
(Részlet a Finn leányka című versből)
Miután indexre került, nyilvánosan nem jelenhetett meg, előadást nem tarthatott, előadókörútra nem mehetett, nem jelenhettek meg a költeményei. „Egy ilyen habitusú költő-irodalmár embernek ez borzasztó nagy csapás volt” – hangsúlyozta ki Czapáry-Martincsevics András.
Kezdetét vette Mécs László 1953-ig tartó bujdosása Türjén, Bakonybélben és Pannonhalmán – a helységnevekből is látható, hogy premontrei és bencés apátságok is bújtatták őt. Az ez idő tájt született verseit „bunkerversek” néven tartja számon az irodalomtörténet – ebben a nagyon termékeny időszakban több mint 250 verset írt a költő. A bujdosási lelkiállapotával teljes mértékkel összhangban jó pár olyan verset írt, amelyben kifejezte az ország helyzete iránti fájdalmát és elkeseredettségét. 1920-ban, a trianoni békediktátum után kiábrándult a csehszlovák hatalomból annak túlkapásai miatt, amikor pedig az első bécsi döntés után Felvidék déli része visszatért Magyarországhoz, és a magyar államhatalom elkezdett „tevékenykedni” a visszatért területeken, az szintén csalódottsággal töltötte el – mindezeknek hangot adott. „Az őszinte szónak volt a híve, és folyton megírta a véleményét” – fogalmazott a kutató. Mécs László a Mégsem így gondoltam című versét – amely sok más költeményéhez hasonlóan a rendszer elleni izgatásként is értelmezhető – 1945-ben írta Csornán, és azt a csüggedést és szomorúságot fejezi ki, amely eluralkodott rajta a szovjet felszabadulásnak hívott megszállással kapcsolatban:
„Leverték a germánt
én is úgy gondoltam,
– és mégsem így gondoltam,
hogy a hazám vele vesszen
sorsához láncoltan.
Feltámadt a béke:
Én is így gondoltam;
– mégsem így gondoltam,
hogy Krisztusunk sírba dugják
újra megcsúfoltan!
Igazság-osztás van:
én is így gondoltam;
– s mégsem így gondoltam,
hogy minden nép igazat kap
itt s mi meg csak a Holdban.
Szabadság szüretel:
én is így gondoltam;
– és mégsem így gondoltam,
hogy annyi könny, vitriol, vér
forr a tündéri honban.
Egyenlőség van már:
én is így gondoltam;
– s mégsem így gondoltam,
hogy egyenlők úgy leszünk mind,
ha járunk rongyokban
Testvériség járja:
én is úgy gondoltam;
– s mégsem így gondoltam,
hogy szeretet nem kapható
se szívben, se boltban
Földosztás van. Végre!
én is így gondoltam;
– és mégsem így, hogy Hungária
földre szülje a népet, – de
vérbe fagyva, holtan!”
A költő elfogása, majd bebörtönzése
1953. augusztus 22-én egy fegyveres csapat benyomult a Pannonhalmi Főapátságba, ahol elfogták a költőt, majd vizsgálati fogságba helyezték. Innentől fogva egy három és fél hónapig tartó kihallgatás várt rá, amely lelkileg, idegileg, fizikailag is rendkívül megviselte Mécs Lászlót. „Reggel, délben, este kihallgatás, ez volt a napi programja, se hétköznap, se vasárnap nem számított” – magyarázta az előadó. Mécs Lászlót végül tíz évre ítélték 1954-ben a fellebbviteli tárgyaláson, majd amnesztiával szabadult 1956-ban. Hatvanéves korában, 1955-ben írta Levél édesanyámhoz című gyönyörű versét, amelyben megénekelte a már korábban, 1943-ban elhunyt, majd Királyhelmecen eltemetett édesanyjához fűződő nagyon szoros és szeretetteljes kapcsolatát. Mielőtt elfogták volna, Mécs László kéziratait Horváth Jordán dominikánus atya, a soproni Szent György-templom plébánosa rejtette el a plébániatemplom tornyában – a hatalom emberei azonban megtalálták azokat, és bűnjelként kezelték.
