Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Negyvenedik évadát kezdte a Figura

Évadkezdő sajtótájékoztatót tartott a Figura Stúdió Színház, ahol Albu István igazgató ismertette a 2023-24-es évad tervezett bemutatóit, a színházi év struktúráját.

Négy premierrel készül a társulat, elsőként a Rosanna Clarteda szövegéből készülő Mozaik című tantermi előadást láthatja a nagyérdemű szeptember 9-én délután 5 órai kezdettel az Öntödében, Szabó Máté rendezésében. A két közegre - tanteremben és színpadra – tervezett előadás egy mozaik család élethelyzeteiről, nehézségeiről vet fel kérdéseket; valamint az új rendszer, az új család kialakulásának konfliktushelyzeteit és megoldásait boncolgatja. A téma egyfajta generációs probléma, ezért is tartották fontosnak, hogy felvessék, kivesézzék azt a diákokkal, ugyanis az egyórás előadást közös beszélgetés követi. A tanteremben játszott előadások biztonságos közeget nyújtanak az amúgy is érzékeny időszakban lévő kamaszoknak, így nyitottabbá válnak az osztályterem falai között.




Mozaik-olvasópróba

Az előadást Szabó Máté, a Miskolci Nemzeti Színház rendezője, művészeti vezetője állítja színpadra. Az előadás dramaturgjaként Gyulay Eszter, a budapesti Nézőművészeti Kft. művészeti vezetője dolgozik, az ő munkáját segíti Keresztes Franciska asszisztensként. A mozaikcsalád tagjai: Bartha Boróka, Barti Lehel-András, Faragó Zénó és Pascu Tamara. A tantermi előadás létrejöttét a Nemzeti Kulturális Alap és a Communitas Alapítvány támogatta.

Az évad folyamán még három bemutatót tűztek ki. A közönség számára már ismerős Visky Andrej dolgozik a társulattal és Molière A mizantróp című drámáját viszi színpadra december második felében. Március elején Botos Bálint, Heinrich von Kleist írását, Az eltört korsót, majd májusban Molnár Ferenc egyik leghíresebb drámáját, a Liliomot Albu István állítja színpadra. Négy év után újra megszervezésre kerül a Nemzetiségi Színházi Kollokvium XIV. kiadása, ezúttal három városban, Gyergyószentmiklós mellett Székelyudvarhelyen és Csíkszeredában.

 

A Figura Stúdió Színház közleménye

2023. szeptember 7.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Sepsiszentgyörgy hagyományos rendezvénye, az Őszi Vásár idén is nagy választékot felsorakoztató kézműves vásárral, színes zenei kínálattal és izgalmas családi- és gyerekprogramokkal várja az ősz beköszöntét megünnepelni vágyókat szeptember 29. és október 1. között a város főterén.

Óriási sikernek bizonyult az ötlet, mely szerint rendhagyó, vidám, közösségformáló és csapatépítő eseménysorozattal ünnepli meg idén a magyar dráma napját a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. 

Szeptember 16-án zajlott a VIII. Szent Mihály Havi Forgatag Zabolán, mely rendezvényhez évek óta társul a Mikes Kupa is. Ez utóbbi a XI. kiadását élte az idén.

A magyar dráma napja alkalmából a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata is ünnepi eseménysorozattal készül. A különlegesnek ígérkező drámanapi program szeptember 21-én, csütörtökön 17.30 órakor, a hagyományokhoz híven Aranka György szobrának megkoszorúzásával veszi kezdetét. 

Románia egyetlen, kizárólag női filmeseknek szóló filmfesztiválja abból a vágyból indult, hogy egyensúlyt teremtsen a férfi és női tehetségek között a filmművészetben, egy olyan művészeti ágban, ahol a nőkhöz inkább a színészi, mint a rendezői tevékenység társul.

Otthon... vagy? - ezzel a mottóval szervezi meg a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház szeptember 18-23. között a 14. dráMA kortárs színházi találkozót.

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete idén kilencedjére hirdeti meg zenei pályázatát minden erdélyi zenésznek és zenekarnak. A pályázatok leadásának határideje 2023. október 15., vasárnap éjfél. A gálaestre november 4-én kerül sor, a zenekarok fizikai jelenlétével, de természetesen ONLINE formában is közvetíteni fogjuk a Legszebb Erdélyi Magyar Dal Facebook-oldalán. 

A Jancsi és Juliska bemutatójával kezdődik a Puck Bábszínház 2023–2024-es évada. Varga Ibolya rendező a felújító próbákat már az előző évadban megkezdte, a közönség egy része pedig már az évad végén láthatta is az előadást egy nyilvános főpróba keretén belül. Szeptember 16-án 11:00 órától a Puck Bábszínház székhelyén tekinthető meg a felújított Jancsi és Juliska.

2024-ben 75 éves lesz az Ariel Színház – a jubileumi évadban bemutatók, vendégelőadások 

és számos meglepetés várja a gyerek-, ifjú- és felnőttközönséget.

 

2023. szeptember 15. és 17. között az Ars SACRA fesztivál egyházi kulturális műsorokat, szakrális művészetet, sétákat és idegenvezetéseket, nyitott templomok napjait kínálja a nagyközönségnek. Mottója: "Keresd a békét!"

Kézdi Imola Lélekporc című verseskötetének a bemutatójára várja az érdeklődőket az Aradi Kamaraszínház szeptember 15-én, pénteken 18 órától a Boéme kávézóban (Episcopiei u. 21). Saját verseiből felolvas a szerző, akivel Kelemen Kinga dramaturg beszélget.

A kolozsvári hóstáti közösség intézményeinek értékmegőrző tevékenységébe kaphatnak betekintést azok, akik 2023. szeptember 12-én, kedden 18 órakor eljönnek az EME Napoca/Jókai utca 2.-4. szám alatti székhelyének előadótermébe.

Szeptember 7-én, csütörtökön 18 órától Sárosi Mátyás Zsolt grafikai kiállítása nyílik meg Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum ideiglenes kiállítóhelyén, a Lábasházban.

A szeptember 8 – 10 között megszervezésre kerülő WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválon bábelőadások, koncertek, workshopok és számos meglepetés várja az érdeklődőket. A Kolozsváron és Bonchidán zajló fesztivál 7. kiadásán a helyi művészek és a romániai bábszínházak produkciói mellett, hét külföldi társulat előadásai is láthatók lesznek. A fesztivál három napja alatt Spanyolországból, Hollandiából, Olaszországból, Magyarországról, Lengyelországból, Ukrajnából és Bulgáriából is láthatnak produkciókat.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata 2023. szeptember 9-ére tűzte műsorra a 2023/2024-es új évad első premierjét, a kortárs olasz szerző, Fausto Paravidino, Emma életének értelme című darabját, Radu Afrim rendezésében.