IX. Könyvturi Kolozsváron

Kultúra a felhőben címmel szervezi meg hagyományos olvasásnépszerűsítő eseményét, a Könyvturit az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete 2023. április 21–22-én Kolozsváron, a Vallásszabadság Házában (Bulevardul 21 Decembrie 1989 nr. 14.). 

 Az eddigi nyolc évben nagyon sikeresnek bizonyult a rendezvény, több ezer látogatóról és még annál is több könyvről beszélhetünk, melyek új otthont találtak, legyenek azok akár szépirodalmi vagy líra-kötetek, akár szakkönyvek vagy folyóiratok, de mindenki megtalálta a neki való olvasmányt. 

A kilencedik Könyvturi keretén belül a gazdag könyvkínálat mellett különféle programokkal is készülünk az ide látogatóknak. A rendezvény vezérmondata: Kultúra a felhőben! Mit is jelent ez a cím? Azt a témát szeretnénk kicsit körbejárni, hogy a közösségi médiában, vagy úgy általában az interneten milyen formában van jelen a kultúra? Akár a videókban, akár a bejegyzésekben, cikkekben, de figyelnek-e erre azok, akik közösségi tartalomgyártással foglalkoznak? A kérdésekre két beszélgetésben keressük a választ a Könyvturi két napján. Pénteken, 14:30-tól Glózer Rita és Szász István Szilárd fognak diskurzust folytatni arról, hogy Hogyan alakul ki a közösségi tartalomgyártás, melyet Birtalan Albert fog moderálni. Ezt követi 17:00-től az Ampelopsis Versszínáz előadása Romhányi József verseiből. A program sorozat pedig szombaton zárul. Az utolsó beszélgetésre 15:00-től kerül sor, Szabó Eszter és P. Kristály Bea fognak beszélgetni a kulturális tartalomgyártás részleteiről

 A részletes program elérhető a Könyvturi facebook-eseményénél. További információkért kövessék Facebook-oldalunkat!  

Tisztelettel:

Kovács Lilla

EMKISZ elnök

 

--

Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete

Postacím: Kolozsvár/Cluj, Lázár u./str. Gheorghe Lazăr nr. 30., RO–400183 

Telefon: +40 740062528

Villámposta: emkeifjusag@gmail.com

Honlap: emkisz.ro

Facebook: /emkiszervezet

Új hozzászólás