„Mindenik embernek a lelkében dal van,
És saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
Az hallja mások énekét is szépnek”
(Babits Mihály)
Több mint 200 ember várta február 14-én a tordaszentmihályi vendéglőben, hogy felcsendüljön négy szólamon a Már minálunk babám… kezdetű népdal. Szülők és gyermekek, ifjak és idősek azért gyűltek össze Szentmihályról, Tordáról és a környező falvakból, hogy a farsangi időszakban kórusműveket hallgassanak, megnézzék a Rügyek néptánccsoport kis, középső és nagy tagozatának fellépését, hogy szórakozzanak a kórustagok és a Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet rövid tréfás jelenetein és nem utolsó sorban, jót mulassanak a bálon, amelyen a talpalávalót kerelőszentpáli zenészek húzták. A rendezvény sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy hajnali öt órakor sokaknak még nem akaródzott a hazamenés.
Dimény József fényképe
Ilyen hangulatban telt a 10. alkalommal rendezett farsangi bál, amelyet a Szentmihály Vegyes Dalkör szervezett. A dalkör negyedszázad óta vállalja fel a kultúraszervezést a községben.
A történet az 1990-es fordulat után kezdődött, amikor a falu életében is szabadabb lett a gondolat, amit tett követett. Irodalmi rendezvények, a népi hagyományokat felelevenítő műkedvelő csoport előadásai követték egymást. Közben júniusban megtartották az első kórustalálkozót Tordaszentlászlón, amelynek híre bejárta az egész Aranyosszéket.
A fenti események élesztették lángra azt a szikrát, amelynek parazsát még sokan őrizték a lelkük mélyén. Bíró Halmágyi Sámuel református lelkipásztor buzdítására a Vadvirág műkedvelő csoport köré tömörülni kezdtek a dalolni vágyók. 1990. július 23-ára lett kitűzve az első próba. Köble István nyugalmazott kántor-tanító is jelen volt, s egy kis bíztatásra elvállalta a kar vezetését. Azon az estén tanulták az első kánont (Ne aggodalmaskodjál). Azóta, ha nehézségeket gördít is az élet a kórus elé, mindig kerül valaki, aki énekelni kezdi: „ne aggodalmaskodjál”, s a gondok valamilyen formában megoldódnak.
Közben híre ment, hogy szeptemberben a szomszédos Várfalván kórustalálkozó lesz. „Az 58 tagú kórus heti háromszori próbán tanulta a fellépéshez szükséges énekeket, egyháziakat és világiakat egyaránt” – olvashatjuk a Kórusnaplóból, amely gazdag anyaggyűjteménye a dalkörnek. Megszerették az együtt éneklést. A várfalvi kórustalálkozó 1990. szeptember 9-én volt, Horváth Ildikó kórustag a karnagy munkásságát, egy csokor virág mellett a következő Kodály Zoltán idézettel köszönte meg: „Nem sokat ér, ha magunkban dalolunk, szebb, ha ketten összedalolnak, aztán mind többen, százan, ezren, míg megszólal a nagy Harmónia, amiben mind együtt lehetünk.”
Kórusmozgalom a múltban
Az éneklésnek fontos szerepe és hagyománya volt a szentmihályi magyar közösség életében. Az előttünk járó nemzedékek lelkesedéssel, nagy-nagy kitartással tartották magasra a daléneklés zászlaját, s vitték előre, alkalmas és alkalmatlan időben. Ajkukon és lelkükben zengett a dal, mert szerettek énekelni, mert az éneklés az életüket is megkönnyítette. Tették ezt református dalkörként, vegyes karként és férfikarként egyaránt. Kezdetben egyházi szertartásokon szolgáltak, majd ahogy a mozgalom erősödött, kórustalálkozókon, dalárdaversenyeken, irodalmi rendezvényeken, népi és hagyományőrző találkozókon vettek részt. Az évek folyamán a szereplések száma egyre szaporodott, egy-egy szép szavalattal is gazdagítva egyházi jellegű fellépéseiket. Bár az idők megváltoztak, a dalra, a közös éneklésre változatlanul nagy szükség van ma is.
Tekintsük át a szentmihályi daléneklés történetét a kezdetektől napjainkig.
