Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Érték és hagyaték

„Mindennek ellenére a lányok fejkendőt viseltek, és büszkén kopogtak végig a folyosón rézpatkós csizmájukban.”


Összetartunk

Táncház, népviselet, kitartás, széki identitástudat. Főként ezekről esett szó a közel 3000 lelket számláló, csaknem tiszta magyar község szívében, a Kolozs megyei Széken, ahol az 1717-es tatárjárás csupán 100 lelket hagyott életben. A mostoha múlt ellenére a lakosoknak sikerült megőrizni hagyományaikat és kulturális értékeiket. A székiek szerint a falu kulturális kincseinek fennmaradását a tatárjárás, valamint a kommunizmus is próbára tette. Néhány széki fiatallal, valamint Filep Klára pedagógussal beszélgettem szülőfalujuk múltjáról és jelenéről, valamint Szék kulturális életéről.

Szék volt már város, falu, napjainkban pedig községnek számít. Viszont az évek során egyvalami végig jelen volt a történetében: kultúrája és hagyományai. Egészen egyedi kis világ, amelynek a teljes megértéséhez nem elég, ha mesélnek róla. Ott kell lenni, érezni kell mindazt, amit ez a közösség nyújtani szeretne és nyújtani képes.

A földrajzilag eléggé elzárt községet a jelentősebb útvonalak és a vasút is elkerüli. A székiek kitartása és összetartása mellett talán ez a tény is fontos szerepet játszott abban, hogy a falu a mai napig megőrizte hagyományait. Emellett az sem meglepő, hogy 1481-ben Széket németek lakták. Arra gyanakszom, hogy innen örökölték fegyelmezettségüket és a becsületes, pontos munkára való igényességüket. Akkoriban a lakosság fő foglalkozása a földművelés és a sókamarával kapcsolatos munkák voltak. A sóbányászat mai maradványa néhány sóskút, amelyeket a falubeliek napjainkban is ételízesítésre használnak. Az Erdélyi Mezőség e fekete-piros gyöngyszeme évszázados hagyományokkal, viselettel és népzenével rendelkezik.

Lakosságának viszonylagos elszigeteltsége ellenére hiba lenne a falu elzártságát túlértékelni, és olyan közösségként gondolni rá, amely hagyományaiba zárkózva nem vesz tudomást a világról és annak modern változásairól. Hiszen a település mára már szinte világszerte ismertté vált. Inkább azoknak a belső erőknek a jelentőségét kell kiemelni, amelyek biztosították, hogy a hagyományokkal összeegyeztethetetlen idegen elemek ne kerülhessenek be a székiek kultúrájába. Az 1999-ben megalakult széki Szalmakalap nevű hagyományőrző néptánccsoport, valamint a 2000-ben megalakult Pro Urbe Szék Alapítvány gondoskodik arról, hogy a falu kulturális életének programja minél telítettebb legyen. A társadalmi szervezet, valamint a tánccsoport főként a széki fiatalok összefogásának köszönhetően jött létre. A Szék központú Pro Urbe Szék Alapítvány mellett anyaországi támogatással egy magyarországi, Szék Városért Egyesületet is sikerült megalapítani. A szervezetek tevékenységi köre nemcsak a helyi hagyományok összegyűjtését és őrzését foglalja magába, hanem kiterjed ezek népszerűsítésére mind a község lakói, mind az ide látogatók számára. Feladatuknak tekintik a helység néprajzi, régészeti, történeti kutatásainak támogatását, a falu monográfiájának összeállítását, múzeum, könyvtár és művelődési központ kialakítását, valamint a faluturizmus fellendítésének elősegítését is. Emellett a Pro Urbe Szék Alapítvány célja Szék régi házainak, bútorainak, népviseletének, régi hagyományos foglalkozásainak a megtartása. Az egyik ilyen jellegű lakóház Forrószegen, a Csorgó sikátorban található. A házban már nem laknak, így inkább múzeum jellegű. Hármas beosztású, nádfedeles, sövényfalú ház. A pitarban megtekinthető a szabad kéményes sütőkemence, a hátsó házban pedig a rakott, épített tűzhely. A faluból összegyűjtött régi bútorok, használati tárgyak, szőttesek, tányérok képezik a berendezést. A ház kertjében egy tánccsűr áll, ami főként turistacsalogató látványosságként szolgál a helyi táncegyüttes fellépéseikor. Ezen kívül a táborok, előadások szervezéséről, a község múltjának kutatásáról, Székről szóló kiadványok, szórólapok kiadásáról, valamint kulturális programok, esték szervezéséről is az alapítvány próbál gondoskodni.

