Kovács Emil Lajos képeit 2023 novemberében állították ki Kolozsváron a Kányafő Galériában, Mediterrán impressziók címmel. Alkotásain erős, rendíthetetlen és kozmikus hegyek vonulnak, tündökölnek, sugároznak, bíborba borulnak vagy fátylat öltenek magukra, és hajnalokat, naplementéket vetítenek vissza: különböző színpompákba és ragyogásba. Ugyanakkor szerves elemei annak az univerzális és erdélyi sorsnak, amelyet vászonra visz az alkotó, és amelynek főhősei barázdált arcú és jellegzetes karakterű emberi figurák, akik balladákból, történelmekből, mitikus korokból érkeztek meg. És magát az életet örökítik meg a festői és transzcendens aktusok által. Mindaz, amit megörökít, átkerül az időtlenség dimenziójába, onnan magasodik, és onnan válik szerves részévé a határtalan énnek. Kovács Emil Lajos univerzumában a képek szín- és fényvilága kimeríthetetlen. Különösen a fényvilágok izzása emlékeztet arra a bizonyos „második fényre”, amelyről Camus a következőket jegyzi fel: „Igaz, hogy a formák semmit sem jelentenek a világ világossága nélkül, de az is igaz, hogy e formák is hozzátesznek valamit e világossághoz. (…) A valóságos világ, amely ragyogásával testeket és szobrokat kelt életre, amolyan második fényt kap tőlük…”
– Azt tartják, hogy az utazások során önmagunkhoz és a szellemi szférákhoz is közel kerülünk, univerzális igazságokat fedezhetünk fel. Így megfogalmazódik egyfajta utazásfilozófia. Lehetséges, hogy Kovács Emil Lajos számára már körvonalazódott egyfajta utazásfilozófia, amely az élet fölé magasodott, és közel hozta a szabadságot is? És a kozmikus énállapotok többszörös dimenzióit azáltal, hogy az önazonosságot is újrateremtette. Talán ezeket az élményeket és egy lehetséges utazásnapló vázát vitte vászonra? Hogyan élte meg a beavató utazások misztériumait?
– Az élet utazás. Az utazás az élet. Az életfilozófiánkat az értelmezésünk alakítja. Értelmezésünket pedig a tapasztalat, ezért soha nem lehet befejezettnek tekinteni ezt. Tiszteljük a sokat látott embert, de nem az a lényeg, hogy sok helyen megforduljon, hanem hogy ne csak felületileg érintkezzen a dolgokkal. A festészet – amikor minden négyzetcentiméter megmunkáltatik – segít elmélyülni a dolgokban. Ezért értékelendő másképp, mint a mozgókép, vagy akár a pillanatkép (fénykép). Az utazás élménye ilyenképp rögzítve már filozófia, életfelfogás közvetítése, nem csak képes útinapló.
– Mooji szerint azért jöttünk, hogy megízleljük a káprázatot, majd meghaladjuk azt. Az utazás kihívás, és rejtett és hatalmasabb tért foglalhat el az emberi életben, ahogyan Proust is megjegyzi. Hogyan talált rá a mediterrán tájra és világra?
– A mediterrán világ valahol mindig ott volt a vágyaim között; a közelkeleti mítoszok, a történelem bölcsője, a Biblia világa mindig is vonzott. A bennem már kialakult kép tárgyiasult a helyszínen. Volt, ami színesebb, volt, ami szürkébb volt az elképzeltnél, de ez nem okozott csalódást.
– A mediterrán világ által hogyan vált láthatóbbá és transzparensebbé az erdélyi táj, és egyáltalán a létezés szerkezete?
– Először oldottabbnak találtam az ottani élményeket, nem is tudtam megfoghatóvá tenni. Az itthoniak kontűrözöttebbek voltak, vaskosabbak. Lassan kezdtem érzékelni az ízkülönbségeket. Általuk árnyaltabbak lettek az itthoni munkáim is. A balkáni életöröm (nemtörődömség) rávilágított itthoni görcsölődéseinkre is.
– Hogyan látja a hegyek, emberi arcok / portrék és sorsok viszonyát?
