Sokan sokfélét gondolnak, amikor meghallják a sportfogadás szót. Van, aki szerint egy elítélendő szerencsejáték, van, aki rajong érte, van, aki közömbös, de erkölcsi alapokra hivatkozva betiltaná, van, aki érdekesnek tartja, de sosem próbálta ki.
Az ember a kockáztatás iránti vágyat a génjeiben hordozza és hordozta, így, legyen bármilyen meglepő, a sportfogadás távolról sem új keletű dolog. Számos, az ókori Rómáról szóló tanulmányban fellelhetők szerencsejátékokról szóló történetek, a kockázástól a fogathajtásra történő fogadásig. A rómaiak pénzt tettek mindenre, amit meg lehetett próbálni előrejelezni, a gladiátorharcoktól kezdve egészen a társasjátékokig, és ez nincs másképp ma sem, hiszen a lóversenytől a sakkon, Formula–1-en és dartson keresztül, egészen a politikai választások kimeneteléig, meg persze az Eurovíziós Dalfesztivál győzteséig, bármire lehet tétet tenni.
A sportfogadás a nagyközönség számára a sport láthatatlan vonatkozása, egy olyan jelenség, amelyről ritkábban lehet hallani, pedig megkerülhetetlen része a szórakoztatóiparrá fejlődött sportvilágnak. A napokban-hetekben labdarúgó-világbajnokságot rendeznek, és tekintsünk most el attól, hogy melyik ország rendezi, illetve a FIFA presztízsét (tovább) romboló korrupciós botrányt is hagyjuk figyelmen kívül – vizsgáljuk meg ezúttal a vb-t a sportfogadás szemszögéből.
Miért is megkerülhetetlen része a futballvilágnak a sportfogadás?
Egyrészt azért, mert egy olyan réteget is bevonz a labdarúgásba, amely nem feltétlenül a kedvenc csapat(ok) miatt ül le a képernyő elé, hanem inkább az anyagiak jelentik számára a legfőbb motivációs forrást. A profi tipsterek (vagy a magukat annak gondoló sportfogadók), nem érzelmek alapján közelítik meg a focit, de ugyanúgy megnézik a közvetítéseket, fogyasztják a sportmédiumokat, látják a reklámokat, vagyis értékes célközönségnek számítanak. Ha nem létezne a sportfogadás, akkor ez a réteg nem termelne profitot, vagyis kiesne egy gazdasági szereplő az egyenletből.
A másik ok, ami miatt a sportfogadás megkerülhetetlen része a sportnak, az a labdarúgásba visszafektetett pénz mennyisége. A világ legszínvonalasabb, legnézettebb és nem mellesleg legdrágább bajnokságában, a húszcsapatos angol Premier League-ben a 2022–2023-as szezonban hét olyan csapat (Bournemouth, Brentford, Everton, Leeds United, Newcastle United, Southampton, West Ham United) is van, amelynek a főszponzora konkrétan fogadóiroda! Az egyesületek nyilván nagy pénzt kaszálnak egy-egy ilyen megállapodásból, és bár nem minden információ és összeg nyilvános, de nagyságrendileg egy román bajnokcsapat éves költségvetésével egyenértékű summáról beszélünk. Ez nagyjából rávilágít arra is, hogy miért van ez az elképesztő és arcpirító színvonalbeli szakadék a kelet-európai és a topligák között, ami a játékot illeti.
legfőképpen az európai sportkultúrában – közösségi élmény is. Kép: Freepik
Számok és nagyságrendek, avagy miért a csúcsok csúcsa a világbajnokság?
A labdarúgó-világbajnokságnak enyhén vicces és ironikus színezetet ad az a tény, hogy bár nézettségben, reklámértékben, szervezési költségben és presztízsben is a világ vezető sporteseményének számít, a játék átlagos színvonalát tekintve még a minimálisan elvárható mércét is csak az egyenes kieséses szakaszban üti meg. Ez valószínűleg azért van így, mert 1998-ban a FIFA úgy emelte 32 csapatosra a mezőnyt, hogy a plusz helyek zömét nem a jó futballt játszó európai és dél-amerikai válogatottak, hanem ázsiai és afrikai országok kapták meg. Viszont érdemes megvizsgálni a világversenyt nézettségi, gazdasági, és ezen keresztül sportfogadási szemszögből is.
