Jakab Sámuel
Mit nevezünk Nyárádmentének?
Nyárádmente, az egykori Marosszék szívének is emlegetett, székelyek lakta tájegység nevét a Nyárád kis folyótól kapta. Ennek és mellékvizeinek völgyében található, mintegy 500 km2-nyi kiterjedésben. Ez a hagyományos Nyárádmente (szerintünk így, egybeírva) azonban nem fedi a folyó 600 km2-t valamivel meghaladó teljes vízgyűjtő területét, vagyis a földrajzi értelmezésű Nyárád mentét (így, külön írva). Annak csak a Görgényi-havasok és a Bekecs lábától ‒ Nyárádremete–Nyárádselye‒Sóvárad-vonaltól – lefelé, a Maros széles síkjáig nyúló részére terjed ki. A Nyárádmentét közrefogó két vízválasztót alkotó dombsor innen, 700 méter magasságtól, fokozatosan alacsonyodik, míg a Nyárád és a Maros közti vízválasztó teljesen „belevész”a Maros síkságába.
Egy régebbi tanulmányunkban a folyó teljes hosszára kiterjedő Nyárád mentén (vízgyűjtőterületén) a mező- és erdőgazdálkodás fejleszthetőségének fő irányvonalait vázoltuk. A természeti adottságok figyelembevételével, három kisebb tájegységet különítettünk el: hegyvidék (Görgényi-havasok és a Bekecs-tető), magashegylábi dombság vagy hegyvidék előtere (Bekecsalja) és alacsony dombság. (1. ábra)
A hagyományos Nyárádmente is hármas tagoltságban: Felső-, Középső-és Alsó-Nyárádmente néven él a helyi lakosság tudatában (az ábrán F, K és A betűkkel jelölve). Ám, amint már említettük, nem foglalja magában a hegyvidéket, hanem csak a mi földrajzi beosztásunk szerinti hegyvidék alatti dombságot.
Egy vidék kertészkedési szokásait, kertészeti kultúráját alapvetően természeti adottságai: tengerszint feletti magassága, éghajlata, helyi időjárási viszonyai, domborzati jellegzetessége, talajai, felszíni és altalajvíz viszonyai határozzák meg. Ez a kiindulás. Ennek ismeretében a vidék székely őslakossága, saját lakóterületének adottságaihoz igazodva alakította ki századokkal ezelőtt a maga sajátos kertészkedési szokásait, kertészeti kultúráját. Az idők folyamán befolyásolta ezt a technika, az úthálózat és a közlekedési eszközök fejlettségi szintje, a város, piac közelsége/elérhetősége, s nem utolsósorban a társadalmi-politikai helyzet.
Minthogy kertészeti kultúra szempontjából a hegyvidéknek amúgy sincs jelentősége, a továbbiakban nem is foglalkozunk vele.
Magas hegylábi dombság vagy a hegyvidék előtere (Bekecsalja)
Nagyobb részt egybeesik a hagyományos Felső-Nyárádmentével, annyiban tér el attól, hogy nem foglalja magában a hegyvidéki Vármezőt és Csíkfalvát a hozzátartozó falvaival. Tengerszint feletti magassága 415 métertől 750 méterig terjed, domborzata szabdaltsági mélysége tehát 335 m, ami nagyon változatos felszíni formákban jelentkező kistájjá varázsolja. Éghajlata enyhén hűvös. A sokévi átlagos hőmérséklet és csapadékmennyiség, magasságtól függően 7,5‒8,3oC, ill. 650‒775 mm között változik. Az erdősültség aránya 23‒30 százalék: gyertyános tölgy- és bükkerdő. Talajai többsége enyhén savanyú agyagbemosódásos barna erdőtalaj és különböző fokú lepusztult (erodált) változatai, podzolos pangó vizes talaj, valamint enyhén bázikus (meszes) vagy semleges kémhatású földes kopár, lejtőhordalék talaj, rétitalaj és kevés öntéstalaj. (2. ábra)
Mintha a Teremtő is gyümölcstermesztésre teremtette volna e kistájat. Megtalálhatja, és többnyire meg is találta itt a hozzáértő ember a mérsékelt égöv csaknem valamennyi gyümölcsfajának helyét. A gyümölcsfák: alma-, körte-, szilva-, dió- és cseresznyefák sok falut erdőként borítanak, virágzáskor olyanok, mintha fehér ruhába öltöztek volna a falvak. A Nyárád tere ezen a szakaszon még keskeny, zöldségtermesztésre alkalmatlan, legalább is tömegáru céljából. Nem is alakult ki a családi szükségletet meghaladó mennyiségű termesztés.
