Major László cselekvő hozzájárulásának felemlegetése nélkül hiányos lenne a rendszerváltás után újraindult Romániai Magyar Dalosszövetség krónikája.
Miként Guttman Mihály – a mi Misi bácsink, aki haláláig a szövetség örökös elnöke volt – visszaemlékszik, „1994. szeptember 17-én az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) újra létrehozta a Romániai Magyar Dalosszövetséget. A több mint száz meghívott a Báthory István Elméleti Líceum dísztermében szavazta meg a szövetség működésének újrakezdését. Akkori elnöknek László Attila sepsiszentgyörgyi karnagyot, zenetanárt választottuk, aki hat éven át becsületesen, jó szakemberhez méltóan vezette a dalosszövetséget. Az elnöki székben Major László székelyudvarhelyi karnagy, zenetanár következett.” Az elnöki tisztséget 1999 és 2003 között töltötte be Major László, majd 2003-tól máig a szövetség Elnöki Tanácsának a tagja.
Ebben a minőségében több alkalommal tartott előadást zenei táborokban Aknasugatagon és Rétyen. Párhuzamosan egyházzenei kórustalálkozókat szervezett Udvarhelyszéken, Alcsíkon. Több alkalommal zsűritagnak kérték fel népdaléneklési versenyeken Szatmárnémetiben, Szentegyházán, Bögözön, Farkaslakán, Maroshévízen.
Szeretettel és elismeréssel gondolunk vissza a számos kórustalálkozóra, énekkari hangversenyekre, hangversenykörutakra, népdaléneklési versenyekre, amelyek megszervezésében, támogatásában Major László a dalosszövetségben mindvégig aktívan részt vett.
Szakmai jelentőségükben és szépségükben úgyszintén felejthetetlenek maradnak mindnyájunk számára a gregorián ének erdélyi reneszánszát szolgáló tanfolyamok. A kurzusokat meghívásunkra Béres György atya a gregorián ének elméletének-gyakorlatának kiváló szakértője tartotta Székelyudvarhelyen, Szatmárnémetiben és Kolozsváron. Major László kellő odaadással, áldozatkészen támogatta ezeket a tanfolyamokat, beleértve a legfontosabb kiadványok, dokumentációs anyagok beszerzését és kezelését is. Nevéhez fűződik a Csíkszeredában tartott karnagyképző tanfolyamok szervezése és ellenőrzése is.
Major László szakmai felkészültsége, a fent említett korszak előtti évek során szerzett évtizedes gyakorlata és tapasztalata lényeges szerepet játszottak a Romániai Magyar Dalosszövetség keretében végzett sokoldalú nevelői, művészi, művelődési munkájának méltán elismert eredményei elérésben.
A ma alig 65 éves Major László 24 évesen végezte el zenei tanulmányait a Gheorghe Dima Zeneakadémia (akkori nevén a konzervatórium) elméleti karán. Aztán következett a korántsem könnyű, korántsem problémamentes, de végig beváltott vállalásokkal teli eredményes 42 év munka.
Sorjázzuk a legfontosabb mozzanatokat.
1973-tól a székelyudvarhelyi zeneiskola tanáraként oboát oktatott. Számos versenyen, fesztiválon, olimpián vesz részt tanulóival. Tanítványai közül kettő a marosvásárhelyi filharmónia, egy a kolozsvári filharmónia első oboistája, egy pedig egyetemi tanár a Nagyváradi Tudományegyetem zenei fakultásán. Jelenleg két tanítványa másod-, illetve harmadéves oboaszakos a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián. Íme, kolozsvári, marosvásárhelyi, nagyváradi zenész karrierek udvarhelyi indulással Major László keze alól.
Jó fél évszázadon át, 1975 és 2001 között, a székelyudvarhelyi Cantilena kamarakórus karnagya volt. A kórussal több nemzetközi versenyen, fesztiválon vesz részt. Számos szakmai elismerés, hazai és külföldi díjak dicsérik művészetüket. Egyebek között 1990-ben a debreceni Bartók Béla XIV. Nemzetközi Kórusversenyen a Kórusverseny Elnökségének különdíját nyerték el. 1993-ban az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE), a hazai magyar kóruskultúra igényes műveléséért a Nagy István-díjat adományozta a kórusnak és karnagyának.
Szerintem az adatok maguktól beszélnek.
Akkor hát, kérdezzük, mondhat-e ennél is többet a laudatio szerzője? Bizony mondhat. Években is emlékekben is többet. Mert ő majdnem 50 éve ismeri Major Lászlót zenével szembeni mély alázatában, szakmájával szembeni példás szorgalmában, kitartásában és mindenekelőtt csendes szerénységében. Igen, a laudatio szerzője ismeri őt, mint szeretett tanítványát, majd kedves-jó kollégáját s nem utolsósorban kitartó munkatársát. Jól tudja, hogy mindezeket a kvalitásokat „pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen”, úgy csillantotta át tanítványai és énekkari közösségünk lelkébe. Ők pedig híven visszasugározzák munkájukra, saját tevékenységükre iskoláikban, énekkaraikban egyaránt. Ehhez a „sugárzás-láncreakcióhoz” gratulál pluszban e sorok szerzője a sok szép felejthetetlen eredmények magukból áradó dicsérete mellé.
Major Lacika!, már én csak így mondom neked ma is, 82 évesen, a jó Isten éltessen sokáig mindannyiunk örömére!
(Elhangzott 2015. november 14-én a Romániai Magyar Dalosszövetség ünnepi közgyűlésén)
