Ma, az okoseszközök és a közösségi oldalak korában üdítően tud hatni minden olyan történet és emlék, amely a rohanó és túldigitalizálódott világ megszületése elé repít minket vissza. Különösképp azok, amelyek őseink természetközeli életét elevenítik fel előttünk. Lapohos András nemrég megjelent kötete* pedig jóval több, mint üdítő. Betekintést nyújt ugyanis egy olyan ember gondolat- és alkotóvilágába, aki már fiatalkorában célul tűzte ki a természettel való összhangba kerülést, az anyavilágban lejátszódó folyamatok megismerését és megismertetését, valamint azt, hogy az egyszerű közembert – szülőt és gyermeket egyaránt – természettudatos életmódra nevelje.
Az ördöngösfüzesi nyugalmazott biológiatanárnak ez már az ötödik megjelent kötete. 2008-ban Természetvédelem a szülőföldön, 2009-ben Az ördöngösfüzesi református egyház történetéből, 2012-ben Kis dokumentum-múzeum: Ördöngösfüzes kincsei 1980-ban, 2014-ben pedig Egyházi és szórványmúzeum címmel jelentek meg munkái.
A kötet forgatásakor az volt az első benyomásom: Lapohos András olyan szeretettel és alázattal mesél a természet különféle csodáiról, hogy az a földhöz-, mai megfogalmazásban inkább képernyőhöz ragadt embereket is könnyen rabul ejti. Vagy talán inkább elvarázsolja. A második gondolatom gyorsan követte az elsőt: ez a kiadvány nagyobb figyelmet érdemelt volna a nyomdai előkészítés során.
A szerző miután az ötvenes években hazakerült szülőfalujába, Ördöngösfüzesre tanítani, egyből nekilátott megvalósítani régi álmát: egy park létesítését. Olyan parkot álmodott, ahol nincs többé szemét, ahol higiénikus környezet fogadja a látogatót, ahol a gémeskút vizét nyugodtan használni lehet, vagyis ahol az ember megízlelhet egy szeletet az anyatermészet csodálatos világából.
Fontos kiemelni, hogy Lapohos András két rendkívül fontos hivatást is betöltött az elmúlt évtizedek során: az egyik az építői, a másik pedig a nevelői szerepkör. Az egyik a kézzelfogható tettekben, a másik a gondolkodásban és a személyiségfejlődésben érezhető – mindkettő rendkívül fontos, ugyanis egyik a másikra hat. A Pro Natura-park létrehozása közben ugyanis a tanár úr sok mindenre megtanította szorgos önkénteseit. Faültetéskor hogyan ássák ki a csemetéket úgy, hogy ne sértsék meg annak gyökérzetét és szárát; mit kell tenni, amikor egy magára maradt, gyenge őzgidát találunk az erdőben; hogyan biztosítsunk menedéket és élelmet télen a madarainknak; hogyan tanuljuk meg tisztelni és védeni a természetet; hogyan éljünk boldog szimbiózisban vele. De az egyik legfontosabbat talán mégis „öntudatlanul” adta át nekik: megfertőzte ugyanis követőit azzal a lelkesedéssel és csodálattal, amellyel ő tekintett az anyavilágra. Amellyel csakis egészséges és boldog ember fürkészheti a mindenséget.
A parkban folyó tudományos munka hiánypótló, megannyi diáknak jelenthetett komoly szakmai alapot a már-már természetesen kibontakozó érdeklődéssel együtt. A nyílt laboratóriumban a törvény által védett növények szaporítása és megfigyelése áll a középpontban, a kötetben többtucat fotó és leírás is a rendelkezésünkre áll a park flórájáról és faunájáról, ez pedig igazi csemege lehet a természetbúvároknak. De a közösségi munkák és események is jól dokumentáltak, és itt jutunk el a park vitathatatlanul közösségépítő szerepéhez: a pad- vagy a vetítőállvány-készítésre szervezett kalákák, a nyáresti szabadtéri diavetítések, az iskolás lányok magyar ruháinak bemutatása, a közös kirándulások, az ünnepélyek – a Zergeboglár vagy A madarak karácsonya – mind-mind nevelték, ösztönözték, erősítették és nem utolsósorban összekovácsolták a helybélieket. Ha hozzávesszük mindehhez azt, hogy szórványvidéken minden egyes közösség- és identitásépítő tett felbecsülhetetlen értékkel bír, talán csak akkor kezdjük sejteni Lapohos András több évtizedes, lelkiismeretes, kitartó munkájának a kiemelt jelentőségét.
De a kötetben a göci és sajósárvári templomról, a szerző fiatal éveiről, az ördöngösfüzesi hagyományőrző tánccsoportról és kézimunkakörről, a falu emlékezetében fontos helyet elfoglaló eseményekről, illetve nevének eredetéről, a híres iskolacsengőről, valamint a településen nemrég megalapított állattani, egyházi és kis dokumentum-múzeum létrejöttéről is olvashatunk. És végül befejezésképp hadd álljon itt egy sokatmondó rész a kiadványból, amely a szerző „ars poeticáját” is gyönyörűen visszaadja: „A tanulók nem haladnak el könnyen a természet szépségei és Ördöngösfüzes kincsei mellett, észrevételeiket feljegyzik, gyermekéveik hajnalán megtanulják, hogy a csodás növények fölé hajoljanak, és gazdag tevékenységeket fejtsenek ki a madarak megvédéséért, az összes állatért, nem utolsósorban az emberért. Ilyen alkalmakkor a megelégedés, amit érzek, megerősít célom megvalósításában: az ifjúság álmait szeretettel, gonddal kell ápolni, és az emberiség azon célkitűzései felé irányítani, amelyek a holnap létezését eredményezik.”
Lapohos András: Pro Natura Park Ördöngösfüzesen, 2017, Grafycolor Kiadó, Kolozsvár
