A leggazdagabb magyar népballada-gyűjteményről

Kallós Zoltán nemrég megjelent Balladás könyve* monumentális forrásmunka, melyben a magyar népballadák elemzésével foglalkozó kutatók, különböző előadóművészek, népművelők, tanárok és tanulók több mint félezer balladaváltozatot találnak.

A balladák az európai reneszánsz korszak alkotásai, de a modern korban élő ember számára is számtalan üzenetet hordoznak, napjainkban is korszerű alkotások. A legtöbb ballada a földi ember életéről, érzelmi világáról, a tiltott szerelemről, kegyetlen anyósokról, anyákról, elcsalt feleségekről, halálra táncoltatott lányokról, gyermeküket elhagyó vagy megölő anyákról, megesett hajadonokról, magukra maradt árvákról, bátyja megmentéséért szüzességét hiába feláldozó lánytestvérről, hajdúkkal útnak induló leányról, a hűség vagy a szeretet próbájáról, esküvőre hazatérő kedvesről, rossz-lusta feleségről, gyáva legényről szól.

A ballada akkor született, amikor Nyugat-Európában kezdett felbomlani a közösségi értékrend, s az hevesen összeütközött az egyéni vágyakkal, érzelmekkel. Amikor a meghitt érzelmi kapcsolatot házasságon kívül kereső és megtaláló asszonyt férje még elégethette, szeretett feleségét, kisgyerekének anyját, férje még falba építhette, de a közösségi normák, törvények alkalmazása már számtalan egyént tragikus helyzetbe sodort.

Vargyas Lajos A magyar népballada és Európa című, Budapesten 1976-ban megjelent kétkötetes szintézise azt emeli ki, hogy a népballada Nyugat-Európában, elsősorban Franciaországban alakult ki még a 14. században, előbb ott virágzott, majd onnan fokozatosan terjedt szét a kontinens keleti része felé is. Ez a drámai, tragikus elemekben gazdag népköltészeti alkotás az írott elit és a szóbeli népi kultúra találkozásából, ötvöződéséből, kölcsönhatásából alakult ki, fejlődött évszázadokon át. A magyar népballadák ugyanakkor a nemesi és a földműves élet- és értékrend, valamint világkép drámai, lírai és epikus elemekben gazdag kifejezői is. Az európai népballadáknak fokozatosan sajátos nemzeti változatai is kialakultak, tehát a nyugatról érkező alkotások itt a Kárpát-medencében interferálódtak korábbi helyi költői hagyományokkal. A magyar balladaköltészetbe is szervesen beépültek a honfoglalás előtti hősénekek motívumai, a középkori keresztény, vallásos költészet, látomások elemei, a reneszánsz földi ember érzelmei, életszeretete, valamint a török, a tatár, a kuruc és a betyárvilág kalandos történései, szöveges és zenei művészete.

A magyar értelmiségi réteg tagjai csak a 19. század közepén fedezik fel a népballadákat. Érdekes történet, hogy Petrás Ince János az első legjelentősebb, leggazdagabb ballada- és népköltészeti gyűjtést épp Moldvában, az ott élő csángó magyar közösségekben végezte 1841-től. Míg gyűjtései sokáig kéziratban maradtak, addig Kriza János Vadrózsák című székely népköltési gyűjteménye már megjelenésekor, 1863-ban lázba hozta a magyar értelmiségi réteget, mert nagy örömmel és büszkeséggel fogadták a patinás, veretes, ódon, régies és metaforikus elemekben, nyelvi fordulatokban gazdag székely népballadákat. Büszkeséggel olvasták a kiadványt, tapasztalván, hogy nem csak a nyugat-európai népeknél, hanem a magyarságnál is élnek régi korok értékrendjét, életvilágát megidéző klasszikus balladák. A Kriza-gyűjtemény megjelenését követő magyar-román eredetvita még tovább fokozta ezt az érdeklődést, s azóta a Vadrózsák című gyűjtemény a magyar nemzeti kultúra központi, szerves részéhez tartozik, bekerült annak szimbolikus jelentéseket hordozó, közvetítő magjába. A benne közölt szövegváltozatok később bekerültek a népiskolák tankönyveibe, s így kimerevítődtek, kanonizálódtak, széles körben és területen elterjedtek.

A magyar értelmiségi és művésztársadalom második alkalommal akkor pezsdült meg, amikor 1970-ben a Kriterion Könyvkiadónál megjelent Kallós Zoltán Balladák könyve Szabó T. Attila filológiai és szakmai gondozásában. Ez a kiadvány szintén lázba hozta a magyar alkotókat, művészeket, művelődésszervezőket, fiatalokat, s azóta a magyar folklorizmus, táncház-mozgalom alapmunkájává vált, számtalan kiadást ért meg, minden értelmiségi család könyvtárának megbecsült népköltészeti gyűjteménye.

