Miért éppen most?

A koronavírus-járvány alatt elszoktunk a nézők előtt játszott labdarúgó-mérkőzésektől, amikor pedig 2021 tavaszán végre visszatérhettek a szurkolók a stadionokba, elemi erővel robbant az arcunkba egy korábban csak román–magyar válogatott meccseken látott, brutális magyarellenesség.

Míg korábban a román klubfutballban ez csak a Kolozsvári CFR mérkőzésein volt jellemző, részben Pászkány Árpád korábbi tulajdonos, részben a klub magyar múltja és szurkolói tekintélyes részének nemzetisége okán, az elmúlt két évben ez átterjedt a székelyföldi csapatok találkozóira. De a legkeményebb szurkolótáboroknál a magyar szempontból „semleges” mérkőzésen is előkerül a „Ki a magyarokkal az országból” vagy a „Magyarország kapja be” rigmus.

És itt nem csak hétköznapi magyarellenességről van szó. Egyrészt a közel két évig tartó sorozatos korlátozás miatt rengeteg feszültség felgyűlt a magukat a „szabadság korlátokat el nem fogadó bajnokainak” tartó ultratársadalom tagjaiban, másrészt a Székelyföld – jelentős magyarországi támogatással – egyre nagyobb szerepet hasít ki magának a román foci tortájából. És ennek felismerése nem is a Sepsi OSK 2017-es élvonalba jutásával tudatosult a román szurkolókban, hanem 2018 őszén, amikor az akkor még Liga 3-as FK Csíkszereda kiejtette a Román Kupából a bukaresti Dinamót. Azóta a Sepsi már kupákat nyert és európai kupasorozatokban is indul, a Csíkszereda pedig a másodosztály élvonalához tartozik, valós feljutási esélyekkel – és az irigység biztos erős bűnbak-kreáló motiváció a nagymúltú, de gazdasági és szakmai válságban levő klubok szurkolóinak.

A talán legfontosabb változás a járvány előtti helyzethez képest az élvonal térképének átrajzolódása. Olyan, alacsony nézőszámmal rendelkező kisvárosi vagy egyenesen községi csapatok tűntek el a Liga 1-ből, mint az Astra Giurgiu, Academia Clinceni vagy a medgyesi Gaz Metan, az addig békés nézőkkel rendelkező Viitorul Constanța pedig, a Farullal való fúzió után készen kapott egy eredményekre kiéhezett, az első osztályra már tizenkét éve dühösen vágyó ultratábort. Igaz, kiesett a nagyon balhés társaságnak számító, a magyarellenességben „dobogós” Dinamo is, ám a klub múltja miatt a másodosztályban is megkapja a kellő médiafigyelmet (minden mérkőzését közvetítik a televíziók), másrészt a kolozsvári U kemény magjával fennálló „testvéri viszony” miatt fanatikusai továbbra is aktívan jelen vannak az élvonalban. Annak ellenére, hogy éppen az U volt az, amely kétmeccses osztályozón rányomta a pecsétet az évek óta a bennmaradásért küzdő Dinamo kiesésére.

Helyettük pedig megjelentek olyan jelentős múlttal rendelkező, nagyvárosi kemény magok, mint a már említett Farul, a Liga 1-ben többéves szünet után visszatérő Petrolul, a bukaresti Rapid, U, az FC Argeș és az UTA szurkolói, valamint a craiovai Universitatea örökségéért folyó, helyi versengésben radikálizálódott FCU Craiova ultrái. Ezek közül csupán az Argeș és az UTA maradt ki eddig a magyarellenes megnyilvánulásokból, a többiek egyenesen az élére álltak. A Viitorul–Farul fúziót követő szezonban például a konstancai csapat lett a Liga 1 szurkolói rendbontások miatt legtöbbet büntetett csapat, miközben Gheorghe Hagi csapata korábban ilyen szempontból is minta­klubnak számított. A Farul legnagyobb büntetéseit nem is magyar-, hanem cigányellenes rigmusokért kapta.

