Erdélyi turnén a Villon Trió

Petőfi 200 című műsorával érkezik Erdélybe a budapesti Villon Trió 2023. május elején. Kiss Barna zenekara idén tizenöt éves. A csapat egykor Faludy György Villon átköltéseivel indult útnak, ám mára műsoruk nagyobb részét a Villon Trió magyar nyelvű saját dalai teszik ki.

A trió 2023-as turnéja rendhagyó módon Petőfi Sándor megzenésített verseire épül, de hallhatók lesznek József Attila, Mészöly Dezső Villon fordításai, valamint Faludy György-balladák és Kiss Barna saját dalai is.

Zenészek:

Kiss Barna: ének, gitár

Bokor Levente: basszusgitár, vokál

Kovács R. Gabesz: szájharmónika, vokál

Hain Zoltán: dob

Különleges vendégek:

A sérült énekesekre épülő Nemadomfel Együttes szólóénekesnői: Vaskó Makka és Nagy Kriszta.

A tizenöt éves születésnapját ünneplő csapat szeretné, hogy a lehető legtöbb emberrel oszthassa meg a jubileum varázsát, így a turnén minden koncert ingyenesen látogatható a nézőtér befogadóképességének függvényében. Kiss Barna és a Villon trio az elmúlt években számos alkalommal járt Erdélyben, ahol Böjte Csaba gyermekeivel közös CD lemezt is készítettek.

A turné programja:

Május 4-én 13 órakor: Szatmárnémeti, Református Gimnázium

Május 4-én 20,30 órakor: Szatmárnémeti, Red Hat Yard

Május 5-én 19,30 órakor: Marosvásárhely, Jazz&Blues Club

Május 6-án, 20 órakor: Nagykároly, Lucky 10 Bowling

Május 7-én 19,30 órakor: Nagyszalonta, Béke Királynője Gyermekotthon

Május 8-án 13 órakor: Szatmárnémeti, Kölcsey Gimnázium

 

Új hozzászólás