Mivel az alapítványnak és a néptánccsoportnak a céljai azonosak, előbbi felkarolta a fiatalok tevékenységeit, és lehetőségei szerint állandó jelleggel támogatja azokat. A Szalmakalap csoport olyan falubeli fiatalokból áll, akik kötelességüknek és felelősségüknek érzik a hagyományok újjáélesztését és őrzését. Fő tevékenységük a széki táncok megtanulása és továbbadása, de ezek mellett nagy hangsúlyt fektetnek a hagyományok és a szokások megismerésére is. A csoport annak idején 18–25 éves fiatalokból kovácsolódott össze, akik helyét idővel természetesen újak vették és veszik át. Az alapítás óta a táncosok számos fellépésen vettek részt itthon és külföldön egyaránt. Alkalmuk volt bemutatni táncaikat Magyarországon, Németországban, Hollandiában és Belgiumban is. A Magyarországra elszármazott székiekből megalakult a Ruzsmarint Hagyományőrző Táncegyüttes Gémesi Zoltán szakmai irányításával. Ez is azt bizonyítja, hogy akár Széken, akár külföldön, a széki ember őrzi identitását és kulturális értékeit.


Forrószegi táncház

Filep Klára elárulta, milyen akadályokat kellett leküzdeniük a kommunizmus idején annak érdekében, hogy megtarthassák a táncházas alkalmakat. Azt mondja: „A helyi hatóságokkal, a milíciával kellett megegyezni. Volt olyan lehetőség is, hogy ha elmentünk legelőt takarítani, bokrokat és töviseket kivágni, akkor megengedték, hogy bizonyos napokon, szombat vagy vasárnap este is lehetett tánc. Ez egyáltalán nem volt megerőltető számunkra, kimentünk a legelőre és jártuk a határt, dolgoztunk. Közben énekeltünk, néha zenész is jött velünk. Úgy érzem ez nem büntetés volt, sőt csak segített abban, hogy a fiatalok jobban összekovácsolódjanak. Semmi nem volt, ami megakadályozhatta volna a táncház működését.”

Talán most is legalább ilyen nehezek a körülmények, ha azt nézzük, hogy a mai „modern ember” milyen keveset ad a hagyományokra. Sőt, sokan le is nézik azokat, akik makacsul ragaszkodnak mindenhez, ami régi és értékes. Mindezek mellett ott vannak a modern technika, függőséget okozó műszerei, és a végtelen időhiány, amiben szinte minden ember kórosan szenved. De a legtöbb széki fiatal még ezek mellett is kiállja a próbát, ragaszkodik a népi tánchoz és a hegedűszóhoz, egyensúlyban tartva a modern és a hagyományos „világot”.

A tánccsoport az alapítvánnyal közösen minden évben megszervezi a Széki Napok elnevezésű hagyományőrző néptánc- és kézműves tábort, amely a legnagyobb és legrangosabb kulturális rendezvénynek számít. A tábor 2000 óta augusztus végén kap helyet a község kulturális naptárában. Az egyhetes program lényege, hogy a falu lakosai összefogjanak, de ugyanolyan fontosnak tartja azt is, hogy az idelátogató érdeklődők megismerkedjenek a falu egyedülálló hagyományaival, folk­lórjával, amik főként a falu hétköznapjaiban, táncaiban, hagyományos muzsikájában, valamint a székiek gondolkodásmódjában nyilvánulnak meg. A tánctábor műsorajánlatában egyaránt szerepelnek a tánc- és zene-tanítás, a kézműves foglalkozások, a táncház, a filmvetítés, az előadások, a kiállítások, valamint a környékbeli kirándulások. Fontosnak tartják, hogy a gyermekeket is bevonják a hagyományőrzésbe, így néhány éve sikerült ismét feleleveníteni az alig 20 éve megszűnt aprók-táncát is. Ezen kívül a gyermekek már elsős elemista koruktól megismerkednek a széki hagyományokkal a rendszeres népi kultúra órákon.

