Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Kakasok, harapófogó, szeg és kalapács

Beszélgetés Sipos László festőművésszel

Ahogy beléptem a művész és a művek raktárába, megpillantottam a Vörös kakast. Megtudtam, hogy nemcsak rám volt hatással, hanem Németh Júliára is, aki habár jó ismerője a Sipos-életműnek, fontosnak találta kiemelni a többi alkotás közül: „Van ezen a kiállításon egy olyan munka, ami akarva-akaratlan megállásra késztet. Ez pedig Sipos László vörösbe foglalt kakasa. A sokadik. Ami a művészre jellemző szarkasztikus humorral most éppen a Hódolat ellenségeimnek címet viseli. Az ellenség fullánkjait nem semlegesíti, de szól az idő múlásáról, csonkig égő gyertyákról, igazhitűségről, az igazi művészet erejéről. ”1

A Felvincen élő festő és grafikus „képzőművészeti világa felöleli és ötvözi a népművészet ősi jelrendszerétől a modern reklámok formavilágáig mindazt, amit az erdélyi hagyományok megőrzése és tisztelete mellett a hétköznapi technoszféra nyújt. Gondolkodásra, sőt „ítéletmondásra” készteti és inspirálja a középkori névtelen mesterek színszimbolikája, a rajz és anatómia törvénye éppúgy, mint napjaink reklámözöne” (Józsa István2). Egyéni kiállításainak színhelyei: Kolozsvár (1969, 1970, 1976, 1990, 1996, 2012, 2017), Marosvásárhely (1971), Bukarest (1972), Nagyvárad (1976), Brassó (1989), Makó (1996, 2001, 2002, 2011), Pécs (2003), Moszkva (2013), Szentpétervár (2013), Sziktivkar. 3 A művész, aki 2005-től tagja a Magyar Művészeti Akadémiának, a következő díjakban és elismerésekben részesült: a Barabás Miklós Céh Festészeti díja (1997), EMKE Szolnay Sándor Díj (2004), a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2011), a Művészpedagógusok Székely Bertalan Díja (2016).

Szőcs István művészetkritikus4 jegyzi meg Sipos Lászlóról: „Nemcsak a saját nemzedékének, hanem előtte és utána vonuló nemzedékek sorának nálunk legegyénibb úton járó festője.”

Több mint tíz évvel ezelőtt a művész barátom vállalt, hogy interjút készítsek vele, mostani beszélgetésünk annak folytatása kíván lenni.

Milyen világot próbálsz alkotni?


Einstein 1

Úgy szeretnék erdélyi művész lenni, az erdélyi gyökerekből táplálkozva, művész elődeim eredményeit is felhasználva, hiszen van még élő népművészetünk: tánc, ének, fafaragás, textilszövés stb. Ezek adják a formai alapot, a szimbólumrendszert. Úgy szeretnék építkezni ezek segítségével, hogy igaznak hasson Párizsban is, vagy Európában bárhol, mint ahogy az sikerült Bartóknak. Nem Vincen akarok párizsi lenni, hanem „vinciként” otthon lenni Párizsban.

Mit jelent számodra a művészet?

A művészeti tevékenység szerintem nemcsak esztétikai tevékenység, hanem jó művész esetében etikai helytállás is, hiszen a képzőművészet olyan korát éljük, amikor hihetetlen sok szélhámosságot próbálnak a képzőművészet fogyasztóinak „eladni”: véletlen foltokat, összekent vásznakat, hamis pillanatnyi értékrendeket, ideológiákat költve az úgynevezett alkotások köré.

A képzőművészet története egy összefüggő folyamat, egy jó értelemben vett „modern” művész munkájában jelen van a klasszikus görög ókor, a reneszánsz és mondjuk saját esetemben mindazok a művészek, akik előttem jártak, munkájukra pedig csodálattal és néha irigységgel nézek fel. A mai korban nagyon divatos tagadni az előttünk élt mesterek munkáit, eredményeit. Én építeni szeretnék az elődeim eredményeire, nem megcáfolni, tagadni azokat. A képzőművészet egy sajátos nyelv, jellegzetes kifejezési formákkal. Ezt meg kell tanulni.