– Az ember alakítja környezetét, a környezet az embert. Ez a szülőföld lényege. Univerzálisak vagyunk, de meghatározható származási hellyel, odatartozással. Nemcsak odatartozunk, de tartozunk is oda – tartozásunk van.
– Bizonyos kultúrákban szentnek, a földi és az égi világ találkozóhelyének vélik a hegyeket, Isten teremtő hatalmával és erejével azonosítják, és azt tartják, hogy jóval régebben léteznek a Földön, mint mi, emberek (és azt is feljegyzik, hogy az utolsó idők eseményeihez tartozik az is, hogy a hegyek majd elmozdulnak). Mit jelentenek Kovács Emil Lajos számára a hegyek, amelyek visszatérő motívumokat is jelentenek a festői világában?
– Nem fetisizálom a hegyeket, de valóban csak Isten mozdíthatja meg őket, és a hit. Ezért is tiszteletre méltóak minden kultúrában. A hegy a magány – ami transzcendens állapot – helye. Átértékelő szerepe van.
– Több írót is megihlettek a képei: Hajnal Éva, Kozák Mária magyarországi költőket és sorolhatnánk. Hogyan éli meg ezeket a csodákat?
– Örömmel. Ez annak a bizonyítéka, hogy visszhangra találnak a képeim, akkor is, ha nem találkoztunk. Ez a lényeg! A művészetek kiegészítik egymást. Nem függnek egymástól, de értékesebbé tehetik egymást.
– Saját vallomása szerint a táj által sok mindent ki lehet fejezni, és kívülről szeretné megmutatni, hogy mi zajlik belül, hogy kifejezhesse „a táj drámáját”. Mit jelent ez?
– Minden gondolatot ébreszthet bennünk – hiszen gondolkodó lények vagyunk –, de nem mindegy, hogy milyet. Erkölcsi (ez egy nagyon meghatározható fogalom) fejlődésünk fontos, erről kellene szóljon életünk íve. Ez a hasznos, erre vagyunk teremtve. Ami nem használ, az hiábavaló, sőt káros. Ez szempont számomra a témaválasztásnál, ha ugyan én választom a témát, és nem a téma engem.
– Az utazás(ok) filozófiájáról a kortárs erdélyi költőnő, László Noémi írja: „Szép, mint életem keresztútja...” Továbbá a Vég nélkül című poémájában így folytatja a gondolatmenetet: A tér mint szervezőelv. Tértusa. / (...) „Beélni pár évtized sem elég. / Lüktet és kapkod, emészt és követ, / forrázza és jegeli a szívet.” Milyen életfilozófiák fogalmazódtak meg Kovács Emil Lajos festőművészben a mediterrán zarándoklatai nyomán és azt követően?
– Az út, az utazás fontos része az élménynek. Az időtartamuk is fontos. Ilyenkor kerül bennem feldolgozásra a különbségek megélése. Nemcsak belecsöppenni egy kulturális, földrajzi, éghajlati másságba, hanem megélni az átmeneteket. Ennek gondolkodásformáló (filozófiai) ereje van. Végül is bizonyos szinten ezek az élmények formálódtak képpé és monumentális alkotásokká.
– Egyik régebbi interjújában többször utal Paul Cézanne festőre, aki lényeges dolgokat állapított meg a látás művészetéről, és aki szerint az idő és a töprengés lassan megváltoztatja a látást, és végül eljön a megértés is. Tőle származik a híres szállóige is: „Ne azt fessük, amit látni vélünk, hanem amit valóban látunk is.” Mi az üzenete Cézanne festészetének (az Ön számára), és hogyan kapcsolódik az igazi látni tudás a megértéshez, és mit jelent valóban látni, nézni és befogadni egy képet?
– A látvány feldolgozása és üzenetének közvetítése a művész feladata. Ez a látvány lehet akár belső is, sőt mindig egy külső látvány és egy belső látás összhangja a kép. Ha csak egy látvány visszaadása, akkor nem művészet; legjobb esetben kézművesség.
– Mi a valódi vizuális nyelv titka? Mi az, amit más művészeti nyelven kevésbé lehet elbeszélni és kifejezni?
