Márton Ferenc életútja

A csíkpálfalvi iskola névadója

Márton Ferenc iskolánk és községünk történetének kiemelkedő alakja, iskolánk névadója. Mivel már nincs az élők sorában, minket pedig nem tanított, szerettük volna megtudni, hogy ki is volt ő tulajdonképpen. Kinek a nevét viseli iskolánk? Miért róla nevezték el az intézményt? Hogyan élt, milyen ember, milyen tanár volt?

Már kutatásunk elején megbizonyosodhattunk arról, hogy Márton Ferenc nagyon sokat tett az iskolánkért és az akkori diákokért. Elhivatott pedagógusként, igazgatóként és kultúraszervezőként vált Csíkpálfalva község igazi lakosává. Izgalmas feladatnak ígérkezett életútjának felkutatása, ebben pedig nagy segítségünkre voltak rokonai, ismerősei, egykori diákjai és munkatársai, akik történeteikkel és visszaemlékezéseikkel nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy jobban megismerhessük iskolánk és településünk történetének kiemelkedően fontos alakját, Márton Ferencet.

Csíkszenttamástól Csíkpálfalváig

Márton Ferenc 1925. január 20-án született Márton András és Albert Rózália gyermekeként Csíkszenttamáson (To­meşti). A település Felcsíkon, az Olt mentén terül el a Taploca-patak (az Olt jobb parti mellékvize) befolyásánál; középkori megnevezései: Chijkijzenthamas, Szent Tamas, Zent Thamas. Csíkszenttamás plébániás település, a helynév a templom védőszentjének nevéből származik.¹ A környéket – akárcsak Erdély határvidékét – csupa sziklás, erdős hegység veszi körül.²

Gyermekkorának részleteiről lányától, Szabó Piroskától tudtunk meg többet. Visszaemlékezésében arról mesélt, hogy nagyapja és nagyanyja is módos paraszti családból származott, házasságkötésüknél a vagyon megtartása volt az elsődleges szempont: „Nagyanyám nem szerette a vőlegényt, de a fontos a hozomány volt, mindkét család részéről. Rövid időn belül elváltak, akkor már nagyanyám terhes volt, és visszaköltözött a szüleihez. Édesapám az anyai nagyszüleinél született meg. Bizonyos idő után mindkét nagyszülőnk új családot alapított. Édesapám nevelőapja nagyon szerette a kicsit, nem volt más gyermeke, kényeztette, nevelte. Boldog éveket töltött ott.”

Nyolcéves korában Márton Ferenc elvesztette édesanyját, ami nagy űrt hagyott a lelkében. Mivel anyja után vagyon maradt rá, vissza akarták vinni az édesapjához. Lánya elmondása szerint ekkor ez volt a szokás, pedig a kis Ferenc nem akart menni, szerette nevelőapját.³ Többszöri próbálkozás után a pap nagybácsinak, Márton Antalnak sikerült elcsalogatnia. Lánya így idézi fel apja gyermekkorának ezt az időszakát: „Elkerült az apja házába, ahol már új anya és kisebb testvérek voltak. Nem lehet elképzelni, mit érzett. Idegenek között, még a saját apját sem ismerte jól. Attól a pillanattól nem szólította a ház asszonyát se anyámnak, se néninek. A testvéreket elfogadta, mert gyermekek voltak, és őszinték. Szomorkodott, tanult, olvasott.” A nagybácsi könyvtárában rengeteg könyv volt, a templomban pedig orgona, így a vakációk ideje alatt sok időt töltött nála. A nagybácsi szerette őt, de látta, hogy Ferenc nemigen tud beilleszkedni édesapja új családjába, így talán kissé megbánta, hogy a gyermeket elcsalta nevelőapjától, és lelkiismeret-furdalása volt emiatt. Márton Antal pártfogásába vette unokaöccsét, és a nevelője lett, segítette mindenben, egyengette az ifjú tanulóéveit. Márton Ferenc csak akkor tudott nyitni apja és annak felesége felé, amikor már saját családja lett. „Áldott jó néni volt, mindig mosolyogva, terített asztallal várt, még a lelkét is ideadta volna. Szerettük” – emlékszik vissza Szabó Piroska nagyapjának feleségére.

Márton Ferenc az elemi iskola négy osztályát Dánfalván és Jenőfalván végezte, gyermekkorát is itt töltötte. Ezek után a gyergyószentmiklósi, majd a csíkszeredai gimnáziumban járt iskolába. Később a csíksomlyói tanítóképzőben folytatta tanulmányait, ahol megismerkedett Baczoni Erzsébettel, későbbi feleségével.

