Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

A magyarság emlékjelei a Bánságban

Szekernyés János A magyarság emlékjelei a Bánságban – Semne evocatoare ale maghiarimii în Banat – Evidence of Hungarian Presence in the Banat (HangArt könyvek, Temesvár, 2013) című enciklopédikus munkájának bemutatója nagyjelentőségű eseménnyé vált április közepén Temesváron.

A Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Gimnázium dísztermében nagy érdeklődés közepette megtartott rendezvényen elsőként Szász Enikő színművész, a Temesvári Magyar Nőszövetség elnöke, a könyv felelős kiadója és projektmenedzsere vázolta fel a kiadvány keletkezésének bonyolult, sokrétű folyamatát. A szerző több évtizedes elmélyült helytörténeti kutatása volt a kiindulási pont, amelynek alapján Szász Enikő, Szekernyés János és Sárosi Valentina (fényképész, akinek felvételei képileg dokumentálják a könyvet) bejárták a trianoni diktátummal három részre szakított történelmi Bánságot. Magyarországon kilenc, Szerbiában harmincöt, Romániában hatvannyolc településen kutatták fel a magyar vonatkozású emléktáblákat, köztéri szobrokat, emlékműveket, templomokat, épületeket, neves emberek sírhelyeit stb., írásban és fényképfelvételen örökítve meg azok jelenlegi állapotát, a történelem viharaiban elpusztultakról/elpusztítottakról pedig megpróbáltak valamilyen közölhető dokumentációt beszerezni.


Szekernyés János dedikál

A könyv felsorolja mindazok nevét, akik egy-egy településen ebben a munkában segítségükre voltak. Szász Enikő megköszönte munkájukat, valamint azokét is, akik a rendkívül igényes, 708 oldalas monumentális munkában közreműködtek. A román szövegváltozat dr. Sütő Udvari Magda, az angol fordítás pedig Vallasek Márta (Kolozsvár) munkája. A grafikai szerkesztést, tördelést, a borítótervet Kálmán Enikő képzőművész készítette, a korrektúrát Lázár Ildikó (magyar), Luzán Katalin (román) és Joó Ildikó (angol) végezték.

A könyv méltatására felkért Halász Ferenc történész, főtanfelügyelő-helyettes a szakember és a közéleti személyiség szemszögéből egyaránt örömteli megvalósításnak tartotta a művet. Kifejezte nagyrabecsülését Szekernyés János újságíró, helytörténész iránt, aki 2000 óta szinte évente könyvekben nyújtja át kutatásainak eredményét a szakmának és a nagyközönségnek. Jelentősek Temesvár reformátussága, Székely László A piaristák Temesváron, Bartók Béla Krétarajzok a Józsefvárosból című munkái, a temesvári katolikus templomokról írt könyvsorozata, a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon bánsági szócikkei, számos irodalomtörténeti és képzőművészeti témájú könyve, helytörténeti sorozatai a helyi újságban és rádióban. A Pro Ecclesia-, Pro Cultura Timisiensis-, Sütő András-, Pesty Frigyes- és EMKE-díjjal, valamint Köztársasági Érdemrenddel elismert szerző „eddigi írói munkásságára feltette a koronát” – vélekedett a méltató. A „szellemnek és a szemnek örömére váló” kiadvány nemcsak a hatalmas információmennyiséggel, hanem a fényképek hitelesítő, árnyaló erejével is hat.

A valamikor egységes Bánság térképe vezeti be a történelmi részt, majd külön-külön a három országhoz tartozó területrészt is térkép illusztrálja, segítve a tárgyalt helységek azonosítását. A települések szócikkei könnyen áttekinthetők, az első írásos említéstől napjainkig vázolja fel a szerző a helység történelmének legfontosabb eseményeit, felsorolja az érdemes szülötteket, részletesen bemutatja – az alkotóikat is méltatva – az emlékműveket, a szobrokat, az emléktáblákat, a síremlékeket és egyéb emlékjeleket. Nemcsak történeti értéküket rögzíti, hanem művészeti jellemzőikre is kitér. Minden szócikkben megtaláljuk az 1910-es és 2011-es népességi adatokat, amelyeket nemzetiségekre lebontva közöl. A szócikkeket könyvészettel zárja, ami segítségére lehet a település történetében elmélyülni vágyóknak. Hasonlóan értékes a könyv végén közölt általános könyvészet is.