Hogyan vélekedsz a főiskolai oktatásról?

Szerintem a tehetséges diák gondot okozott és gondot okoz mai napig a főiskolán. Ugyanis az akkori tanárok egy része nem munkája eredményeként lett főiskolai tanár.

Véleményed szerint milyen a napjainkban folyó főiskolás képzés?

Ma sincs szükség véleményem szerint egyéniségekre, akik gondolkoznak. A tanárok a mai képzőművészeti divatot követik, tisztelet a kivételnek.

Milyen témakörök foglalkoztatnak?

Szerintem a fényképdokumentum, a minket körülvevő világ dokumentuma. Az élményen alapuló festmény, szobor, grafika szubjektív ítélet környezetünkről, világunkról, korunkról, amelyben élünk. Egyik témám az ember, tágabb körben a tudósok felelősége, ezért rajzoltam az Einstein-sorozatot. Másik témám a reklámok világa, hiszen a reklámok „diktatúrájában” élünk. Fontos számomra a cirkusz világa is, hiszen a bohóc sok mindent mondhat el büntetlenül. Érdekel a népművészet rejtett jelrendszere is. Gondoljunk csak arra, hogy mennyi minden rejlik egy ilyen verssorban: „Fogtál-e már aranyhalat violaszín kötény alatt?”, hiszen a viola az eladó lányok divatszíne, a hal pedig a termékenység szimbóluma. Ide sorolnám a Mária című munkámat, amelyben a kopjafa alakul át várandós nővé, tehát halotti jel válik élethordozóvá.

Tudomásom szerint együttműködtél a bábosokkal is. Hogyan történt?


Barokk portré

Ezzel kapcsolatban engedd meg, hogy felolvassak egy idézetet Szebeni Zsuzsa egy korábbi interjújának bevezetőjéből: „A Fehér megyei Felvinc. Az udvaron két bárány. Gerlebúgás, lódobogás. Békebeli verandáról nyílik a műterem, amelyben egy teljes életmű áll. Minden darabnak megvan a helye. Az ecsetek kis vászonpólyákba bugyolálva, akár a fagy elől betakart rózsatövek. A ceruzák tűhegyesen sorakoznak, a sorukra várnak. A falon hangszerek, gyerekrajzok, egy szomorú papírbohóc. Színes, relief hatású vászonkollázs olajfestményein szegekként széthulló domború kakasok, galambok papírrepülőn. Az állványról konokul Kós Károly néz ránk. Pókhálóból gyúrt lovak, arany baglyok, csángó Madonna, színek által felélesztett kopjafák és mindenekelőtt örök múzsájának számtalan alakja. Bepárnázatlan idegek játéka és humoros vaskosság egyszerre. Körülnézve egyetlen pillanat alatt megláttam, mi köti össze Kovács Ildikóval.”5

Örömmel dolgoztam együtt a kolozsvári bábszínház kiváló rendezőjével, Kovács Ildikóval. Közös könyvünk is van Bábos könyv6 néven, amelyben Ildikó a rendezési tanácsokat írta, én pedig bábdíszleteket és bábterveket rajzoltam. Érdekes volt térben mozgásban látni a statikus képzőművészeti világot.

Számodra mi a szerepe a művészetnek, az erdélyi művészetnek?