1944. augusztus 1-jén, a harmadik tanévet követő nyári szünetben bevonult önkéntes katonának a frontra egyik barátjával, Ágoston Józseffel: „Nagyon fiatalok voltak, ezért a pékséghez osztották be őket. A front mögött sütötték a kenyeret a katonaságnak. Egyik reggel arra ébredtek, hogy az oroszok körbevették őket, és következett a fogság a Szovjetunióban, 1945 áprilisa és 1948 májusa között.”⁴ Fia visszaemlékezései szerint több mint három évet kellett szenvedniük élet és halál között, ami kihatott a további életére is: „A fogság és az árva sors mély nyomot hagyott lelkivilágában, zárkózott, hallgatag és szomorú volt, amit sokan félre is értettek. Igazán felszabadultan, boldogan a tanítványai és családja körében érezte magát.” Az orosz fogság eléggé megviselte, és nem is szívesen beszélt ezekről az éveiről.

Márton Ferenc a rokonainak is többnyire csak annyit mondott erről az időszakról, hogy nagyon sokat dolgoztak a bányában, és olyan hideg volt, hogy majdnem megfagytak. Fia, Márton Géza szerint az orosz fogságban úgy tudtak nekifogni az evésnek, hogy a zsizsiket lemerték az ételről. De Márton Ferenc többet a szűk családnak sem mesélt, ez a téma tabu maradt, hiába érdeklődtek többször is a gyermekei. Még egy érdekesség megragadta a figyelmünket: „Azt mesélte édesapám, hogy aki cigarettára cserélte az ételt a fogságban, az meghalt” – emlékezett vissza Márton Géza.

Márton Ferenc 1948-ban hazatért, befejezte a tanítóképző negyedik évfolyamát, és lediplomázott. 1949-ben feleségül vette Baczoni Erzsébetet, aki a tanítóképzőben volt évfolyamtársa. A továbbiakban kihelyezték igazgatónak Csíkpálfalva községbe. Később, 1964-ben tanári diplomát szerzett a Kolozsvári Zeneművészeti Főiskola ének–zene (karvezető) fakultásán.

A tanári élet Csíkpálfalván

Bátran nevezhetjük Csíkpálfalvát Márton Ferenc igazi otthonának, hiszen ide helyezték ki tanárként, itt telepedett le feleségével, majd alapított vele családot, itt teljesedett ki szakmai pályája, és itt élte le az egész életét, végső pihenőhelye is a csíkpálfalvi templomkert.

A község a következő három faluból áll: Csíkpálfalva (Păuleni), Csíkdelne (Delnița) és Csíkcsomortán (Șoi­meni). Csíkpálfalva Felcsíkon, az Aracs- és Nyír-patak (az Olt bal parti mellékvizei) összefolyásánál található.⁵ Pál­falva 1614-ben 38 összeírt lakosával a legkisebb csíki falvak egyike volt.⁶ Csíkcsomortán az északkeleti irányú Remete, valamint a délkeleti irányú Aracs völ­gyé­vel egyesül. Csomortán szerény kis havasi falu, amely fenyvessel nőtt hegyek között fekszik. Csíkdelne a Csíki-havasok nyugati lábainál, a Delne-patak mentén (az Olt bal parti mellékvize) húzódik Felcsíkon, amelynek nevét szláv eredetűnek tartják.⁷ A falunak, illetve a helyi Szent János-templomnak az első említése 1333-ból, a pápai tizedlistáról származik. A templom Csíkcsicsó és Csíkdelne között található, utóbbitól 500 méterrel nyugatra. A mezőn magányosan álló templom régóta foglalkoztatja a kutatókat is.⁸

Márton Ferenc e három falu gyermekeiért lett felelős, ugyanakkor a teljes közösség kulturális életét is próbálta fellendíteni. Gyermek- és felnőttkórust szervezett, valamint elkészítette a település monográfiáját, amelyben az iskola történetével, a népi hagyományokkal, a falvak kapcsolatával foglalkozik, miközben kötetét képekkel és szőttes anyagokkal illusztrálja. Harminchat éven át oktatott és nevelt Pálfalván – ebből huszonhárom évet igazgatóként –, mielőtt nyugdíjba vonult. Egész nevelői és vezetői tevékenységét a hivatástudat, az önzetlen, odaadó munka, a szigorú, de emberséges magatartás jellemezte.

