Kinda István méltatása

Az EMKE kuratóriuma, a Kriza János Néprajzi Társaság ajánlására 2017-ben dr. Kinda Istvánnak, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum néprajzkutató muzeológusának ítélte a Bányai János-díjat.

Kinda István egyetemi tanulmányait 2000 és 2005 között a kolozsvári Néprajz és Antropológia Tanszéken végezte, majd 2009-ben a Debreceni Egyetemen szerzett néprajzból és kulturális antropológiából doktori címet.

Kinda István már diákkorában cselekvően bekapcsolódott a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem és a Kriza János Néprajzi Társaság által kezdeményezett interetnikus alapkutatásokba. A csoportos terep- és levéltári vizsgálatok keretében elsősorban a moldvai csángó falvak társadalmi életét, Erdély társadalmán belül pedig a székelyek, románok és cigányok kulturális, társadalmi és gazdasági kölcsönhatásait kutatta.

Közvetlenül egyetemi tanulmányai után, 2005 és 2007 között a zabolai Csángó Néprajzi Múzeum első szakképzett muzeológusa, majd 2007-től kezdődően a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum néprajzi részlegének főmuzeológusa, a Csángó Néprajzi Múzeum szakmai vezetője. Kinda István a Székely Nemzeti Múzeum Tudományos Tanácsának elnöke, az intézmény kutatási programjainak meghatározó személyisége, 2007 és 2017 között pedig az Acta Siculica című évkönyv főszerkesztője. Szakmailag megalapozott, újszerű előadásaival és interaktív kiállításaival cselekvően részt vett az erdélyi és a magyarországi szakmai rendezvényeken, konferenciákon és múzeumi kiállításokon.

Tudományos eredményeit számos rangos hazai és külföldi tudományos konferencián mutatta be, közel száz tanulmánya pedig magyar, román, német és angol nyelven olvasható. 2010-ben jelent meg első önálló kötete, az Ellenőrzött közösségek. Szabályok, vétkek és büntetések a moldvai csángó falvakban, mely voltaképp a summa cum laude minősítéssel Debrecenben megvédett doktori munkájának átdolgozott és megszerkesztett változata.

2011-ben a társadalomnéprajzi és gazdaságantropológiai megalapozottságú tanulmányait a Hagyományok béklyójában című kötetben adta ki. 2012-ben jelent meg Vőfély história című kiadványa, mely a népi írásbeliség egy jellegzetes szeletét elemzi és mutatja be. A 2012-ben kiadott Háromszék honismereti bibliográfiája (1844–2012) című, 3150 szakirodalmi tételt összesítő kiadvány igényes társszerkesztője, szerzője volt.

A Székely Nemzeti Múzeum által 2016-ban megjelentetett Homokkőbe faragott múlt, Havadtő régi sírkövei című összefoglalásában rendszeresen bemutatta, feldolgozta és levéltári források segítségével rekonstruálta a Maros- és az Udvarhelyszék határán élt székely sírkőfaragók művészetét és hagyatékát, tehát a székelyföldi helyi közösségek halállal, temetkezéssel és síremlékállítással kapcsolatos tudását, sajátos kultúráját. 2016 őszén nyitották meg az általa kezdeményezett, szakmailag irányított havadtői honismereti, néprajzi múzeumot, mellyel a Kis-Küküllő völgye egy újabb szakszerűen megalapozott néprajzi intézménnyel gyarapodott.

Az elmúlt években rendszeres kutatásokat végzett Háromszék falvaiban, ahol pontosan felkutatta, dokumentálta és számba vette a vidék kézműves hagyományait, eszközkészletét, technológiai folyamatait és termékeit. Kutatásainak eredményeit a háromszéki népi mesterek kataszterében tette elérhetővé, mely összesen 250 szakmai összefoglalót, illetve 11 mesterség dokumentumértékű kisfilmjét tartalmazza. A terepen összegyűjtött dokumentációs anyagot csakhamar digitális adatbázisba szervezte, majd a világhálón a www.mestersegek.ro című honlapon elérhetővé tette.

Az utóbbi években szakszerűen dokumentálta, hogy miképp alakult át a Kis-Küküllő völgyi és a háromszéki falvak 20. századi gazdasági és társadalmi élete. Alapos terep- és levéltári kutatásokra, valamint korszerű szakirodalomra épülő tanulmányaiban rendre bemutatta, hogyan szerveződött át a székely falusi társadalom föld- és munkaközpontú életrendje, miképp alakultak át társadalmi viszonyrendszerei a 20. század során. Pontosan feltárta, hogy a jelentősebb politikai események hogyan befolyásolták az agráriumból élő székely családok, közösségek életét, s azok milyen alapvető életmintákat és túlélési stratégiákat alakítottak ki a modernizáció szorításában változó vidéki közösségekben.

Kinda István 2015-ben kezdeményezte a székely tárgyi és szellemi kultúra legszimbolikusabb elemeinek szakszerű  összegyűjtését és összefoglalását. A 2016-ban megjelent Székely hagyományok című nagysikerű angol, román és magyar nyelvű kötet társszerzője.

Kinda István egy reflektált, módszeres, magas színvonalú tudományos teljesítményt nyújtó kutató. Úgy véljük, hogy az EMKE ebben az évben az egyik legtehetségesebb, jelentős szakmai eredményeket elért, fiatal erdélyi etnográfus eredményeit ismerte el a Bányai János-díj odaítélésével.

Kinda István további munkájához jó egészséget, kiváló szakmai eredményeket kívánunk!

(Elhangzott 2017. április 8-án Kolozsváron, az EMKE díjkiosztó ünnepségén)