A lakosság megélhetését elsősorban az állattenyésztés, mező- és erdőgazdálkodás biztosította, de emellett a települések többségében évszázadok óta a gyümölcstermesztés is fontos jövedelemforrást jelentett. Nyárádselye, Bekecsalja legmagasabban fekvő településének (517 m) az állattenyésztés, szénégetés és a gyümölcstermesztés jelentette a legjelentősebb jövedelmet. Gyümölcstermesztésükről híresek Bere, Berekeresztúr, Nyárádmagyaros, Kendő, Márkod, főként körtéjükről, almájukról, amelyek egész télen át romlatlanul és ízesen megmaradnak. A legtöbb őshonos fajta a kis régió magasabb részén fekvő Márkodon és Kendőn fordult elő, pl. Márkodi Torzsa körte, Őszi mocskos körte, Bölkényi körte, Téli háj körte, Dezső körte (Nagy-T. 2006); az almák közül Batul, Bőralma, Cigányalma, Márkodi nőzsér, Pónyik, Sikulai, a Szentiványi Mihály nevét halhatatlanná tevő híres Piros Páris (szokták „piros páris”-nak is írni). Nyárádremetéről volt ismert a Csíkos páris és a Rövidszárú király alma. Az említett őshonos almafajták fontos tulajdonsága a kemény, ellenálló, szállítást bíró héj és a jó tárolhatóság; pincében, veremben tárolva akár tavasz közepéig is fogyaszthatók. Elengedhetetlen tulajdonság, ha arra gondolunk, hogy régebb átalvetőben vagy zsákban szállították piacra.
Nem kevésbé jelentős a cseresznye és szilva termesztése sem, utóbbiból a Besztercei, Húsos, Muskotály berenczei és Olasz kék fajták. Kiváló cseresznyéjéről híres Ehed, alma, körte, cseresznye, meggy és szilva termesztéséről Deményháza, Mikháza, Iszló és Mája. Egész Bekecsalján kedvelt a nagyon magas cukortartalmú Húsos és Besztercei szilva; előbbi sok helyen csaknem vadon termett, terem ma is.
A magas dombság alsóbb részének néhány verőfényes lejtőin, itt-ott, megjelenik az oltott szőlő is. Erre utal néhány dűlőnév: Ropón egykor szőlő termett (Bere), Verőfény, Nagy-Szőlőhegy (Berekeresztúr), Kis-Szőlő pataka (Deményháza).
Az árugyümölcs nagyobb részének értékesítése sokáig a Nyárádmente központjának számító Nyárádszereda (1861-ig Marosszék központja) piacán és Szovátán történt.
Eleinte átalvetőben gyalog, a módosabbak szekéren vagy szánon zsákban, illetve sarjúba helyezve juttatták piacra az eladásra szánt gyümölcsöt.
Alacsony dombság
Némi eltéréssel, a Középső- és Alsó-Nyárádmentének felel meg. Az eltérés abból adódik, hogy a Kis-Küküllő vízgyűjtőjéhez tartozó négy falu – Rigmány, Nyárádszentsimon, Geges és Havad – valószínű Nyárádszereda vonzásköréhez tartozásuk okán, érdekes módon, nyárádmentieknek tartják magukat. Egy másik eltérés Csíkfalva község öt falujának Felső-Nyárádmentétől Középső-Nyárádmentéhez való csatolása. Természeti adottságuk alapján, kétségtelenül, az alacsony dombságnál van a helyük.