Márton Ferenc és a kórus

Hűen ápolta népi hagyományainkat. Márton Ferenc úr többek között zenét is tanított, és később iskolakórust indított, amelybe minden, Csíkpálfalvára járó 5‒8. osztályos diák csatlakozhatott. Lánya, Szabó Piroska is kórustag volt – ő ezekkel a gondolatokkal idézte meg ezt a korszakot: „A pálfalvi iskola még a kórusról volt nevezetes. Rengeteget mentünk versenyekre. Általában eljutottunk a tartományi szintre. Élmény volt a felkészülés, a vonatozás Marosvásárhelyre, ott bentlakásban aludtunk, szerepeltünk, várost néztünk, és természetesen oklevéllel is tértünk haza. Mindenki kórustag akart lenni. A fő kritérium a felvételhez a fegyelmezettség, a pontosság volt, nem a hang vagy a hallás, az a gyakorlattal magától jött mindenkinek abban a korban (ezt tőle tanultam).”

A versenyekre a diákok zeneórán, illetve „kórusórán” készültek fel. A zeneórán csak egy osztály, míg a „kórusórán” az összes kórustag részt vett, ilyenkor együtt próbáltak, készültek az előadásokra, versenyekre.

Amikor új dalokat tanultak, a tanár úr először eljátszotta zongorán az adott szerzeményt, majd közösen elénekelték azt. Dávid Kálmán egykori kórustag, Márton Ferenc diákja úgy emlékszik vissza, hogy két-három havonta vettek részt versenyeken és helyi előadásokon, az akkori rajoni, illetve a Megéneklünk Románia rendezvényeken, amelyeken jó eredményeket – általában első helyezést – értek el. Márton Ferenc nemcsak a csapat oktatója volt, de ő vezényelt a versenyeken is. A színpadon szintén szigorú szabályok voltak – a diákok csak a tanárra nézhettek éneklés közben. Így könnyebben követhették a karmester utasításait, nem a közönségre figyeltek közben, és így kisebb eséllyel lettek lámpalázasok.

Márton Ferenc zenetanár a hagyományőrzés híve volt, ezért sok népdalt tanított diákjainak. Mintegy háromszáz népdal szerepelt a diákok füzeteiben, a tanár úr pedig nagy szigorral követelte meg a diákoktól, hogy megtanulják azokat. Márton Ferenc iskolaszintű népdalgyűjtési vetélkedőket is szervezett, amelyeknek a célja a hagyományőrzés és a népdalismeret fejlesztése volt. Fiának, Márton Gézának úgy segített verseket tanulni, hogy megzenésítette, majd eljátszotta azokat.

Iskola régen és most

A Márton Ferenc által írt monográfiából kiemelnénk azt a részt, amely iskolánk történetével foglalkozik:

„Pálfalva községben az oktatás a ­XVIII. század közepén és a XIX. század elején kezdődött. A legrégibb iskolaépület Delnén volt, Pálfalván közösen építettek egy iskolát a XVIII. század elején a plébániával szemben. Az egytantermes iskolában két falu gyermekei tanultak télen. Ezt az épületet 1862-ben újjáépítették, ebben folyt a tanítás 1830-ig. A delnei iskola 1880-ig a római katolikus egyház vezetése alatt állott, 1881-ig egy kántortanítóval működött. Ebben az időben Székely András és László Péter volt a tanító. 1880-ban községi, majd 1909-ben állami iskola lett. 1885-től tanerős iskolává vált, ma is az. 1936-ban a község vezetői a községházát alakították át iskolává. Ez az épület korszerűtlen volt. 1965-ben a község lakóinak önkéntes munkájával és pénzbeni hozzájárulásával épült a jelenlegi kéttantermes modern iskola, majd 1972‒73-ban új óvoda. Delnén tanítottak a fentieken kívül a következő tanerők: Székely Ferenc (1885‒1893), Bíró József (1893‒1910), Incze Dénes (1911–1930), Balla Imre (1945‒1950), 1950-től 1973-ig Kovács Ilona és 1975-ig Kovács Gábor. 1973-tól Ferencz Júlia, és 1975-től Salamon Judit. E két utóbbi tanerő ma is itt tanít. Delnén az óvoda 1920 körül létesült az iskola mellett, egy román óvónő tanított. 1965-től Bálint Erzsébet az óvónő Delnén.

