Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

„Nagy nyomot hagytak ezek a táborok”

Negyedszázados főiskolai magvetés népismeretből, szolgálatból

Hosszú kényszerpihenőre kárhoztatva, most olvasva „utaztam be” keresztül- kasul Erdélyt . Kalauzaim ebben a szellemi, lelki utazásban, amelyet az évek során magam is bejártam, a lelkes fiatal tanító- és kántorjelöltek mellett vezetőjük, dr. Barabás László volt, aki a marosvásárhelyi Kántor-Tanítóképző Főiskolát igazgatta húsz éven át . Diákjainak a néprajzot, a folklórt az elméleti órák mellett népismereti és egyházszolgálati tanulmányutak, táborok és ünnepi szolgálatok során tette élővé, személyiségüket, hitvallásukat, pályaválasztásukat meghatározó élménnyé az 1993–2018 közötti időszakban. A negyedszázadot átölelő magvetésből született, és 2018-ban a Mentor Kiadó gondozásában jelent meg a Népismeret, szolgálat, jövendő – Táborok, tanulmányutak negyedszázada című kötet.*

A szerző a Kántor-Tanítóképző Főiskola viszontagságos történetének bemutatásával indítja a kötetet, amelyből kiderül, hogy nem volt egyszerű küzdelem, de megérte. A következő fejezetben a táborok, tanulmányutak születését és célját fogalmazza meg: ismerkedés a falvak történetével, lakóival, templomaival, néphagyományaival, művelődési és egyházi életével a „közvetlen megfigyelés”, a dokumentálódás, a „falusi léthelyzet átélése során”. Másrészt az otthonosságérzet, a szülőföldhöz, a falvak népéhez való ragaszkodás, a felelősségvállalás kialakítása és megszilárdítása szerepelt a célok között. A szerző ugyanis azt vallja, hogy a felerészt vidéken és sok helyen szórványban élő erdélyi magyarság jövője attól is függ, hogy milyen értelmiségiek, papok, tanítók, kántorok irányítják a nyelvi, kulturális és vallási identitás megőrzését. Továbbá „a remény ébresztését falusi és városi gyülekezetekben, a bizakodást abban, hogy templom és iskola egységében, a hit, az anyanyelv és a zenekultúra védőszárnyai alatt érdemes erdélyi szülőföldünkön magyarként, keresztyénként/keresztényként élni, boldogulni, és nemzeti közösségként megmaradni”.

Barabás László azt vallja, hogy néprajzi vidékeink, falvaink, templomaink, gyülekezeteink jobb megismerésével a falu vonzó értékké válhat. „Tanulhatunk öregjeitől szépen beszélni, erkölcsi szokásrendet és gazdaszellemet, falusi lelkészektől gyülekezet- és közösségépítést, tanítóiktól élettapasztalatot és hivatástudatot”, a kisgyermekek körében végzett szolgálat pedig lehetőséget teremt a kántortanítói hivatás „nehéz szépségének” az átélésére.

A táborozással járó gyűjtőmunka azt szolgálta, hogy a hallgatók betekintsenek és kedvet kapjanak a néprajzi, egyház- és iskola-, illetve falutörténeti adatok gyűjtéséhez, a műemlékek számbavételéhez és megmentéséhez, amiből tanulmányaik végén szakdolgozatokat írhattak, majd a hivatás gyakorlása során felkelthetik az érdeklődést tanítványaikban is.

