Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Rendezvényekben gazdag év várható Sepsiszentgyörgyön

Az idei év is gazdag lesz közösségi, kulturális programok terén Sepsiszentgyörgyön. A több mint 20 szervező intézmény éves programjának eseményeit ismertette csütörtökön Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Antal Árpád-András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, valamint Vargha Fruzsina, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere a Művész Moziban szervezett közös sajtótájékoztatón. A rendezvényről a mellékelt képet Kristó Gothárd Hunor készítette.

Tavaly több mint 1 500 rendezvényt és 2 200 filmvetítést szerveztek Sepsiszentgyörgyön, így az év minden napjára szinte három esemény és 6 film jutott a múzeumok, kiállítóterek állandó tárlatai mellett. A megyeszékhelyen 25 fesztivál, közösségi esemény egészítette ki az intézmények állandó kínálatát, amely több mint 800 programpontot jelent. 

2008-ban, amikor Tamás Sándor elnök úrral  Bukarestből hazaköltöztünk, megígértük, hogy  mindent megteszünk annak érdekében, hogy az infrastrukturális fejlesztést és a közösségépítést egyensúlyban tartsuk. Köszönöm mindazoknak, akik azon dolgoznak, hogy ezek a rendezvények megvalósuljanak” – emelte ki Antal Árpád-András, Sepsiszentgyörgy polgármestere.

Három esemény jut egy napra Sepsiszentgyörgyön és ez azokat a kulturális intézményeket, civil- és ifjúsági szervezeteket dicséri, akik a város kulturális életét mozgatják. Tudatosan vállaltuk, mind a megyei, mind a helyi önkormányzat, hogy a rendezvényeket összehangoljuk, hogy egymás rendezvényeit segítjük” – fogalmazott Vargha Fruzsina alpolgármester.

2022-ben hat új rendezvény debütált Sepsiszentgyörgyön, köztük a Húsvéti ételszentelés, a SepsiBook könyvvásár és kortárs irodalmi fesztivál, a Magyar feltalálók napja, a Sepsi Tabakó Fesztivál, a TedX Sepsiszentgyörgy és a Transylvanian Spirit – Erdélyi Pálinka- és Párlatverseny.

„Antal Árpád-András polgármester úrral azt vállaltuk, hogy mi nem az elmúlt események könyvelői leszünk, hanem alakítói, formálói ennek a térségnek. Minden nehézség ellenére úgy látjuk, hogy a helyi és regionális identitás megerősítése mellett éves rendezvényeink, eseményeink nyomán Sepsiszentgyörgy, Háromszék kulturális, közösségi ereje kisugárzik. Beszélhetünk a kifelé és befelé egyaránt erőteljesen ható kulturális erőtér mellett a sportélet fellendüléséről is, a gasztroturizmus, a helyi termékek fejlődését segítő fesztiváljainkról, az egységes Székelyföldet megjelenítő eseményeinkről, a történelmi tudatot erősítő nemzeti ünnepeinkről” – hangsúlyozta Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.  

Az évet a magyar és a román kultúra napja indítja, amely apropóját adja a Háromszék kultúrájáért díj átadásának. Márciusban egy meglepetésvendéggel emlékezünk az 1948-49-es forradalom- és szabadságharcra, szintén ekkor kerül sor a Petőfi 200 emlékév első eseményére, melyet Bereck-Kézdivásárhely-Sepsiszentgyörgy tengelyen szerveznek és március 25-28. között zajlik az 5. Reflex Nemzetközi Színházi Fesztivál első része.

Április 23-30. között szervezzük a harmincadik Szent György Napokat, Erdély legnagyobb városünnepét, a jubileumi kiadáshoz méltó fellépőkkel és programkínálattal. 

Május nagyon gazdag rendezvényekben, visszatér a Designhét, lesznek Háromszéki Diáknapok, sor kerül a Reflex Nemzetközi Színházi Fesztivál második részére, illetve május 25-28. között második alkalommal tartják meg a SepsiBook könyvvásárt és kortárs irodalmi fesztivált. Ekkor ünnepeljük a Vadász Múzeum fennállásának 10. évfordulóját is.

