Erdély nagy magyar nyelvtudósának neve fogalommá vált. Munkássága, életműve a nyelv sokoldalú vizsgálata mellett kiterjedt az irodalom- és tudománytörténetre, néprajzra, képzőművészetre, továbbá a lapszerkesztésre, tanításra, de érintett több más művelődéstörténeti szakterületet is. Tekintélyes mennyiségű, szaklapban, folyóiratban, könyvben közzétett írásainak az összefoglalása nem egy könnyen megoldható feladat. Volt munkatársa, Balassa Iván 1996-ban a budapesti Püski Kiadónál könyvet jelentetett meg róla, melynek előszavában írja: „Azt hiszem, hogy az a legkevesebb, amit megtehetek, hogy a magam szerény eszközeivel megírom életrajzát, rendkívül szerteágazó munkásságát megpróbálom bemutatni és helyenként értékelni… Most, amikor igyekeztem életművét rendszeresen áttekinteni, valósággal beleszédültem annak mélységébe és nagyságába”.
A továbbiakban Szabó T. Attila (1906– 1987) életrajzi krónikája mellett megkísérelem vázolni a tudós egynéhány, Kalotaszeggel kapcsolatos kutatási területét, tudományos közleményét, eredményét.
Szülei Fehéregyházán éltek, amikor 1906-ban Attila megszületett, apja, Károly gazdatiszt volt, aki a Kolozsmonostori Gazdasági Tanintézetben végzett. Mivel e Tanintézetben rajta kívül még két azonos nevű Szabó Károly évfolyamtársa is diákoskodott, édesapja az esetleges tévedések, egyszersmind a Szabó nevűek népes táborán belüli félreértések elkerülése végett édesanyja családi nevének (Törpényi) kezdőbetűjét a Szabóhoz illesztette. Így lett a név Szabó T., amelyet fia, Attila is örökölt.
Örökségének tartotta a nyelvápolást otthon, családi körben, a választékos kifejezésmódot az érintkezésben, ezt az igényt már zsenge gyermekkorában magába szívta, és kihatott további szellemi fejlődésére, későbbi munkásságára, egész életére.
Szabó T. Attila Désen kezdte iskolai tanulmányait, majd Kolozsváron folytatta és fejezte be a Református Kollégiumban, ahol sikeres érettségi vizsgát tett 1924-ben. Még ez évben beiratkozott a Protestáns Teológiai Intézetbe, ahol a hittudomány mellett nyelveket tanult, a görögön és a latinon kívül angol nyelvtudását is tökéletesítette. Közben külföldi tanulmányútra indult, Skóciában hallgatott teológiai előadásokat. Az oklevél megszerzése után (1928) azonban tudásszomja további tanulmányokra sarkallta, bekerült a kolozsvári tudományegyetemre, ahol magyar–angol tanári oklevelet szerzett (1932), végül a debreceni egyetemen doktorált (1934). Főiskolai évei alatt nagytudású professzorok oktatták, akik felismerve képességeit, támogatták; közülük a teológián Tavaszy Sándor és Makkai Sándor, az egyetemen pedig György Lajos és Kristóf György nevét emelném ki. E professzorok irányításával láttak napvilágot Szabó T. Attila fiatalkori írásai, rövidebb közleményei.
Tanári állást vállalt előbb a nagyenyedi Bethlen Kollégium Tanítóképzőjében, utóbb a zilahi Református Wesselényi Kollégiumban. Mindkét városban a tanítás mellett tudományos kutatótevékenységet folytatott, a helybeli könyvtárak, levéltárak dokumentumait tanulmányozta és közölte. Ugyanakkor kapcsolatot tartott volt egyetemi professzoraival, mély barátság, munkatársi viszony alakult ki közte és a már korábban megismert Kelemen Lajos, valamint Csűry Bálint között.
