A tavalyi rendhagyó kezdeményezés után, melynek nagy sikere volt mind a közönség mind az előadók körében, idén újra Sepsiszentgyörgyön mutatják be először a kolozsvári színművészeti egyetem harmadéves színész szakos hallgatóinak vizsgaelőadását, melynek címe: Most már csak az a kérdés… A Pálffy Tibor által rendezett produkció ezúttal kocsmaszínházi előadás, melynek egyik főpróbáját már láthatták a nézők a Bábel Kiskultúrban, de a két hivatalos sepsiszentgyörgyi vizsgaelőadást április 8-án és 9-én, kedden és szerdán este 7 órától tartják a Tamási Áron Színház nagytermének színpadra épített nézőterén.
Pálffy Tibor és diákjai ezúttal is a kolozsvári színművészeti egyetemen készítették elő a produkciót, ahogy tavaly Az angyal című előadás esetében is történt. Ezúttal nem a színész osztály valamely tagja alkotta meg a szöveget, hanem a dramaturgia szak ugyancsak harmadéves diákjai, és így az átlagosnál jóval közelebbi kapcsolatba került egymással a két osztály, amíg végül megszületett az előadás végleges szövegkönyve. A teatrológusok minden színészhallgatónak írtak egy külön jelenetet, de kellett valami, ami összefogja a különböző irányba mutató gondolatsort, és így került be a szövegbe Antonin Artaud avantgárd francia drámaíró, költő, színész és színházi rendező „Színház és Pestis” című esszéje, mely keretbe foglalta a produkciót, és két különböző dimenziót adott neki.
Tehát egy kollektív alkotófolyamat során, szabadabb rendszerben született meg a produkció: nem végleges szövegkönyvvel kezdték el a munkát, hanem egy nyers változatból indultak ki, mely a próbafolyamat végére vált teljessé. Az ilyen előadások attól izgalmasak, hogy nem kell alkalmazkodnia az alkotócsapatnak egy rég megírt drámaszöveghez, hanem azt próbálják megfogalmazni, ami bennük van, amit ők gondolnak a színházról, a világról. Így óhatatlanul is olyan témákat vetnek fel, amelyek korunkat jellemzik. „Nem az a fontos, hogy én hogyan látom a világot, hanem hogy ők, a huszonévesek hogyan látják. A színház akkor tudja igazán megszólítani a mai fiatalokat, ha olyan kérdéseket feszeget, amelyek őket foglalkoztatják” – fogalmazott Pálffy Tibor rendező.
Azért választották a kocsmaszínházi formát, mert az egyetem játszóhelyei meglehetősen lefoglaltak, ugyanakkor ez a forma nagy szabadságot, újszerű játéklehetőségeket ad a színésznek. Továbbá a szöveg struktúrája is támogatja ezt a fajta kötetlenséget, a kocsma olyan hely, ahol sok különböző kérdés, téma megjelenik, találkozik, ütközik egymással, ahol nem egész történetek játszódnak le, inkább csak felvillan egy-egy emberi sors. Kolozsváron a próbateremben elemezték a felmerülő kérdéseket, próbálták véglegesíteni a szöveget és alárendelni azt a helyzeteknek, színészi állapotoknak. Sepsiszentgyörgyön a Bábel Kiskultúrban dolgoztak, mely több napon keresztül próbalehetőséget biztosított számukra, ezért nagyon hálásak a lokál vezetőségének. Végül a színház is biztosított számukra néhány napot az új helyszínhez való adaptációra és a két itteni bemutatóra. Kolozsváron a Planetárium Café-ban játsszák majd az előadást.
A produkció elkészítésében Pálffy Tibor rendező munkatársai voltak: Stan Lilla Aliz, Gergely Ágnes Renáta és Bencze Tamás szövegírók, egyben dramaturgok, Szőke Zsuzsi és Váradi Tímea jelmeztervezők, Bagoly Melinda (Wunderbar) látványtervező, Bordás Attila koreográfus, illetve Szőcs Botond és Ráduly Zsófia zenészek. Előadják a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem harmadéves színész szakos hallgatói: Imreh Tamás, Kúti Margit, Kovács Emma, Nagy J. Noémi, Pálfalvi Eneh, Pánczél Kriszta, Róbert Szilárd, Szlivka Mercédesz és Szőcs Noémi.