A júniusi rendezvények sorozatát a gyermeknap indítja, ezt követi június 9-11. között a Székely Vágta az Óriáspince-tetőn, de megünnepeljük a magyar feltalálók napját is az egykori dohánygyárban és második alkalommal szerveznek Jazz és Blues Fesztivált. 

Júliusban a KultúrPark eseményeire várják az érdeklődőket a Kónya Ádám Művelődési Ház udvarára, valamint Jazz és Improvizációs Zenei Táborba a művészetkedvelőket.

Augusztusban rajtol a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny, amely turisztikai szempontból is fontos, hiszen az élő közvetítések által népszerűsítik térségünket. Augusztus 19. és szeptember 24. között egy nem mindennapi kiállítás lesz megtekinthető Sepsiszentgyörgy Főterén, Máté Bence világhírű természetfotós fényekkel megvilágított képei hozzák közelebb az állatvilágot és a természetet a közönséghez. Augusztus 25-27. között szervezik a helyi termékeket és gasztronómiai hagyományokat középpontba helyező kürtőskalácsfesztivált, valamint augusztus 31. és szeptember 2. között a második alkalommal sorra kerülő Tabakó Fesztivált is az egykori dohánygyár udvarán. 

Szeptemberben 14-17. között kilencedik alkalommal pulzál a város a pulzArt kortárs művészeti fesztiválon, melyet az EVA Filmmakers Fest, a Sportnapok és a szeptember 29. és október 1 között sorra kerülő Őszi vásár és a Nektária vándorrendezvény, a székelyföldi mézverseny követ.

Októberben az aradi vértanúkra és az ‘56-os forradalomra emlékezünk, ekkor kerül sor a három megyét átívelő Székelyföld Napok 14. kiadására is, melynek nyitórendezvénye a Visor Fotófesztivál, illetve ebben az időszakban zajlik a DbutanT Fesztivál is.

„Minden bizonyára az idei év egyik legfontosabb híre az lesz, hogy októbertől újra látogathatóvá válik a Székely Nemzeti Múzeum, amelyet uniós forrásokból újítottunk fel. Az első tárlat pedig nem is lehet más, mint egy új Gábor Áron-kiállítás” – mondta Tamás Sándor elnök.

November 10-12. között tartják Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb hagyományú rendezvényét, a Népzene- és néptánctalálkozót, melyet ebben az évben 33. alkalommal szerveznek meg, és azon a hétvégén ismét összemérik tudásukat az erdélyi pálinkafőző mesterek is a 2. Transylvanian Spirit – Erdélyi Pálinka- és Párlatversenyen. Szintén második kiadásához érkezik a TedX Sepsiszentgyörgy és lesz városi gólyabál is.

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

December 10-én, vasárnap 18.15-kor nyitják meg Kolozsváron a Klezmer hangok Erdélyben című kiállítást a Muzeonban, a Virgil Fulicea utca 3. szám alatt. A kiállítás interaktív lesz, és Beth Silver csellóművész élőzenét ad elő Max Eisikovits Máramarosból gyűjtött zsidó darabjai alapján.

 

Máté Istvánnak a Kriza János Néprajzi Társaság gondozásában megjelent, Szolgálatban Kalotaszegen. Lelkipásztori életstratégiák és életpályák a Kalotaszegi Református Egyházmegyében című könyvét mutatják be december 8-án 19 órakor a kolozsvári Vallásszabadság Házában, a Kossuth Lajos utca (1989. december 21. sugárút) 14. szám alatt. A könyvet bemutatja: Kiss Dénes és Peti Lehel. A kötetbemutatót a Vallás és egyház a változó társadalomban című konferencia keretében tartják.

 

Ismét gyermekzsivajtól lesz hangos a zabolai Mikes kastély, december 9-én, 10 és 17 óra között szeretettel várnak mindenkit egy családi karácsonyváró eseményre az ünnepi hangulat elengedhetetlen kellékeivel: karácsonyi barkácsolással, mesemondással, kincskereséssel, hintózással és vásárral.