A kezdet (1888–1890)
A történet 126 évvel ezelőtt kezdődött. 1888. november 25-én kelt az a 2. számú jegyzőkönyv, amelyből megtudjuk, hogy: „közgyűlést tartott a két Szentmihályfalvi dalkör, amikor is jelen voltak elnök és karnagy Tiszt. Dali Ádám úr és ref. rektor Mihályfalvi Sámuel, Bajka József, Fülöp Elek, Korondi Gábor, Bajka Miklós, Kis Ferencz, Nagy Lajos, Dézsi Dénes rendes tagok.” A negyedik határozat így fogalmaz: „Határozta a gyűlés, hogy jegyzőkönyvi köszönetet szavazzon azon kegyes egyéneknek, kik a dalkört még csirájában pártolni kezdették és szíveskedtek a dalkör pénztárát bizonyos összegekkel gyarapítani.” Továbbá megtudjuk, hogy „Ezen tisztes egyének között első helyen áll tiszteletes Dali Ádámné úrasszony, ki kegyeskedett a dalkör pénztárát 1 forinttal gyarapítani és ezen kívül számtalanszor kimutatta a dalkör iránti jó akaratát, szívességét és ügybuzgalmát. Tekintetes Bajka Sándor úr ki szintén a dalkör pénztárába ajándékozott 2 forintot. Bajka Mózesné asszony, ki a dalkör iránti buzgósága jeléül pénztárunkat 1 forinttal szíveskedett megajándékozni. Mindhárman fogadják a dalkör szíves köszönetét és háláját.”
Ez a jegyzőkönyv ragadja meg a kezdetet, amely a még meglévő egyoldalas Alapszabállyal együtt az akkori dalkör komolyságára és vezetőinek jó szervezőképességére utal. Az 1890. december 17-i jegyzőkönyvben fennmaradt az a határozat, mely „felhatalmazza az elnök urat, hogy nézzen utána egy jó és olcsó harmóniumnak a dalkör részére”. A ránk maradt jegyzőkönyvből még megtudtuk, hogy évente megtartották a tisztújító közgyűlést, pontosan vezették és kamatoztatták a közös pénzüket, hogy egyenlő kötelezettségekkel rendelkeztek a működő és gyakorló tagok, akiknek száma egyre gyarapodott. 1890. március 15-én ünnepélyt tartottak, amit este táncvigalom követett, ahol a tordai zenészbanda 6 forintért és vacsoráért szórakoztatta a jelenlevőket.
Külön bizottságot hoztak létre, amelynek feladata a pártoló tagok hozzájárulásának a megköszönése volt. A kötelező tagdíjon felül fizetőknek jegyzőkönyvileg köszönték meg a hozzájárulást. Megfigyelhettük a fenti bejegyzésekből, hogy a dalkör, mint közösség, már akkor is a külső támogatók segítségével működött, akik iránt nagyon figyelmesek voltak az akkori vezetők.
A Szentmihályi Dalkör (1929–1934)
A következő 40 évnyi idő tevékenységéről nem maradt fenn adat, így e hosszú szünet utáni első jegyzőkönyvi bejegyzés 1929. december 31-i keltezéssel maradt fenn. Egy teljes Alapszabály áll rendelkezésünkre, amely a két szentmihályi dalkör munkáját alapozta meg. Néhány gondolatot szeretnék idézni az Alapszabályból: „A dalkör célja: A magyar dal művelése és a kultúra szolgálatába állítása; a templomi áhítat énekkel való emelése és temetkezéseken való közreműködés; anyagi megerősödése esetén közművelődési intézmények támogatása.” A 12 pontban megfogalmazott alapszabály aláírói: Pap Andor karnagy, Bikfalvi József jegyző, Székely József alelnök, Józsa András pénztárnok.
Az 1930. január 3-án tartott közgyűlésen kimondták a régi dalkör feloszlatását és vagyonának két egyenlő részre való osztását, amelyet a két felekezeti iskolának adtak. A jegyzőkönyv utal egy felsőszentmihályi dalkörre is, amely magára nem tud működni. Az elnök, Pap Andor rámutatott, hogy „egy község életében mily nélkülözhetetlen tényező egy dalegyesület, különösen a mai viszonyok között, amikor a magyar dalnak nemcsak kultúra-, de nemzetfenntartó missziója is van. Felkéri azokat, akik szavait igazán megértették, s lelkükből még nem halt ki a dalolási kedv, hogy egy új, a református egyházközség kebelében megalakítandó egyletbe tömörüljenek a magyar dalkultúra és egyházi ének szolgálatára.”
Megválasztják az új tisztikart: elnök és karnagy Pap Andor református lelkész, alelnök Székely József, jegyző Bikfalvi József, pénztárnok Józsa Balázs.