Én nemcsak ábrázolom a világot, amelyben élnünk adatott, hanem számomra helytállás, sőt képzőművészeti ítélet erről a történelmi korról és helyről, amelybe beleszülettünk. A pillanatnyi képzőművészeti megnyilvánulásokat én három kategóriába sorolom: árutermelés, divat és tradicionális értékteremtés az előttünk élt művészek eredményeinek felhasználásával. A képzőművészetet összefüggő folyamatnak tartom, az előttünk élt alkotók munkáit példaként, eredményeiket mérceként értékelem, de nemcsak a képzőművészeti eredményeket, hanem a magyar népművészet rejtett jelrendszerét is szeretném felhasználni. Itt említeném a Mária és a Király, Királynő című munkáimat. Nyilvánvaló, hogy a megfelelő témához, mondanivalóhoz meggyőző képzőművészeti megoldást kell találni, nem tájak, bokályok, asztalra terített szőttesek által jeleníteném meg Erdélyt, hanem Erdély lelkületét, népművészetének rejtett jelrendszerét, felhasználva lelkületét, kisugárzását, évszázados mélységét próbálom megjeleníteni. Ahogy a tudósoknak, úgy képzőművészeknek is megvan a maguk felelősége, munkájukkal befolyásolni, gondolkodásra késztetni, és ha lehet gyönyörködtetni is szeretnének. „Születésemkor példaképpen, mikor megszülettem, a szépet kaptam” – mondta Michelangello. Az idézeteket emlékezetből sorolom, az esetleges, de nem szándékos eltérésekért elnézést kérek. Courbet szerint „a szépség, akár az igazság, függ a történelmi kortól, civilizációtól és a befogadó egyén értelmi képességétől.”

Feltehetjük a kérdést E. H. Gombrich7 példáját hívva segítségül, hogy Rubens kisgyermek portréja, vagy Dürer édesanyjának a halála előtti hetekben készült portréja a szebbik, igazabb. A kérdés egyszerűnek tűnik, de nem az, mert nem a téma határozza meg egy művészi alkotás értékét. Ha így lenne, elég lenne csak virágokat vagy fiatal lányokat, naplementét ábrázolni. A versnek, zenének, képzőművészeti alkotásnak van egy szavakban le nem írható sugallata, közlendője, ami hat a befogadó, a művészileg érzékeny befogadó lelkére, értelmére. Egy művészi munka értékét nem a téma és nem is a kereskedelmi értéke határozza meg. Fontosnak tartom a művész becsületességét, hogy sem önmagát, sem a közönségét ne csapja be. Sajnos a mai művészeti életben egy gyengén előadott bukfencet halálugrásként akarnak elfogadtatni a nézőkkel. Erdély nagy képzőművészeket adott az európai kultúrának, és pillanatnyilag nem látom a folytatását – sajnos. És hogy mi áll a probléma hátterében? A képzőművészeti felkészületlenség, a művészettörténet, elődeink ismeretének hiánya vagy felületes ismerete, az érdektelenség. Nem lehet elkerülni a képzőművészeti oktatás hiányosságait, tömegjellegét, a divat hatását sem.

Szerinted mi okozta a törést?

A szolgálatos zsenik feltalálták a fából vaskarikát, a vizuális művészet kategóriát. Ez egy olyan Pandóra szelencéje, amelybe belegyömöszölték a tradicionális, időálló értékeket és a pillanatnyi divat termékeit, igyekezve, hogy közös kategóriát, értékrendet képviseljenek. A képzőművészet mesterség, az anatómiát, a távlattant, színtant, a kompozíciók rejtett geometriáját meg kell tanulni, és ismerni kell a művészettörténet eredményeit, alkotásait, és céljainkra felhasználni. A bolognai rendszer az oktatás nem minden területén alkalmazható eredményesen véleményem szerint. Túl sokszor hivatkozunk, támaszkodunk a modern művészet megnevezésre, hogy csak Egon Schielét és Gustave Courbet-t említsem, akik szerint nem létezik modern művészet, csak művészet van. Mondhatjuk, hogy Leonardo da Vinci, Sandro Botticelli vagy a Jan van Eyck nem modernek? Ha az „úgynevezett” pillanatnyi értékrend után igazodtak volna, sem Bartók Bélánk, sem Csontvárynk nem lenne. Munkáimban nem utolsósorban támaszkodok a Bibliára, a magyar népművészet rejtett jelrendszerére, lelkületére, az egyetemes művészet eredményeire, nem felejtve el a görög kánonokat és a görög mitológiát sem. Itt említeném meg Tisztelet K. Z.-nek és K. Z.-nek című munkámat, amely egy csángó teknőgardonon játszó asszonyt ábrázol, miközben meztelen lábával egy kenyérdagasztó teknőben elhelyezett csecsemőt ringat.

Mit fed a K. Z. rövidítés?