Felkeltette az olvasók érdeklődését Szekernyés János könyve

A magyarság emlékjelei a Bánságban hatalmas adatmennyisége ellenére sem „száraz” olvasmány, hanem érdeklődést keltő és fenntartó, illetve gondolatokat ébresztő, rólunk szóló mű. Értékmentő, értékőrző könyvnek tartotta Halász Ferenc a tudományos igényességgel megírt, háromnyelvű alkotást, amely szétviszi az információt más etnikumok irányába is. Olyan könyv, amelynek ott kellene lennie minden bánsági (és talán nem csak) intézményben és valamennyi tájegységhez kötődő, múltja és jelene iránt komolyan érdeklődő magánszemély könyvespolcán is.

Szekernyés János felszólalásában hangsúlyozta, hogy a Bánság külön földrajzi egység volt a maga természeti kincseivel, gazdasági prosperitásával és etnikai sokszínűségével; történelme is különálló, kulturális összetartozása pedig nyilvánvaló. Szétdaraboltságában is valamiképpen összetartozik, bár a különböző országokban élő bánságiak keveset tudnak napjainkban egymásról. „A könyv elsődleges célja az volt, hogy tájékoztassunk” – mondta a szerző. Sajnos, jelentős terjedelme ellenére sem tartalmaz minden fellelhető emléket, például az al-dunai várromok kimaradtak, miként a kastélyok, az udvarházak sem kerültek lapjaira. Az emlékjeleink pedig folyamatosan pusztulnak. Valamelyest megnyugtató, hogy ebben a könyvben felmutathatjuk és átadhatjuk értékeink egy részét, jelenlétünk tárgyi dokumentumait az utódainknak.

A helytörténészi elhivatottsággal, tudós tárgyilagossággal, hittel és lélekkel megírt alkotás elindult a siker útján. A könyv megvásárolható a kiadónál, a szerzőnél és a temesvári Mária téri könyvesboltban. Gratulálunk a szerzőnek, a könyv kiadójának és támogatóinak.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

A hazai diákok általában útinaplóban jegyezték le, dokumentálták az utókornak külföldi egyetemjárásaikat, azaz peregrinációikat – ezek megismerése révén pedig a korabeli magyar értelmiségről is többet megtudhatunk. Egy tanulmányi út, egy fontos életszakasz dokumentációjával szembesülünk, ha kezünkbe veszünk egy peregrinációs naplót. Esetünkben gróf Teleki Sámuel peregrinációs naplója az elemzés tárgya, amely a Kriterion Könyvkiadó gondozásában jelent meg Kolozsváron, 2020-ban.

László Gyula (Kőhalom, 1910 – Nagyvárad, 1998) kolozsvári éveinek és itteni régészeti kutatásainak szélesebb körben kevésbé ismert adalékait tárja elénk, így az újdonság és a hiánypótlás erejével – és az olvasói felfedezés örömével – hat M. Lezsák Gabriella nemrég megjelent könyve.

Kulturális svédasztalként jellemezte Szonda Szabolcs a május 26–29. között zajló SepsiBook könyvvásárt és kortárs irodalmi fesztivált. A Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatójával, a könyvvásár programfelelősével a sepsiszentgyörgyi Sepsi Arénában első alkalommal megszervezett könyvszemléről beszélgettünk.

Hallgató a hátsó padban címmel jelent meg Tulit Ilona új könyveaz Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ) gondozásában. A kötet az AESZ-füzetek sorozat 18. kiadványa. (...) Az AESZ másik új kiadványa Péntek János Kalotaszegi tájszótár című könyve.

Négy fiatal történész jelentkezik együtt e kötetben. Közülük ketten már megvédték a disszertációjukat, ketten pedig a védéshez közelednek. Ők most e  két város világháború előtti másfél évtizedének legavatottabb szakemberei. Fodor János, aki Bernády György pályafutásáról írta már kötetként is megjelent dolgozatát, Marosvásárhely és a Bernády-korszak elhivatott elemzője. Úgy tűnik, hogy e kötet összeállításának ötlete is tőle származik. Ferenczi Szilárd Kolozsvár 1890 utáni várospolitikájáról írt disszertációt, Fazakas László Kolozsvár infrastruktúrájának, főleg a víz- és gázvezeték, csatornázás kutatója, Gál Zsófia pedig a századeleji kolozsvári katolikus építkezések feldolgozója.

Garda Dezső, Gyergyószentmiklóson élő tanár, szociográfus, történész szakíró, politikus nemrég megjelent könyve felszínre hozza a múlt század kilencvenes éveinek az elején beindult (...), több mint másfél évtizedig tartó népfőiskola-törekvések kezdeti eseményeit. Mert abban a korszakváltó időben jórészt nem spontán módon indultak be a különböző, jövőbe tekintő társadalomszervező folyamatok, hanem jól átgondolt, megtervezett programok keretében. 