Kallós Zoltán legújabb gyűjteménye tartalmazza a korábbi kiadvány teljes anyagát, amit a szerkesztők jelentős mértékben kiegészítettek, kibővítettek újabb, eddig közöletlen szövegváltozatokkal és dallamokkal. A kiadvány összesen 550 ballada és balladásének szövegét, változatát teszi közzé, azok közül 528 variáns dallamát. Ugyanakkor 348 balladaváltozat dallama is elérhetővé vált a kötethez mellékelt lemezen, mely összesen 20 órás eredeti hangfelvételt tartalmaz.

A gyűjtemény szerkezete nagyvonalakban követi az 1970-ben megjelent gyűjtemény struktúráját. Régi stílusú balladák nyitják a kötetet, s e fejezetben 37 altípus 319 szövegváltozatát olvashatjuk, ahol a magyar balladaköltészet legművészibb típusai kaptak helyet. A falba épített asszony 7, A két kápolna virág 9, A kegyetlen anyós 5, A mennybe vitt leány 9, A kegyetlen anya 9, Az elcsalt feleség 22, A nagy hegyi tolvaj 23, A juháért megölt pásztor 5, A halálra táncoltatott lány 13, A gyermekgyilkos anya 9, A megesett leány 14, A három árva 44, A halálra ítélt húga 14, A két rab testvér 6, Az eladott leány 13, Az elrabolt leány 18, Az elfogott legény 2, A gazdag asszony anyja 6, A hajdúkkal útnak induló leány 4, A hűság próbája 12, A szeretet próbája 9, A csudahalott 9, A talányfejtő lány 4, Esküvőre hazatérő kedves 13, A tiltott szerelem 11, A katona-leány 2, A halott testvér 1, A gazdag feleség 6, A rossz feleség 3, A lusta feleség 5, A gyáva legény 2, A rossz férj 2, A megcsalt férj 2, A kétféle asszony 1, A házasuló királyfi 2, A sokféle vőlegény 2 teljes változata olvasható.

Az új stílusú balladákat 16 altípus 187 szövegváltozata képviseli. Itt olvashatunk 21 siratóballadát, 30 betyárballadát, A megölt legény 15, A gyermekgyilkos anya 11, Egymástól tiltott és egymásért haló szerelmesek 12, Leányanya siralma 4, Leányságát sirató asszony 2, A bárókisasszony 7 változatát, valamint különböző szerelmi gyilkosságokról szóló drámai ének 6, kórházballadák 5, szerencsétlenségeket megverselő alkotások 8, bujdosók 8, rabénekek 20, katonadalok 15, keservesek 22 variánsát. A kiadvány szövegtárát végül is ballada- és románcelemet tartalmazó régi és új dalok zárják, összesen 56 változatban.

A kötet szakmai apparátusát Németh István állította össze Kallós Zoltánnal együtt. Minden szövegváltozat esetében közlik annak típusát, gyűjtésének helyét és idejét, előadójának nevét, születésének évét, a ballada dallamát, a kotta Magyar Néprajzi Múzeumban található számát, a MTA Zenetudományi Intézetében őrzött hangfelvétel leltári számát. A szerkesztők még közzétették 70 dallam eredeti kottáit fakszimilében, amelyeket Kallós Zoltán gyűjtött és jegyzett le terepen, valamint 1942-es gyűjtőfüzetét is. A kiadványt nagyon értékes fényképanyag gazdagítja, melyek elsősorban Kallós Zoltán legjelentősebb adatközlőiről, gyűjtési helyzeteiről, a gyűjtőről és barátairól készültek. A fotókat Kallós Zoltán, Korniss Péter és Szervátiusz Tibor készítette. Ugyanitt olvashatjuk Szabó T. Attila korábbi előszavát, tudomány- és kutatástörténeti összefoglalóját is, melyet még az 1970-es első kiadáshoz készített. Azonban ez a nagyon jelentős mértékben kibővített kötet már nem tartalmazza az egyes típusokkal kapcsolatosan akkor írott, magvas, szakirodalmi hivatkozásokkal ellátott korábbi összefoglalóit.

A kiadványt Kallós Zoltán árnyalt, személyes elemekben gazdag, meghitt hangulatú utószava zárja, melyben felvázolja a balladák gyűjtésének összetett körülményeit. Terepmunkáit megnehezítette, hogy teljesen hiányzott a biztonságot nyújtó intézményes és anyagi háttér, támasz. Ugyanakkor a hazai hatalom sem nézte jó szemmel a magyar hagyományok szakszerű dokumentálását, mivel alapvető veszélyt, állambiztonsági kockázatot látott benne, s éppen ezért folyamatosan zaklatta a hivatását tudatosan, megszállottan és vakmerően végző kutatót.

