Barátunk, Kötő József

Milyen legyen egy barát?

Nagylelkű. megértő, odafigyelő, segí­tőkész, bölcs, jó humorú, legyen tudá­sa, munkabírása, a viták elsimításá­hoz diplomáciai készsége, rendelkezzen – legyen megáldva – a „meghallgatás művészetével“.

Talán nekünk, csemadokosoknak volt ilyen barátunk. Aki természetesen barátja volt elsősorban földijeinek, har­costársainak, az erdélyieknek, de a kár­pátaljaiaknak, a délvidékieknek és az ausztriai meg a csehországi magyarok­nak is.Meg az Európa boldogabb felé­ben és a nagy vizeken túl szórványban élőknek is.

Ő volt Kötő József.

Sokunknak, csemadokosoknak a Magyarok Világszövetsége, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága – Anyanyelvi Konferencia, az Illyés Köz­alapítvány, a magyar oktatási és kul­turális tárca testületeiben volt szeren­csénk együtt dolgozni vele.

Minden kisebbség helyzetébe képes volt beleképzelni, beleélni magát. Nem tudom hogyan, de nála mindig érez­tük: az övéiért harcolt foggal-köröm­mel, ám sosem a mindent nekünk elv alapján, sosem a mások kárára csele­kedett. Ezért hívtuk mindig szeretettel beszélgetésre, előadásra, tanácskozni, zsűrizni. S jött örömmel együttműkö­dési szerződést kötni, előadást tartani, beülni a színjátszó fesztivál zsűrijébe. Megértő társ volt még az alapítványi bizottságok késhegyre menő vitáiban is. Egyik otthoni reá emlékező így fo­galmazott:

„Gyakran a legközelebbi barátait is zavarba hozó szerénysége, szikrázó vi­tákban is megőrzött bölcs nyugalma, kompromisszumkészsége, önzetlen, és erőt sugárzó optimizmusa sok hívet szerzett neki, de az erdélyi és az össz­magyar ügynek egyaránt. Az ő közelé­ben azt is tapasztaltam, mennyire fon­tos a saját mindentudásunkba vetett csalárd hit helyett odafigyelni mások véleményére, türelemmel meghallgat­ni a tőlünk ellentétest is.”

Ezért hívtuk előadónak a Csemadok megalakulásának 65. évfordulója al­kalmából rendezett tanácskozásunkra, Diószegre is.

Borozgatás, csendes beszélgetés köz­ben, vagy a pulpitusról szólva min­dig ott kötött ki, hogy a legfontosabb a közös gondolkodás, az értelmes vita, amely során közös válaszokat találha­tunk közös gondjainkra. Lehet, ezt nem mondta ki, de tapasztalt, jó tanárként mindig ebbe az irányba igazította, te­relgette a gondolatok, a beszéd fonalát, menetét. Felállva az asztaltól úgy érez­te az ember: ez értelmesen eltöltött idő volt. Megnyilatkozásaiban sosem feled­te megemlíteni, hogy mennyire becsü­li azt, hogy a Csemadok minden időben talpon maradt, tette a dolgát. A vájt fül­űek azonban kénytelenek voltak kihal­lani a figyelmeztetést is: a párbeszéd során az önvizsgálódásnak, a hogyan tovább megfogalmazásának is teret kell kapnia. Rámutatott szövetségünk legfőbb erejére: a Csemadoknak min­den településen van bázisa, alapszerve­zete. Akkor ennek a mindennapokban, az önrendelkezés felé vezető úton vívott küzdelmekben is meg kell mutatkoznia, hiszen ez óriási erő az önvédelem terü­letén. Az önkormányzatokra gyakorolt hatás a helyi kulturális autonómiához, az önrendelkezéshez vezethet, vagy in­kább segítheti elő. Az önkormányza­tok helyben a kulturális infrastruktúra megteremtői. Ha ezek a sejtek jól mű­ködnek, együttműködnek, összehan­goltak, úgy megvalósulhat az önren­delkezés, de a ránk nehezedő nyomás megállítására elképzelhető és megvaló­sulhat a szellemi ellenállás is. „Attól a kortól kezdve, amikor önvédelmi harcot folytattunk identitásunk megőrzéséért, világossá vált: a kultúraművelés egyen­lő a szellemi honvédelemmel” – juttatta eszünkbe a nagyon fontos gondolatot.

