A kolozsvári Bach-maraton IV. kiadása, melyre 2025. március 22-én, szombaton kerül sor a Pietati templomban, folytatni kívánja a rendezvény kulturális és edukatív misszióját: célja felmutatni a lutheránus barokk mester zenei és szellemi örökségét. Az egész napos koncertsorozatot a közönség élénk érdeklődéssel kísérte az elmúlt években. A színvonalasnak ígérkező idei műsorra az esemény támogatóinak köszönhetően a belépés ingyenes.
A maratont megelőző napon, március 21-én 18 órai kezdettel orgonaszentelési istentiszteletre és ünnepi hangversenyre kerül sor. A kolozsvári evangélikus egyházközség és püspökség több éven át hordozott terve, amely a Johannes Hahn által 1778-ban épített kürpödi barokk orgona restaurálását és a Pietati templom oltárterében való felépítését tűzte ki célul, idén révbe jutott. A 10 regiszteres barokk orgonát egy összetett restaurálási munkafolyamat eredményeként sikerült megmenteni az enyészettől. Köszönettel tartozunk mindenkinek, aki hozzájárult e történelmi hangszer megmentéséhez, mely közös erdélyi kulturális örökségünk része.
A Bach-maraton idei kiadása több szempontból is különlegesnek ígérkezik. Johann Sebastian Bach születésének 340. és halálának 275. évfordulóján nemcsak a barokk géniusz művei kerülnek majd a középpontba, hanem a családjában zeneszerzőkké nevelkedett és komoly európai karriert befutott fiainak a művészete is. Ily módon a maraton során betekintést nyerhetünk Carl Philip Emanuel, Johann Cristoph Friederich, Johann Christian és Wilhelm Friedemann egyes alkotásaiba is.
A rendezvényünk változatos műsorkínálattal jelentkezik, egy év szünet után újra lesznek magyar és román nyelvű leckehangversenyek az I–IV. osztályos gyermekek számára. Mivel szombati napon zajlanak a maraton zenei eseményei, ezért a délelőtti órákat a gyermekes családok figyelmébe ajánljuk. A leckehangversenyre ezen a linken lehet regisztrálni.
A fennállásának 30 éves évfordulóját ünneplő Baroque Transylvania Együttes jubileumi koncertjének is helyet ad idei rendezvényünk. A maraton zárásaként, 19:30-tól pedig egy rendkívüli hangversenyre kerül sor, melyen korhű hangszereken és előadásmódban szólal meg Johann Sebastian Bach Jauchzet Gott in allen Landen című kantátája, d-moll oboaversenye, valamint a II. és IV. brandenburgi versenye.
A koncerteket élőben lehet majd követni a Bach-maraton Facebook-oldalán.
A koncertsorozat idei meghívottjai:
Alina Rotaru – orgona, csembaló, Hara Fruzsina – barokk trombita, Gebe-Fügi Renáta – szoprán, Szövérdi Csilla – hegedű, Maria Petrescu – barokk oboa, Király Dóra, Kővári Arany, Szabó Mária – blockflöte, Szabó Kati Kinga – hárfa, Miklós Noémi – orgona, Biró Anna - szoprán, Szőcs Kristóf, Czumbil Bernadette, Raluca RAD – zongora, a Baroque Transylvania Együttes: Majó Zoltán – blockflöte, Bartha Mátyás – hegedű, Ciprian Câmpean – gordonka, Erich Türk - csembaló, az Unicante kórus Fekete Miklós karnagy vezetésével, a BBTE-RTZ Kar Musichorum kórusa Toadere Kovács Dalma karmester és moderátor irányításával, a Kolozsvári Barokk Zenekar tagjai, a S. Toduță Zeneművészeti Főgimnázium diákjai, a Gh. Dima Nemzeti Zeneakadémia hallgatói.
A Bach-maraton szervezője a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház Püspöki Hivatala, a Kolozsvári Evangélikus-Lutheránus Egyházközség és a Járosi Andor Egyesület.