Csomortánban 1819-ben kezdődött az elemi oktatás a községházában (ma a Trippon-féle lakás), Dóczi János tanító vezetésével. 1880-ig egy tanteremben folyt a tanítás. 1881-ben, a ma is meglévő Bakó Kálmán-féle tanítói lakásba költözött az iskola. 1909-ig Csíszér Áron tanított. Ebben az időszakban az oktatást az egyházközség tartotta fenn. A mostani iskolaépületet a község elöljárósága és az egyház építette 1909-ben. Azóta az iskola két tanerős. 1909–1924 között György Lázár tanító tanított. 1924-től 1939-ig Györgypál Károly, 1939-től 1945-ig Bakó Kálmán és Portik Ferenc működött a csomortáni iskolában. Megjegyzendő, hogy óvoda is volt már 1910-től. 1945-ig egy időben állami felekezeti iskola is működött Csomortánban. A felekezeti oskolák 1945-ben megszűntek. 1950‒1964 között Portik Ferenc és Imre Mária tanított. Az iskolaépületben van az óvoda is, 1951‒1955 között Juhász Jolán tanított, 1955-től Birta Veronika foglalkozik ma is az óvodás gyermekek oktatásával. Jelenleg Antal Klára (1960-tól) és Ferenc Árpád (1964-től) végzi az oktató-nevelő munkát.

Pálfalván 1875-ig nem volt külön iskolaépület. A ma is meglévő iskolát 1874-ben kezdték építeni, állami alapból a falu lakóinak munka és anyagi hozzájárulásával. A tanítás 1975-ig a régi községházában folyt, Csiszér Pető tanított. […] A gyermekek és ifjak önállóan tanultak meg írni-olvasni Péter Sándor szerint. A gyermekek nagyrészre a delnei felekezeti iskolába járt. 1905-től 1912-ig Buttyán László és Márton Mihály tanított. 1914-től két tanerő, Kálnoki Anna és Bartalis Imre. A század első évtizedeiben Péter Sándor tanító tanított 1934-ig, mellette még egy román vagy magyar tanerő (1934‒1940 között Olteanu Constantin), 1940–1946 között ismét Péter Sándor.

A tanügyi reform után 1949-től Márton Ferenc és Márton Erzsébet tanít, 1952-től már megindul a felső tagozat. Ekkor négy tanerő tanít. Jelenleg is működik a felső tagozat négy osztállyal (V‒VIII.) és egy alsó tagozat (I‒IV.) két tanerővel. 1949‒1959 között az iskola igazgatója Márton Ferenc, 1959‒67 között Szentes Árpád, Szász Károly, Ferencz Juliánna, 1967-től mostanáig Márton Ferenc. Jelenleg a felső tagozaton hat tanerő tanít mint szakképzett káder. Az iskolára vonatkozó adatok egy részét Péter Sándor volt igazgató-tanító szolgáltatta. Megjegyezhetjük, hogy 1920-tól 1934-ig román és magyar nyelven folyik az oktatás. 1934‒1940 között csak románul tanítanak. 1897-től óvodája is volt a falunak. Új óvoda és I‒IV. osztályos iskolaépület 1970-ben épült a falu önkéntes pénzbeni és munka hozzájárulásában, hozzászámítva néha a krumpliszedés jövedelméből 6000 lejt, a helyi néptanács és az iskolaépület bővítésére. A terv szerint laboratóriumot, műhelyt építünk, hogy iskolánk még korszerűbb legyen, s megfeleljen a jelenkori követelményeknek.”⁹

Amikor Márton Ferenc elkezdte Csíkpálfalván a pályafutását, az iskola épülete még hat részből állt. Az épületben egy hosszú folyosón át jutottunk el a termekhez: balra volt a tanári szoba, onnan nyílt Márton Ferencék lakószobája, hátul pedig (külön kijárattal az udvarra) az a terem volt, ahol Márton Ferenc felesége, Márton Erzsébet tanította az 1‒4. osztályosokat.¹⁰ Az iskolához idővel hozzátoldottak több helyiséget is – három osztálytermet, egy laboratóriumot és egy irodát.