Érdemes kitérni arra, hogy miképp használták Mécs László felvett nevét ellene a bíróságon. Amikor 1944 őszén a szovjet hordák elől Mécs László átmenekült az anyaországba, akkor először Ózdon jelentkezett a főszolgabírónál, és a születési nevére, a Martoncsik József névre kért és kapott egy személyi okmányt. Aztán ezzel meg sem állt Csornáig, ahol a jól ismert szerzetesközösség fogadta. „Később, az 1953-ban elkezdődött per során az ellene felhozott egyik vádpont az volt, hogy eltitkolta a nevét, ami koholmány volt – volt egy eredeti születési neve, és volt egy írói álneve. Aztán az egész család fölvette a Mécs nevet, miután Mécs Lászlóként szocializálódott a költői társadalomban, és az országban így vált ismertté” – fogalmazott a szerző.
Miután a börtönből amnesztiával szabadult, Mécs László 1957. januártól 1961-ig Óbudán vállalt lelkipásztori feladatokat. Ebben az időben öccsénél, Mécs Imrénél lakott Budapesten, a József körúton. Ennek a Mécs Imrének a fia ifj. Mécs Imre, aki később magyar országgyűlési képviselő lett, majd 1956-ban halálra ítélték, egyetemi utolsó évét követően pedig egy évig siralomházban élt. Nagy nehezen sikerült őt a halálbüntetéstől megmenteni, és az ítéletét életfogytiglanra átváltoztatni, majd 1963-ban ő is szabadult amnesztiával.
Mécs László Pannonhalmán tartózkodott 1978. november 9-én bekövetkezett haláláig, ott temették el, 2023 áprilisában pedig exhumálták, és Gödöllőn újratemették. A Gödöllői Premontrei Apátságnak ugyanis feltett szándéka összegyűjteni a történelmi Magyarország területén elhunyt premontrei szerzeteseket a fácános kertjében kialakított nyughelyen. Mécs László hamvai ennek a kezdeményezésnek a keretében kerültek át Pannonhalmáról Gödöllőre.
Ügynöktörténetek
A Mécs Lászlóról készült jelentések többségét beszervezett ügynökpapok írták, ők voltak a téglák a hit falában. A könyv az 1958 és 1978 közötti időszakra fókuszál, jórészt ezt a két évtizedet ölelik fel az ügynökjelentések. „Ez az úgynevezett puha Kádár-diktatúra korrajza, amely azon kívül, hogy diktatúra volt, nem volt egyáltalán puha. Az egyházi autonómiákat semmibe vették, minden eszközt megengedtek az egyházakkal szemben, és meg is tettek mindent, amit szükségesnek láttak” – mondta az előadó.
Egy Mécs Lászlóról készült 1964-es operatív nyilvántartó kartonon a következőképp fogalmaznak:
„A felszabadulás előtt premontrei szerzetes, papköltő volt. Verseinek tartalma a felszabadulás előtt uszító, a felszabadulás után a Szovjetuniót és a népi demokráciát gyalázó volt.
A felszabadulás után több évig illegalitásban élt.
A budapesti megyei bíróság 1954. IV. 27–1 oolo74/54 sz. itéletével népellenes btt. és izgatás btt. miatt 10 év börtönre, 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.
Az Elnöki Tanács 004/1–49/57. sz. határozatával 1857. XII. 4-én büntetése hátralévő részét kegyelemből elengedte.”
„Ez a rendszernek a róla alkotott véleménye tulajdonképpen. Micsoda dicséret” – hangsúlyozta a szerző. Mécs Lászlónak még a temetéséről is ügynöki jelentés készült a Nagy Márton fedőnevű ügynök jóvoltából. „A rengeteg kellemetlenség és negatívum mellett akadnak pozitív hozadékai is ezeknek a megfigyeléseknek, például pontosan tudjuk, hogy ki vett részt Mécs László temetésén, mi hangzott el ott, hogyan zajlott le” – fogalmazott a kutató.