Az alacsony dombság vidéke tengerszint feletti magassága 300-550 m, az előbbinél kevésbé szabdalt. Éghajlata enyhébb, a hőmérséklet sokévi átlaga 8,5–8,7oC, a csapadéké pedig 625‒630 mm. Az erdőborítottság 20 százalék, gyertyános tölgyerdő. Laza üledékes, mésztartalmú agyagos márgán és homok beékelődésű agyagokon képződött, többnyire agyagbemosódásos barna erdőtalajok, ritkábban fekete lejtő rétitalajok alkotják a dombok talajtakaróját. A nagyjában kelet–dél-kelet–nyugat–dél-nyugat irányzottságú kistáj tengelyében a Nyárád helyenként két kilométerre kiszélesedő árterületén homokos-vályogos öntéstalaj és a rétitalaj különböző változatait találjuk. (2. ábra). Ezek az öntés- és rétitalajok tették lehetővé „Murokország” létrejöttét, hogy a zöldségtermesztés a lakosság legjellemzőbb életformája legyen immár legalább 400 éve, és hogy kialakulhasson egy jellegzetes kertészeti kultúra.
Az alacsony dombvidéknek azonban van még egy sajátossága, amely az itteni szőlő és gyümölcstermesztésnek kedvez: a dombok aszimmetrikus volta, ami abban nyilvánul meg, hogy a Nyárád völgye jobb oldali lejtője délre-délnyugatra néz, és meredekebb a baloldali észak-északkeletre nézőnél. Előbbi több fényt és hőt kap, utóbbi kevesebbet. A mellék patakok többségükben észak-dél, illetve dél-észak irányba folynak, völgyük lejtői tehát nyugat és kelet felé tekintenek. Előbbiek – a talajtérképen narancsszínnel és RS-el jelölve – több, utóbbiak kevesebb hőben és fényben részesülnek, előbbiek szőlő-, utóbbiak pedig inkább gyümölcstermesztésre alkalmasak. Tudták ezt a helybeliek, írásos feljegyzések tanúsága szerint, már legalább a 16. század óta (Nemes, 1897).
Benkő Samu, Alsó-Nyárádmente szülöttje egyik művelődéstörténeti tanulmányában írja: „Szülőföldem táját és emberét háromszáz év óta a zöldségtermesztés tette olyanná, amilyennek ma is ismerjük. A veteményt termesztve alakult e vidék népének bámulatos szorgalma, hatalmas munka kedve, terményei értékesítése közben ismerkedett meg a piac törvényeivel, a kereslet és kínálat szabályozó erejével, az árú-pénz körforgalmával. Öreg és ifjú régesrég tudja, hogy mit köszönhet a zöldségnek, és ezért senki sem neheztel, hogy a környék tréfakedvelői Murokországnak nevezték el az Alsó-Nyárád mente néhány faluját” (Halászné Zelnik Katalin, 2016). Benkő Samu megállapításai nem csak a Murokország emberére érvényesek. Jól illenek Nyárádmente felsőbb részének népére is, ahol a hangsúly inkább a gyümölcs- és szőlőtermesztésen volt. Piacra szánt jövedelmező kertészeti árut többnyire ezekből tudtak összehozni.
Nyárádszentmártonnál kitágul a Nyárád tere, megnő a zöldségtermesztésre alkalmas öntés- és rétitalajok területe, ennek ellenére le egészen Cserefalváig mégsem alakült ki számottevő, a Murokországéhoz mérhető veteménytermesztés, ahhoz hasonló életforma. Inkább a gabona, az ipari növények termesztése, a gyümölcs- és szőlőtermesztés honosodott meg.