Gyakran panaszkodunk, anyagi, szellemi értelemben szűkül magyarsá­gunk életlehetőségeit magába záró köre, mondta. Az önmaga által tett kijelentés­re Venczel Józseffel válaszolt:

„A borúlátóknak azonban e vitatha­tatlan jelenségek ellenére sincs igaza, mert a kör csak addig szűkülhet, amíg a körbe zárt kisebbségi népközösség bel­ső ellenállása a nyomásnak enged. Ha ez az engedékenység megszűnik, úgy az önvédelem cselekvő korszakába lépünk: minden területen, a gazdasági és szelle­mi élet térségein egyaránt megindul az ellenállás kiépítése, s ha nem is sikerül az elvesztett birtokokat, anyagi és szel­lemi kincseket visszaszerezni, bizonyá­ra sikerül a további veszteségeket meg­akadályozni.”

S biztatásul még Kós Károlyt idéz­te: „Nem szabad elfelejtenünk, hogy mi nem az egységes magyarságból elsza­kasztott, egyszerű lélekszám vagyunk, de külön históriai egység ezer eszten­dő óta, saját külön erdélyi öntudattal, önálló kultúrával, önérzettel. Tudtunk számolni minden helyzettel, tudtunk kormányozni és talpra tudtunk állni nehéz vereségek után is.”

S itt azért álljunk meg egy szóra. Mert igaz ugyan, hogy Csemadok a Kár­pát-medence legnépesebb tagsággal bíró kulturális, közművelődési-társadalmi szervezete, igaz, hogy évente több mint ötezer rendezvényt valósít meg, igaz az is, hogy a Felvidéki Magyar Közművelő­dési Egyesület (FEMKE) két évvel koráb­ban alakult (1883), mint az Erdélyi Ma­gyar Közművelődési Egyesület (EMKE, 1885), de a mindig is a magyar közigaz­gatási központhoz kötődő, azzal kap­csolatot kereső felvidéki, felföldi régiók, még Pozsony koronázó városi idejében sem tettek szert (mert nem is akartak?) históriai egységre.

Vajon a Trianon után többször szelle­mi iránytűit és gazdasági erejét veszí­tett népesség az erdélyihez hasonló ön­tudat és önérzet hiányban képes lesz-e a mai nagyon bonyolult, a magyarságot lassan a családban is megosztó korban fennmaradni?

Nos ilyen, s ehhez hasonló gondok­ról beszélgettünk legutóbbi diósze­gi találkozásunkkor Kötő Józseffel mi, csemadokosok. Akkor megígérte, jön még. Most már fentről figyeli a mi na­gyon bonyolult helyzetünket. Nem csak a Csemadokét, a közegét, a közösségét is, amelyben s amelyért dolgozni akarunk. Tudjuk ugyanis, hogy a Csemadok nem cél, csak eszköz.

Kötő József halálakor ezt a távira­tot küldtük Kolozsvárra: „Megrendített bennünket Kötő Józsefnek, az EMKE volt elnökének, a Csemadok barátjának halála. Eszünkbe jutott, hogy a jeles közéle­ti személyiség 2014. március 5-én nálunk járt, együtt emlékeztünk a Csemadok megalakulásának 65. évfordulójára, s az ebből az alkalomból szervezett konferen­cián közösen kerestük kultúránk meg­maradásának lehetőségeit, latolgattuk megmaradásunk esélyeit.

Kötő József temetése napján ismét Diószegen ülésezik a Csemadok Orszá­gos Tanácsa. Itt emlékezünk meg el­távozott Barátunkról, aki nemcsak az EMKE és a romániai, de a Kárpát-me­dencei magyarság kiemelkedő szemé­lyisége is volt.

Most, öt év múltán mint barátot kér­jük: bonyolult korban élünk itt lenn, a Felvidéken. Hasson oda ott fenn, hogy akinek hatalmában áll, világosítsa fel az elméjét azoknak, akik még nem is­merték fel nálunk, hogy közös akarat és összefogás nélkül az az öntudat és önér­zet nem alakulhat ki nálunk, amely az ő (szűkebb) pátriáját és népét jellemzi.”

(Elhangzott 2019. augusztus 16-án az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház­ban szervezett Kötő József 80 emlékkon­ferencián)