Már ezen a közgyűlésen a régi kar tagjai közül kilencen kinyilatkoztatták az új karba való belépésüket, a Felsőszentmihályi Magyar Dalkör tagjai közül 14-en. Összeállították a dalkör névsorát a tagok születési évének feltüntetésével.
1931. augusztus 23-án a dalkör 29 tagja és karnagya egyensapkát rendelt Józsa Máté tordai szabómesternél, aki vállalta, hogy szeptember elsejéig elkészíti a kávébarna selyembársonyból, lakk ernyővel, pánttal, aranyzsinórral és fém lanttal felszerelt sapkát, darabonként 120 lejért. A sapka idejében elkészült, mert a brassói dalárdaversenyen már azzal jelent meg a dalkör. Nem tudjuk, hogy mit énekeltek, de fennmaradt a családok tudatában, hogy első díjjal tértek haza. Akkor került szalag a kórustáblára.
Az 1931. december 28-án felvett jegyzőkönyvből megtudjuk, hogy „az új év első estéjére 8 órai kezdettel díjavató ünnepéllyel kapcsolatosan teaestélyt rendeznek, éspedig olyan formán, hogy az egyes műsorszámok teázás közben, hosszabb szünetekben adatnak elő.”
Közben változás történt a tisztikarban is. A jegyző Bajka Gyula lett, alelnököknek Székely Józsefet és Bágyoni Miklóst választották. Az 1932. január 6-án tartott közgyűlésen új tisztikart választanak. Újak kerültek azok helyére, akik nem fogadták el továbbra is a megbízatást. Alelnökök: Józsa Kálmán és Szabó Gábor; ellenőr: Kiss Miklós, a közös választmányi tag pedig Dézsi Dénes lett.
A pénztári készlet megvizsgálása után az elnök értesítette a kart, hogy „a Felsőszentmihályi Tűzoltó Egyesület meghívta a dalkört a húshagyókedden Bágyonban tartandó estélyén való közreműködésre, anyagi részesedést ajánlva fel, a tiszta bevételből minden hatodik száz lejt vagy annak töredékét.” A kar elfogadta az ajánlatot.
Ebben az évben újabb változás következett be a dalárda életében. Az elnök Gálfi András unitárius lelkész lett, Pap Andor református lelkész a karnagyi teendőket végezte.
Az 1932. december 27-i rendkívüli közgyűlésen Gálfi András elnök a jelenlevők tudomására hozta, hogy a gyűlés célja a dalárdazászló feliratának és címerének a megállapítása. Pap Andor karnagy indítványozta, hogy a megnevezés Szentmihályi Dalkör legyen. A zászló Hollósi László kolozsvári tervező és kivitelező munkája. A zászlórúdon levő plaketteknek különböző értékük volt. A helyi református templomban található zászlórúdon ma is megtekinthetők a plakettek, bár a 244 plakettből kilenc hiányzik. A meglevő 215 darabon az adományozók neve olvasható, akik között szerepel dr. Varga Béla unitárius püspök, Vásárhelyi János református püspök, gróf Bethlen Ödön, dr. Wolf Gyula, nt. Bartha Lajos neve is. A zászlókészítést a környékbeli dalárdák is támogatták, amelyek közül megemlítjük az aranyosgyéresi férfikart, a tordai református férfikart, az aranyospolyáni magyar dalkört, az aranyospolyáni református dalkört, az aranyosgyéresi református dalkört, a nagyenyedi ipariskola önképzőkörét, a tordai munkás dalárdát, a tordai református dalkört, valamint a szentmihályi református nőszövetséget, a szentmihályi unitárius nőszövetséget, az ótordai református leányszövetséget.
A jegyzőkönyvekből megtudhatjuk, hogy 1933. február 4-ére meghívást kaptak az aranyosgyéresi református dalkörtől díjavató ünnepélyükre. Két darabbal készültek ez alkalomra. 1934. július elsejére, a Bánffyhunyadon tartandó kerületi versenyre is benevezett a kórus. A karnagy javaslatára Dézsi Elemért egyhangúlag alkarnagynak választják meg.
Sajnos, itt megszakadt a szál, többen úgy emlékeznek, hogy 1934-ben volt a zászlószentelés. Mindent összegezve láthatjuk, hogy a daléneklés gazdag szakaszába nyertünk bepillantást.