A könyvből nemcsak a Kádár-diktatúra valódi arca rajzolódik ki, hanem az ügynöki lét természetrajza is – a fedőnevek mögötti valódi személyeken kívül ugyanis fontos információkat tudunk meg arról, hogyan és mikor szervezték be az adott ügynököt, meddig volt a hálózat része, mi volt a pontos feladata, és hogyan végezte a munkáját. „Itt nincs két egyforma történet, a legkülönbözőbb beszervezési indokokkal találkozhatunk. Valóban voltak olyanok, akiket bár beszerveztek, teljesen használhatatlan jelentéseket adtak le, az állambiztonsági rendszernek azonban hamar feltűnt ez, majd kizárták ezeket az ügynököket a hálózatból, és megbüntették őket különféle módszerekkel. Viszont olyan történeteink is vannak, amikor valakit magukhoz édesgetnek, majd miután az illető megtapasztalja azt, hogy ügynökként milyen előnyökhöz jut, lojálissá válik a rendszer iránt. A lojalitás egyik kifejeződése az volt, amikor az ügynök kartonjára rákerült az, hogy hazafias. Ez azt jelentette, hogy az illető a rendszer iránt elkötelezett és megbízható, a jelentéseit komolyan lehet venni, és hazafias alapon, önszántából jelent” – tudtuk meg az előadáson.
Az állampárt teljes egészében semmibe vette az egyházi autonómiát. Ennek egyik ékes jele az volt, hogy 1973-ban a pannonhalmi főapátválasztáson öt jelöltből négy beszervezett ügynök volt. Egyiküket, dr. Szennay Andrást meg is választották főapátnak, ő egészen 1991-ig töltötte be a tisztségét – a története szintén szerepel a kötetben. Őt akkor szervezték be, amikor épp a Hittudományi Akadémia professzora volt. Megtudták, hogy könyveket tulajdonított el, majd ezzel a ténnyel megzsarolták. Választás elé állították: amennyiben ígéretes tudományos pálya előtt álló hittudósként együttműködik, illetve gond nélkül teljesíti az állambiztonság kéréseit, viszonzásul támogatni fogják a pályafutását. Viszont ha elutasítja az együttműködést, akkor felfedik őt, és vége a kecsegtető karrierjének. Szennay András igent mondott, és összesen 1200 oldalnyi jelentés maradt utána.
Az első időszakban azt kérték tőle, hogy jelentsen professzortársairól, kollégáiról, ő pedig mindenkiről alapos, részletes személyes jelentést adott. Cserébe kapott egy nyugati útlevelet, és oda utazhatott, illetve olyan előadásokon vagy konferenciákon vehetett részt, amilyeneken csak akart – Bécsben, Genfben, Bonnban, Vatikánban egyaránt. „Természetesen mindegyik útról készítenie kellett egy jelentést. Meg is írta ezeket jó alaposan, és mivel egy remek íráskészségű professzor (később főapát) volt, a jelentései valóban nagyon értékesek voltak – a tartótisztek is hasonlóan vélték, akik minden jelentés végére odaírták, hogy az operatív szempontból értékes információt tartalmaz” – tudtuk meg. A nyugati országokban töltött időről készült jelentések az állambiztonsági szervek számára kiemelt jelentőséggel bírtak, közülük néhányat lefordítottak, és átküldték a csehszlovák, német és szovjet titkosszolgálatoknak további elemzésre.
Miután Szennay Andrást megválasztották főapátnak, 1973-ban rákerült a statisztikai adatlapjára a hazafias jelző. „Szennay András zsarolással lett beszervezve, onnantól fogva viszont, hogy a hazafias jelző rákerült a kartonjára, megbízható ügynöknek számított, aki már önszántából jelentett, kiélvezve az állambiztonsággal való együttműködés előnyeit. Így működött ez a rendszer. Az államvédelmi rendszer működtetői voltak ezek a tartótisztek, akiknek az életpályája érdekes és fontos adalék, néhány ilyet a könyvbe is beszerkesztettem, mivel a kutatási engedélyem minden anonimizálás nélkül lehetővé tette a teljes személyi anyaghoz való hozzáférést. Nem takarékoskodtam tehát a papírral, hanem leírtam mindent, amiről úgy gondoltam, hogy elég fontos ahhoz, hogy publicitást nyerjen” – magyarázta a könyv szerzője.
