Ajándékként Makleit László elhozta az Európai csúcsok meghódításáról szóló könyvét*, melyet nemcsak hegymászóknak, hanem úgymond, kívülállóknak is írt, s amelyet a hátlapon Erőss Zsolt ajánl az olvasók figyelmébe. A Hópárduc, akire nemcsak mint Erdély szülöttjére voltunk büszkék, hanem a kitartás és a következetesség mintaképére is.
Laci éppen a világ teteje fele menet ismerte meg Erőss Zsoltot 2010-ben, amikor a rendkívüli időjárási viszonyok miatt csak 7200 méter magasra jutottak fel. Jóllehet külön csapatban indultak, de ott a hegyen véd- és dacszövetséget fogadtak egymásnak (míg a halál el nem választ), és a barátság mindaddig tartott, amíg Hópárducot elnyelte a nagy fehérség.
Nagyon tömör megfogalmazásokat találtam ebben a könyvben olyan pontossággal papírra vetve, ahogy a hegyen is mászni kell, ahol a millimétereknek is nagy jelentősége van. Hadd idézzek a kötetből: „A szerző 2000 és 2011 között valamennyi európai ország legmagasabb pontját megmászta. Néhány hegy megmászásához hágóvasra, jégcsákányra és kötélre volt szükség, de azokat a csúcsokat sem hagyta ki, ahova a közeli parkolóból rövid sétával el lehetett jutni. A két véglet mellett a legtöbb ország, csúcs felkeresése, klasszikus értelemben vett túra, melynek bejárásához időjárásnak megfelelő öltözet és túracipő mellett csak néhány információra van szükség.”
Erőss Zsoltra is szeretnék emlékezni, aki életének sok-sok pillanatában nagyon erős volt, de úgy látszik, a hegy ezúttal nálánál is erősebbnek bizonyult.
Erőss Zsoltra is szeretnék emlékezni, aki életének sok-sok pillanatában nagyon erős volt, de úgy látszik, a hegy ezúttal nálánál is erősebbnek bizonyult. Makleit László, a Pamír 7200-as magasságát is maga mögött tudja, épp ez alkalommal ismerkedett meg Erőss Zsolttal, és azután még több ízben is találkoztak. Négy földrész magas csúcsait rendre meghódította, ezekről számtalan turistaleírást és fényképet ábrázoló közleményben számolt be. Ezúttal egy szép kiállítású és jól dokumentált könyvvel lepte meg olvasóit, amely az európai országok csúcsainak meghódítása mellett a különböző turisztikai és kulturális nevezetességek leírását is tartalmazza. A rendkívül lenyűgöző olvasmány tele van humorral és itt-ott horrorral is. Amikor Márta lányom először mesélt túratársáról, Laciról, azt kérdeztem, mivel foglalkozik. Azt felelte: világutazó. Később azt is megtudtam, hogy Makleit László Debrecenben él és dolgozik. A neves hegymászó munkája is igen változatos, hiszen a debreceni gyógyszergyár, a TEVA új gyógyszereinek alkalmazására tanítja az orvosokat. Számára tehát hobbi, egészséges életmódra törekvés a hegymászás. A könyv létrejöttét a szerző bevallása szerint részben fiának köszönheti. Erről így ír: „a túrasorozat és a könyv nem jött volna létre, ha fiam, Nándor, még 14 éves korában, a Mont Blanc sikeres megmászását követően, nem veti fel, milyen jó ötlet lenne felkeresni Európa összes országainak legmagasabb pontját. A könyvet neki és valamennyi túratársamnak ajánlom, akik túráinkra elkísértek.”
A könnyebb tájékozódás miatt az országok ábécérendben szerepelnek. Európa 46 állama csak 44 csúccsal rendelkezik, mert a francia–olasz Mont Blanc/Monte Bianco, valamint az albán–macedón Korab mindkét ország teteje. Ezek közül tízet az autóparkolóból egyszerű kis sétával is el lehet érni. Ilyen a 75 méteres Vatikáni domb, vagy a 170,9 méteres, Dániában található magaslat. A Kaukázusban lévő Elbrusz (5649 méter) viszont komoly túrát jelent, amelybe az akklimatizációs időszakot is be kell iktatni. Ezt a nem kis teljesítményt, vagyis a 44 csúcs meghódítását a szerző turistatársaival közösen alig egy évtized alatt (2001 és 2011 között) valósította meg. Az utazások sok megfontolást, előkészületet, előzetes dokumentációt, tervet igényeltek. A túrák alkalmával nem luxusszállodákban szálltak meg, hanem még a Kaukázus 4000 méter magasasságában is sátorban. Mindegyik útnak megvolt a maga jól átgondolt költségvetése. A svájci (Dufourspitze, 4634 méter) és izlandi (Hvannadalhnúkur, 2119 méter) egynapos csúcsok megmászása tartott a legtöbb ideig, egyenként 15-15 órát vettek igénybe.