A táborok helyszíne egy-egy néprajzi vidék volt, ahol a látnivalók mellett annak gondjait és bajait is megismerték a hallgatók. A negyedszázad során az egymást követő évfolyamok diákjai koncentrikus körökben járták be Erdélyt. A Nyárád- és a Maros mentétől kezdődően eljutottak a Székely-Mezőség falvaiba, a belső Mezőség szórványtelepüléseire, a mezőségi Melles-patak völgyébe, a Tóvidékre, a Küküllők mentére, Nagyenyedre és környékére, Székelykeresztúrra és a környező falvakban Kányádi Sándor és Tamási Áron szülőházába, a Gyimesekbe, Kézdivásárhelyre, a Barcaságba, Dévára és vidékére, Besztercére és a vonzáskörében levő falvakba, Etédre és Kőrispatakra, Kibaconba, Sepsiszentgyörgyre, Óradnára és Radnaborberekre, Gyergyóba és Dicsőszentmártonba, Bethlenszentmiklósra és Keresdre, Segesvárra, Zetelakára, a Hargitára, Aradra és Máriaradnára, és hosszan sorolhatnám tovább az ismert és az átlagember számára sohasem hallott faluneveket. A Goudai Driestar Tanárképző Főiskola vendégeként eljutottak Hollandiába, az óceán partjára, majd a holland főiskolásokat fogadták Erdélyben. Megjárták Felvidéket, Kárpátalját és Délvidéket, vendégül látták testvériskolájuk, a Nagykőrösi Hitoktató és Tanítóképző Főiskola diákjait és tanárait a Nagyenyed környéki táborozásra. Utaztak autóbusszal, vicinálissal, szekérrel, tutajjal és traktor vontatta utánfutóval, sok településen a főiskola volt növendékei fogadták őket. A felkeresett falvak között voltak életerős közösségek, kicsi, elhagyatott települések és lelkész nélküli, széthulló gyülekezetek is. Meglátogattak műemlék templomokat, műemlékeket, történelmi események színhelyeit. A diákok mindenhol szíves vendéglátásban részesültek, osztoztak a vendéglátók gondjaiban és örömeiben, az istentiszteleteket követően pedig kórusművekből, hitvalló énekekből és szavalatokból álló műsorral léptek fel, a kántori szolgálat során elnémult orgonákat szólaltattak meg, és gyakorlatot szereztek a vezénylésben is. Minderről a táborismertetők mellett a diákok élménybeszámolói olvashatók a könyvben. Érdekes figyelemmel követni, hogy a benyomásaikat megörökítő tanító- és kántorjelöltek figyelmét mi ragadta meg a legjobban, kire mi hatott életre szóló benyomásként.


Petőfi Sándor legendai sírjánál a timafalvi (Székelykeresztúr) temetőben

Barabás László bevallása szerint nem volt könnyű megszervezni, hogy a gyülekezetek sorra fogadják a diákokat, és a tervezett találkozókra is sor kerüljön a falu lelkészével, kántorával, tanítójával, akik hivatásukról vallottak. A hallgatók megismerkedtek és barátságot kötöttek a helyi fiatalokkal, együtt táncoltak, énekeltek velük, és körükben eredményesen népszerűsítették iskolájukat. Az évek során egyre nagyobb segítséget jelentettek a képző volt hallgatói, akik közül 315-en kántorként szolgálnak a különböző felekezetű erdélyi gyülekezetek templomaiban. Sokan közülük zenetanárként dolgoznak, gyermek- és felnőtt énekkarokat vezényelnek egész Erdélyben. A tanító–óvodapedagógus szakon a főiskola fennállása alatt végzett több mint ezer diák legtöbbje szülőföldjén, szülőfalujában helyezkedett el, ahol vezető pedagógusokká, a művelődési élet szervezőivé váltak. Mások tanulmányaikat folytatva lelkipásztorok, egyetemi oktatók lettek, és példájuk ösztönzést jelent a következő nemzedékeknek. „Pályám alakulásában nagy nyomot hagytak ezek a táborok. Szülőfalumba hazatérve, tanárként próbáltam és próbálok mai napig ezen értékrend szerint dolgozni. Értékeinket őrizzük meg, gyarapítsuk és adjuk tovább a következő nemzedékeknek, mert csak így van jövőnk” – írja Antal Tibor gyimesfelsőloki zenetanár, népdalénekes, egykori diák.

„Nemcsak szolgáltunk, de épültünk is. Tudásunk bővítése mellett lelkileg sokat gazdagodtunk e tanulmányi utak által. A könnyekben, a mosolyokban éreztük Isten jelenlétét és az összetartozás örömét, bármerre is jártunk… Kívánom, hogy ugyanezt tapasztalhassák meg most is a főiskolára járó diákok, és örök élményként határozza meg életüket” – írta Gálfi Westerbeke Arabella a Beszterce-Naszód megyei magyarlakta településekre szervezett 2005-ös út után. „Ezekben a találkozásokban mindenki gazdagabb lett, a kereső és a keresett, a kíváncsi főiskolás hallgató és régi szőttesét megmutató mezőségi öregasszony, a tömbházlakásos világból érkező városi fiatal és a színes kalotaszegi pártát őrző menyasszony. Ezeken a napokon egyszerre oktatóként és tanulóként úgy éreztem magam, mint aki egy élő múzeum gazdag tárházában él – a csodálatos Erdélyben” – írta a népismereti kirándulásokról Ötvös József vár templomi lelkipásztor, aki nyugdíjazásáig a főiskola kuratóriumának az elnöki tisztségét töltötte be, és pár alkalommal ő is elkísérte a diákokat.