A kötetből többet megtudhatunk Berényi István főtisztről is, aki az egyházak elleni tevékenységeket irányította az ötvenes évek végén a Belügyminisztériumból. „Rendkívül képzett hírszerző tiszt volt, aki a képzettségét és tudását a sátán szolgálatába állította, de ettől még szakmailag nagyon értette a dolgát. Ezekről a tapasztalatait a rendőrtiszti főiskola állambiztonsági szak hallgatói számára is átadta. Néhány évig ott oktatott, és írt egy százoldalas oktatási anyagot a Klerikális reakció ellenséges tevékenysége népi demokratikus rendünk ellen címmel. Én ezt megszereztem, majd átolvastam, ebből lényegében kiviláglik az, hogyan kell beépülni az egyházi szervezetekbe, milyen szinteken, milyen különféle módszereket kell alkalmazni; majd az ötvenes évek első felében lezajló »sikeres« ügyek közül néhányat részletesen bemutatott és kitárgyalt” – magyarázta a kutató.
De találkozhatunk Kiss Toldi Ferenc nevével is, aki Mécs László vizsgálójaként tette hírhedtté a nevét, ő volt az, aki napi háromszor, reggel, délben, este, három és fél hónapon keresztül kihallgatta Mécs Lászlót, és tőle származnak a kihallgatásokról készült jegyzőkönyvek is. Kiss Toldi Ferenc a felettesének, Gerő Tamásnak jelentett, aki a Belügyminisztériumból felügyelte a vizsgálatot. „Gerő volt az, aki jóváhagyta a kihallgatás során alkalmazott módszereket és kérdéslistákat. Egy nagyon képzett hírszerző tisztről van szó, az ő főnöke volt Rajnai Sándor, aki a szervezet csúcsán ült. Ő Kádár János belügyi jobbkeze volt, a kézivezérlés így Rajnain keresztült valósult meg, aki 1966 és 1976 között tíz éven át a BM III. Főcsoportfőnökség vezetője volt, a magyar hírszerzést és állambiztonsági szervezetet irányította, élet-halál uraként. Később az MSZMP KB tagjaként 1982 és 1989 között moszkvai nagykövet volt” – tudtuk meg. Gerő Tamásról az előadó elmondta, hogy 1946-ban a törvénytelen sváb kitelepítések egyik irányítója volt, majd 1950-ben a kínzásokkal, kegyetlenkedésekkel tarkított kihallgatások során ő hallgatta ki Endrédy Vendel zirci ciszterci főapátot az Andrássy út 60. kínzókamrájában. Rajnai és Gerő csoportja 1956 október végén Tökölön tevékenykedve elfogta és a szovjeteknek kiszolgáltatta a Maléter Pál vezette magyar tárgyalóküldöttséget. Később Rajnai Kádár bizalmasaként és utasítására Romániából hazahozta Nagy Imrét és társait, majd felügyelte a Nagy Imre-per előkészítését és lebonyolítását, tehát közvetlen felelősség terheli a halálos ítéletek előkészítéséért.