1936-ban visszatért Kolozsvárra, az Erdélyi Múzeum Egyesület levéltárosa lett. Családot alapított, a gondos családapa gyermekeit is a tudományos-kutató pálya felé irányította. 1940-től kinevezték a kolozsvári egyetem tanárának, a Magyar Nyelvtudományi Intézet igazgatójának. Feladatai sűrűsödtek, több más intézet, folyóirat munkatársa lett, szakfolyóiratokat szerkesztett. A hittudomány, irodalomtörténet, történelemtudomány, bölcselet, társadalomkutatás, néprajz és képzőművészeti műbírálat művelése mellett mindinkább a nyelvtudomány és -történet kérdéseire összpontosított. Erdélyi kisebbségi helyzetünkben síkra szállt a magyar nyelv tisztaságának megóvása érdekében. A nyelvművelés terén kikristályosodott vizsgálódási eredményeit öt csoportban összegezte: nyelvi sajátságok és vétségek, az idegen szavak, hibás szavak és kifejezések, mondattani észrevételek, a magyar kiejtés. Jó szervezőként munkatársaival és tanítványaival nyelvjáráskutatásokat végzett mondhatni Erdély egész területén, megindult a nyelvjárási atlaszok elkészítése, többek között Kalotaszeg helynévadatainak a feljegyzése.
Cikkeiben, tanulmányaiban, könyveiben számolt be eredményeiről a nagyközönségnek, hovatovább elismert szaktekintéllyé vált.
Az eredmények mellett Szabó T. életútja sem volt mentes a munkáját akadályozó és visszavető tényezőktől, melyek közül kettőt említenék meg. A korábbi (1936) éppen Kalotaszeghez fűződik, amikor is munkatársaival népnyelvi gyűjtést folytatott Bábonyban. A román hatóságok a gyűjtött anyagot lefoglalták, őt és munkatársait katonai ügyészség elé idézték. Utóbb az „államellenes tevékenység” vádja alól felmentették, de a gyűjtés veszendőbe ment. A másik, későbbi megdöbbentő esemény 1951-ben érte, ekkor egyetemi állásából indok nélkül menesztették, ahova csak két év múlva térhetett viszsza. Ez idő alatt ő és családja megélhetési gondokkal küszködött.
A kényszerű megtorpanást követően, a történeteken felülemelkedve, tanári és kutatói munkáját tovább folytatta. Az utánpótlást biztosítandó tanítványai közül az arra érdemeseket kinevelte és bevonta a tudományos magyar nyelvészeti kutatásokba, miközben kitekintett a magyarországi magyar, valamint a hazai román és szász nyelvészek eredményeire is. Megjegyzendő, hogy hosszú ideig nem kapott kiutazási engedélyt Magyarországra. Kiteljesítette azt a már korábban is vallott felfogását, mely szerint a magyar nyelv folyamatosan képes az állandó és szüntelen megújulásra. „Örök nyelvújítás! Egyet jelent ez nyelvünknek a múlt időtlen távolából induló, az arasznyi jelenben és jövő végtelenségében folytatódó élni akarásával.”
Szabó T. Attila közleményeinek bibliográfiáját felesége, Sz. Csáti Éva állította össze, ezt közölte további adatokkal kiegészítve Balassa Iván a már említett könyvében. Ebben a könyvészetben méltányos helyet foglal el a kalotaszegi kutatásokról szóló anyag, melyről a teljesség igénye nélkül a következőkben beszámolunk. Szabó T.-t már a kezdeti kirándulásai, terepszemléje, majd kérdőíves gyűjtése – Kós Károly példája nyomán – Bábonyba vezérelte. A már említett elszenvedett igazságtalanságok ellenére sorra jelentek meg a faluval kapcsolatos írásai: Társadalmi és falukutató munkát végző diák – táborozás a Kolozs megyei Bábonyban (1937), A bábonyi népi építkezés néhány emléke (1938), A bábonyi népnyelv igealakjai (1939), Bábony története és települése (1939), Az í-zés állapota a bábonyi népnyelvben (1943). A tudós más falvakat is bevont kutatási körébe: A középkori Saul, Sál név és egyebek (1943), Kopjafás zászlós temetkezés a kalotaszegi Zsobokon (1946), majd vizsgálódásait fokozatosan kiterjesztette egész Kalotaszeg területére: A kalotaszegi nagybirtokok jobbágyságának szolgáltatása és adózása (1940), A kalotaszegi női öltözködés (1941), Kalotaszeg és vidéke (12 nyelvtérképlap, 1947), Két kalotaszegi osztozó levél a XVI. századból (1967), Kalotaszeg tájszólásáról (1968). Külön szólnék az 1942-ben megjelentetett Kalotaszeg helynevei: I. Adatok című vaskos kötetről, melyből kikerestem két, 1864-ből származó szemléltető példát: „Köz tudomásból annyit tudnak, hogy Kurutzok is telepedtek vot Inaktelkén mert máig is meg van egy helyt a Kurutz juk a mely olyan hogy ha az ember belé megyen el veszti magát benne” (Inaktelke), „Néhány csoportos falvakkal együtt e’ környék neveztetik Almás vidékének, minthogy Nagy Almás a’ legnagyobb helység a körülte eső falvak között, de neveztetik alszegnek is, a’ menynyiben B. Hunyadot véve központnak, a’ havas felőli rész fel, az erre leeső pedig alszegnek mondatik” (Váralmás).
