A legutóbbi bemutatója után kiselőadást tart a gombákról, a gombás ételek készítéséről, de kifejező tekintete mást mond, pontosabban kérdez: milyen volt az előadás? Mert mindig az előadás a legfontosabb. Sosem önmaga, mindig az egész. Hiszi és vallja, hogy a színház közös játék, egyedül nem lehet jól játszani. Rá lehet építeni egy előadást, de abszolút főszerepben sem a maga sikerét hajszolja, hanem az előadás sikerességét. Csapatjátékos. Csakhogy, Molnár Ferenccel élve, mellékszerepben, vagy képekre épített kortárselőadásban is mindig „kiragyog”. Összetéveszthetetlen vonzereje teszi, vagy mert vérbeli komédiás, hogy mindig nézni kell, figyelni rá, amikor színpadon van.
Huszonöt éve él a világot jelentő képletes deszkákon, ahol drámákban éppoly maradandót alkot, mint vígjátékokban vagy musicalben. Noha játszott Kolozsváron, Szegeden, Nagyváradon, Székelyudvarhelyen, sosem lett hűtlen Temesvárhoz. Együtt érkezett azzal a fiatal csapattal, amely megújította, hazai és nemzetközi elismerést szerzett a Csiky Gergely Magyar Színháznak.
Már a marosvásárhelyi főiskolán – ma már egyetem – felhívta magára a figyelmet II. Györgyként, a legendás Tom Paine előadásban. Aztán Kolozsváron és Temesváron következtek a kisebb-nagyobb szerepek, de inkább nagyok, szóval ő vezető színésze a temesvári társulatnak. Méltán. Ellenállhatatlan Lukács hadnagy a Sveikben, Kányai a Liliomfiban, izgalmas Színészkirály a Hamletben és Színész a Rosencrantz és Guildenstern halott UNITER-díjas előadásban, a Kant címszereplője, szívszorító George az Egerek és emberekben, nagyszerű a nemzetközi elismerésekkel jutalmazott Shakespeare Sonnet 66-ban, megrázó az Exitben, a Futótűzben, elgondolkodtató Erikként A kommunában, szánalomra méltó Belcredi bárója a IV. Henrikben, felejthetetlen Jörg Graserként a Rabenthalban. Néhány szerep, néhány arc a sok közül, szubjektív válogatás a kemény, pontos, igényes színművész szerepei közül, aki a színpadon nem alkuszik.
Mindig képes megújulni, bármilyen színházi nyelven hitelesen szólal meg. Ahány szerep annyi arc, annyi személyiség, mindegyik őszinte és hiteles. Mert játszani csak őszintén lehet, csak úgy érdemes, mint a gyermekek, meg az igaz komédiások.
Ahhoz, hogy a színész művész legyen, szükséges a munka, a tanulás, de ami a legfontosabb, az az égből, vagy sorstól kapott áldás, amit jobb híján tehetségnek neveznek. A sikerhez pedig nem árt némi szerencse. Bandi András Zsolt sikeres művész, férj és apa. Vélhetően mindháromra büszke. A színház mellett szerepel filmekben, rádiójátékokban, rendez, és a tanúk szerint ő főzi a világ legjobb rókagomba-paprikását.
Végezetül, engedjék meg, hogy Bulgakovot idézzem: ez a színész nagyon tehetséges.
(Elhangzott 2019. április 13-án, Kolozsváron, az EMKE díjkiosztó ünnepségén, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében.)