A vándortáborok támogatását kezdetben az egyházak, az EMKE, az Erdélyi Figyelő folyóirat, majd a Bethlen Gábor Alapkezelő vállalta, és a gyülekezetek, lelkészek, tanítók vendégszeretete tette felejthetetlenné.

A gyűjteményes kötetet, amelyben pontos útitervek is olvashatók, ajánlom minden olyan pedagógus figyelmébe, aki tanítványaival szeretné jobban megismertetni szülőföldünket, amely akkor igazán a miénk, ha bejárjuk ismert és elfelejtett vidékeit.

 

* Barabás László: Népismeret, szolgálat, jövendő. Táborok, tanulmányutak negyedszázada (1993–2018), Mentor Könyvek Kiadó, Marosvásárhely, 2018

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

A hazai diákok általában útinaplóban jegyezték le, dokumentálták az utókornak külföldi egyetemjárásaikat, azaz peregrinációikat – ezek megismerése révén pedig a korabeli magyar értelmiségről is többet megtudhatunk. Egy tanulmányi út, egy fontos életszakasz dokumentációjával szembesülünk, ha kezünkbe veszünk egy peregrinációs naplót. Esetünkben gróf Teleki Sámuel peregrinációs naplója az elemzés tárgya, amely a Kriterion Könyvkiadó gondozásában jelent meg Kolozsváron, 2020-ban.

László Gyula (Kőhalom, 1910 – Nagyvárad, 1998) kolozsvári éveinek és itteni régészeti kutatásainak szélesebb körben kevésbé ismert adalékait tárja elénk, így az újdonság és a hiánypótlás erejével – és az olvasói felfedezés örömével – hat M. Lezsák Gabriella nemrég megjelent könyve.

Kulturális svédasztalként jellemezte Szonda Szabolcs a május 26–29. között zajló SepsiBook könyvvásárt és kortárs irodalmi fesztivált. A Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatójával, a könyvvásár programfelelősével a sepsiszentgyörgyi Sepsi Arénában első alkalommal megszervezett könyvszemléről beszélgettünk.

Hallgató a hátsó padban címmel jelent meg Tulit Ilona új könyveaz Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ) gondozásában. A kötet az AESZ-füzetek sorozat 18. kiadványa. (...) Az AESZ másik új kiadványa Péntek János Kalotaszegi tájszótár című könyve.

Négy fiatal történész jelentkezik együtt e kötetben. Közülük ketten már megvédték a disszertációjukat, ketten pedig a védéshez közelednek. Ők most e  két város világháború előtti másfél évtizedének legavatottabb szakemberei. Fodor János, aki Bernády György pályafutásáról írta már kötetként is megjelent dolgozatát, Marosvásárhely és a Bernády-korszak elhivatott elemzője. Úgy tűnik, hogy e kötet összeállításának ötlete is tőle származik. Ferenczi Szilárd Kolozsvár 1890 utáni várospolitikájáról írt disszertációt, Fazakas László Kolozsvár infrastruktúrájának, főleg a víz- és gázvezeték, csatornázás kutatója, Gál Zsófia pedig a századeleji kolozsvári katolikus építkezések feldolgozója.

Garda Dezső, Gyergyószentmiklóson élő tanár, szociográfus, történész szakíró, politikus nemrég megjelent könyve felszínre hozza a múlt század kilencvenes éveinek az elején beindult (...), több mint másfél évtizedig tartó népfőiskola-törekvések kezdeti eseményeit. Mert abban a korszakváltó időben jórészt nem spontán módon indultak be a különböző, jövőbe tekintő társadalomszervező folyamatok, hanem jól átgondolt, megtervezett programok keretében. 

