Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

„Nagy nyomot hagytak ezek a táborok”

Negyedszázados főiskolai magvetés népismeretből, szolgálatból

Hosszú kényszerpihenőre kárhoztatva, most olvasva „utaztam be” keresztül- kasul Erdélyt . Kalauzaim ebben a szellemi, lelki utazásban, amelyet az évek során magam is bejártam, a lelkes fiatal tanító- és kántorjelöltek mellett vezetőjük, dr. Barabás László volt, aki a marosvásárhelyi Kántor-Tanítóképző Főiskolát igazgatta húsz éven át . Diákjainak a néprajzot, a folklórt az elméleti órák mellett népismereti és egyházszolgálati tanulmányutak, táborok és ünnepi szolgálatok során tette élővé, személyiségüket, hitvallásukat, pályaválasztásukat meghatározó élménnyé az 1993–2018 közötti időszakban. A negyedszázadot átölelő magvetésből született, és 2018-ban a Mentor Kiadó gondozásában jelent meg a Népismeret, szolgálat, jövendő – Táborok, tanulmányutak negyedszázada című kötet.*

A szerző a Kántor-Tanítóképző Főiskola viszontagságos történetének bemutatásával indítja a kötetet, amelyből kiderül, hogy nem volt egyszerű küzdelem, de megérte. A következő fejezetben a táborok, tanulmányutak születését és célját fogalmazza meg: ismerkedés a falvak történetével, lakóival, templomaival, néphagyományaival, művelődési és egyházi életével a „közvetlen megfigyelés”, a dokumentálódás, a „falusi léthelyzet átélése során”. Másrészt az otthonosságérzet, a szülőföldhöz, a falvak népéhez való ragaszkodás, a felelősségvállalás kialakítása és megszilárdítása szerepelt a célok között. A szerző ugyanis azt vallja, hogy a felerészt vidéken és sok helyen szórványban élő erdélyi magyarság jövője attól is függ, hogy milyen értelmiségiek, papok, tanítók, kántorok irányítják a nyelvi, kulturális és vallási identitás megőrzését. Továbbá „a remény ébresztését falusi és városi gyülekezetekben, a bizakodást abban, hogy templom és iskola egységében, a hit, az anyanyelv és a zenekultúra védőszárnyai alatt érdemes erdélyi szülőföldünkön magyarként, keresztyénként/keresztényként élni, boldogulni, és nemzeti közösségként megmaradni”.

Barabás László azt vallja, hogy néprajzi vidékeink, falvaink, templomaink, gyülekezeteink jobb megismerésével a falu vonzó értékké válhat. „Tanulhatunk öregjeitől szépen beszélni, erkölcsi szokásrendet és gazdaszellemet, falusi lelkészektől gyülekezet- és közösségépítést, tanítóiktól élettapasztalatot és hivatástudatot”, a kisgyermekek körében végzett szolgálat pedig lehetőséget teremt a kántortanítói hivatás „nehéz szépségének” az átélésére.

A táborozással járó gyűjtőmunka azt szolgálta, hogy a hallgatók betekintsenek és kedvet kapjanak a néprajzi, egyház- és iskola-, illetve falutörténeti adatok gyűjtéséhez, a műemlékek számbavételéhez és megmentéséhez, amiből tanulmányaik végén szakdolgozatokat írhattak, majd a hivatás gyakorlása során felkelthetik az érdeklődést tanítványaikban is.