Kallós Zoltán 1942-től kezdődően közel hét évtizeden át gyűjtött Moldvában, Mezőségen, Kalotaszegen minden rendszeres, kiszámítható anyagi háttér nélkül. Azonban folyamatosan szakmai, emberi és morális támogatást, biztatást kapott Kodály Zoltántól, Jagamas Jánostól, Andrásfalvy Bertalantól, Martin Györgytől és Hofer Tamástól, valamint számos más, kiemelkedő magyar művésztől, értelmiségitől.

Mivel terepmunkáját folyamatos zaklatások, megfélemlítések és házkutatások közepette végezte, eredményeit magyarországi intézetek biztonságosabb adattáraiban helyezte letétbe: hangfelvételeit az MTA Zenetudományi Intézetében, kéziratait pedig a Néprajzi Múzeum Etnológiai Adattárában.

Kallós Zoltán kiváló, szerencsés kezű gyűjtő, az egyik legeredményesebb terepkutatónk, aki természetességével, közvetlenségével meg tudta szólaltatni a legegyszerűbb falusi embereket is, felszínre hozta, feleleveníttette még a legrejtettebb tudásukat is. Balladaénekesei minden korosztályt képviselnek, 9-89 évesek. Terepkutatásai során soha nem törekedett a mennyiségre, hanem a minőségre. A helyszínen mindig válogatott a felhangzó folklóralkotások, változatok között, mivel akkor nem tudta egykönnyen beszerezni a hangszalagokat, kazettákat. Éppen ezért általában a legtökéletesebb változatot rögzítette magnó segítségével, de egy-egy énekest több alkalommal is felkeresett. Utószavában kiemelte, hogy a moldvai, gyimesi, mezőségi és kalotaszegi magyar falusi közösségekben általában mély érzelmi átéléssel, rendszerint többen, együtt, váltakozva adták elő a balladákat. Terepkutatásai során azt tapasztalhatta, hogy még a balladák esetében is mindig a dallam volt az elsődleges, ahhoz illeszkedtek a szövegek.

Kallós Zoltán elsősorban Moldvában, Gyimesben, Mezőségen és Kalotaszegen dokumentálta az élő balladaéneklést. Csak sajnálni tudjuk, hogy például Felcsíkban nem végezhetett átfogóbb kutatómunkát. A legveretesebb balladaváltozatokat a moldvai csángó magyaroktól gyűjtötte össze, akik egészen a közelmúltig csodálatos világi és egyházi költészetet örökítettek, hagyományoztak mireánk, azonban a nyelvváltással együtt minden magyar nyelvű hagyományuk elveszett az utóbbi évszázad forgatagában.

A kötet szögeit hitelesen, nyelvjárási formában jegyezte le és közölte, s éppen ezért magyarázó szójegyzék segíti azoknak jobb megértését. A gondosan, pontosan összeállított helység és az adatközlők jegyzékéből pedig feltárulnak még az énekesek rokoni kapcsolatai is. A kötet szakmai apparátusát szakszerűen összeállított kadencia- és szótagszám-mutató gazdagítja.

Összegezésképpen kihangsúlyozzuk, hogy a legújabb Balladás Könyv Kallós Zoltán életművének megkoronázása, akiben a legsikeresebb magyar balladagyűjtőt tisztelhetjük, akinek megadatott, hogy Moldvában, Gyimesekben, Mezőségen és Kalotaszegen élő balladaéneklést dokumentálhasson. Terepgyűjtései azt jelzik, hogy a magyar klasszikus balladaköltészet patinás, ódon alkotásai nemcsak a Székelyföldön, hanem más hazai tájakon is éltek a polgárosodás és a modernizáció kibontakozása előtt. Kötete a leggazdagabb magyar népballada-gyűjtemény, mely egyúttal a magyar nemzeti kultúra jelképes sorsú folklórkiadványa, jelentős mértékben túlmutat önmagán, magyarságszimbólum. Európában is ritka teljesítménynek számít. Köszönjük megálmodójának és megalkotójának.

*Balladás könyv. Gyűjtötte Kallós Zoltán. Szerkesztette Kallós Zoltán és Németh István. Borító: Könczey Elemér. Képfeldolgozás: Szentes Zágon. Műszaki szerkesztés: Kolcza Mátyás Barna. Nyomda: Gloria és Idea. Kiadó: Kallós Zoltán Alapítvány. Válaszút, 2014.

(A könyvbemutató felvételeit Németh Orsolya készítette)