Burus Endre

Szásznádason születtem, és tizenkét éves koromig ott nevelkedtem, majd egész tizenhat éves koromig csak kéthetente, valamint vakációkban voltam ott. Bárhova néztem, mindenütt szőlősök voltak, így utólag már nem csodálkozom, hogy miért is vonzódom ehhez a világhoz. Később, tizenhat évesen Székelykeresztúrra költöztem, előbb bentlakásba, majd anyai nagymamámhoz, azóta is itt élek a családommal.

Először bort huszonhárom évesen készítettem, ami a lakodalmi borunk is volt, azóta is – egy év kivételével – minden évben készítettem, elején még vásárolt szőlőből, de már közel húsz éve én termelem meg boromhoz a szőlőt is. Ez a távlat azonban még nem elegendő ahhoz, hogy igazán múltnak lehessen nevezni, gondolok itt történelmi múltra. Ezért segítségül veszem Barabás Endrének az 1900-as évek elején lejegyzett gondolatait:

„Mivel Székelykeresztúr a szőlővidék északi határán fekszik, a szőlőművelés itt sohasem volt jövedelmező. Az összes szőlőterület 57 hold, sárgásszínű kötött meszes-agyagtalajon 45 cm. mély felréteggel. Altalaja sárgás agyag és pala. Déli lankás és meredek fekvéssel. Közepes beállítás. Egy holdon körülbelül 4000 tőke van. A növényzet közepes, a bor silány, mert gyakran meg sem érik a szőlő. Fekvésénél fogva ki van téve a tavaszi kései és az őszi korai déreknek. Karikás művelés, a szaporítás homlítással történik. Rendesen minden harmadik évben trágyázzák, egy holdra 9 mázsa trágyát számítva. Kataszteri tiszta jövedelme holdanként 4,80 koronára, összesen 272 koronára van becsülve.”

Ha ezeket 20 évvel ezelőtt olvasom, lehet, hogy nem veszek Keresztúron szőlőst, főleg, hogy most már tudom, Keresztúron tényleg nem könnyű a fent említett módszerrel szőlőt termelni – valahogy úgy vagyunk vele, mint a magyar naranccsal, kicsi, sárga és savanyú. De a mi borunk nemcsak savanyú volt, hanem sós is a verejtékes munkánktól: ősszel felástuk, háromévente trágyáztuk, rendszeresen kapáltuk és tizenhétszer-tizennyolcszor permeteztük. Már csak a Jézuskiáltóra gyalog kimenni is elég, hát még permetezővel és más szerszámokkal együtt. Igaz, hogy a szőlővásárlás az irodai munka fizikai tevékenységgel való kiegyensúlyozására volt kigondolva, addig kocogni jártam a pályára, utána már nem kellett többet.

Gyerekkoromban dolgoztam szőlőben, főleg vakációban jártam lovat vezetni az állami gazdasághoz, ebédszünetben lehetett lovagolni az itatóig és vissza, és még pénzt is kerestem, ez azonban nem volt elég ahhoz, hogy tudjam, mit is kell a szőlővel csinálni. Így elején könyvekből, aztán saját tapasztalatomból tanultam meg a szőlészet-borászat alapjait, amelyre mindmáig építgetek. Sokszor félbe lehetett volna hagyni, egy-egy kései fagy vagy egy nap késés a permetezéssel, vagy egy jégverés, ezeken mind keresztülmentem, de valahogy mindig tudtam folytatni vagy újrakezdeni. Mintha nem lenne elég a természeti törvények szigorúsága, ősszel a sok munka után jött a pásztorfogadás és a szüret. Persze, hogy az utóbbiért dolgoztunk egész éven át, de nehéz volt megfelelő pásztort találni, és a szüret idejét is annak függvényében határozták meg, hogy mikor tudnak jönni a segítők, és nem a szőlő érettségi állapotát vették ilyenkor figyelembe. Így sokszor volt savanyú a borom, mert nem voltam hajlandó cukrozni.