A táborok helyszíne egy-egy néprajzi vidék volt, ahol a látnivalók mellett annak gondjait és bajait is megismerték a hallgatók. A negyedszázad során az egymást követő évfolyamok diákjai koncentrikus körökben járták be Erdélyt. A Nyárád- és a Maros mentétől kezdődően eljutottak a Székely-Mezőség falvaiba, a belső Mezőség szórványtelepüléseire, a mezőségi Melles-patak völgyébe, a Tóvidékre, a Küküllők mentére, Nagyenyedre és környékére, Székelykeresztúrra és a környező falvakban Kányádi Sándor és Tamási Áron szülőházába, a Gyimesekbe, Kézdivásárhelyre, a Barcaságba, Dévára és vidékére, Besztercére és a vonzáskörében levő falvakba, Etédre és Kőrispatakra, Kibaconba, Sepsiszentgyörgyre, Óradnára és Radnaborberekre, Gyergyóba és Dicsőszentmártonba, Bethlenszentmiklósra és Keresdre, Segesvárra, Zetelakára, a Hargitára, Aradra és Máriaradnára, és hosszan sorolhatnám tovább az ismert és az átlagember számára sohasem hallott faluneveket. A Goudai Driestar Tanárképző Főiskola vendégeként eljutottak Hollandiába, az óceán partjára, majd a holland főiskolásokat fogadták Erdélyben. Megjárták Felvidéket, Kárpátalját és Délvidéket, vendégül látták testvériskolájuk, a Nagykőrösi Hitoktató és Tanítóképző Főiskola diákjait és tanárait a Nagyenyed környéki táborozásra. Utaztak autóbusszal, vicinálissal, szekérrel, tutajjal és traktor vontatta utánfutóval, sok településen a főiskola volt növendékei fogadták őket. A felkeresett falvak között voltak életerős közösségek, kicsi, elhagyatott települések és lelkész nélküli, széthulló gyülekezetek is. Meglátogattak műemlék templomokat, műemlékeket, történelmi események színhelyeit. A diákok mindenhol szíves vendéglátásban részesültek, osztoztak a vendéglátók gondjaiban és örömeiben, az istentiszteleteket követően pedig kórusművekből, hitvalló énekekből és szavalatokból álló műsorral léptek fel, a kántori szolgálat során elnémult orgonákat szólaltattak meg, és gyakorlatot szereztek a vezénylésben is. Minderről a táborismertetők mellett a diákok élménybeszámolói olvashatók a könyvben. Érdekes figyelemmel követni, hogy a benyomásaikat megörökítő tanító- és kántorjelöltek figyelmét mi ragadta meg a legjobban, kire mi hatott életre szóló benyomásként.


Petőfi Sándor legendai sírjánál a timafalvi (Székelykeresztúr) temetőben

Barabás László bevallása szerint nem volt könnyű megszervezni, hogy a gyülekezetek sorra fogadják a diákokat, és a tervezett találkozókra is sor kerüljön a falu lelkészével, kántorával, tanítójával, akik hivatásukról vallottak. A hallgatók megismerkedtek és barátságot kötöttek a helyi fiatalokkal, együtt táncoltak, énekeltek velük, és körükben eredményesen népszerűsítették iskolájukat. Az évek során egyre nagyobb segítséget jelentettek a képző volt hallgatói, akik közül 315-en kántorként szolgálnak a különböző felekezetű erdélyi gyülekezetek templomaiban. Sokan közülük zenetanárként dolgoznak, gyermek- és felnőtt énekkarokat vezényelnek egész Erdélyben. A tanító–óvodapedagógus szakon a főiskola fennállása alatt végzett több mint ezer diák legtöbbje szülőföldjén, szülőfalujában helyezkedett el, ahol vezető pedagógusokká, a művelődési élet szervezőivé váltak. Mások tanulmányaikat folytatva lelkipásztorok, egyetemi oktatók lettek, és példájuk ösztönzést jelent a következő nemzedékeknek. „Pályám alakulásában nagy nyomot hagytak ezek a táborok. Szülőfalumba hazatérve, tanárként próbáltam és próbálok mai napig ezen értékrend szerint dolgozni. Értékeinket őrizzük meg, gyarapítsuk és adjuk tovább a következő nemzedékeknek, mert csak így van jövőnk” – írja Antal Tibor gyimesfelsőloki zenetanár, népdalénekes, egykori diák.

„Nemcsak szolgáltunk, de épültünk is. Tudásunk bővítése mellett lelkileg sokat gazdagodtunk e tanulmányi utak által. A könnyekben, a mosolyokban éreztük Isten jelenlétét és az összetartozás örömét, bármerre is jártunk… Kívánom, hogy ugyanezt tapasztalhassák meg most is a főiskolára járó diákok, és örök élményként határozza meg életüket” – írta Gálfi Westerbeke Arabella a Beszterce-Naszód megyei magyarlakta településekre szervezett 2005-ös út után. „Ezekben a találkozásokban mindenki gazdagabb lett, a kereső és a keresett, a kíváncsi főiskolás hallgató és régi szőttesét megmutató mezőségi öregasszony, a tömbházlakásos világból érkező városi fiatal és a színes kalotaszegi pártát őrző menyasszony. Ezeken a napokon egyszerre oktatóként és tanulóként úgy éreztem magam, mint aki egy élő múzeum gazdag tárházában él – a csodálatos Erdélyben” – írta a népismereti kirándulásokról Ötvös József vár templomi lelkipásztor, aki nyugdíjazásáig a főiskola kuratóriumának az elnöki tisztségét töltötte be, és pár alkalommal ő is elkísérte a diákokat.