Tanulságosak a Csíkfalva községhez tartozó falvak gyümölcs- és szőlőtermesztéssel kapcsolatos régi évszámokkal ellátott határ és dűlő nevei, amelyek e két növény termesztésének több évszázadra visszanyúló „múltját” bizonyítják a Középső-Nyárádmentén. Más kertészeti növény termesztésére alig egy-két utalást találtunk.
Búzaháza: Dézsi szőlő és Puszta szőlő (1798), Cseresznyés (1833), Körtvély fánál és Körtvélyes (1798), Zöldalmánál (1731).
Csíkfalva: Körtvefája (1671), Körtvélyes szőlő, Nagy szőlő, Szőlő alatt, Szőlő kapuja, Szőlő rétje, Szőlő utca (1816).
Jobbágyfalva: ( 32 h old s zőlő). J obbágyfalvi szőlőtető, Puszta szőlő (1577), Szílvás berek (1692), Szőlőhegy.
Nyárádszentmárton: Dohányföld (1816), Diófánál (1678), Körtvélyes (1744), Puszta szőlő (1690).
Vadad: Borsós patak (1758), Diófánál (1678), Diósalj, Diós ágy (1701), Hanga szőlő, Ispándi szőlő, Körtvélyes (1703), Puszta cseresznyés (1763), Puszta szőlő (1638) Az 1785 és 1820-ból származó összeírásokból értesülünk, hogy a jelenlegi Csíkfalva községhez tartozó falvak közül „…szőlőtermesztéssel inkább a vadadiak foglalkoztak. Mindenhol van kis gyümölcsösük és veteményesük, főleg szilva és alma, sok káposzta”. (Nemes, 2016)
1820-ból származó adatok szerint tudjuk, hogy a határban levő vadgyümölcsből ecetet szoktak csinálni e vidék népei.
1. táblázat* Kert és szőlő (k. holdban) a mai Csíkfalva község falvaiban
Magyar Statisztikai Közlemények (1897)
2. táblázat* Gyülölcsfák száma (darabra)
Magyar Statisztikai Közlemények (1897)
* Nemes Gyula után
Őshonos almafajták termesztéséről híres a Nyárád vízgyűjtőjén kívüli, magát mégis nyárádmentinek tartó négy falu, különösen Geges. Innen származtatják az egykori marosszéki címerben szereplő Piros Párizs almát. A helyi Cserkebala Egyesület a Defender produkciós irodával közösen nem ok nélkül indították el itt néhány esztendővel ezelőtt a Gegesi Almafesztivál évenkéntire tervezett szervezését.Fő céljuk, felhívni a világ figyelmét azokra az értékekre, amelyekkel a falu rendelkezik. Az almatermesztés és nemesítés hagyományának őrzését vállalták a szervezők. Itt, Gegesen volt a marosszéki Piros Párizs alma fő lelőhelye. Az almatermesztés gyökere századokra nyúlik vissza, de igazán Gegesi Kis József nevéhez kötődik, aki a keszthelyi Georgikonban szerzett mezőgazdasági oklevelet, és „a gyümölcstermő Székelyföldről” álmodott. Álmait a tettek mezején is kamatoztatta, és a falujában minta gyümölcsészetet alapított. Nemes fáiról egész életében ingyen osztogatta az oltógallyakat, saját kezével nemesítette a székely gazdák fáit. A napjainkra már kiöregedett, kiveszőfélben vagy már kiveszett őshonosok kihalásával azonban nem szakad meg errefelé e kedvelt gyümölcsfaj termesztése. Gondoskodik erről – igaz, más formában, korszerűbb körülmények között – az intenzív almatermesztési gyümölcsészetük.
A Nyárádmente központjának számító – ma már városnak nyilvánított Nyárádszeredának már a 16. században volt szőlője. Még Bocskai István adományozta Nagyadorján területén Marosszék akkori központjának.