– Talán az érthetőség. Hiábavaló a „nyelveken szólás”, ha azt senki nem érti. A kép nemzetközi, de mégis műveltségfüggő valamilyen szinten. A jó kép kortárs ugyan, de nem szorítja a kor. Időn kívüli, felüli. Ezért nem azonos az idők próbája a kortársak ítéletével.
– Van, aki azt tartja, hogy Kovács Emil Lajos számára Erdély a világ közepe. A mediterrán utazások után ez az alapállás változott-e, vagy változatlan maradt?
– Ez érvényes marad! Minden megélés, tapasztalat itthon jut érvényre, akárcsak Ábelnél az amerikai utazás. Hazahordom gazdagságom.
– Mit jelent erdélyi tájat festeni? És mit jelent mediterrán tájat megörökíteni? Milyen átfedések és különbségek vannak ezekben az egyszerre lírai és epikai ihletekben? Mert ezek a történetmondó tájak mesélnek is, regélnek is, és elbeszélnek különböző dolgokat az életről, emberről és a helyről. Pontosabban a hely szelleméről. Ugyanakkor a szikrázó színviláguk sűrítettsége mély líraiságot is rávetít a vásznakra. Hogyan keletkeztek? Előbb fogalmazódtak meg vizuális nyelven a lírai élmények, és azokat követték a narrációk, vagy fordítva történt?
– Erdély az otthonom, a hazai pálya előnyeivel és az elfogultságokkal együtt. A mediterrán életérzés más. Mindig az emberi jelenlét alakítja a környezetet, ezért a táj mindig közvetíti a benne élők életfelfogását. Nem a hőmérséklet, a tenger, a hegyek kopársága a lényeg, hanem az ott élők jelenlétének világalakító szerepe. Persze a környezet visszahat a benne élőkre, így ez mindig kölcsönös. Ez a szimbiózis izgalmas, ezt kellett valahogy megfognom. Minden ember előbb lát, és azután értelmezi a látványt. Ez a folyamat a képeimen is tetten érhető. A látvány egyszer csak megszólal, és mesélni kezd. A festőnek először, és azt követően a nézőnek közvetve.
– Mediterrán környezetben szervezett alkotótáborokban és utazások során készült alkotásokból, másfél évtized munkáiból állt össze a Mediterrán impressziók című tárlat. Milyen kihívást jelentett a mediterrán táj, és önmagában ez a felfedezett világ hogyan nyílt meg színekben, pompákban, festői tájakban, lendületben és benyomásokban?
– Első találkozásra is nagyon tetszett – egzotikus, izgalmas volt, de eleinte festészetileg nem tudtam mit kezdeni vele. Más színvilág, más nüanszok. Nem éreztem hitelesnek azt, amit csinálok, nem tudtam megfogni. Első rácsodálkozásra csak grafikák születtek. Aztán lassan megbarátkoztam vele; hozzá mertem nyúlni színekkel is. Kezdtem megérteni az ottani tájak üzenetét. Ehhez persze szükség volt mélyrehatóbb tanulmányozásra festészetileg, történetileg és irodalmilag is. És erre jön a megtapasztalás élménye, amely minden úttal bővült és kiteljesedett.
– Milyen festői technikákat, megoldásokat, módszereket hív elő a mediterrán táj? Hogyan lehet szemlélni ezt a tájat, hogyan lehet megörökíteni?
– A saját kultúránk, műveltetésünk nemcsak gazdagságunk, hanem megkötöttségünk is. Nehéz átlépni korlátainkon. Egy ottani képzőművész másképp lát, másképp értelmez, másképp fest. Egy ilyen tábor alkalmával van lehetőség arra is, hogy ezzel megismerkedjünk. Velük szemben hátrányos helyzetből indítunk, de megvan az előnye, hogy friss szemmel csodálkozzunk rá dolgokra, és így más területek világosodnak meg.
– Milyen kulturális ismereteket és élményeket fedezett fel, amelyek talán nélkülözhetetlenek voltak a mediterrán tájak megörökítéséhez?