A társítás nem véletlen, Kodály Zoltán azt mondta, hogy a gyerek zenei nevelését kilenc hónappal a születése előtt kell megkezdeni. Kallós Zoltán viszont a szinte utolsó pillanatban felgyűjtött balladáival életben tart, emlékművet emel a moldvai, a mezőségi, a csángó, kalotaszegi véreinknek. Szomorú, hogy már csak múlt időben beszélhetünk Kallós Zoltánról is, de örömmel tölt el, hogy ismerhettem. Bretter György által kerültem mélyebb kapcsolatba a művészetfilozófiával, Kallós által kerültem kapcsolatba a magyar népművészet rejtett jelrendszerével.

Szerinted milyen hatása van a művészetnek az egyszerű lelkekre?


Leltár 5

Akárcsak a zene, a képzőművészet és a vers is szinte vallásos áhítatot, lelki örömöt okoz, okozhat. A magam munkáiról szólva, kritikusaim szerint a súlyos mondanivaló ellenére a megoldások művészi becsületessége, finom árnyaltsága és művessége teszi elfogadhatóvá.

Mennyire ismerik az anyaországiak az erdélyi képzőművészetet?

Amennyire ismert, elfogadott és méltányolt az erdélyi irodalom és költészet, kiragadott példaként Szilágyi Domokos, Kányádi Sándor, Sütő András és Farkas Árpád, annyira ismeretlen az erdélyi képzőművészet egy-két kivételtől eltekintve, és a kivételek azok, akik egyfolytában mutogatják magukat, és ezeket kevés kivétellel nem is tartom a szakma legjelesebbjeinek. Benkő Samu nyilatkozta egyszer, hogy sajnálatos ez a közömbösség, mert az erdélyi képzőművészet is van annyira értékes, mint az erdélyi irodalom.

Mi a helyzet az utánpótlással?

Amennyire rálátásom van a fiatal nemzedékre, közömbösek és nem ismerik, nem tartják követendő példának a ma már klasszikus erdélyi alkotókat, de sajnos a művészettörténet klasszikusait sem – tisztelet a kivételnek. Utalnék a Nagy Imre-rajzokra, Nagy István festményeire, Szervátiusz Jenő és Kós András munkásságára, valamint a magyar népművészeti szőttesek, faragások, kályhacsempék világára. Szerintem a klasszikus európai, keresztény kultúra tagadása nem a migrációval kezdődött, hanem a hatvanas évek Velencei Biénnáléval, amikor 1964-ben talán a Nagydíjat egy olyan „művész” kapta, aki összeszedte a tengerparton apálykor visszamaradt sirálytetemeket és egyéb szemetet, majd ezt leterítette a kiállítóterem padlójára, ami fölé egy üvegpadlót helyeztek el. Ha ezt Max Ernst technikai tudásával megfestette volna – lásd Európa eső után című festményét – minden rendben lenne, de az említett megoldás, a padlóra szórt szemét, arra készteti a világból összegyűlt fiatal alkotókat, hogy mi szükség művészeti anatómiára, távlattanra, színelméletre, művészettörténetre, ha így is meg lehet nyilvánulni. Tisztelet a kivételnek! Képzőművészeti kultúra, becsületes helytállás, az előttünk járok ismerete, eredményeinek felhasználása nélkül nem lehet időtálló művészi alkotásokat létrehozni. A művészet folytonos láncszemekként köti össze az évezredes múltat a jelennel.

Munkáiddal mit szeretnél közölni?

Álszerényen példát szeretnék mutatni művészi becsületességből, művészi felkészültségből. Míg a fénykép korunk dokumentuma, úgy a művészi alkotások is dokumentumok és képzőművészeti ítéletek a helyről, a korról, melyben élünk. A szakmai tudás mellett nagyon fontosnak tartom az egyéni látásmódot, az egyéni formavilágot és gondolkodásmódot. A reneszánsz korában, mind Botticelli, mind Leonardo da Vinci, Rafael és Perugino, megfestették a maguk anyaságát, illetve madonnáját, és egy pillantással be tudom azonosítani, hogy melyiket ki alkotta. Egyik alapvető témám a cirkusz világa, ugyanis a bohócok szájába adhatom következmények nélkül véleményemet embertársaimról. „Én voltam Úr, a Vers csak cifra szolga”, vallom én is Adyhoz hasonlóan. A reklámok világában munkáim által jelt adok a pillanatnyi értékrendről és arról, hogy ma már minden áru.