A könyv születése, szerkezeti felépítése
Czapáry-Martincsevics András 2010 óta folytat kutatásokat a Hadtörténeti Levéltárban, majd 2012-től az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában. Kutatási témája a történelmi egyházak államvédelmi és állambiztonsági ellenőrzése, ennek része a Mécs Lászlóval kapcsolatos kutatás is. „Kutatok ügyeket, ügynököket, beszervezésük körülményeit, a tartótisztek és feletteseik életpályáit, próbálom értelmezni a motivációikat, általuk pedig jobban megérteni a Rákosi- és a Kádár-diktatúra rendszerét. 2014-ben jutottam arra a gondolatra – miután megismerkedtem Mécs László költészetével és életútjával –, hogy erről az emberről egészen biztosan jelentettek. Így első lépésként lekértem az adatbázisból azt az információt, hogy hány anyagban szerepel a neve – mint kiderült, 161 iratanyagban található róla adat, összesen mintegy 40 ezer oldalnyi, digitális és nyomtatott formában egyaránt. Fölállítottam egy kutatási tervet, négy évig tartott, amíg végigrágtam magam rajta. 2014 és 2018 között az volt a napi tevékenységem, hogy olvasgattam és értékeltem ezeket az anyagokat, a fontosabbakról pedig másolatokat gyűjtöttem. Közben rendezgettem a gondolataimat, hogy mit lehetne mindebből leírni. A harmadik év táján kristályosodott ki bennem az, hogy mindezt meg kell írnom egy könyvben” – tudtuk meg.
A könyv címének első része, a Katakombák magyarja, Mécs László 1948. október 14-én, Badacsonytomajon írt versének a címe, amely a bujdosás életérzését fejezi ki nagyon kifejezően. A könyv belső oldalán olvasható a vers kézirata, amelynek eredeti példánya a Budapesti Fővárosi Levéltárban található.
A szerző előszót és ajánlásokat is szerkesztett a könyv elejére, többek között Korzenszky M. Richárd OSB tihanyi emeritus perjeljét, aki fiatal atyaként jól ismerte Mécs Lászlót és részt vett gyémántmiséjén, amelyet a költő halála előtt egy hónappal tartottak, de a gyászmiséjén is szolgált. További ajánlások kerültek beszerkesztésre két premontrei atya, Balogh P. Piusz gödöllői apát és Fazakas Z. Márton csornai apát tollából. „Nagyon melegen ajánlották a könyv megjelenését is, annak kényes tartalmával együtt” – fogalmazott a kutató.
A könyv fő fejezetei: I. A jászóvári (gödöllői) és csornai premontrei rend vázlatos története 1945 előtt és után. II. A bencés rend vázlatos története 1945 előtt és után. III. Mécs László életútja. IV. Mécs László nevének előfordulása vizsgálati és objektumdossziékban (26 dosszié került feldolgozásra). V. Mécs László nevének előfordulása további ügynöki munkadossziékban (több mint 30 dosszié került feldolgozásra).
A kötetben fellelhető iratanyagok három csoportba sorolhatók: 1.) M – ügynöki munkadossziék (48 darab). A fedőlapon az ügynök fedőnevét tüntették fel általában, így ezeknél a kartonoknál még nem ismerjük az ügynök személyazonosságát, csupán a jelentései szerepelnek szépen sorban, időrendben a munkadossziéban. 2.) O – objektumdossziék (52 darab). Ezek a dossziék egy-egy konkrét ügyre fókuszáltak, ilyen volt például az Egri Hittudományi Akadémia környékén megvalósuló ciszterci ifjúsági szervezkedés, aminek az volt a fedőneve, hogy Fekete Hollók. A Fekete Hollók fedőnevű objektumdossziéban az összes erre vonatkozó releváns irat másolatként megtalálható – ehhez hasonló objektumdossziét képeznek a Győri Egyházmegyével kapcsolatos irományok is. 3.) V – vizsgálati dossziék (42 darab). Ha valakit Mécs Lászlóhoz hasonlóan vizsgálati fogságba helyeztek, akkor kihallgatási jegyzőkönyvek születtek, majd az ezekről készült másolatok bekerültek a vizsgálati dossziéba. Ebben a dossziéban található az ügyészi vádjavaslat, majd az ítélet is, amennyiben pedig volt fellebbezés, úgy a fellebbviteli bíróság ítélete is.