A nagy tudós tájegységünk népi mesterségeit is tanulmányozta: A kalotaszegi házépítés történetéhez (1940), Kalotaszegi mester- és foglalkozásnevek a XVII-XIX. századból (1940), Kalotaszeg régi fazekasságának történetéhez (1945). Nemcsak saját, hanem mások tudományos kutatásait is figyelemmel kísérte, könyvismertetőkben népszerűsítette e tájegységünket bemutató kiadványokat: A kalotaszegi népi öltözet (Nagy Jenő, 1959), Magyargyerőmonostori népköltészet (Almási István – Olosz Katalin, 1969), Népélet és néphagyomány (dr. Kós Károly, 1972), A hagyományok és az elődök nyomában (Faragó József – Nagy Jenő – Vámszer Géza: Kalotaszegi népviselet, 1977).
Az olvasóközönség fokozott érdeklődésére való tekintettel a Kriterion Könyvkiadó 1970-ben indította el a Szabó T. Attila eddigi munkásságát nagyrészt felölelő könyvsorozatát. A hat kötet: Anyanyelvünk életéből (1970), A szó és az ember (1971), Nyelv és múlt (1972), Nép és nyelv (1980), Nyelv és irodalom (1981), Tallózás a múltban (1985) magába foglalja az eleddig elszórtan, intézmények, társaságok, kiadók által megjelentetett, folyóiratok stb. hasábjain napvilágot látott válogatott tanulmányait, cikkeit, így értelemszerűen a Kalotaszeghez kapcsolódókat is.
A hat kötetet mintegy kiegészíti a budapesti Európa kiadónál megjelent Nyelv és település című kötet (válogatott tanulmányok, cikkek, 1988).
A főművének, az erdélyi művelődéstörténet kézikönyvének tekintett Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár előmunkálatai, a levéltári búvárkodások, kijegyzések, majd a felgyűlő hatalmas anyag egységes szempontok szerinti rendezése a megjelentetés előtt már több évtizeddel megkezdődött. A forrásértékű új szótártípus az erdélyi köz- és irodalmi, városi és népnyelv mintegy négy és félszázados fellelhető szótörténeti adalékainak az áttekintése nyomán jött létre. A nyitó I. kötet 1975-ben jelent meg, a IV. kötet (1984) volt a Kriterion Könyvkiadó 2500. könyve. Az időközben 1987-ben elhalálozott tudós gyűjtő-szerkesztő munkáját volt tanítványai, munkatársai folytatták.
Sokan méltatták, értékelték Erdély nagy magyar nyelvtudósának érdemeit, lenyűgöző életművét. Tudományos munkásságát több alkalommal hazai és magyarországi díjakkal, emlékérmékkel tüntették ki, sok intézet tiszteleti tagjai sorába iktatta, a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választotta. Az utánpótlás kinevelésével, munkatársaival létrehozta a szervezett, rendszeres tudományos kutatást, melyet Balassa Iván Kolozsvári Magyar Nyelvészeti Iskolaként említ.