A vándortáborok támogatását kezdetben az egyházak, az EMKE, az Erdélyi Figyelő folyóirat, majd a Bethlen Gábor Alapkezelő vállalta, és a gyülekezetek, lelkészek, tanítók vendégszeretete tette felejthetetlenné.

A gyűjteményes kötetet, amelyben pontos útitervek is olvashatók, ajánlom minden olyan pedagógus figyelmébe, aki tanítványaival szeretné jobban megismertetni szülőföldünket, amely akkor igazán a miénk, ha bejárjuk ismert és elfelejtett vidékeit.

 

* Barabás László: Népismeret, szolgálat, jövendő. Táborok, tanulmányutak negyedszázada (1993–2018), Mentor Könyvek Kiadó, Marosvásárhely, 2018

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Nánay Mihály József Ágost fő- herceg

Az első világháború századik évfordulója környékén több olyan történeti mű is nyomdafestéket látott, amelyek ezzel az időszakkal foglalkoznak. Ezek közé tartozik Nánay Mihály József Ágost főherceg életútjának 1914 és 1924 közötti időszakáról szóló doktori disszertációja, mely kötetben 2018-ban jelent meg.

Valljuk be őszintén, hogy a Beszterce környéki magyarokról nem tudunk túlságosan sokat. Mármint mi, Erdély többi részéről valók; marosszékiek, udvarhelyiek, csíkszékiek, kolozsváriak, vásárhelyiek, nem beszélve messzibb tájakról, alföldiekről, dunántúliakról. Hacsak nincsen odavaló rokonunk, szomszédunk, katonacimboránk, munkatársunk.

„Adósa vagyok e földnek. Örök adósa, mint gyermek a szülőnek. Nyugtalanít a gon­dolat: törleszthetem-e valaha? (…) Adósa vagyok e földnek – gyermekkorom örö­meiért, mindazért, amit tőle kaptam. Kitől? Kiktől? Mindazoktól, akik szá­zadok során a Bányahegy kincsei után kutattak a lámpák gyér fényénél, akik a sötétből a világosságra vágytak, hogy a környező természettől csikarják ki a reményt.”

Dr. Tempfli Imre

Az Otthonom Szatmár megye könyvsorozat 52. darabja két, műfaji szempontból teljesen különböző munkát tartalmaz. Tempfli Imre tanulmánya az első magyar nyelvű tudományos munka a kommunista Románia börtönviszonyairól, míg a másik írás, Pakocs Károly Háromszáz nap a föld alatt című visszaemlékezése olvasmányos formában mutatja be nekünk a püspöki helynök első, 1949 és 1950 közötti börtönidőszakát.

Hirtelen nem tudnám megmondani, hogy Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján vagy éppenséggel Magyarországon hányan kapnák fel a fejüket egy dél-bácskai sváb család történetét mazsolázó könyv megjelenése hírére. Gondolom, nem sokan. De ha beleolvasunk Mayer Antal „Én már választottam hazát…” című könyvébe, aligha lehetnek kétségeim afelől, hogy ez a kötet mind műfajában, mind tartalmában ne keltené fel akár Kárpát-medencei szinten is az érdeklődést. 

Pakocs Károly

Az 1989-es rendszerváltozás után Szatmár vidékén hónapokon, sőt éveken át nagyon gyakran hangzott el a kérdés: mit rejtegetnek a fiókok a több évtizedes kommunista elnyomás időszakából? Nem kis meglepetésre, alig-alig került elő egy-két olyan írás, amely a kommunista rendszer rémuralmáról szólt. Egyesek dörzsölték is a markukat: lám-lám, nem is volt olyan rettenetes az a rendszer, mindenki szabadon közölhetett, amit akart. Teltek az évek, évtizedek és a jelenkorról szóló írások szabadságában elfeledkeztünk a fiókokról. 

Faluvégi Anna író, költő, újságíró

Életem az írásról szól, irodalomhoz fűződő szeretetem egész kicsi korban alakult ki. Négyévesen tanultam meg írni-olvasni, önszorgalomból balladákat, verseket tanultam, és mondtam fel, hétéves koromban írtam meg első versemet. Ez ösztönszerű cselekvés volt, csak később tudatosult bennem a vers, mint szépirodalmi alkotás fogalma. 