A művészet is?

Sajnos igen, a művészet is áru, de a művészeti alkotások értékét nem az ára határozza meg, hanem a sugallat, amit közvetít, na meg az időtállósága. Egyébként kényelmes korban élünk, a reklámok megmondják, hogy mivel mossunk, mit adjunk enni kutyánknak, macskánknak.

Másik kedvenc témám a művészettörténet, a keresztény művészet legfontosabb témája, szimbóluma: a Nő mint az anyaság, az élet folytonossága, az otthon és akár az alkotók támasza, mert minden megvalósult mű mögött két asszony áll, az édesanya és a múzsa.

Kik voltak nagyobb hatással művészetedre?

A képzőművészeken kívül megemlíteném Bretter György filozófust, Angi István zeneesztétát, Földes László esztétát és Kallós Zoltán néprajztudóst. A képzőművészek közül okvetlen megemlíteném az ötödik századi görög művészetet, aztán Giotto di Bondonét, Masacciót, Piero della Francescát, Leonardo da Vincit, Sandro Botticellit, és megemlíteném még Albrecht Dürert, Ingrest-et, Schillét, a kolozsvári szobrásztestvéreket, M. S. Mestert, Kondor Bélát, Bálint Endrét, Csontváry Kosztka Tivadart, Ámos Imrét és nem utoló sorban művész ősömet, Sipos Dávid szószékfaragó mestert, hogy csak egy párat említsek, fontossági sorrend nélkül.

Én először a könyvillusztrátor Sipos Lászlót ismertem meg. Ezzel kezdted, vagy akkoriban is festettél?


Leltár 6

A festmények hoztak kapcsolatba a könyvkiadókkal. Több mint szász kötetet „öltöztettem fel” fedőlappal és illusztráltam. Ugyancsak a festmények hoztak kapcsolatba Kovács Ildikóval, a bábrendezővel, neki, illetve a bábszínháznak készítettem bábokat, bábterveket és színpadterveket. A könyvillusztrálás hihetetlen alázatot kíván a grafikustól. Az olvasó nem az íróval találkozik először, hanem a rajzolóval. A jó fedőlapról leolvasható, hogy felnőttekhez vagy gyerekeknek szól, mesekönyv, történelmi regény, esetleg verseskötet.

Mi a te ars poeticád?

A szabadság felelősségével rajzolok, festek, kerülve az egyperces művészeti ideológiákat és a pillanatnyi időszerűséget egyaránt.

Az impresszionizmus után következett a posztimpresszionizmus, majd a kubizmus, a szürrealizmus, a pillanatnyi -izmust galerianizmusnak nevezem (kettős értelemben is). A galériák szabják meg a témát, technikát, méretet stb., főleg az eladhatóságra számítanak, és nem az értékrend, a tradicionális értékrend az első kritérium, és természetesen csak a pillanatnyi, hangsúlyozom a pillanatnyi trend a fontos. A hétköznapi példájából létrehozni a végtelent, a kozmikust, „akár egy halom hasított fa, hever egymáson a világ, szorítja, nyomja, összefogja egyik dolog a másikat – így mindenik determinált.” (József Attila) E példából kiindulva próbálok hétköznapi tárgyakból építkezni. A kereszténység hajnalán, amikor üldözték keresztényeket, a szeg, a harapófogó és a kalapács volt a hitük jele. Én ezekből a jelekből alkottam meg kakasaimat, lévén, hogy: „… háromszor szólal meg a kakas, amíg háromszor tagadod, hogy ismersz engem.”

Szerinted minek az ábrázolása jelent kihívást?