A Farult leszámítva mind olyan klubokról van szó, ahol az elmúlt évtizedekben hatalmas szakadék tátongott a klub eredményessége és a szurkolói elvárások között. A rosszul vezetett, csőd után újraszervezett klubok mesterséges életben tartása a legtöbb esetben a helyi politika által fontosnak vélt társadalmi igényt elégített ki (a legjellemzőbb példa erre a város tulajdonába került kolozsvári U), viszont a gyatra menedzsment szurkolóuralomhoz vezetett: a kemény magtól tartó vezetők nem mertek/-nek szembemenni a frusztráltságból fakadó dühüket akár a saját csapaton is levezető szurkolóikkal. A legtöbb esetben ezeknek a kluboknak helyben is vannak nagyon erős riválisai: az U-nak a CFR, a Rapidnak a Steaua és a Dinamo, az FCU Craiovának az CS Universitatea, a Petrolulnak az éppen emiatt később Giurgiuba költöző Astra – azaz nem a székely klubok előretörésével tört elő a gyűlöletük, hanem csupán egy új irányt kapott.

Ezt az irányt pedig elsősorban a bukaresti sportmédia, elsősorban a – Prosport portállá sorvadása után – egyetlen sportlapként piaci monopóliumot élvező Gazeta Sporturilor napilap kanalizálta magyarellenes irányba. Nagyjából 2019 őszétől váltak rendszeressé a bulvárosan túlzó címekkel ellátott „tényfeltáró” cikkek a budapesti kormány székelyföldi sportbefektetéseiről és a magyar bajnokságba igazoló romániai játékosok elvesztését vizionáló cikkek. Adrian Rus, Fülöp Lóránd, Marius Corbu, Claudiu Bumba, ­Hindrich Ottó – egyelőre még senki sem lett magyar válogatott közülük – a bombasztikus, kattintásvadász címek mögé rejtett semmitmondó, önismétlő cikkek jóslatai valahogy soha nem jönnek be.

A magyarokban örök riválist látó román futballban azonban érzékelik a libikóka átbillenését: most Románia éli át – elsősorban válogatott szinten, mert a klubfoci valamennyire még tartja magát – azt a permanens süllyedést, amit Magyarország 1986 és 2010 között megtapasztalt. És a keresett mentség, az önbecsapás („nem is vagyunk rosszak, csak nincs szerencsénk”) is kísértetiesen hasonlít.

A médiával jár kéz a kézben a politika is: az AUR járvány alatti felfutásával gyakorlatilag a mindenkit gyűlölő futballhuligánok jutottak parlamenti képviselethez. George Simionék állnak a válogatott meccseken, ellenféltől függetlenül magyarokat, Magyarországot gyalázó szurkolói csoportok (Uniți Sub Tricolor, Honor et Patria) mögött. Mindez Norvégiától Máltáig okozott már botrányt, és gyűjtötte a büntetéseket a román szövetség számlájára. Az FRF pedig hiába szórja a pénzbüntetéseket és olykor a zárt kapus meccseket is, hatása ennek ritkán van. A büntetett klubok szurkolói legfeljebb ideig-óráig előveszik a burkolt xenofóbiát és sovinizmust (ez általában Románia és Trianon éltetését, a nemzeti himnusz és más nacionalista dalok éneklését jelenti), de ha szembejön egy Sepsi vagy CFR elleni meccs, rögtön átváltanak a nyílt magyarellenességre.

A foci még mindig a legolcsóbb kikapcsolódási, szórakozási lehetőség Romániában, a klubok nem is nagyon mernek jegyárakat emelni, attól tartanak, hogy akkor elvesztik a kemény magjukat. A fogyasztó középosztály megnyerésére egyedül Pászkány Árpád tett kísérletet a CFR-nél, ezért is van az, hogy a fellegvári csapatnak inkább nézői vannak, mint szurkolói, ám a klubok többsége még mindig a legkisebb pénztárcájú rétegekben látja a potenciális közönséget. Abban, amely a szélsőséges szólamokra is a leginkább vevő.