Székely Előfutár Ösztöndíj – 2024. évi pályázati felhívás

A Székelyföld és Erdély sikeres továbblépése a tudásalapú társadalomban elsőrendű feladat. A kutatómunka megtanulása, kutatási eredmények sikeres alkalmazása és új kutatási eredmények kitermelése mind fontosak. Jobban fizető állások a munkavállalóknak, gyorsan fejlődő adófizető vállalatok a közösségnek és nemzetközi elismertség a történelmi kisebbségnek a Székelyföld és Erdély sokszorosan megérdemelt jövője. 


Lendület a kutató és alkotó munkához

A Székely Előfutár Ösztöndíjak célja a Székelyföldről és Erdélyből származó, alkotó tehetségek támogatása tudományos munka és művészetek tanulásában, melyet választott tanácsadó segítségével egyetemi vagy kutatóintézeti irányítással végeznek. Őrömmel és büszkén várjuk az idei jelentkezőket és ígéretes pályázataikat.

 

I. Nyitott pályázás minden tudományos és művészeti ágból 

Várjuk valamennyi társadalom- és természettudományi, valamint művészeti és irodalmi ágakból az érdeklődő pályázókat. Az alapítvány egyaránt érdeklődik természet‐ és társadalomtudományi, valamint a Székelyföld és székely nép sajátos hagyományait ápoló pályázatok iránt. Az Alapítvány Kuratóriuma érdeklődését jelzi a következőkben: 

(a) a székelyföldi és erdélyi gazdasági fejlődést segítő alkalmazott természettudományi kutatás és újítás; 

(b) sikerek és hagyományok a történelmi Erdélyben 

(c) helyi hagyományokat folytató és megújító művészetek, 

(d) elkötelezettség a kisebbségi anyanyelvű oktatás iránt.

II. Pályázás az idei kiemelt témában: A tényeken alapuló kritikus gondolkodás módszerei és előnyei 

Az alapítvány különös érdeklődést mutat a tényeken alapuló kritikus gondolkodás fejlesztésére és társadalmi népszerűsítésére irányuló pályázatoknak. Napjainkban a szakmai ismeretek jelentős része néhány év alatt elavul és újakat kell tanulni. Emellett a társadalmi vitákban még mindig előjönnek az előítéletek és a légből kapott összeesküvés elméletek. Az információszerzésre, tényekre, gondolkodásra és folyamatos tanulásra való felkészítés soha nem látott fontosságú lett. A kritikus gondolkodás öt lépése: (1) széleskörű adat és információgyűjtés; (2) ellentmondó információk feltárása; (3) minőség ellenőrzés és összesítés; (4) az ok-okozati kapcsolatok logikus felismerése; (5) cselekvés a felismerések alapján. 

A pályázáshoz hasznos tudnivalókkal és tanácsokkal szolgál Balás Andrásnak, a Forerunner Federation elnökének "Tudomány és Helytállás" című könyve (Tortoma Kiadó 2012).

Ösztöndíj

A Székely Előfutár Ösztöndíj támogatás teljes összege nyertes pályázónként maximum $1000, ezer amerikai dollár. Megfelelő számú alkalmas jelentkező esetén, az alapítvány 6-8 Székely Előfutár Ösztöndíj kiadását tervezi ebben az évben. Az ösztöndíjat az alapítvány két részletben utalja át a nyerteseknek:

· Alaptámogatás: Az első egyharmada rész átvétele a pályázó elismerését és a pályázati munka megkezdését szolgálja.A további sikerhez kitartó és célirányos alkotó munka vezet.

· Eredményességi támogatás: Az ösztöndíj további kb. kétharmad részét a pályázó egy év múlva, akkor kapja meg, miután az elkészült, referált vagy zsürizett közlésre alkalmas munkát másolatban eljuttatta az alapítványhoz. Az alapítvány ehhez mellékelve elfogadó levelet kér, mely az eredményeket közlésre alkalmasnak ítéli.


 

Az eredményesség elbírálásának benyújtására és a támogatás utalására félévenként van alkalom.A teljesítést a benyújtott eredmények alapján az alapítvány saját hatáskörében egyénileg dönti el. Az ösztöndíjasaink egyik korábbi évfolyamában a sikeres publikálás és ezzel teljesítés aránya meghaladta az 50%-ot. 