Ha már Nagyadorján került szóba, említsük meg azt is, hogy a szőlőtermesztésén kívül, egyben jó gyümölcstermesztő település is, különösen a cseresznye tekintetében. Hasonló a helyzet Szentháromságon, Bedén is. Backamadarasnak már a 18. században vannak szőlősei és gyümölcsös kertjei. Messzi földön ismert a Backa-hegy bora, de minőségben nem marad el tőle a Szőlőfő hegy leve sem. Gyümölcstermesztési múltról árulkodik az Almásberek dűlő név, lehet, hogy ott terem ma is a Tányér alma és a Pónyik.
A Backamadaras községhez tartozó Szentgerice és Harasztkerék is jeleskedett/jeleskedik szőlő- és gyümölcstermesztésével. Több délre, délnyugatra néző domboldalaik: Szilafarka, Csunyásza és Kis Gorzát teteje, Beke szőlő éle, Kisver, Nagyhegy, Lázárhegy, Czakó, Somhegy mindannyi szőlős. Az almafajták közül legtöbb a Pónyik, Batul, Cigányalma, Tányér alma, körtéből meg a Vajas körte különböző változatai. Harasztkerék nemcsak gyékényfonatairól vált messzi földön híressé, hanem dinnyetermesztéséről, és az augusztus 15-én tartott dinnyevására is ismerté tette.
A gyümölcs- és szőlőtermesztés folytatódott a hagyomány szerinti Alsó Nyárádmentén is, végig Lőrincfalváig, ott, ahol a lakosság fő foglalkozása mégiscsak a veteménytermesztés maradt a mai napig. Itteni szőlőtermesztési hagyományra utal a Szőlőtető dűlőnév Somosd, Nyárádkarácsony, Lukafalva és Lőrincfalva határában, de szép, verőfényes, jó borokat adó szőlőhegyeket lehetett látni az utóbbi időkig Ákosfalván, Cserefalván, Székelyvajában, Göcsön és Kisgörgényben is.
A múlt század hatvanas évek elejéig, a mezőgazdaság kollektivizálásáig minden nyárádmenti magán szőlőben volt legalább egy, gyakran több őszibarackfa, ritkábban kajszi is. Diófák sem hiányozhattak a szőlők alatti, mélyebb talajú terület sávokon, míg a szintvonalak mentén futó szőlő utak felső, hegy felőli, rézsűjét bogyós gyümölcs- bokrokkal (egres, ribizli) és birsfákkal ültették be elsősorban talajvédő szerepük miatt.
A gyümölcstermesztés tekintetében kiemelkedett a múltban Somosd és Székelycsóka. Valóságos gyümölcsfa erdők vették körül e két falut, ami meghatározta a lakosság fő foglalkozását is. Belterületükön legtöbb volt a cseresznyefa. Ha már a cseresznyét említjük, jegyezzünk meg, hogy valamikor a nyárádmenti falvakban (az egész Nyárádmentére vonatkozóan) termett „folyó cseresnye” a szászföldi fajtáknál is előkelőbbnek tartott gyümölcs volt (Nagy-Tóth, 2006).
Az indás gyümölcsök közül kedvelt volt a sárgadinnye termesztése Lőrincfalvától fel egészen Nyárádszeredáig, amelyet eljuttattak távolabbi piacokra is, pl. Segesvárra és Szovátára. Napjainkban már nem termesztik, helyette a görögdinnye jött divatba.