2023. dec. 12-én kedden 18 órakor, születésének 150. évfordulóján gróf Bánffy Miklósra emlékeznek dr. Gaal György irodalom- és művelődéstörténész Gróf Bánffy Miklós útja a politikától a művészetekig című, vetített képes előadásával. A rendezvényt az EME Napoca/Jókai u. 2–4. szám alatti székházának előadótermében tartják, az est házigazdája Szabó Zsolt, a Kolozsvár Társaság elnöke.

A téli ünnepek alkalmából színházi ajándékutalványokat kínál fel előadásai iránt érdeklődőknek a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház. A vásárlók ezúttal is kétszeri vagy négyszeri belépésre szóló ajándékutalványok közül választhatnak, de mindkét típusú utalványból prózai és zenés színházi előadásra szóló változat is kapható az előadások jegyárai függvényében. Érdeklődni, utalványokat vásárolni a sepsiszentgyörgyi Városi Szervezőirodában lehet.

 

Bánffy Miklós és Kós Károly világa címmel nyílik kiállítás Budapesten december 9-én 18 órakor a Pesti Vigadóban. Köszöntőbeszédet mond Lánszki Gerő államtitkár, ünnepi beszédet mond Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke és Szebeni Zsuzsa, a kiállítás kurátora.

Az idei Karácsonyi Vásárt december 16-23. között tartják Sepsiszent-györgy Főterén, ahol nyolcvan őstermelő, kereskedő és iparművész kínálja portékáit a karácsonyi ajándékokat beszerezni kívánók számára. A 2023-as rendezvény kulturális programkínálata helyi és brassói művészek, zenekarok, kórusok, művészeti együttesek felajánlásaiból jön létre.

Még két előadás lesz idén az Aradi Kamaraszínház műsorán. A nézők találkozhatnak Mácsai Pál Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes művésszel, akik Örkény-estjüket hozzák el Aradra, a Fonogram-díjas Cimbaliband zenekarral pedig főként karácsonyi dalokat ad elő.

Az ünnepek előtt a Mese a csodálatos szőlőfáról című produkció bemutatójára készül a Puck Bábszínház magyar társulata. December 16-án, szombaton 11:00 és 17:00 órától látható a bábelőadás, amelyet Kovács Géza Blattner Géza-díjas bábművész, a szombathelyi Mesebolt Bábszínház igazgatója rendez, és ugyancsak ő az, aki a mese szövegkönyvét jegyzi.

2023. december 11-én, hétfőn a kolozsvári Iulius Mallban, az Auchan bevásárlóközpont közelében kézművesvásárt rendez a Kolozs Megyei Tanácsnak alárendelt Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság. A kiállításon az igazgatósághoz tartozó, azzal együttműködő intézmények lakói, illetve a nappali foglalkoztatások résztvevői állítják ki termékeiket.

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által szervezett XXIV. Nemzetközi Színháztudományi Konferenciára 2023. december 8-án tartják a Stúdió Színház előterében.

Kós Károly születésének 140. évfordulója alkalmából kerekasztal-beszélgetést szerveznek Kolozsváron december 15-én 18 órától, Gall Anthony Kós Károly-kutató, K. Lengyel Zsolt történész, politológus, szerkesztő, Hunyadi Attila Gábor gazdaságtörténész és Veress Emőd jogász, egyetemi tanár részvételével, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) szervezésében, az MCC Huszár (Călărașilor) utca 1. szám alatti székhelyén, a Belvedere szállodában.

A negyedik napkeleti bölcs történetét dolgozza fel Ókovács Szilveszter ötlete nyomán Pacsay Attila Artaban című adventi szeánsza, amit 2023. december 9-én mutat be a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyháza. A mintegy egyórás térhangzású, egyéb érzékszervekre is kiható meditatív előadást a közönség sötétben, nyugágyakból, szemtakaró maszkban hallgathatja végig.

Kós Károly épületei Sepsiszentgyörgyön címmel szervez rendezvényt a Györkös Mányi Albert Emlékház 2023. december 7-én, csütörtökön, 18:30-as kezdettel.

A marosvásárhelyi Ariel Színház december 1–10. közötti műsorában a Hókirálynő és az Évszakok című előadások szerepelnek. A részletes program a címre kattintva olvasható.