Márton Ferenc nyugdíjaztatása után Tóth Magdolna (1980‒1991) vette át az iskola igazgatását, majd őt követte Szabó Etelka (1991‒1998), Nagy Eszter (1998‒2003), Pál Katalin (2003‒2014), jelenleg pedig Fehér Ilona (2014–napjainkig) vezeti az iskolánkat. A községi iskola – 2019-es adatok alapján – 19 pedagógust foglalkoztat, közülük 4 óvónő, 5 tanítónő, 2 óraadó tanár, a többiek tanárként oktatnak az iskolában – tájékoztatott minket Fehér Ilona igazgatónő. 194 gyermek jár Csíkpálfalván, Csíkcsomortánban és Csíkdelnén iskolába, illetve óvodába, közülük 71 alsó tagozatos (Csomortánban és Delnén), 66 felső tagozatos (Csíkpálfalván), 57 pedig óvodás.

Márton Ferenc fia azt mesélte, hogy a kommunizmus idején megfigyelték a családot, mivel távoli rokonságban állt Márton Áronnal. Lánya ezt fűzte hozzá: „Ki nem állhatta a kommunizmust, Ceaușescut. Sokszor háborgott bizonyos dolgok miatt, de csak a szűk családi körben. Nem rokonokkal, nem barátokkal, nem szomszédokkal. A családjának és munkájának élt. Mindkettő sok örömet hozott neki. Így állíthatjuk, hogy boldog ember volt!”

Márton Ferenc komoly, hallgatag ember volt, aki szívvel-lélekkel végezte a munkáját. A gyerekekkel következetes és szigorú volt. Egykori diákjai a következőképp emlékeztek vissza rá: „Elég szigorú vót.” (Dávid Kálmán) „Nagyon szigorú vót… nem, hogy elég, nagyon szigorú vót.” (Dávid Irén) „Ott ne félj, me’ nem lehetett rosszalkodni.” (Petres József) „Hát nagyon igényes, pontos, szigorú ember vót… mondjuk úgy.” (Tóth Magdolna) „Szigorú és következetes ember volt, nagyon megkövetelte tanítványaitól a rendszeres tanulást, úgy tanított, hogy azt mindenki megértette.” (Márton Géza)

Volt diákjai szerint a tanár úr az anyagot mindig alaposan leadta, amit rendesen vissza is kérdezett. Akkor sem vette el a diák kedvét a tanulástól, ha az esetleg nem tudott valamit – tovább biztatta, motiválta őt. Arra is fény derült, hogy annak idején más eszközökkel fegyelmezték a gyermekeket a tanárok: körmöst adtak nekik, bottal a fenekükre csaptak, meghúzták a fülüket és a hajukat, és néha egy-egy pofon is elcsattant. A kérdezettek szerint Márton tanár úr nem volt agresszív, inkább szóban fegyelmezte a diákokat, illetve szükség esetén beszélt az érintett diák szüleivel. Petres Józsefnek, az egykori diáknak is kijutott ebből a része: „Ott erőst nem büntettek akkor, nem, izét… a magaviseletet levonták és hívtak szülői értekezletet s akkor megmondták, s itthon jól megpaskolták a szülők a gyerekeket… s annyi.”

Saját fia és volt diákjai szerint sem tett soha különbséget a tanulók között. A gyermekeivel és a rokonaival ugyanúgy bánt, mint a többi tanítványával – sőt, előbbiekkel még szigorúbb is volt, mint a többiekkel. Lánya így emlékezett vissza erre az időszakra: „A gyermekeitől sokkal többet várt, mint a többiektől. A tanárok részéről sem volt szabad pozitív megkülönböztetésben részesülnünk. Sokszor mérgelődtem, hogy miért is vagyok az igazgató lánya.” Dávid Kálmán szerint „akkora négyeseket adott rokoni alapon, hogy alig fért a rublikába.”

Tóth Magdolna, Szabó Etelka tanárnő és Péter Judit testnevelés-tanárnő azt mesélte, hogy Márton Ferenc szigorú és pontos volt, és mindenkinek megnevezte a hibáit – ezeken pedig változtatni is kellett. Ha Márton Ferenc mondott valamit, akkor azt meg kellett csinálni. A megkérdezett személyek szerint nagyon igazságos, gerinces ember volt, aki rendkívül komolyan vette a munkáját, mindenből és mindenkiből a maximumot próbálta kihozni. „Édesapám nagyon szigorú volt igazgatóként. Az iskolában nem létezett családi kapcsolat, édesanyámat is úgy ellenőrizte, mint a többi kollégát. Édesanyám is úgy megkapta a »fejmosást«, mint mások, dolgozni kellett, és kész. [...] Szerette a munkáját, mindig jókedvvel ment az iskolába. Rendszerető ember volt, nem tűrte a felületes munkát, pontosságot, fegyelmet várt a kollégáktól. Nem hajtott fejet a nagyok előtt, végezte, amit kimértek rá, még akkor is, amikor nem mindig értett azzal egyet. Ez volt a rendszer, diktatúra” – magyarázta Márton Ferenc lánya, Szabó Piroska.