– Mindig érdekelt a kulturális háttér, a történelem, a néprajz, de a legfontosabb mindig a jelen, a megélt idő. Nem keresem az archaikust, de a divat álarcait is kerülöm, ezért kevesebb az urbánus jelenet a festményeimen. Próbáltam nem turista szemmel körültekinteni. A képeslapok közhelyei nem rám tartoznak.
– A festménycímek önmagukban is időn túli mitikus történeteket asszociálnak, és történelmet is felidéznek: Eleni lányai – Zakynthos, Cédrus – Róma, Tűzsziklák meteorja, Albán negyed – Ulcinj, Albán szőnyegárus – Kruja, Muszlim temető, Vörös félhold az Adria fölött – Ulcinj, Polipok, Szent András sziklája – Zakynthos, Péter halat árul, Lakótér – Nápoly, Majdnem Éden – Korfu, Szent Madonna tempoma, Sztávrosz olajfája, Mesélő olajfák – Alykanas, Kétezer év tanúja – Exo Hora, Agios Tyrsos temploma, Kék barlangok – Zakynthosz, Levendulás kert – Pompeii, Laganasi-öböl – Zakynthos, Mediterrán kertek – Montenegro és sorolhatnánk. Ezáltal is közel kerülhetünk a hely szelleméhez. Hogyan történt a névadás és a címválasztás?
– Minden képnek megvan a maga keletkezéstörténete és narratívája is. Ezek néha személyes élmények, máskor elmesélt történetek képi változatai, de a művészi szabadság érvényesítése is, hogy történeteket szüljön a művész, saját mitológiát hozzon létre. Ennek a misztikája is vonzó lehet. Érdekes tudni a háttérinformációkat, de az ismeretlenség is felkeltheti a szemlélő érdeklődését, amikor benne születik meg a történet. Bár a koncepció létezik az alkotás megkezdése előtt, a cím utána jön; kicsit úgy, mint a születésnél – utóbb következik a névadás.
– Monumentalitás, figurativitás és sok mögöttes jelentés társul Eleni lányai című festményéhez. Mintha egy életballadát örökítene meg, amely többnyire tekintetek és arcok nyelvén kódolja a narratívát, és a megelevenedő tájnak is ezáltal testbeszéde lesz, és sajátos gesztusokban kezd kommunikálni a befogadóval. Mi a története ennek a festménynek?
– Ez a kép a görög felszabadulás emlékműve a török megszállás alól. A szereplői létezők, élők, a felszabadultak, menekültek utódai. Valóban ballada. Eleni személynév (Heléne, Ilona), de görögöt, Görögországot is jelenti. Jeleni táj, jeleni figurákkal, régi viselettel. Zákinthoszban született, akár a görög himnusz költője.
– Több kép címe mellett a helynév is meg van jelölve. Ilyen például a Zakynthos-sorozat. A wikipédiai adatok szerint Zákinthosz Görögország nyugati részén terül el, és székhelye az azonos nevű Zákinthosz város a sziget délkeleti partján fekszik. Természeti szépségeinek és festői fővárosának köszönhetően a velenceiek (Homérosz után) Kelet virágának nevezték el. Kívülállóként rácsodálkozni erre a világra, és ezáltal más módon, más látószögből felfedezni ezt a tájat, valószínű izgalmas, beavató élményt jelentett. A görög szellemiség vagy az ókori görög világ felidézése mennyire volt szükségszerű ennek a világnak a kódolásában?
– Zákinthosz az első volt, ahová már nem idegenként érkeztem. Már nem turistaként észleltem a jelenségeket, hanem a beavatott szemével láttam. Ez nem kis dolog, hiszen az ötödik utam volt Görögországba. Az addigi utak csak bevezetésnek számítottak. Persze mindig tíznapos periódusokról beszélünk, így azt is mondhatom, hogy negyven nap után be voltam avatva.
– Idetartozik a Polipok című festmény is, amely lángvörösben izzik. Milyen történeteket alkothatnak meg a polipok a vásznak színterén?
– Egy piaci élmény után készült ez a kép. Igazából nem ilyen vörösek, de megszenvednek azért, hogy ilyen engedelmesen tudjanak függni. Ennek a szenvedésnek az érzékeltetéséhez használtam a vöröset.
– A Szent András sziklája című festmény képi világa mintha zaklatott lenne, örvények és hullámok történetét örökítené meg. Mi a története ennek a képnek?
– Az igazi történetét nem is tudom. Szent András kolostora állt azon a sziklán; tehát élet volt ott évszázadokon át. Hogy miként lett rommá, azt nem tudom, de maga a mulandósága megérintett.
– Az Agios Tyrsos temploma, A kis Kosztasz, a Kék barlangok és a Laganasi-öböl című képek különböző témavilágokat rögzítenek, de képi nyelvükben van valami azonos. Az, ahogyan a képi rengetegben és struktúrában erős és intenzív történeteket és impressziókat körvonalaznak, egyedi formanyelvet alkot. Mi a történetük ezeknek a képeknek és impresszióknak? Mennyire az impresszionizmus tájai, és milyen technikákat és formákat ötvöznek?
– Valamennyi impresszionisztikus élményből fakad, tehát a látványa fogott meg. „A kis Kosztasz” egy ottani halász kisfia. Együtt volt apjával, de őt lehagytam a képről, hogy jobban érzékeltessem az örökség felelősségét, amely által a gyerek az apja helyébe fog lépni.
– A Cédrus – Róma című festménye meleg pasztellszínei reményt és derűt sugallnak. Talán annál is inkább, mert az égbe réved a cédrus, amely betölti a kepi dimenziót, és emlékeztet az életfára is. Miféle üzenete lehet a cédrusnak, és a sötét zöld színárnyalatok hogyan határozzák meg a lehetséges jelentéseket?
– A cédrus hosszú életű. Több emberöltőnek tanúja, ezért is méltó az életfa szerepére. A háttér csak változó díszlete az állandóságnak.
– Az Ulcinj-sorozatokhoz tartoznak többek közt az Albán negyed, a Vörös félhold az Adria felett és a Muszlim temető című képek. Talán több dinamizmussal és színárnyalattal beszélik el történelmet, és ezáltal szárnyat adnak a mulandó időnek. A kék-zöld, ibolya-, sárga és narancsvörös színek tobzódása és a megelevenedő történtek áhítata különös csenddel töltik be a képek mögötti univerzumot. Mi a története ezeknek a sorozatoknak?
– Ulcinj (egy montenegrói város az Adria déli partján) ugyancsak állomása a történelmi egyidejűségeknek. A régi és az új úgy kapcsolódik egymásba úgy, hogy nem érezzük az ellentéteket. Az illírektől az albán árusokig megtalálni véljük a folytonosságot. Ezt persze színekben is érzékeltetni kellett.
– Az azúr a nappali ég ragyogó színe. Rómában az égistenhez, Jupiterhez kapcsolódik, akinek papjai azúrszínű ruhát viseltek. A keresztény kultúrában a mennyei szférára utal. A Steva Nedele – Petrovac című kép aranymetszete és sötétkék tónusa különböző történeti szálakat is elindíthat a befogadóban. Vajon milyen legendákat teremtett és teremt a festészetben a kék és az azúr színvilág, és ezt a képet mi ihlette?
– Itt egy magyar naszádot süllyeztettek el, katasztrófa helye. Béke van, de törékeny a lét.
– A Péter halat árul és a Szent Madonna temploma című képek is többnyire sötétkék tónusokban örökítenek meg biblikus tájakat. Fenségben, transzparenciában és csillogásban. Milyen élmények kötődnek ezekhez a képekhez?
– A Péter halat árul képet egy hétköznapi jelenet ihlette, mégis azt a bibliai momentumot jutatta eszembe, amikor Péter csalódásában (önmagában, Jézusban, a világban) visszatér a régi mesterségéhez. A Szirti Madonna szigete egy mesterséges sziget a Kotori-öbölben. A cselekvő hit jelképe számomra.
– A mitikus azúrban izzó Pálma a Zakynthos-sorozat darabja ugyan, de a képi árnyjátékok talán ezúttal is felerősítik a legendás kék szín többi rétegeit is, amelyek az égig kapaszkodnak, és talán a naplementék összes történetét felidézik. Milyen képi tecnikákat használt ezúttal, és a képi technikák miben határozták meg a témát és a jelentést?
– Az örökkévalóság nyugalma ez. Idők rétegződése a kiteljesedésig, és a beteljesedésig.
– A Korfu-sorozatok közé tartoznak az Emlék és a Majdnem Éden című festmények. Címük, harmonikus fényviláguk és a szivárványra emlékeztető színviláguk többféle konnotációt is bevillanthat. Hogyan vált Korfu és a megtalált, a festői Korfu a rejtett megnyugvás és a belső béke helyévé?
– Korfu a nyárközép csúcsa, a forróság és a szabadság végtelenségének teljessége. Itt sikerült az egész családommal együtt nyaraljunk; ezek közös élmények hivatkozásaivá lettek.
– A kapitány – Kyllini című festmény talán mintha egy másik dimenzió darabja lenne. Másfajta karaktert örökítene meg, és másfajta módon lenne jelen a mediterrán tájban. Ki ez a kapitány?
– Kylliniből hatalmas kompok indulnak, és akkor ott van ez az öreg a rozoga bárkájával és azt hirdeti, bárhová elvisz. A magabiztosság szimbóluma a korok változandóságában.
– Sztávrosz olajfája és a Mesélő olajfák mintha képi párost alkotnának, emberalakokat is felidéznének, és ugyanazt a világot tükröznék vissza, de ezúttal lobogó és aranyszínű zöld színpompában. Emellett az olajfáknak (művészet)történelmük is van. Talán Van Goghnak is van képe olajfáról. A mitikus görög világban a különböző fáknak szellemük volt, és valóban meséltek. Miről mesélnek Kovács Emil Lajos olajfái?
– Az olajfák metaforák. Az olaj a béke, az áldás, a gyógyír. A hosszú élettartam, az örökkévalóság, a gondviselés jelképei. A göcsörtös korpuszuk a szenvedésről és az áldozatvállalásról regél.
– Főleg olajfestékkel dolgozik, de nem idegen tőle az akvarell-, a pasztell-, az akriltechnika sem. Milyen művészi többletet jelenthetnek ezek a technikák?
– A többletet nem a technika adja, az csak eszköz. Számomra az olaj olyan, mint a hegedű a hangszerek között. Mindent el lehet vele játszani. Valójában azonban a munka természete határozza meg, hogy milyen eszközöket használjunk.
– Elmondása szerint kevés színt használ, a hatás azonban abban rejlik, hogy bizonyos színek egymás mellé kerülnek. És mondhatni, hogy a nézőt elvarázsolják ezek a színes csodák, amelyek megelevenednek a képein. Hogyan történik ez?
– Akár a zenében. Csak nyolc hang van, de nem mindegy, hogyan kerülnek egymás mellé. Ez történik a szavainkkal is. Ebben van a varázslat.
– Milyen művészi szemléletformát jelent a nagybányai festőiskola szellemi öröksége? És emellett még milyen festői irányzatokat fedezett fel?
– A „nagybányai iskola” valóban szemléletmód, nem stílus, ahogy sokan emlegetik. A természet és természetesség csodálata és leképzése; nem utolsósorban lokálpatriotizmus, hiszen minden kép Nagybányára utal, akkor is, ha portréról vagy csendéletről van szó. Nekem „anyanyelvem”. Szólhatok más „nyelveken” is, de ez az, ahogy gondolkodom, ahogy a világot felfogom. Nem tagadok meg/el semmit, de ezt érzem sajátomnak.
– A mediterrán világok és impressziók tükrében hogyan látja a 21. század emberét, ennek a századnak a metafizikáját vagy apokalipszisét? Hogyan jelenthetett más világot, másfajta belső békét, szabadságot, (menedéket) és más formanyelvet a mediterrán világ?
– Összegzésként elmondható, hogy az időben rejlő időtlenség, állandóság a fő mondanivalója a „mediterrán impresszióknak”. Talán kicsit megállásra bír, és elgondolkodunk rohanásunk értelmén (értelmetlenségén), és megéljük a mulandót is, vágyva a múlhatatlanra.