Ez a lenyűgöző olvasmány sok szolgálatot tesz mindazoknak, akik komolyan akarnak felkészülni külföldi túráikra, de itt, az országban megtett kirándulásaik megszervezésében is sokat segíthet.
A könyv érdeme, hogy az adott ország magaslatának pontos adatai mellett a megmászására ajánlott időszakot, a csúcs nehézségi fokát is tartalmazza. Így például az Észtországban lévő Suur Munamagi (318 méter) nehézségi foka egyes, az Írországban levő Carrauntoohil (1040 méter) kettes, az Izlandban levő Hvannadalshnúkur magassága jóllehet „csak” 2119 méter, mégis négyes, a Mont Blanc (4810 méter) pedig ötös fokozatú. Ebbe az öt fokozatba az európai csúcsok mindegyike besorolható. Továbbá megtaláljuk a könyvben, hogy milyen felszerelés szükséges a túrához. Így az első fokozatnál esetenként elég az utcai öltözet, a másodiknál és a harmadiknál alapöltözet (túrabakancs és az időjárásnak megfelelő ruházat), a negyedik és ötödik nehézségi fokú csúcsok megmászásához a hágóvas, a jégcsákány, a biztosító kötél és természetesen a túrázási ismeret is elengedhetetlen.
A 44 csúcs között alig van olyan, amelyhez engedély szükséges (például a Vatikán, az Oroszországban lévő Elbrusz vagy Ukrajnában a Haverla). Ha valaki Szlovákiában a Gerlachfalvi 2654 méter magas csúcsot kívánja megmászni, tudnia kell, hogy az csak vezetővel látogatható, és aki nem rendelkezik itt elfogadott hegymászó igazolvánnyal, csak vezetővel juthat a csúcsra. „Interneten vagy telefonon előre be lehet jelentkezni. (…) Így ha fel akartam menni – a korábbi négyezres mászások ellenére –, életem első vezetett túráján kellett részt vennem.” Másik alkalommal Laci és társa Koszovóban vette igénybe a hegyi pásztorok vezetését, mert jelzések hiányában nem találták volna meg a Gjeravica 2656 méter magas csúcsot.
Azt is megtudtuk mindjárt a könyv elején, hogy a csúcs meghódításához minden alkalommal hozzátartozott a jutalom csúcs-csoki, amelynek elfogyasztása a rossz idő miatt néhány esetben elmaradt. A Mont Blancon a rossz időjárás miatt a csúcsfotó után rögtön visszafordultak, az Elbruszon pedig – Lacit idézve – „hihetetlen erős szél fújt, még a csúcs-csokit sem volt kedvünk felbontani”. A csúcs meghódítása után esetenként a csúcs-sör is kijár, a csúcs-whiskyt viszont Írországban a csapat nem szavazta meg.