Nyárádmente alsó végén található Murokország négy faluja: Lőrincfalva, Lukafalva, Ilencfalva és Káposztásszentmiklós. Meg is illeti a név e falvakat, ugyanis torkolatához közeledve a Nyárád tere (árterülete) szélessége meghaladja a két kilométert, s ennek homokos, vályogos, könnyen művelhető, laza öntéstalaja kiválóan kedvez a gyökérzöldség termesztésnek, tehát a muroknak (sárgarépának) is. Murok, petrezselyem, paszternák szép hosszúra, göcsörtök nélkülire nő, a zeller csaknem szabályos, sima gömb alakura fejlődik. A Nyárád árterületének e termékeny talajai tették lehetővé Murokország létrejöttét, hogy a veteménytermesztés a lakosság legjellemzőbb életformája legyen, immár legalább 400 éve, hogy kialakulhasson egy jellegzetes alsó-nyárádmenti kertészeti kultúra. Hozzájárult ehhez Marosvásárhely közelsége, felvevő piaca is. Az említetteken kívül termesztettek itt mindenféle, a második világháborúig ismert zöldséget, konyhakerti- és egyéb haszonnövényt, nemcsak Murokországban, hanem az egész Nyárádmentén is. Népességeltartó szerepe volt a kertészetnek.
Amíg a Nyárádmentén eredeti, helyi vetett vagy ültetett szaporítóanyagot használtak, jó ízű, zamatos termést hozó növényfajtákat termesztettek. Így volt ez a második világháború utáni évekig.
A nyárádmenti gazdálkodók, köztük a kertészkedéssel foglalkozók életében is, a 19. század második felétől gyökeres változások indultak el. Az 1770 körüli első osztrák felmérések alapján készült térképeket, és a száz évvel később készítetteket vizsgálva megfigyelhető, hogy a Nyárád árterületén a mocsaras és vizes élőhelyek területének aránya jelentősen csökkent. A későbbi lecsapolási és feltöltési munkálatok nyomán mára már alig maradt valami belőlük. Ugyancsak a 19. század második felében kezdték építeni a makadám utakat. Addig a közlekedési körülmények siralmasak voltak; Szent Mihály-naptól Szent György-napig a falusi ember szekérrel a városba csak hóhullás után mehetett, ha hideg volt a tél.
Előnyös alapvető változást hozott a kistermelők életében az 1915-ben forgalomba helyezett nyárádmenti keskenyvágányú vasút is, amely nagymértékben megkönnyítette a marosvásárhelyi, a nyárádszeredai, a szovátai és a parajdi piacra jutást.
A leggyökeresebb változást azonban a második világháborút követő politikai-társadalmi átalakulások hozták. Az állami gazdaságok és szocialista típusú termelőszövetkezetek nagyüzemi termesztése a hagyományos zöldség-és gyümölcstermesztést szinte teljesen visszaszorította a házi kertekbe. 1979-ben a Nyárádmentén 919 ha intenzív gyümölcsöst és 784 ha szőlőt tartottak nyilván. (Mára ezekből szinte semmi sem maradt meg). Falun kezdetét vette a fokozatos népességfogyatkozás, városokba vándorlás, az ipar felé orientálódás, az otthon maradottak kiöregedése, elhalálozása.
Az 1990-es években megváltozó tulajdonformák és viszonyok magukkal hozták a termesztési formák újbóli változását is, ami lehetőséget adott/adhat a vidék adottságai, hagyományai és új ismeretek összehangolására. Mentalitásváltásra van szükség. Problémát jelentett/jelent azonban a munkaerőhiány, a falusi lakosság elöregedése, megfogyatkozása, az esetleg hazatérők hiányos szakmai tudása, a középfokú kertészképzés teljes hiánya, a háztáji gazdálkodók félelme az új technológiák bevezetésétől, szakmai szervezkedéstől. Nem bíznak egymásban.
Jövőkép
Ma alapvetően a munkaerőhiány határozza meg a nyárádmenti kertészeti kultúrát, amit csak megfelelő technológiával lehet helyettesíteni: korszerű palántanevelés, öntözés, a gazdaságok méretezése önkéntes összefogás alapján (elfelejteni a szövetkezés kifejezést!), az értékesítés megszervezése.