A férfikar
Az 1940-es évek vége felé, amikor az élet kezdett normalizálódni, új tagokkal, új formában szerveződött elődeinek nyomdokán a férfikar Deák Lajos református lelkész vezetésével. Főleg temetési szertartásokon énekeltek. Deák Lajos nyugdíjba vonulása után is foglalkozott a férfikarral. Elévülhetetlen érdemei máig élnek a dalárdisták emlékezetében. A férfikar működése megőrizte folytonosságát. Az 1980-as évek második felében történtek próbálkozások a férfikar számbeli növelésére. Ez a kórus egyházi rendezvényeken lépett fel Bíró Halmágyi Sámuel református lelkész vezetésével. A férfikar mai is működik temetési dalárda formájában.
Az első vegyes kar
A szentmihályi első vegyes kar 1947-ben alakult Köble István református kántor-tanító vezetésével. A kórusszervezésben nagy segítséget nyújtott ifj. Borsos Tamás, az akkori magyar ifjak szervezetének titkára. A kórus 1948 márciusában részt vett a tordai színházban megrendezett kórusversenyen. A fiatal kórusnak sikerült a második helyen végeznie. Ma is büszkék, hogy a tordai vegyes kórus után, amelynek karnagya Nagy Jenő volt, ők következtek a rangsorban. A harmadik helyezett a sinfalvi vegyes kórus lett Forró László tanító vezetésével.
Köble István karvezető katonai szolgálata idején Erdős Mihály unitárius kántor „országos karnagy” vette át a kórus irányítását. Az új karnagy hozzáértő vezetése alatt a kórustagok száma megszaporodott, de egy idő után a hatóságok megtiltották Erdős Mihálynak, hogy az ifjúsággal foglalkozzon. Ezután csak a férfikarral dolgozott tovább. Ezt a munkát késő öregségéig folytatta.
A tiszavirág életű kórus
Az 1960-as évek vége felé alakult egy vegyes kar, román és magyar dalolni vágyókból Boanda Mariana zenetanárnő irányításával. Főleg népdalfeldolgozásokat tanultak. Részt vettek az aranyospolyáni kórustalálkozón. Sajnos, ez a vegyes kar rövid ideig maradt fenn, csak egy télen át működött, mivel a tanárnőt Kolozsvárra helyezték át, és nem volt, aki folytassa a munkát.
Ez a néhány emlék igazolja, hogy az Aranyos-mentén mindig szívesen énekeltek, és az egymás közötti kapcsolattartás az együtt éneklésben is megnyilvánult. A szentmihályiak, amint nyomon követhettük, mindig szeretettel énekeltek. Ezért Kodály Zoltán gondolatával zárom ezt a fejezetet: „Az ének szebbé teszi az életet, az éneklő a másokét is.”
A dal 1989 után
A vegyes kar újjáalakulásig 43 év telt. Mi sem igazolja jobban a kórus létrejöttének szükségét, mint az, hogy már abban az évben öt itthoni fellépésük volt. Ezek közül a legkiemelkedőbb a december 16-i, amikor Kányádi Sándor volt a díszvendég, aki az alábbi bejegyzést tette kórusnaplóba: „Nagyon örülök, hogy hallhattam zengő hangjukat. Tovább sok sikert kívánok. Jó találkozást! Szeretettel, Kányádi Sándor.”
Az első közgyűlés 1990. december 4-én volt. Ezen megválasztották a vezetőséget és nevet adtak a kórusnak. A vezetőség tagjai, elnök: Kiss Gyula, alelnök: Ferencz Géza, pénztáros: Szentgyörgyi Géza, titkár: Kereki Ildikó. A jelenlevők egyöntetűen megválasztották korelnöknek Bálint Andrást és tiszteletbeli elnöknek Deák Lajost. Ekkor vette fel a kórus a Szentmihályi Vegyes Dalkör nevet.
Huszonöt év alatt a kórus 331 alkalommal lépett fel. A tanult művek nagyobb részét az egyházi rendezvények során adták elő. Minden évben énekelt a kórus a helyi templomokban hiterősítő héten. Amikor lehetett, az egész heti szolgálatot vállalták. Az egyházi énekek között egy-egy odaillő szavalat is elhangzott.
