A Művelődés Estek második évadja október 13-án kezdődött meg a Györkös Mányi Albert Emlékházban. A meghívott előadó Fazakas László történész-kutató, az egri Eszterházy Károly Egyetem kutató asszisztense volt, aki A modern Kolozsvár születése: botrányok, érdekek és balesetek árnyékában címmel tartott előadást.
A második ipari forradalom, illetve az 1867-es kiegyezés után megkezdődtek a városrendezési és modernizációs fejlesztések a magyarországi városokban, így Kolozsváron is, amely ekkor Erdély harmadik legnagyobb települése volt a maga 26 ezer lakosával. Az első vonat 1870 szeptemberében futott be Kolozsvárra, 1872-ben pedig megnyitották a tudományegyetemet, és a város hamarosan oktatási központtá vált. Azonban a hetvenes évek második felében nehéz éveken ment keresztül Kolozsvár: kolerajárvány, tűzvész és árvíz is pusztított, majd ezt követően vízbotrányok árnyékolták be a helyiek mindennapjait. 1880-tól megkezdődtek a nagyobb infrastrukturális fejlesztések: parkosították a Trencsin és a Karolina teret, átalakították a Főteret, megnyitották a közvágóhidat és a telefonközpontot, illetve kiépítették a csatornarendszert és a vízvezetékrendszert, 1905-re pedig Kolozsvárra is megérkezett a hőn áhított villamos közvilágítás.
A Művelődés Estek következő előadását Benkő Levente történész, a folyóirat szerkesztője fogja tartani A romániai magyar értelmiségi elit és 1956 címmel november 9-én 18 órától, ugyancsak a Györkös Mányi Albert Emlékházban.
![](http://muvelodes.net/sites/default/files/styles/galeria_nagykep/public/galeriak/img_3883_x_net.jpg?itok=ABzoEdfa)
![](http://muvelodes.net/sites/default/files/styles/galeria_nagykep/public/galeriak/img_3869_x_net.jpg?itok=3rGAd3js)
![](http://muvelodes.net/sites/default/files/styles/galeria_nagykep/public/galeriak/img_3877_x_net.jpg?itok=bbBzEYUB)
![](http://muvelodes.net/sites/default/files/styles/galeria_nagykep/public/galeriak/img_3887_x_net.jpg?itok=IXSaHLqQ)
![](http://muvelodes.net/sites/default/files/styles/galeria_nagykep/public/galeriak/img_3897_x_net.jpg?itok=K8hj6KVs)
![](http://muvelodes.net/sites/default/files/styles/galeria_nagykep/public/galeriak/img_3899_x_net.jpg?itok=FlWagIzP)
![](http://muvelodes.net/sites/default/files/styles/galeria_nagykep/public/galeriak/img_3935_x_net.jpg?itok=qzMMfNvY)
![](http://muvelodes.net/sites/default/files/styles/galeria_nagykep/public/galeriak/img_3938_x_net.jpg?itok=7AKVPdAf)
![](http://muvelodes.net/sites/default/files/styles/galeria_nagykep/public/galeriak/ora_0.jpg?itok=jcU03Gcy)
![](http://muvelodes.net/sites/default/files/styles/galeria_nagykep/public/galeriak/img_3946_x_net.jpg?itok=O6s8m3Ss)
![](http://muvelodes.net/sites/default/files/styles/galeria_nagykep/public/galeriak/neni_0.jpg?itok=T_7tZ1oI)
![](http://muvelodes.net/sites/default/files/styles/galeria_nagykep/public/galeriak/img_3960_x_net.jpg?itok=XXWXsw2b)