Szerintem a kezek és a szem, a szemek kifejező ereje meghatározó. A kéz és a szem vizsgáztatja rajztudásból leginkább a művészt. Minden nagy alkotó kialakította a rá jellemző gesztusokat (szereplői gesztusát, gesztusait), kézformákat, természetesen a mondanivalója érdekében. Gondoljunk Leonardo Sziklás Madonnájának kezére, kezeire vagy Rodin Calais-i polgárok szoborcsoportjára, vagy Dürer Ádám és Évájára, de megemlíteném Csontvárynak A Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben című alkotásának kéregető öregasszonyát is. Leonardo fontosnak tartotta a siketek gesztusainak megfigyelését, tanulmányozását.

Mit gondolsz a művészet és a divat viszonyáról?

Sokan és sokak temették a festészetet, szobrászatot, idejemúlt megvalósításait. Olyant is hallottam „szakmabeliektől”, hogy Leonardo, Botticelli, Kondor Béla már nem divat, mintha az említettek szoknyahossz- vagy fürdőruhamodellek lennének!

Miért fontos neked Kolozsvár?

Mint Kolozsvár szülötte, fontosnak tartom hovatartozásomat is, kötődve az egyetemes művészettörténet eredményeinek ismeretéhez, felhasználásához. A Farkas utca lelkületét történelmi levegője, a református templom és a benne őrzött nemesi címerek, a Szent Mihály templom arányai, belsejének lelkülete, a Király utcában levő aranyműves ház, annak ablakkeretei és azok díszítése, a Ferences templom és zárda, a zárda kerengője és ebédlője, a még itt-ott fellelhető céhes házak kapu feletti céhjelzései, úgy érzem, hogy arányaik, történelmi levegőjük kötelez. A kultúra az igazi lelkülete és életben tartója egy népnek Kányádit idézve: „aki megért és megértet, egy népet megéltet.”

Kihez akarsz szólni műveiddel?

Az ötéves gyerekektől a lét felső határáig, feltételezve egy bizonyos szintű képzőművészeti felkészültséget, őszinteséget, tiszta lelkületet.


Leltár 7

Mit tervezel a közeljövőben?

Már több mint húsz éve foglalkoztat Szent Antal megkísértésének témája. Többször elkezdtem, de az eredménnyel nem voltam megelégedve. Most elkészült a vázlata, amelyről úgy érzem, hogy fedi a témáról alkotott elképzeléseimet. Címe Hétkezes, avagy Szent Antal megkísértése. De készülő munkáimról nem beszélek szívesen, talán babonából. Terveim között szerepel Párka című munkám, valamint az Ariadne fehérló álarccal.

Kritikusaid melyik jellemzése kedvesebb neked?

Büszke vagyok Székedi Ferenc 2007-ben a marosvásárhelyi kiállításom megnyitóján elhangzott véleményére: „Sipos László a maga hangvételével, a maga eszközeivel, a maga kifejezőkészségével, a hagyományokban nem szokványként rögzülő, európai nyitású festészetével valóban az erdélyi képzőművész-nemzedék egyik nagyhatású egyénisége.”

Köszönöm szépen a beszélgetést!

 

Jegyzetek

1. Németh Júlia: A Barabás Miklós Céh kiállítása a Bánffy-palotában, Szabadság, 2018. január 30.

2. Józsa István: Szonáta szegekre és láncokra in. Sipos László, Műterem, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2006.

3. Az Orosz Föderáció egyik tagköztársaságának, Komi Köztársaságnak a fővárosa.

4. Helikon, 2006. február 10.

5. Szebeni Zsuzsa: Kovács Ildikó – bábrendező, Koinónia – OSZMI, Kolozsvár, 2008.

6. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1974.

7. E. H. Gombrich: A művészet története, Gondolat, Budapest, 1974.

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Sajdik Ferenc

Az ember egyre jobban becsüli a gyermekkort, mert rájön, hogy min­den ott dől el. Tulajdonképpen a későbbi sors majdhogynem gyermekkorban dől el, nekem legalább is így volt, mert a nagynéném látta, hogy szeretek rajzolni. Lexikonokból másoltam főleg halakat, mert azokat könnyű rajzolni. Egyszer a konyhában tárgyalták a szüleimmel, hogy mi legyek. Unokatestvérem már rajziskolába járt, azt mondta, menjek oda. Így lettem rajzoló.