Régen a széki fiatalok legfontosabb társadalmi és kulturális intézménye a mindhárom „szeg” (falurész): Felszeg, Forrószeg és Csipkeszeg által külön–külön fenntartott táncház volt. Napjainkban a széki fiatalok a széki bálok hagyományait is újjáélesztették, és ma már rendszeresen megünneplik ezeket. Az egyik legjelesebb bál a farsanggal összekötött Zsuzsanna bál, amelyre évente körülbelül 50–70 vendég érkezik a faluba. Ezen kívül a Márton napi bál, valamint a karácsonyi bál is nagy népszerűséget élvez a helyiek körében. Néhány éve az őszi vásárt is rendszeresen megszervezik. A táncosok idősebb nemzedéke már oktatással is foglalkozik, jelenleg két utánpótláscsoport is működik a faluban (6–10 évesek, illetve 10–15 évesek).

Nagy János néhány éve vette át a gyermekek néptánc oktatását. Most már Kolozsváron dolgozik és lakik, de rendszeresen kijár Székre, és megpróbálja továbbadni mindazt, amit a fiatal korosztálynak tudnia kell a széki néptánc fortélyairól. Szerinte a következő három szó foglalja össze a legjobban mindazt, amit Szék települése képvisel: hagyomány, kultúra, függetlenség. Kérdésemre: mi késztette arra, hogy néptánctanítással foglalkozzon, s hogy miért fontos ez neki és a széki fiataloknak, azt mondta: „Szeretném továbbadni mindazt a kulturális örökséget, amit én is az idősebbektől tanultam. Szeretném, ha a következő nemzedékek is tudnák, hogy hova tartoznak, és mit jelent székinek lenni.” Nagy János táborok, az őszi vásár, a Zsuzsanna-bál, a Márton napi bál és a karácsonyi bál megszervezésében szokott részt venni.

A falu történeti hagyományában kiemelkedő szerepe van az augusztus 24-ei Bertalan napjának is. 1717-ben az Erdélybe betörő tatárok szinte teljesen elpusztították a falut ezen a napon. Az események hatására az életben maradt székiek fogadalmat tettek, miszerint ezután háromszori istentisztelettel és böjttel emlékeznek erre a napra. Ezt a fogadalmat napjainkban is tisztességgel betartják mind az idősek, mind a fiatalabbak. A nők népviseletében is megtalálható az állandó megemlékezés. Kendőjüknek alapszíne a fekete, amely a gyászt jelképezi. A belehímzett piros virágok a kiontott vérről, a zöld szín az újjászületés reményéről árulkodnak. A megpróbáltatások megerősítették az itt élő embereket. Fegyelemre, kitartásra, és erős tartásra tanították őket.

Mivel édesapám széki volt, tizenéves korom óta gyakran járok Székre. Számomra ez a település, ezek az emberek, ez a gondolkodásmód és ez a hangulat az, ami minden alkalommal segít újra megtalálni önmagamat. Itt, édesapám szülőfalujában tanultam meg azt, hogy a régi hagyományokat őrizni nem szégyen; és azt is, hogy mennyire fontos erős identitástudattal rendelkeznünk. Az itt élő fiataloknak köszönhetően megértettem, hogy a hagyomány és a modernizmus békésen meg tud férni egymás mellett, a titok az egyensúlyban és a tudatosságban rejlik. A széki ember pontosan tudja, honnan indult, mit szeretne, s hogy egy erős közösséghez tartozik. Tisztában van helyzetével, de mindig felfelé törekszik. Hagyományait elsőbbségként kezeli, és mindig vannak céljai. Nem elégszik meg a kevéssel, és ha valamit eldönt, annak érdekében kitartóan küzd. Egyenes, merész és néha nyers. Mindezek mellett tökéletesen tisztában van identitásával, nem szégyell dolgozni, és tisztességesen neveli utódait.