 

A korábbi évek ösztöndíjasai közül, aki pályamunkáját a közelmúltban sikeresen befejezte, az 1000 dolláros ösztöndíj második részében részesült: Dán Kinga (Kézdivásárhely, műemlékvédelem), György Andrea (Gyergyószentmiklós, szépirodalom), Virág Tímea Helga (Sepsiszentgyörgy, orvostudomány), György Árpád Botond (Marosvásárhely, történettudomány). Munkájukhoz és sikereikhez ezúton is gratulálunk.


 

Alkalmassági követelmények 


Az elbírálásban az alábbi követelményeknek megfelelő pályázók részesülnek:
 

  1. Kizárólag székelyföldi, vagy erdélyi születésű és ott lakóhellyel rendelkező személyek részesülhetnek az ösztöndíjból.
  2. Egyetemre felvett hallgató vagy olyan egyetemet végzett pályázó, aki kutatómunkában vagy művészeti alkotó munkában vesz részt.
  3. Bizonyította sikeres tanulmányi előmenetelét és/vagy vezetői képességeit a közösség szolgálatában.
  4. Továbbfejlődéséhez és a munkához anyagi támogatásra van szüksége. Tandíj fedezésére azonban nem lehet pályázni.
  5. A következő hónapokban többször Erdélyben tartózkodik, mert az esetleges ösztöndíj átutalás kizárólag ott vehető fel.

Az alapítvány elutasít mindenfajta hátrányos megkülönböztetést, és várja a pályázatokat valamennyi, a történelmi Székelyföld és Erdély területén élő nemzetiségtől. 


Pályázat

Székely Előfutár Ösztöndíj pályázatot magyarul vagy angolul lehet beadni: (i) jelentkezési formanyomtatvány; (ii) Európai Unió szabványa szerinti önéletrajz; (iii) tanulmányi/kutatási terv (kb. 3 oldal); (iv) írásos támogató nyilatkozat a választott tanácsadótól; (v) egy vagy több ajánlólevél jelenlegi, vagy egykori tanártól, munkahelyi vezetőtől, vagy közösségi vezetőtől; (vi) iskolai bizonyítványok másolata az utolsó 3 évről (középiskola és/vagy egyetem).

Jelentkezési határidő: 2024. Szeptember 15. gyergyói idő szerint éjfél


A pályázatot emailen keresztül kell beadni pdf formátumban és a 10 Mbyte méretet nem meghaladva. A jelentkezési formanyomtatvány és a pályázat benyújtási útmutató letölthető az internetről az alapitvány weboldalán.

Beküldési email cím: ffapplications@gmail.com. Minden beérkezett pályázat visszajelzést kap 48 órán belül.

Értékelés

Az alapítvány Nemzetközi Ösztöndíj Tanácsa a jelentkezők közül a legjobbakat az írásos pályamunkák alapján választja ki. Az elbírálás szempontjai: (i) a pályázó felkészültsége, (ii) tanácsadó és kutatási környezet, (iii) kutatás, vagy alkotómunka színvonala és várható eredménye, (iv) székelyföldi és erdélyi társadalmi hatás és (v) nemzetközi versenyképesség. 

A döntőbe jutott pályázók és tanácsadóik telefonos/skype interjún vesznek részt. Ezt követően az Ösztöndíj Tanács javaslata alapján az alapítvány kuratóriuma választja ki a Székely Előfutár Ösztöndíjasokat.

Hagyomány és tehetséggondozás

A Székely Előfutár Alapítvány ‐ a nemzetközi Forerunner Federation (Előfutár Szövetség) tagja – elkötelezett a kisebbségi nemzetek versenyképes részvételében az élenjáró tudományok és nagyhatású művészetek területén. A regionális fejlődés támogatásával az alapítvány fellép a társadalmi nyitottságért, a kisebbségi hagyományok megbecsüléséért és kulturális sokszínűségért.



 

Forerunner Federation

520 W. 21st Street

Unit G-2, PMB 119

Norfolk, VA 23517, U.S.A.

Phone: 1-757-639-6576

Email: forerunner.federation@gmail.com

http://forerunnerfederation.org/

Új hozzászólás