„A Rákosi- és a Kádár-diktatúra között csak az eszközökben volt különbség, a célok ugyanazok voltak, csak a puha Kádár-rendszer kifinomultabb eszközökkel igyekezett – a lelkek megtörésével – ugyanazt elérni. Az egyházakat viszont egyaránt ellenségnek tekintették, minden eszközt megengedettnek tartottak a velük szemben való fellépés során. Különös figyelemmel vizsgálták az egyházak és az ifjúság kapcsolatát, és igyekeztek az egyház ifjúságra gyakorolt hatását minden eszközzel ellehetetleníteni. A feloszlatott szerzetesrendek tagjainak az életútját a feloszlatást követően is figyelemmel kísérték, tudták, hogy hol vannak, mit csinálnak, hol dolgoznak, és ha a legkisebb gyanú is felmerült, hogy ifjúsági vagy gyermekcsoportokkal titokban kapcsolatot tartanak, kirándulást vagy programokat szerveznek nekik, azonnal elfogták őket. Volt olyan per a hetvenes években, ahol tizenhárom vádlott részére ilyen okból kifolyólag ifjúság elleni vétség vádjával 250 év börtönt osztottak ki” – fogalmazott a kutató.
A 2000-es évek elején a Belügyminisztérium egyik irodájának lezárt íróasztalfiókjából előkerült egy mágnesszalag, amelyről kiderült, hogy bár kódoltan, de tartalmazza a teljes ügynöki adatbázist. Mivel kódolt anyagról van szó, a történeti levéltár informatikusainak majdnem tíz évébe telt, amire visszafejtették az egészet, de sikerült. „Ez azért jelentős, mert a teljes ügynöki adatbázist tartalmazza, a 6-os kartonok esetében pedig többször előfordult, hogy azok eltűntek – kiemelték vagy megsemmisítették őket –, ilyen esetben viszont a H adattárban továbbra is megmaradt a nyom.
A könyv egyben egy korrajz, egy forrásdokumentum-gyűjtemény. A kötet második fele – majdnem 150 oldal – olyan történeti levéltárból származó ügynökjelentéseket tartalmaz, amelyeket még sehol nem publikáltak eddig. A kötet végén található egy függelék 50 melléklettel, amelyekben 6-os kartonok – az ügynökről készült személyi kartonok, ezek tartalmazzák az ügynök fedőnevét, ki szervezte be, milyen módszerrel, meddig volt a hálózat tagja –, statisztikai adatlapok, H adattári információk találhatók. „Minden általam leírt mondatra vannak pontos hivatkozások. Csak tények és dokumentumok alapján állítok valamit, aminek aztán utána lehet nézni. A függeléknek ez is az egyik szerepe” – tudtuk meg.
A könyvhöz tartozik 609 lábjegyzet, emellett számos képjegyzék és irodalomjegyzék. A kötet szakmai lektora Kovács Ágnes volt, írói álnevén Kara Anna, a Gödöllői Premontrei Apátság levéltárosa, aki Mécs László-kutatóként is ismert, és rendkívül sokat segített a szerzőnek a lábjegyzetek írásában, a könyv szakmai korrektúrájában.
Arra a kérdésre, hogy Mécs László tudta-e, hogy megfigyelik őt, a kutató azt válaszolta az előadás végén: minden bizonnyal gyanította, hogy még a felettese is ügynök, de még ha tudott is volna arról, hogy megfigyelik és lehallgatják őt, akkor sem lett volna mit tennie. „A Trianon utáni felvidéki magyar kisebbségi lét részeseként, illetve a Kádár- és a Rákosi-diktatúra tanújaként és elszenvedőjeként Mécs László sorsa nagyon sok tanulságot rejt magában. A mi feladunk ismét kézbe venni őt, mert akit egykor talán túlbecsültek, azt attól mi még megbecsülhetjük” – fogalmazott Czapáry-Martincsevics András.
*Czapáry-Martincsevics András: Katakombák magyarja. Mécs László megfigyelési dokumentumai (1945–1978). Xante Librarium Kft., Budapest, 2023, 280 oldal.