Megtiszteltetésnek érzem, hogy az ereimben széki vér is folyik. Van valami varázslatos a széki levegőben, a széki emberek szemében, házaik falai között és abban, hogy minden évben legalább egyszer, augusztus 24-én én is felvehetem a széki népviseletet.

Győri Orsolya a tánccsoport és a helyi kulturális élet tevékeny tagja. Tanulmányai révén ő is elkerült szülőfalujából. Szerinte ez a három szó jellemzi Széket: szorgalom, összetartás, hagyományőrzés. Azt mondja: „Mivel nekem sokat jelent az otthonom és a hagyományaink, a távolság ellenére sem nehéz őriznem széki identitásomat. Viszont a honvágyat nem könnyű leküzdeni. Mindig gyorsabban ver a szívem, ha Székre gondolok. A viseletünkre és a táncainkra vagyok a legbüszkébb.”

Két helybéli tizennégy éves fiatalt is megkérdeztem, ők hogyan látják a táncházat, a széki sajátos kultúrát; miért tartják fontosnak, hogy ismerjék a széki néptáncot, s hogy a fiatalok táncházba és néptánc-oktatásra járjanak? Tasnádi Márton azt válaszolta: „Számomra azért fontos, hogy ismerjem a széki néptáncot, mert kötelességemnek érzem, hogy továbbadjam azokat a hagyományokat, amelyeket az elődeim rám hagytak. A néptánc és a népdalok által ismerhetem meg legjobban az elődeim kultúráját. Azt pedig, hogy a fiatalok táncházba és néptánc-oktatásra járjanak, azért tartom fontosnak, mert így elsajátítják, majd továbbadhatják a következő nemzedékeknek, tehát a széki néphagyományok tovább élnek. Nem hagyhatjuk elveszni értékeinket.”


Kincsek falva: Szék. Ballók János Zoltán felvételei

Filep Katalin: „Azért tartom fontosnak, mert a széki közösséghez tartozom, és köteles vagyok megismerni és megtanulni a néphagyományainkat és néptáncunkat. Miért fontos a tánctanításra, a táncházba járás? Egyszerű: mert itt szórakozhatnak, táncolhatnak és együtt lehetnek. Akik nem ismerik a táncot, megtanulhatják, így új képességgel bővül személyiségük. Székiként leginkább arra vagyok büszke, amit az itteniek elértek és megőriztek: a néptáncra, a népzenére, a népmesékre, a kézimunkákra, a széki szobára és a különböző szokásokra. Ezeket mind csodálatosnak tartom, és természetesnek veszem, hogy én is őrizzem és továbbadjam őket.”

A tánccsoport és az alapítvány tevékenységének fontosságát a 2011-ben átvett Magyar Örökség Díj is bizonyítja. Hiszen az által, hogy folytonos táncoktatást működtetnek, valamint számos hagyományőrző programot szerveznek, nagymértékben hozzájárulnak a magyar kultúra ápolásához, valamint őrzéséhez is. Néhány éve a falut nád­rezervátumának köszönhetően környezetvédelmi területként is nyilvántartják, valamint olyan értékes, magyar személyiségek láttak itt először napvilágot, mint például Aranka György, gróf Mikes Kelemen és Csorba István gazdasági szakíró. Szék kulturális értéke és hagyatéka bőséges és tartós, de a legfontosabb, hogy ezután se hagyjuk ezeket elveszni. Amit sokan akár keresnek, akár nem, de Szék községében és közösségében megtalálnak. Az egyszerűség és a sokszínűség egyidejű jelenlétét és az erőt, amiről minden egyes lakos naponta bizonyságot tesz.

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás