Zenei utazások Várfalván – a kolozsvári Operettissimo együttes záróelőadása

Március 15-én került sor a kolozsvári Operettissimo együttes Zenei utazások Várfalván című projektjének utolsó előadására a bágyoni kultúrotthonban. A kezdeményezés öt koncertből és négy diákoknak szóló oktatási előadásból állt, amely a Zenei utazások Várfalván című projekt része volt. A rendezvénysorozat az Országos Helyreállítási és Rezilienciaterv - Planul Național de Redresare și Reziliență (PNRR) támogatásával, valamint a várfalvai Polgármesteri Hivatal és Helyi Tanács társfinanszírozásával valósult meg. 

Az előadássorozat végéhez érve Plesa Róbert, a projekt vezetője elmondta – a közönség örömmel fogadta a kezdeményezést, teljes mértékben sikerült felkelteni az érdeklődést. A projekt sikerességéhez hozzájárult a település önkormányzata is, aki támogatta az ötletet. A pályázat során Várfalva község több településén sikerült előadásokat szervezni, többek között Kövenden, Bágyonban és Várfalván. A társulat minden alkalommal teltház előtt játszott, a visszajelzések alapján sikerült az elvárásoknak eleget tenni. A műsor rendszerint az operett műfaja köré épült, de musical, magyar filmslágerek és karácsonyi hangulatú dalok is felcsendültek a repertoárban. Mindemellett az együttes a községnapokon is képviseltette magát, valamint Huszka Jenő Lili bárónő című operettjét is színpadra állították a várfalvi közönség előtt. A karácsonyi előadás alkalmával élő közvetítéssel kedveskedtek a nagyérdeműnek. Az együttes tagjai mellett számos meghívott előadó is ékesítette az előadásokat, akiknek köszönhetően változatos műsorokat sikerült színpadra vinni. Az eddigi tapasztalatok alapján a produkció nagy kihívást jelentett az Operettissimo együttes életében, hiszen számos munkafolyamatnak kellett eleget tenni rövid idő alatt, de nem zárkóznak el egy újabb projekt megvalósításának az ötletétől sem. 

A kezdeményezés célja az értékmutatás volt, amely a későbbiekben részben vagy egészben kamatoztatható más településeken, vagy más kulturális szereplők által. A projekt olyan értéknormákat nyújtott, amely a közönség kulturális nevelését biztosította főleg zenei téren, olyan változást eredményezve, amely hosszútávon is fenntartható. Ez a kulturális kezdeményezés számos várfalvai gyermek és fiatal művészi készségeit és ismereteit hivatottak fejleszteni, egy modern és innovatív oktatási forma segítségével. A projekt magas színvonala, az előadások sokszínűsége és a magyar, román, valamint angol nyelvű interakció hozzájárult a befogadás, a sokszínűség és a tolerancia fejlesztéséhez művészi eszközök segítségével. 

 

A záróelőadásban felléptek: Kolcsár Katalin, Székely Zsejke, Rigmányi István és Plesa Róbert énekművészek, valamint Gyenge Zoltán Balázs hegedűművész és Kolcsár Péter zongoraművész. Az esemény díszmeghívottjai: Modra Noémi, Peti Tamás Ottó és Rétyi Zsombor, a Kolozsvári Magyar Opera énekművészei. 

Új hozzászólás