Az utóbbi időben már körvonalazódik egy nemzedékváltás, és vele együtt a mentális változás elindulása. Hozzájárul(t) ehhez – kétségtelenül – az 1993-ban indult, 23 évig tartó nyárádszeredai kertészmérnök-képzés, annak nyárádmenti végzettei és a Sapientia EMTE kertészmérnök és növényorvos diplomásai. Előbbiek közül több polgármester, községi tanácstag és önkormányzati szakreferens is került ki. Időközben jelentek meg új, régebb ismeretlen vagy a Nyárádmentén nem termesztett kertészeti kultúrák: padlizsán, szamóca, homoktövis, rózsatő, görögdinnye, csemegekukorica, gyógynövények, teafüvek, levendula. Robbanásszerűen megnőtt a fóliasátras zöldség- és virágtermesztés, feljövőben van a dísznövénytermesztés, virágkötészet, gyümölcsfaiskola-létesítés, gombatenyésztés. Létjogosultságot harcolt ki magának olyan egyesület és Kft., amely kolozsvári, marosvásárhelyi és nagyszebeni nagyáruházakat lát el zöldséggel követendő példaként. Van, amelyik 20 ha területen (ebből 5 ha fólia alatt), a másik 10 ha (ebből 1 ha fólia) területen termeszti a zöldséget.
Egyre több termelő rátért a gyümölcsök és zöldségek feldolgozására, értékesítésére. Lekvárokat, zakuszkát, savanyúságokat, préselt gyümölcsleveket, szörpöket, levendulatermékeket szállítanak éttermeknek, vásárokon, kiállításokon értékesítik portékáikat. Nemcsak saját termésüket, hanem kistermelőktől vásároltat és erdei gyümölcsöket is.
Egyre többen élnek pályázati lehetőséggel is. A nemrég beindult Paradicsom- és Fokhagymaprogram üvegházi és fóliasátras termesztésre nagyon sokan adtak be termelési lapot, csak Nyárádkarácsonyból 180-nál többet.
Egyre népszerűbbek a termékvásárok, börzék, kiállítások. Már csaknem két évtizede minden év március első vagy második szombatján a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészet Tudományi Kar Nyárádszeredai Konzultációs Központja kezdeményezésére megrendezik a kertészeti szaporítóanyag börzével egybekötött Nyárádszredai Kertésznapot, amelyen a kiállítók, árusítok többsége a helyben végzett kertészmérnökök közül – Erdély különböző részeiről – kerül ki. Közel tíz éve szervezik évente a Gegesi Almafesztivált – utóbbin 15 őshonos almafajtát sikerült bemutatni –, a Székelyföldi Napok keretében pedig immár tizenhét éve megrendezik az Ákosfalvi Községi Napokat, s ez alkalommal mezőgazdasági kiállítást is rendeznek. Továbbá Dózsa György községben zöldségkiállítást tartanak minden év szeptemberében a község más-más falujában. Valamennyi rendezvény célja a termelőhöz közel hozni a vásárlókat, partnerségek létrejötte, kereskedelmi szerződéskötések. Mindezek a jó irányba való elmozdulás tagadhatatlan jelei.
A Nyárádmente kedvező természeti adottságai még mindig sok lehetőséget kínálnak a kertészeti kultúra továbbfejlesztéséhez a korszerű technológiák megismerésével, alkalmazásával. Nem kell más, mint a nemzedékeken át hozott hagyományt, tudást kiegészíteni és az új kihívásokhoz alkalmazni, tovább fejleszteni a technológiát. Négy nagy kérdésre kell megtalálni a megfelelő választ. Az egyik a klímaváltozás okozta vízhiány, a másik a munkaerő-elvándorlás, a harmadik az egyre növekvő vadkárveszély, a negyedik pedig a szaktudás gyarapítása.
Irodalomjegyzék
Benkő Samu: Murokország. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1972
Fodor Sándor: Marosvásárhely és a Nyárád mente. In: Barangolás a Székelyföldön 2., Maros megye (Balás Árpád szerk.). Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2009, 23–113. old.