Anekdoták Márton Ferencről

Petres József, egykori kórustag, Márton Ferenc tanítványa a következőket mesélte nekünk: „Csak első évbe vó’tam benne s akko’ kiálltam, me’ izé, kellett menni fotballozni s én azt jobban szerettem s akkor második évbe vizsgált fel, hogy a hangom jött-e meg, még csúfabbul énekeltem, mind a… s akkor egyszer csináltunk egy bulit, s amikor meglátta, hogy szájmuzsikával hogy rittyentjük, akkor asszondja: »neked, amikor én próbáltalak ki, akkor kappan hangod volt, s most olyan hangod van, menj el onnan!«”

Tóth Magdolna egykori igazgatónő elmondása szerint tél idején, a nagy hó miatt gyakran nem közlekedtek a buszok, ilyenkor gyalog kellett iskolába járniuk. Ez néha problémát is okozott, mert könnyebben elkéstek a tanórákról. Márton Ferenc viszont azt mondta: „Ha helikopterrel is, de nyolc órára az iskolában kell lenni!” Erre pedig Magdi néni viccesen azt válaszolta, hogy „Amikor Pálfalvára helikopter fog járni, akkor itt is leszek.”

A tanárnő azt is elmesélte, hogy amikor a gyermekekkel kirándulni indultak, a busz pedig megállt, a gyermekek leszálltak elvégezni a szükségleteiket, Márton Ferenc pedig ilyenkor nagy komolyan azt mondta nekik: „Fiúk jobbra, lányok balra!” Ezen mindig jót nevettek.

Egyszer egy fiatal tanárnő érkezett helyettesítőként az iskolába, Márton Ferenc pedig nyitva hagyta az ajtót, hogy hallgatózzon, és megfigyelje, hogyan tartja a tanárnő az órát. Pár nappal később Márton Ferenc elkérte a tanárnő jegyzetfüzetét – ezt gyakran megtette –, hogy megnézze a vázlatait, de a füzetben talált egy levelet, amelyben ilyen gondolatok álltak: „A tanárok mind vének. […] Az igazgató egy marha, óralátogatás helyett hallgatózik az ajtóban.” Tóth Magdolna megnyugtatta az igazgatót, hogy ne vegye komolyan az egészet, hiszen még fiatal a tanárnő, és más a tanítási stílusa – ő így látja a dolgokat maga körül, nem kell rá emiatt haragudni.

Az összetartozás fontossága

Márton Ferenc és Baczoni Erzsébet házasságkötése egyszerű körülmények között, ünnepség nélkül zajlott. Nem volt semmijük, Márton Ferenc és felesége, Márton (szül. Baczoni) Erzsébet az iskolában lakott. Fiuk elmondása szerint tényleg a semmivel indultak útnak az életben, viszont hatalmas segítséget kaptak a falubeliektől, akik mindenben támogatták őket. Házasságukból két gyermek született, Piroska 1950-ben, Géza pedig 1958-ban. Lányuk az iskola épületében nőtt fel, több családi fotó is megörökítette ezt.

Később Csíkpálfalván béreltek egy lakást a kultúrházzal szemben, majd vettek egy saját kis házat, amiben most fia, Géza, és felesége lakik. Márton Géza már ebben a házban született. Miután saját házat tudtak venni maguknak, és feleségével kiköltöztek az iskolából, az „iskolai lakásuk” helyén tantermet alakítottak ki.

Fia otthon is szigorúnak tartotta édesapját, így mesélt róla: „Édesapám nagyon fontosnak tartotta a családi összetartást, a szeretetet, viszont ő nem nagyon mutatta ki felénk a szeretetét.” Ebből arra a következtetésre jutottunk, hogy édesapja kissé rideg ember lehetett. Márton Géza gyermekként is látta már, hogy apja mennyire komolyan veszi a munkáját, és hogy milyen sok időt tölt az iskolában.