Mindig éreztem, kell hogy legyen más módszer is, ami az embernek kíméletesebb. Most, a jelenben már tudom, hogy megérzésem jó volt, csak a főszereplőt felejtettem ki, mert csak természetet és embert kímélő módszer van. Már öt-hat éve ezt gyakorlom, nincs külön ember és külön természet, az ember is a természet része. Elején a bio címke ragadta meg a figyelmem, el kezdtem keresni, kutatni, és aki keres, az talál, aki kér, annak adatik, és aki kopogtat, annak kinyittatik. Együtt alakultunk és alakulunk a szőlővel, és minden élővel a természet rendje szerint. Most már számomra nincs gyomnövény, kártevő. Minden akciót reakció követ, már nem kapálok, és a permetezés célja a szőlő erősítése, nem valaminek az elpusztítása. Minél erősebben hatunk valami ellen, annál erősebben válaszol. Ezt gyakorlom most már mindenben. Minden mindennel összefügg és mindennek rendelt ideje van. Ahogy elindultam ezen az úton, úgy kezdett egyre több és egyre érdekesebb felismerésem lenni, megfigyeltem, hogy különböző időben más és más a munkám eredménye. Egy tengerparti nyaralásunk alkalmával figyeltem fel az árapály jelenségére, amelyben a Hold kapja a legnagyobb szerepet, de amint tudjuk, a Föld az Univerzum része, így a Holdon kívül sok bolygó és csillag áll egymással összhangban. Így kerültem egy lépéssel közelebb a biodinamikus kertészkedéshez. Ez a módszer figyelembe veszi a Hold különböző fázisait, valamint a csillagok és bolygók egymással alkotott fényszögeit a Földhöz viszonyítva. A négy fő elemmel, a föld, a víz-, a tűz és a légelemmel dolgozik, analógiában a föld a gyökér, a víz a levélzet, a tűz a gyümölcs, a légelemhez pedig a virág tartozik. Ezek alapján már egyszerűbb az idő beosztása, jót jókor eredményes és érdemes tenni. Még nagyon messze állok a céltól, de inkább teszem a jót, kezdőként még kevésbé jól, mint a rosszat profi módon. Már gyerekkoromban is csodálkoztam, amikor a szászok mondták „a szőlő szereti, ha az ember beszél neki”, így értettem meg, hogy a magyar nyelv mennyire csodálatos, mi értjük csak igazából, hogy a négy fent említett elem mellett nekünk van egy ötödik is, a szer-elem, amely hatványozza, valamint felülírhatja a többi négyet. Nem mindegy, hogy szomorúan, bánatosan vagy netán káromkodva dolgozunk, vagy énekelve, jókedvűen. Nagyapám mesélte, hogy mielőtt a kollektivizáláskor elvették a szőlőjét, a szüret legalább egy hétig tartott, akkoriban még a szüretelő kádakat lepedővel terítették le, nehogy egy csepp víz is kerüljön a mustba, a cigányzenészek egész nap húzták a muzsikát, és minden este mulatság volt, vidáman tették a dolgukat.

Nekünk még nem sikerült nótaszóra szüretelni, de amint a mellékelt képen látszik, a szomszédokkal közösen ünnepként tartjuk a szüretet, sütünk-főzünk, lakmározunk, hálát adunk Istennek a termésért.

Most már nemcsak a szőlő érettségi állapotát vesszük figyelembe, hanem a Hold és a bolygók, csillagok állását is. Ez meglátszik a borainkban is, az utóbbi borvetélkedőkön már kétszer nyert borunk aranyérmet.

Amint már említettem, nem ások, kapálok, ha az aljnövényzet zavarja a szőlő fejlődését, lenyírom és hagyom, hogy a talaj nedvességét árnyékával megtartsa, ugyanakkor jó táplálék a különböző mikroorganizmusoknak. Trágyázást is csak a földigiliszták csalogatásáért teszem, hogy ők segítsenek lazítani és humusszal gazdagítani a talajt. Permetezni most már elég ötször-hatszor, még használok réz és kén tartalmú kontaktszereket, de egyre jobban szorítom ki őket, és használok csalán- vagy zsurlóteát, áztatmányt, friss tehéntejet, macskagyökér-kivonatot és hasonló természeti segítségeket. A borban sem használok ként, magas kéntartalmú növényekkel együtt erjesztem. Ez a bor számomra már nem alkohol, hanem táplálék a testnek, vidámság a léleknek és fényesség a szellemnek. Ha a szalonnában a koleszterint, a búzában a glutént látjuk, ne csodálkozzunk, ha nincs meg a békesség, mert csak együtt van bort, búzát, békességet!

Ezek után a jövő egy-szerű, az egy felé való haladás, még akkor is, ha ez az út keskeny és göröngyös. Mi, magyarok többnyire tudatlanul, de remélem, egyre inkább tudatosan mondjuk azt poháremeléskor és koccintáskor, hogy egészségünkre, vagyis hát az egész-ségünkre, az egy-ségre. Úgy kell tegyük dolgunkat, hogy lelki, szellemi fejlődésünk javára és minden élő javára váljon.