A gyermekek esztétikai nevelése már az ókori Athénban elkezdődött, Spártával ellentétben, ahol a katonai nevelés volt a meghatározó. Athénban a „kaloka­gathia” elve érvényesült, vagyis „a szép és jó”, harmonikus egysége. Itt az ifjak nevelése magába foglalta a költészetet, zenét, táncot, rajzot is. Arisztotelész megfogalmazta, hogy az esztétikai ne­veléssel az ember megtisztul, magasabb szintre emelkedik, és az erkölcsi jót is képes megvalósítania. Platón szerint a ritmus és a harmónia hatol be legjobban a lélek belsejébe.

A mi hibánk, hogy annyi gond és baj vesz körül bennünket. Ennek forrása pedig az, hogy nem tudunk kommunikálni egymással. Nincs bátorságunk leülni, és azt mondani: megbántottál. Pedig ezáltal is sok minden egyszerűbb lenne – vallja Gally Anna Katalin, aki Kolozsváron végezte tanulmányait, 1965-ben diplomázott a Pedagógiai Főiskola képzőművészeti szakán. Tagja az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesületének, a Barabás Miklós Céhnek és az Országos Képzőművészek Szövetségének. Művészi kiteljesedését nyugdíjazása utánra teszik ismerői közül többen is. Ahogy Székely Sebestyén György művészettörténész fogalmaz a művész 70. születésnapjára megjelent katalógusban, „műkritikánk bevett és túlzott mértékben használt terminusa a »lírai hangvétel«, amellyel sokszor a művész erőtlenségét palástolják a műkritikusok. Gally A. Katalin képeinek az esetében azonban éppenséggel jogos és indokolt erre hivatkozni, ugyanis kevés olyan festőnk van, akinél a líraiság és a melankólia, a pasztellek finom árnyalatai ilyen szervesen és erősen szövődnek össze.”  

Makkai János

Zsil völgyének különleges kincse került felszínre az idei Zsil-völgyi Kulturális Magyar Napok alkalmával. A Petőfi-ösztöndíjjal e térségben tevékenykedő Luzsicza Fanni és Jeszenszky Melinda kezdeményezésére és kitartó kutatása nyomán sikerült a nagyközönség elé tárni az 1956 és 1970 között működött Zsil-völgyi festőkolónia történetét. Két tárlat született ez alkalomból: a petrozsényi Ion D. Sârbu Színházban a Zsil-völgyi alkotói kör tagjainak munkáiból álló gyűjteményes tárlat, illetve a lupényi Tellmann József Művészeti Galériában egy Mátyás József-emlékkiállítás. A kutatásban, anyaggyűjtésben nagy segítséget nyújtott Makkai János Zsil-völgyi születésű, Kolozsváron élő képzőművész, aki a petrozsényi tárlat megnyitóján ismertette a feledésbe merült, de művészettörténeti szempontból komoly jelentőséggel bíró és feltárásra, értékelésre váró hajdani Zsil-völgyi művésztelep történetét. A tárlatmegnyitó előadásra építve készült az alábbi interjú.

aradi 13

Az aradi tizenhárom vértanú arcképét Barabás Miklós egy kőnyomaton örökítette meg. Bár a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában lévő példányt 1867-re datálják, a rajz nem szerepel a művész képjegyzékében, vagy később a család által kiegészített listán. 

Barabás Miklós nem vett részt a szabadságharc hadi eseményeiben. Mint írja: „Én soha nem foglalkoztam politikával. Nem lévén ez a szakmám, nem is értem rá tanulmányozni. S amihez nem értek, ahhoz nem szívesen szólok. Érdekeltek ugyan az események, de semmiben részt nem vettem.” Ezzel szemben közvetve mégiscsak jelentős szerepet játszott a történésekben, hiszen ő mentette meg Batthyány Lajos vértanú miniszterelnök nagy értékű képgyűjteményét, és alig van olyan jelentős magyar személyisége a korszaknak, akinek az arcképét ne rajzolta vagy festette volna meg.