Hasonló emlékekkel él a lánya is: „Otthon, ebéd után megtárgyalták/megtárgyaltuk az iskolai problémákat, megdicsértek vagy megdorgáltak, megoldásokat kerestek. [...] Mint apa szigorú volt es következetes a nevelésünkben. Mindent megtett, hogy jó jövőt biztosítsanak nekünk. Sikerült. Édesanyámnak óriási szerepe volt úgy a közösségi, mint az otthoni munkákban. Ők egymást kiegészítették. Egymás nélkül nem sikerült volna egyiknek sem.” Gyermekként édesanyjuktól kapták meg a gyengéd szeretetet, és mindkettőjüktől a zene tiszteletét.

Később, amikor unokái születtek, Márton Ferenc nagyot változott: pelenkázta, és minden nap napközibe vitte őket. Márton Géza úgy gondolja, hogy édesapja akkor kezdett igazán nyitni a családja felé, amikor látta, hogy a felesége milyen szépen ápolja a Baczoni-ágat. Márton Ferenc fontosnak tartotta, hogy egy évben egyszer összegyűljön a nagycsalád, hogy megismerjék egymást az unokatestvérek, és többet megtudjanak egymásról, így hát évente unokatestvér-találkozót szerveztek. Ezeken az összejöveteleken mindig elénekelték Seress Rezső szerzeményét, a Szeressük egymást, gyerekeket, amely családi himnuszukká vált:

„Szeressük egymást, gyerekek,

A szív a legszebb kincs.

Ennél szebb szó, hogy szeretet

A nagyvilágon nincs.

Az élet úgyis tovaszáll,

A sír magába zár.

Szeressük egymást, gyerekek,

Hisz minden percért kár!”

Búcsú az iskolától

Amikor 1985 júniusában elbúcsúzott az iskolától, az osztályától, a tantestülettől, a szülőktől és a tanítványaitól, a következőket mondta:

„A rám bízott munkát, mint fiatal tanerő, nemes célkitűzésekkel kezdtem és végeztem. Ezeket mennyire sikerült megvalósítanom, azt majd az utókor fogja elbírálni, mérlegelni. Mert aki megízlelte a zsenge gyermeki lelkek ápolását, mindig megtalálta annak szépségét, és gyönyörűséget lelt benne, nem tudott elfáradni. Szeressétek, kedves gyermekek, a szépet, ápoljátok, hogy lelketek finomuljon, ne váljatok az élet lélek nélküli robotjaivá. Vegyétek észre a természet adta gyönyörű értékeket, további életünknek az adja meg az igazi értelmét. Szeressétek és ápoljátok a természetet, környezetünket, népi hagyományainkat, amelyeket elődeink hagytak ránk. Kívánom, hogy minden tanítványom úgy találja meg az életében a munkahelyét, hogy az örömöt és szórakozást jelentsen számára. Akkor majd elmondhatjátok, hogy érdemes volt élni, az élet szép volt, fáradság nélkül.”¹¹

A búcsúztatója nagyobb rendezvény volt, az ünnepségen többek között beszédet tartott Tóth Magdolna – akkor már igazgató asszony – is, aki többek között elmondta, hogy ez a jeles alkalom méltó módon zár le harminchat évnyi oktatást és egy kivételes pályafutást.

Márton Ferencet 1985-ben nyugalmazták. Nyugdíjas éveiben nagyon sokat segített a csíkcsomortáni vegyes üzletben egyik rokonának, Dávid Irénnek, aki így emlékszik erre az időszakra: „Sokat volt leltározni nekem a bótba, a revizor mellett írta a dógokot.” Nyugdíjas korában is aktívan részt vett a közösségi életben. Fiától, Márton Gézától azt is megtudtuk, hogy szívesen vigyázott unokáira, elmondása szerint ő sohasem gondolta volna, hogy édesapja ily türelemmel és odaadással lesz nagytata. A kertje lett a mindene, azt ápolta, rendezgette, szeretett muskátlijait gondozta.

Búcsú az élettől

Márton Ferenc 1996-ban megbetegedett. Nagy fájdalmat érzett, ezért családtagjai kórházba szállították, ahol az orvosok kiderítették, hogy vastagbéldaganata van. Márciusban megműtötték. Nyárra annyira felépült, hogy amíg a család nyaralt, addig ő egyedül összevágta a télire való fát. Novemberre egyre inkább rosszabbodott a helyzet. Az orvosok azt mondták, hogy néhány hónap van még hátra az életéből. Számára nem volt nehézség ez a betegség, legalábbis látszólag, pedig szenvedett, de nem terhelte vele a körülötte élőket. Végül 1997 januárjában elhunyt, 27-én helyezték őt a csíkpálfalvi Szent Pál templom temetőjében örök nyugalomra.