Közel hétszáz oldalas, fokos opusszal gazdagította eddigi 27 kötetből és sok tanulmányból álló életművét a szorgos gyergyói történész, dr. Garda Dezső. A száz évvel ezelőtti páratlan eseménysor, amely a román hadsereg 1916-os betörésével és a kivérzett országba való 1919-es bevonulásával járt, olyan krónikására talált benne, akit politikusként is megismerhettünk négy parlamenti mandátuma alatt, amikor is a székelység legégetőbb gazdasági és kulturális érdekei mellett kiállva próbálta meg a históriai jóvátétel ügyét előbbre mozdítani. Különben nemegyszer magára hagyták saját pártjában is. 

Az EME Tudomány- és technikatörténeti füzetek sorozatának a 2020-ban megjelent 14. kötete* igazi csemege mindazok számára, akik érdeklődnek Erdély művelődéstörténete iránt. A kiadvány messze túlszárnyalja a sorozat által hirdetett füzetméretet, hisz tekintélyes terjedelmével – 420 oldalával – egyértelműen azt sugallja, hogy a téma szempontjából nem hétköznapi kiadványról van szó.

Nagyon szomorú volt számunkra a 2020-as év. De hasonlóan az idei év is – eddig. A koronavírus-járvány miatt nem tudtuk megszervezni előre megtervezett programjainkat. Elmaradtak a konferenciák, a találkozások, a baráti beszélgetések. Mivel társaságunk tagjai szétszórtan élnek a Partiumban, a Bánságban, Kolozsváron és a határon kívül, a konferencia az egyedüli lehetőségünk arra, hogy találkozzunk, és jól elbeszélgessünk egymással. Ez most nem sikerült, amely mindannyiunkat nagyon megviselt. 

A fejezetekre bontott elbeszélés valójában egy nyaralás története, amikor is két család együtt indul el a tengerpartra. Konkrétan ugyan nincs kimondva, de bizonyára a román tengerpart az úti cél, ezt támasztja alá a hálókocsis utazás, valamint a később feltűnő kempingfelelős neve, Panait bácsi. Íme, egy-egy tipikus erdélyi család, de korántsem tipikus gyermekekkel.

Mezőségi művészetről beszélni azonban egészen meglepő. Hol élhettek itt művészek, honnan származtak el tehetséges emberek, mi is maradt meg egykori alkotásaikból – ennek számbavétele szinte kilátástalannak tűnik. Murádin Jenő az a művészettörténész, akinek teljes rálátása van Erdély képzőművészeti életére. Csak ő vállalkozhatott arra a nem túl hálás feladatra, hogy számba vegye mindazokat a művészeket, műalkotásokat, amelyek valamilyen módon a Mezőséghez köthetők. 

fél évszázad múltán újból a pusztakamarási családok történetét dokumentáló kötet* lehet az asztalunkon. A kolozsvári Művelődés Műhelyében készült, igényes kivitelezésű könyv címlapján azt olvasom: A pusztakamarási családkönyv, alatta pedig: 300 év 700 magyar családja. A címlapon négy nevet is látok, nyilván nem találom köztük a 2006-ban elhunyt Sütő Andrásét, de rajta van a szülőháza és a tornácán az író fényképe is, felismerhetően.

A Tersánszky Józsi Jenő nevével fémjelzett könyvtár, a régiségtár, az családias hangulatú vendégház, a rendezett udvar a helyiekre s az oda érkező hazai és külföldi vendégekre egyaránt kellemes hatással van. Az elmúlt években a Ház társrendezőkét/szervezőként volt jelen a város fontosabb rendezvényein – a Szent István Napokon, a Főtér Fesztiválon, a Gesztenyeünnepen… A Ház fenntartói hamar felismerték, hogy a vészesen fogyó magyarságnak mily nagy szüksége van identitása tudatosítására és őrzésére, hogy mennyire fontos a gyengülő közemlékezetbe visszahozni, visszaépíteni a valós történelmi ismeretét, erősíteni a városhoz és környékéhez kötő érzelmi szálakat.

Újabb kötettel* jelentkezett Székely Ferenc a jeles erdélyi személyiségek életútját megörökítő sorozatában. A Születésnapi beszélgetések alcímű könyvet tavaly jelentette meg a százhalombattai Üveghegy Kiadó.

A román nyelvű könyv címe azt ígéri, hogy a Küküllők völgyének középkori műemlékeit mutatja be. Ambiciózus szándék egy ekkora kötetecske részéről – gondoltam, ez csak valamiféle vázlat lehet. Átlapoztam, majd alaposan el is olvastam, és így a helyére került a könyv és üzenete.