Ha a nézettséget vesszük alapul: a világbajnokság a legnézettebb sportesemény a világon. Hogy egy kicsit szédüljünk a számoktól: egymástól független források szerint a 2018-as, Franciaország–Horvátország döntőt 1,08–1,15 milliárd (nem elírás) ember látta élőben, a teljes torna nézettsége pedig elérte a 3,5 milliárdot. Ez több, mint a Földön élő, négy évnél idősebb lakosság fele. Az olyan sportesemények, mint a Super Bowl, a maguk 100 milliós nézettségével a fasorban sincsenek a labdarúgó világbajnoki döntőhöz képest, és ez igaz a Bajnokok Ligája döntőjére is, hiszen a BL csúcsát a 2014-es finálé jelentette a maga 380 milliós nézettségével.
Nagy nézettség, nagy marketingérték, ebből lesznek a nagy fogadások
A FIFA és stratégiai partnere, a Sportsradar jelentése szerint a fogadók 136 milliárd dollárt tettek fel a 2018-as világbajnokság során, az egyes meccseken kockáztatott átlagos összeg meghaladta a kétmilliárd dollárt, a döntőn pedig 7,2 milliárdot tettek fel globálisan. Csak összehasonlításképp érdemes megemlíteni, hogy Európában (a miniállamokkal együtt) 21 olyan ország van, amelynek az éves GDP-je kisebb, mint ez a 136 milliárd dollár. Általában véve igaz és alkalmazott az az elv, hogy minél több nézője van egy eseménynek, annál nagyobb számú szelvényt regisztrálnak a fogadási ügynökségek, és ha ez most is így lesz, akkor a 2022-es világbajnokság minden bizonnyal új rekordokat fog döntögetni.
Ha csak a nézettségből indulnánk ki, akkor akár biztosnak is gondolhatnánk a rekorddöntést, hiszen az elmúlt négy évben rengeteget változott az online tartalomszolgáltatás, sokkal könnyebb meccsközvetítésekhez jutni, és sokkal elterjedtebb a széles sávú internet. Arról nem is beszélve, hogy 2018-ban a Föld népessége 7,592 milliárd volt, 2022. november közepére pedig elérjük a 8 milliárd főt. Ha ehhez hozzátesszük, hogy az online fogadóirodák sokadik virágkorukat élik, a legalacsonyabb tét (1 dollár vagy euró) ráadásul most az infláció miatt kevesebbet ér, mint valaha, akkor már látszik, hogy minden adott ahhoz, hogy minden idők legnézettebb és „legfogadottabb” tornájaként emlegessük majd a 2022-es világbajnokságot.
Lehet rózsa tövis nélkül?
Nem lehet, a sport és a fogadások virágoskertjében a FIFA tevékenysége a bogáncs. Most, hogy túl vagyunk ezen cikk leglátványosabb képzavarán, tisztázzuk, hogy milyen kockázati tényezők hátráltatják a világbajnokság rekorddöntését sportfogadási szempontból.
Az első, a legnyilvánvalóbb és a rövid távú tényező a téli rendezés. Eddig a világbajnokság nem pusztán egy sportesemény volt, hanem – legfőképpen az európai sportkultúrában – közösségi élmény is. Nyári esték, sör, haverok, focimeccs, egy szűk hónapnyi kvázi felhőtlen lazulás, miközben a világ legjobb válogatottjai esnek egymásnak. Ez melegágya mind a baráti, sörökben mérhető tétű fogadásoknak, mind az okostelefonról, online megtett téteknek. Télen ez teljesen másképp fog működni, hidegben a felelőtlen személyek által kocsmának titulált vendéglátóipari egységek forgalma messze elmarad a nyáritól, és ha kivesszük a közösségi élményt a képletből, akkor az nagy pofon lehet a nézettségnek, és az irodáknak is.
A második, hosszútávú tényező a Real Madrid elnöke, Florentino Pérez által is emlegetett, úgynevezett ,,kimaradt generáció”. A tinédzserkorból már kilépett, nyugati kultúrában szocializálódott, de 25. évüket még be nem töltött fiatalok körében a futballnak riasztóan alacsony a vonzásértéke. A globális nézőbázisból hiányzik egy teljes nemzedék, ez pedig előbb-utóbb komoly problémákat okozhat a futballnak, és a futballból élőknek, ezen keresztül pedig a sportfogadás iparágának.
Nehéz eldönteni, hogy optimisták vagy pesszimisták legyünk-e. A futballnak nyilván az lenne jó, ha egyrészt nézettségi rekord születne, másrészt a sport részévé váló fogadásipar is nagyot kaszálna – de a fenti hátráltató tényezők kétségessé teszik ezt a kimenetelt. Egy dolog biztos, a 2022-es torna tiszta és világos választ fog adni arra a kérdésre, hogy a FIFA által kijelölt irány hosszú távon hova fog vezetni, hogy hol tart most a labdarúgás az elmúlt évekhez képest, és arra is, hogy „egy maréknyi dollárért” érdemes-e szembeköpni a célközönséget a téli rendezéssel.