Közel hétszáz oldalas, fokos opusszal gazdagította eddigi 27 kötetből és sok tanulmányból álló életművét a szorgos gyergyói történész, dr. Garda Dezső. A száz évvel ezelőtti páratlan eseménysor, amely a román hadsereg 1916-os betörésével és a kivérzett országba való 1919-es bevonulásával járt, olyan krónikására talált benne, akit politikusként is megismerhettünk négy parlamenti mandátuma alatt, amikor is a székelység legégetőbb gazdasági és kulturális érdekei mellett kiállva próbálta meg a históriai jóvátétel ügyét előbbre mozdítani. Különben nemegyszer magára hagyták saját pártjában is. 

Az EME Tudomány- és technikatörténeti füzetek sorozatának a 2020-ban megjelent 14. kötete* igazi csemege mindazok számára, akik érdeklődnek Erdély művelődéstörténete iránt. A kiadvány messze túlszárnyalja a sorozat által hirdetett füzetméretet, hisz tekintélyes terjedelmével – 420 oldalával – egyértelműen azt sugallja, hogy a téma szempontjából nem hétköznapi kiadványról van szó.

Nagyon szomorú volt számunkra a 2020-as év. De hasonlóan az idei év is – eddig. A koronavírus-járvány miatt nem tudtuk megszervezni előre megtervezett programjainkat. Elmaradtak a konferenciák, a találkozások, a baráti beszélgetések. Mivel társaságunk tagjai szétszórtan élnek a Partiumban, a Bánságban, Kolozsváron és a határon kívül, a konferencia az egyedüli lehetőségünk arra, hogy találkozzunk, és jól elbeszélgessünk egymással. Ez most nem sikerült, amely mindannyiunkat nagyon megviselt. 

A fejezetekre bontott elbeszélés valójában egy nyaralás története, amikor is két család együtt indul el a tengerpartra. Konkrétan ugyan nincs kimondva, de bizonyára a román tengerpart az úti cél, ezt támasztja alá a hálókocsis utazás, valamint a később feltűnő kempingfelelős neve, Panait bácsi. Íme, egy-egy tipikus erdélyi család, de korántsem tipikus gyermekekkel.

Mezőségi művészetről beszélni azonban egészen meglepő. Hol élhettek itt művészek, honnan származtak el tehetséges emberek, mi is maradt meg egykori alkotásaikból – ennek számbavétele szinte kilátástalannak tűnik. Murádin Jenő az a művészettörténész, akinek teljes rálátása van Erdély képzőművészeti életére. Csak ő vállalkozhatott arra a nem túl hálás feladatra, hogy számba vegye mindazokat a művészeket, műalkotásokat, amelyek valamilyen módon a Mezőséghez köthetők. 

fél évszázad múltán újból a pusztakamarási családok történetét dokumentáló kötet* lehet az asztalunkon. A kolozsvári Művelődés Műhelyében készült, igényes kivitelezésű könyv címlapján azt olvasom: A pusztakamarási családkönyv, alatta pedig: 300 év 700 magyar családja. A címlapon négy nevet is látok, nyilván nem találom köztük a 2006-ban elhunyt Sütő Andrásét, de rajta van a szülőháza és a tornácán az író fényképe is, felismerhetően.

A Tersánszky Józsi Jenő nevével fémjelzett könyvtár, a régiségtár, az családias hangulatú vendégház, a rendezett udvar a helyiekre s az oda érkező hazai és külföldi vendégekre egyaránt kellemes hatással van. Az elmúlt években a Ház társrendezőkét/szervezőként volt jelen a város fontosabb rendezvényein – a Szent István Napokon, a Főtér Fesztiválon, a Gesztenyeünnepen… A Ház fenntartói hamar felismerték, hogy a vészesen fogyó magyarságnak mily nagy szüksége van identitása tudatosítására és őrzésére, hogy mennyire fontos a gyengülő közemlékezetbe visszahozni, visszaépíteni a valós történelmi ismeretét, erősíteni a városhoz és környékéhez kötő érzelmi szálakat.

Újabb kötettel* jelentkezett Székely Ferenc a jeles erdélyi személyiségek életútját megörökítő sorozatában. A Születésnapi beszélgetések alcímű könyvet tavaly jelentette meg a százhalombattai Üveghegy Kiadó.

A román nyelvű könyv címe azt ígéri, hogy a Küküllők völgyének középkori műemlékeit mutatja be. Ambiciózus szándék egy ekkora kötetecske részéről – gondoltam, ez csak valamiféle vázlat lehet. Átlapoztam, majd alaposan el is olvastam, és így a helyére került a könyv és üzenete.