Sikeres évadot zárt a Figura

A Figura Stúdió Színház munkaközössége az egyik legnehezebb évadát zárja június 30-án. A 2022-23-as évad során a társulat kiköltözött a Művelődési Ház épületéből, majd irodahelyiségeket, raktárakat, próbatermet, illetve stúdiótermet alakítottak ki a régi Öntöde irodaépületében.

A költözés miatt, illetve próba- és játszótermek hiányában átalakult a színház működése, viszont a munka nem állt meg, ugyanis a nehézségek ellenére a színházi év során a Figura nyolc, különböző műfajú előadást mutatott be, valamint egy színházi late-night show-val is színesítette repertoárját. Összegzésként elmondták, hogy számszerint 16 településen, 35 játszóhelyen és színpadon játszott 160 előadáson több, mint 15000 néző vett részt. A társulat több színházi és zenei-kulturális fesztiválon is képviseltette magát: dráMA, Lurkó Fesztivál, 10. Interetnikai Színházi Fesztivál, Synergy Festival (Újvidék, Szerbia), NyárON Szereda, 10. Színházi Olimpia (Budapest, Szombathely). A fesztiválmeghívások mellett az ország több nagyvárosában, valamint a Gyergyói-medence településein is megfordult a csapat a Színházon kívül program keretén belül.

Az évad során két új színésszel bővült a társulat Barti Lehel-András és Pascu Tamara személyében, valamint Bartis Ernő műszaki munkatársként  csatlakozott a munkaközösséghez. Sosovicza Anna színésszel pedig utolsó alkalommal a június 30-án sorra kerülő Behívó színházi late-night show keretén belül találkozhatnak a nézők. A nyári időszakban sem ül tétlenül a társulat, július 31-én a Gyulai Várszínház nyári évadában látható a Portugál című előadás; illetve az augusztus 3–6. közötti Egyfeszt összművészeti fesztivál Színház- és könyvudvarában tevékenykedik a Figura.

Kezdetét vette a jövő évad első premierjének próbafolyamata, a Nézőművészeti Kft. munkatársaival közösen, szeptember elején kerül bemutatásra a Figura készülő tantermi előadása. Október 18–31. között  pedig a XIV. Nemzetiségi Színházi Kollokviumot szervezik meg három városban: Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen.

 

2022-2023-as évad bemutatói

  • Fellegkuckó (babaszínházi előadás)
  • Mi... mi vagyunk! Biorobot 2. (felolvasószínházi előadás)
  • Portugál (kocsmaszínházi előadás)
  • Az ember tragédiája (tantermi előadás)
  • A kis herceg (gyermekelőadás)
  • A dzsungel könyve (élőzenés musical)
  • Veszélyes kanyar (egyéni stúdióelőadás)
  • A két Korea újraegyesítése (stúdiótermi előadás)

Behívó (színházi late-night show)

 

Új hozzászólás