Szamos: politikai, társadalmi, közéleti, kulturális folyóirat – 2019. január, I. évfolyam, 1. szám. E tájékoztató, önmeghatározó szavak olvashatók a frissen megjelenő, havi megjelenést ígérő új lap címoldalán, természetes folyományaként annak a szellemi kibontakozásnak, amelynek alaphangját tíz évvel ezelőtt néhai Bura László ütötte le a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon Szatmárnémeti magyar irodalmi és művelődési hagyományai címszavában: „1990-től a megváltozott társadalmi viszonyok folytán megélénkült az irodalmi-művelődési élet.”

Kiemeljük, hogy ezek a hagyományos foglalkozások, mesterségek évszázadokon át rendszerint a helyben elérhető, fellelhető természetes alapanyagokra, erőforrásokra és nemzedékről nemzedékre átadott különleges tudásra támaszkodtak. Mivel a háromszékieket, a józan hagyományőrzésük mellett, minden korban jellemezte az új kulturális elemek iránti fogékonyság, a székely mezővárosokban vagy a közeli szász urbánus központokban működő kézművesek is folyamatosan gyarapították az itt élő tárgyalkotók tudását, eszközkészletét és technológiáját.

Kelemen Lajos, Napló

Kelemen Lajos tanítványai tudták, hogy mesterük szinte egész életében naplót vezetett. Ezt és megőrzött levelezését más kézirataival együtt Kelemen halálát követően az Unitárius Egyház levéltárába menekítették. Az akkori kommunista hatalom azonban gyanakodott az iránt, hogy milyen titkos szövegek, tiltott iratok lehetnek ebben a hagyatékban.

Boér Ilka: Az erdélyi reformáció egy korai dokumentuma

Johannes Honterus munkássága kiemelkedően fontos a reformáció és az erdélyi szász közösség szempontjából, így ezeknek műveknek már számos kiadása látott napvilágot, ahogyan már ennek az írásának is több, köztük kritikai kiadása is ismert lehet az értő olvasó közönség számára. Az erdélyi reformáció kulcsírásának, mely gyakorlatilag az első erdélyi protestáns egyházi szabályzatként kezelhető, Bernard Heigl és Thomas Șindilariu szerkesztésében közreadott legfrissebb hasonmáskiadását az eredeti latin szöveg háromnyelvű (német, román, magyar) fordítása kíséri, hasonlóan a 2015-ben megjelent, Honterus főművének tartott Rudimenta Cosmographicához. 

Süli Attila: Torda vármegye és Aranyosszék szabadságharca

A 2018-as év gyümölcsöző volt a magyarországi 1848‒49-es forradalom és szabadságharc történetírása szempontjából, ebben az évben ugyanis több, ezen tematikát feldolgozó kötet is nyomdafestéket látott. Ezen művek sorába illeszkedik Süli Attila őrnagy-hadtörténész, a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HIM) munkatársa által közreadott könyv, mely Torda vármegye és Aranyosszék 1848‒49-es eseményeit ismerteti.

redut, kolozsvár, vívás

Rejt a kolozsvári sportélet olyan kincseket is, amelyek egyediek az egyetemes sporttörténetben. Olyanokat, amelyek egyaránt részei a magyar és a román sportmúltnak, és amelyekre mi kolozsváriak igen büszkék lehetünk. Ilyen kincs a kettőszáz éves szervezett vívóélet története* – amely önmagában is óriási sikertörténet.

csata adél

A kötet többnyire 2003 és 2007 között készült interjúkat tartalmaz, amelyek a Gutinmelléki Friss Újság, illetve a Bányavidéki  Új  Szó hasábjain jelentek meg először. Ha egyetlen szóval jellemeznünk kellene a könyvet, azt mondhatnánk, hogy az emberközpontúság az, ami folyton tetten érhető. Ezt hangsúlyozzák a kötet szerzői, valamint az ajánlás összeállítója is, aki a kiadványt „máramarosi magyar személyiségalbumként és interjúlexikonként” határozta meg. 

Radó Péter: Az iskola jövője

Radó Péter az oktatási rendszerek kormányzásával és az oktatási egyenlőtlenségek kérdésével foglalkozó oktatáskutató Az iskola jövője* című könyvében, tíz fejezetben nyújt áttekintést a tanulásról szóló tudásunk gyarapodásáról, a tanulási célok újraértelmeződéséről, az egyéni tanulási környezetek kulcselemeiről, a tanulási ökoszisztémák fejlődéséről, az iskolák funkcióváltásáról és az iskolarendszerek kormányzásának várható fejlődéséről.