A könyv lenyűgöző olvasmány. Többet tanultam belőle Európa fizikai és gazdasági földrajzáról, mint az egyetemen, ahol a kontinensek fizikai földrajzát, Európát is beleértve, fél év alatt heti kétórás előadáson kellett volna elsajátítani. Ebből a szempontból talán Izlandról tudtam a legkevesebbet. Ezért is nyerte meg a tetszésemet az a változatos leírás, ami a felszíni formák mellett az egyes növények és állatok ismertetésére is kiterjedt. Izlandra a földfelszíni formák rendkívüli változatossága jellemző. Találunk itt igen sok vízesést, gleccsert, jéghegyet, lávabarlangot, kráter tavat; a Hverir nevű geotermikus mezőn iszapfortyogók és fumarolák váltogatják egymást, valamint számos, már nem vagy még működő gejzírt. Tulogdy János bácsi érdekfeszítő előadásai jutottak eszembe (ő tartotta nekünk a geomorfológiai előadásokat az egyetemen, jegyzeteit a mai napig szent ereklyeként őrzöm). Észak-Izland egyik kiemelkedő érdekes területe az aprócska, öt négyzetkilométert alig meghaladó területű Gimzey sziget, 120 lakos és félmillió madár otthona. Az izlandi körút a fővárosban Reykjavíkban zárult, ahol a fő úti cél a fürdés a Kék Lagúnában, amelyet a Föld 25 legegészségesebb termálvizei között tartanak számon. A megfáradt utazó számára ennél jobb lazítást elképzelni sem lehet. A hosszú kirándulások mellett a kulturális program sem maradt el. A hazaindulásig rendelkezésre álló időben kellemes sétákat tettek a városban, és ellátogattak a Vörös Kőhöz címzett moziba egy Vulkán Show bemutatóra, ahol még egyszer összefoglalót kaptak a sziget páratlan geológiai jelenségeiről. Ott hallották, hogy egyik este, amikor éppen kis földrengés rázta meg Reykjavíkot, és a vetítésen üldögélőkkel a székek remegni kezdtek, mindenki elámult, hogy milyen színvonalas programban van részük – pedig csak a valóságot élték át.
Azt is megtudhatjuk a könyvből, hogyan juthatunk el a Vatikán legmagasabb pontjára. Aki biztosra szeretne menni, előtte be kell jelentkeznie a Vatikáni Kerteket is érintő vezetett túrára, ahol a csoporttól kicsit lemaradva, a Vatikáni Rádió épülete mellett vagy a helikopter leszálló oldalánál fenn állhat a 75 méteres csúcson. Másik rendkívül érdekes, számomra sajnos, csak virtuális túra, Portugália legmagasabb csúcsának (Pico, 2351 méter) meghódítása volt, melyet (Spanyolország legmagasabb csúcsához hasonlóan: Teide, 3718, Kanári szigetcsoport Tenerifér szigete) a kontinensen kívül kell keresni. A Pico az Azori szigetekhez tartozik.
Hazánkról is olvashatunk e szép kiállítású könyvben. „Az Erdélyi Kárpát Egyesület nyári táborai után, rendszerint nem hazafelé vesszük az irányt, hanem további túrákat iktatunk be a programba. Néhány éve a 2544 méteres Moldoveanu megmászását tűztük ki célul. Amikor a táborban elmondtuk, hová készülünk, és útközben mi mindent szeretnénk megnézni, túratársaink további jobbnál jobb ötletekkel álltak elő. Összejött egy kéthetes program, nekünk azonban ennyi időnk sajnos, nem volt” – írja a szerző. Majd folytatja: „Egy alapos megázás után Kézdivásárhely következett, ahol Gábor Áron szobra is áll. A híres tüzértiszt a szabadságharc idején 64 ágyút öntetett a városban. Továbbiakban érdekes erődített templomokkal találkoztunk. Kiemelkedik közülük a 13. században épült prázsmári templom, melyet a 15. században vettek körül fallal. Ma hat másik templom építménnyel – többek között a hazafelé felkeresett beretfalvi templommal – együtt az UNESCO Világörökség Listáján szerepel. (…) A csúcs megmászása előtt valahol éjszakázni kellett. Erre, miután itt kemping nincs, legjobb lehetőségnek tűnt a szombatfalvi üdülőtelep éttermének udvara. A hasra ütés alapján felajánlott baráti árat nyomban el is fogadtuk, majd fizetés után a pincér a visszajáró összeg kétszeresét nyújtotta át, mondván elég lesz ennyi is. Fő a vendégszeretet!”
Ez a lenyűgöző olvasmány sok szolgálatot tesz mindazoknak, akik komolyan akarnak felkészülni külföldi túráikra, de itt, az országban megtett kirándulásaik megszervezésében is sokat segíthet. Ahogy a címben olvashatjuk, nemcsak hegymászóknak, hanem természetkedvelőknek, biológusoknak, geológusoknak, egészségvédőknek, valamint minden olyan embernek, aki szeretne kikapcsolódni, és a nagyvárosok forgatagából kiszabadulva egészséges környezetben töltené el szabadidejét. Megtanulhatjuk a könyvből, hogy a túrázás testi-szellemi felkészülést igényel.
*Makleit László: Az európai országok csúcsai – Nem csak hegymászóknak, Pannon-Print Kft., 2013.