Az utóbbi két évben vallásos tárgyú kiállításokat láthattunk a kolozsvári Római Katolikus Nőszövetség rendezésében. A művészek és a közönség érdeklődéssel fogadta ezt a kulturális eseményt. Számomra ekkor világossá vált, hogy nagyon sok művészt foglalkoztatnak a keresztényi, bibliai gondolatok.

Barabás Miklós születésének 200. évfordulója alkalmából, feltehetően a február 10-i dátumhoz ragaszkodva nyitották meg 2010. február 11-én, a Budapesti Történeti Múzeumban rendezett emlékkiállítást, és hosszan sorolhatnám még a magyarországi és erdélyi sajtóban megjelent írásokat, amelyek makacsul a február 10-i dátumot emlegetve emlékeztek meg a 200. évfordulón. A cifrább évfordulós megemlékezéseket lásd a világhálón.

Az Electro Sistem egyike Nagybánya prosperáló ipari vállalatainak, része annak az újkori kibontakozásnak, melynek ösvényét magáncégek sokasága szélesbítette forgalmas országúttá. Létrehozása és fellendítése Blaskó István nevéhez fűződik, aki kiváló üzleti érzékkel és szakmai tudással teremtette meg, építette ki kapcsolatait országon belül és nemzetközi viszonylatban is.

Suba László - A tűzzománcról néhány sorban

A modern művészet korában a művészek új kifejezési formákat keresnek. Így a tűzzománc a képzőművészetben is helyet kapott. Különböző anyagok hozzáadásával lehet gazdagítani a zománc felületét, ami például lehet fényes vagy matt is. A munkák méretei is nagyobbak, ehhez még társulhat fából készített ráma, vagy széles deszkalap. A kép tárgyát lehet dekoratívan vagy festőien kezelni.

abodi nagy béla, a jövő fénye

Nemcsak a könyveknek, hanem a fontos leveleknek is megvan a történetük. Az itt következőnek ráadásul egészen sajátosan a történelem (egyesületi és köztörténeti) szabta meg az egyedi históriáját. Fönnmaradását pedig a másodlagos fölhasználó rácsodálkozásának köszönheti.

Ha visszagondolok az ókori népek művészetére, akkor az egyiptomiak is azok között vannak, akik művészetükben felhasználják a növényzetet. A templomok oszlopait is növényi kötegek kőben való megfaragásával hozták létre, az oszlopfők pálmát, lótuszt, papiruszt ábrázoltak. A sírokban talált falfestményeken és domborműveken különböző növények láthatók. Az ok természetesen kézenfekvő. A nagy civilizációkat a gazdag növényzet és a gabonafélék termesztése tartotta fenn.

Szeptember 19. és 23. között rendezték meg Szilágy megye közigazgatási központjában, Zilahon az immár hagyományossá vált Szilágysági Magyar Napokat a Szilágyság Kulturális Egyesület, a Szilágy Társaság és az RMDSZ közös szervezésében.

bauhaus iskola

Eljött az ideje annak, hogy elméletileg is megalapozzák az új művészetet, valamint annak is, hogy szerves kapcsolat alakuljon ki az ipar és művészet között. Ezt a feladatot vállalta fel a németországi Bauhaus-iskola, amely Weimarban indult 1919-ben, Dessauban folytatódott és végül az Amerikai Egyesült Államokban kötött ki, mert a fasiszta rendszer bezáratta. Tanárai különböző nemzetiségűek voltak, így két magyar is akadt közöttük. Feladatuknak tekintették a művészeti kifejezőeszközök elméleti és gyakorlati kidolgozását és az ipari formatervezést is. 

 Aba-Novák Vilmos

A Csíki Székely Múzeum az erdélyi múzeumi szcéna fontos szereplőjeként idén is folytatja rangos kiállításainak sorát. 2018-ban, Nagy Imre születésének 125. évfordulójára hangolva újra nagyszabású kiállítással jelentkezett, ugyanis május 17-én nyílt meg a Klasszikus mesterek nyomában – Aba-Novák Vilmos, Nagy Imre és művészbarátaik című tárlat.