Halászné Zelnik Katalin: Nyárádszereda, az erdélyi magyar nyelvű kertészmérnök-képzés Konzultációs Központja. In: A szükség parancsa (Jakab Sámuel szerk.) Kreatív Kiadó, Marosvásárhely, 2016, 50–52. old.
Jakab Sámuel: Székelyföld termőtalajkincse, tájegységeinek talajtársulásai. Múzeumi füzetek. Új sorozat 12. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadása, Kolozsvár, 2004, 65–70. old.
Jakab Sámuel, Incze Árpád, Sipos Zoltán: Folosirea informațiilor ecopedologice în fundamentarea studiilor de dezvoltare complexă a bazinului hidrografic al Nirajului. Publ. SNRSS, București, 1981, pag. 75–81.
Jakab Sámuel, Kupán Edit, Imre Attila: Nyárádmente mezőgazdasága természeti adottságokhoz alkalmazkodó fejleszthetőségének fő irányvonalai. Acta Scientiarum Transylvanica. Múzeumi Füzetek Agronomia. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadása, Kolozsvár, 2007, 15/2., 5–18. old.
Nagy-Tóth Ferenc: Régi erdélyi almák.Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadása, Kolozsvár, 1998.
Nagy-Tóth Ferenc: Régi erdélyi körtefajták és más gyümölcsök. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadása, Kolozsvár, 2006.
Nemes Gyula: Bekecs alatt Nyárád tere. Csíkfalva község története. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2016, 512. old.
Újvári, Iosif: Hidrografia R. P. R. Editura Științifică, București, 1959, pag. 288.
Vofkori László: Székelyföld útikönyve I. Cartographia Kft., Budapest, 1998, 640. old.
Függelék
A Nyárád teljes vízgyűjtőterülete három kis tájegysége mező-és erdőgazdálkodása fejleszthetőségének fő irányvonalai:
I. Hegyvidék
-
mindenre kiterjedő, átgondolt erdő- és vadgazdálkodás; üzemtervek tiszteletben tartása. A vadgazdálkodás ne a külföldi nagypénzű vadászok és hazai potentátok érdekeit szolgálja elsődlegesen, hanem a természet egyensúlyának megőrzését, a mezőgazdaságnak okozott károk megfékezését;
-
szakaszos legelőgazdálkodásra épített juh- és szarvasmarha-tenyésztés;
-
pisztrángtenyésztés;
-
méhészet;
-
hegyi turizmus, sízés (a meglévő 80 km-nyi jelzett út továbbfejlesztése, sípályák építése), fajdkakasdürgés- és szarvasbőgés lesek építése;
-
erdei vadgyümölcs-, gomba- és gyógynövénygyűjtés, -feldolgozás és -értékesítés;
II. Magas hegylábi dombvidék v. a hegyvidék előtere (Bekecsalja)
-
fűmagtermesztés;
-
takarmánynövény-termesztés (takarmánykeverékek, baltacím a meszes földeskopárokon);
-
szarvasmarha-tenyésztés (tejelőállat és húsmarha);
-
tej- és húsfeldolgozó vertikumok kiépítése;
-
gyümölcstermesztés: dió, mogyoró, alma, cseresznye, szilva, bogyóstermésűek ott, ahol megvédhetők a medve kártétele ellen;
-
méhészet;
-
faluturizmus;
III. Alacsony dombvidék
-
zöldség- és virágtermesztés (fóliasátras és szabadföldi);
-
gabonatermesztés;
-
cukorrépa-termesztés;
-
dohánytermesztés;
-
takarmánytermesztés (különösen vetett takarmány);
-
tejelőállat-, húsmarha- és sertéstenyésztés;
-
hús- és tejfeldolgozás;
-
szőlőtermesztés;
-
napraforgó- és repcetermesztés.