Az iskola felvette Márton Ferenc nevét, ez pedig nagy öröm volt a még élő feleségének és a családtagoknak is. Pál Katalin igazgató leplezte le 2003-ban az iskola névtábláját a névadó ünnepségen.

Márton Ferenc öröksége

Családja őrzi emlékét az évente megrendezett unokatestvér-találkozókkal, amellyel Márton Ferenc családi hagyományt teremtett, ahol a jókedv, az összetartozás, az éneklés, a zenélés is főszerepet kap. Márton Ferenc halála után Erzsi néni minden évben kijött az iskola évzárójára, és pénzbeli adománnyal díjazta a kiemelkedő tanulókat. Halála óta fia, Márton Géza élteti ezt a nemes hagyományt.

Márton Ferenc eszméi továbbra is élnek és virulnak az intézmény falain belül, hiszen a népi élet iránti tisztelet, a népi hagyományok ápolása ma is kiemelt érték az iskolában, ahol több mint tíz éve szakmai néptáncoktatás folyik, és rendszeresen fellépésekre is járunk.

Ebben a kutatómunkában iskolánk névadójának életét jártuk körül. Számunkra nagy öröm és megtiszteltetés, hogy ezzel is emléket állíthattunk neki. A dolgozat megírása közben szembesültünk azzal, hogy múltunk megőrzése a mi feladatunk, és meg kell ragadnunk az alkalmat arra, hogy párbeszédet kezdeményezzünk az idősebb nemzedékekkel, hiszen ők adhatják át azokat az emlékeket, amelyek segíthetnek tisztázni múltunk hiányzó darabjait.

Felhasznált források:

Botár István: A Csíki-medence középkori településtörténete. I. kötet. Doktori disszertáció, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, 2013. http://doktori.btk.elte.hu/hist/botaristvan/diss.pdf

Márton Ferenc: Monografia subcetate Păuleni-Ciuc, Județul Harghita. 1976.

Interjúalanyok:

Márton Géza, Márton Ferenc fia, volt diákja, 62 éves, Csíkpálfalva

Tóth Magdolna, volt kolléga, román–francia szakos nyugdíjas tanár, Márton Ferenc után iskolaigazgató, 77 éves, Csíkszereda

Szabó Etelka, volt kolléga, fizika–kémia szakos nyugdíjas tanár, 70 éves, Csíkszereda

Péter Jutka, volt testnevelés szakos tanár, nyugdíjas, 63 éves, Csíkszereda

Dávid Kálmán, rokon, volt diák, kórustag, aki Márton Ferenc osztályában tanult, 68 éves, Csíkcsomortán

Dávid Irén, Dávid Kálmán felesége, 64 éves, Csíkcsomortán

Petres József, volt tanítvány, 68 éves, Csíkcsomortán

Petres Erzsébet, takarítószemélyzet, volt tanítvány, 58 éves, Csíkcsomortán

Szabó Piroska, Márton Ferenc lánya, 69 éves, nyugdíjas, Bukarest

Jegyzetek

1 Lásd bővebben: Botár István: A Csíki-medence középkori településtörténete. I. kötet. Doktori disszertáció, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, 2013. Forrás: http://doktori.btk.elte.hu/hist/botaristvan/diss.pdf [Letöltés ideje: 2020. 07. 10.].

2 Uo.

3 „A vagyon nagy részét átvette az Árvaszék, amíg a gyermek nagykorú lesz. Háború, politikai változások, nem is tudom, hogy mennyi került vissza” – emlékszik vissza Márton Ferenc lánya.

4 Szabó Piroska szavai.

5 Lásd bővebben: Botár István: i. m.

6 Uo.

7 Uo.

8 Uo.

9 Olvasható az 1976-ban írt monográfiában.

10 Petres Erzsébet szerint ez volt az úgynevezett egérlyuk.

11 Forrás: Márton Géza tulajdonában álló hagyaték.

Az írás készültekor, 2020-ban a szerzők a csíkpálfalvi Márton Ferenc általános iskola 8. osztályos tanulói voltak. Ma Balla Zsolt, Ferencz Kincső és Lado Cecília a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium diákjai, Gál Sándor a szintén csíkszeredai Octavian Goga Főgimnázium tanulója. Valamennyien 10. osztályba járnak. Témavezető: dr. Bakó Edit.