A Lúdas Matyi bemutatója a Puck Bábszínházban

Fazekas Mihály Lúdas Matyi című meséjét Varga Ibolya rendezésében mutatja be szombaton, április 29-én 11 órától a kolozsvári Puck Bábszínház az intézmény székhelyén.

            Történetünk Matyija léhűtő fiú hírében állt, csak tengődött naphosszat a ház körül, míg egy nap ki nem találta, hogy lúdkupecnek szegődik. Édesanyja tiltakozása ellenére, Matyi a döbrögi vásárban kötött ki húsz gyönyörű fehér libával. Ám de Lúdas Matyi a vásárból fizetség helyett lúdak nélkül és ötven rámért botütéssel távozott. A kalamajka abból kerekedett, hogy Matyi nem volt hajlandó lúdjait féláron adni Döbrögi uraságnak, sőt még meg sem süvegelte azt. Matyi a botozás után megfogadta, hogy behajtja Döbrögin a lúdak árát és a verést is háromszor adja vissza. Hogy sikerrel járt-e vagy sem, azt az előadásból megtudhatjátok, de annyit elárulhatunk, hogy bosszújához Matyi sok furfangos tervet eszelt ki.

            „A barokk motívumokból, az ízes népi nyelv és a zeniség harmóniájából születik meg az a Lúdas Matyi figura, aki reményt és hitet ad az összes megrövidített embernek, hogy mégiscsak van igazságtétel. Mindenki túléli a verést, mindenki tanul belőle, az is aki kapta, az is aki adja, az is aki visszakapta és az is aki látja. Többé már nem egy magányos hősnek kell képviselni az igazságtételt, hanem a törvénynek. Matyi egy végtelen vándor, aki tökéletlen világunkban ott terem, ahol a védteleneket bántják és igazságot szolgáltat” – vallja az előadás rendezője, Varga Ibolya.

 

Új hozzászólás