A következő évtől, 1991-től kezdődően fogadták az ide látogató kórusokat, amelyek műsora mindig léleképítő volt. A kórusokkal való kapcsolat azt is jelenti, hogy nemcsak fogadták őket, hanem az általuk szervezett találkozókon a szentmihályiak is énekeltek. Néhány ezek közül: az aranyosegerbegyi református egyházközség templomi vegyes kara (1991), a Kolozsvári Református Kollégium énekkara (1992), a Tolna-Mözsi (Magyarország) református egyházközség küldöttsége (1992), a szászrégeni református gyülekezet kórusa (1992), az aranyosgyéresi református kórus (1995), a Kecskeméti Református Kollégium énekkara (Magyarország, 1998), a Pelsőczi Magyar Vegyeskar (Felvidék, 1998), a Dunakeszi Harmonia Sacra Énekkar (Magyarország, 2000) és 2001-től testvérkórusunk, a Sárrétudvari Parasztkórus (Magyarország), amely később felvette a Zagyva László Vegyes Kar nevet. A testvérkórussal azóta is nagyon szoros a kapcsolat, évente részt vesznek egymás rendezvényein, ennek az összefonódásnak a következménye, hogy a két falu testvér-települési megállapodást kötött.
További kapcsolatok: Zágoni Mikes Kelemen Vegyes Kar (2004), Nagyenyedi Református Vegyes Kar (2007), Mátrai Visszhangok Vegyes Kar (Magyarország, 2008), Csókai Rákóczi Ferenc Férfikar (Vajdaság, 2008), a györgyfalvi református egyházközség kórusa (2009), szászrégeni reformárus egyházközség Szivárvány Vegyes Kara (2011), a székelyudvarhelyi Székely Dalegylet Férfikórusa (2012), a búzásbesenyői Gaudete Vegyes Kar (2014).
Egyre több felkérés érkezett 2004-től, a kórusnaplóban évente 15–20 fellépésről lehet olvasni. A gyakori kórustalálkozók révén mélyültek el a dalosok közti baráti kapcsolatok, amelyek gyakran a közös fellépésekben nyilvánultak meg.
A szentmihályiak kezdettől elfogadtak egy-egy nagyobb rendezvényre való felkérést is. Ezek között megemlíthetjük a Mészkőn tartott Balázs Ferenc-emlékünnepélyeket (1991 és 1997), zászlóavató ünnepélyeket Tordán (1994). Fellépett továbbá a kórus Kolozsváron a kerekdombi református gyülekezetben (1996), a Marosvásárhelyen megtartott Református Világtalálkozón (2000), kopjafás emlékoszlop avatáson Tordán (2000), orgonaavatáson az szentmihályi unitárius templomban (2005), Tordatúron (2007), Bágyonban (2009), Szinden (2011), Várfalván (2012), Verespatakon (2013). Minden kiszálláskor ismerkedtek a helység nevezetességeivel, múzeumot, kiállítást látogattak. A minden évben ismétlődő alkalmak: hiterősítő imahetek a református és az unitárius templomokban, éneklés búcsúkor a római katolikus templomban, március 15-én és falunapokon, az esperesi vizsgálószék fogadásakor az unitárius templomban. Részvétel az Adjunk hálát mindnyájan unitárius kórustalálkozókon 2004-ben Székelykeresztúron, 2006-ban Sepsiszentgyörgyön, 2007-ben Küküllődombón, 2009-ben Kolozsváron.
Kiemelkedő eseményeken való részvétel: 2006. május 21. – tüntetés a tordai magyar iskoláért, 2007. június 28. – a Favorit televízió felvétele, a 2008. szeptember 28., az őszi hálaadási istentiszteletkor való éneklés, amelyet a Duna Televízió közvetített, 2010. május 29. – a Petőfi szobor avatása, 2013. augusztus 17. – az I. Tordai-hasadéki unitárius találkozó, 2013. december 15. – Verespataki advent.
Kultúraterjesztés
Egy másik fejezete a kórusmunkánknak a helyben szervezett különböző rendezvényeken való részvétel. A kórus szerepelt a nőszövetségek által szervezett találkozókon, teadélutánokon, szüreti bálon, falunapon, nemzeti ünnepen közös vagy saját rendezésben. A dalkör megerősödésével 2000-ben megszervezték az első helyi kórustalálkozót a dalkör fennállásának 10. évfordulója alkalmából. 2001. július 21-én tartották meg az I. Népdal kórustalálkozót, amelynek a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Seprődi János Kórusszövetség, a helyi RMDSZ és a Romániai Magyar Dalosszövetség voltak fő támogatói.
Nagy érdeklődést váltott ki a 180 éve született Petőfi címmel tartott emlékünnepélyünk 2003. március 15-én. A rendezvény mottója volt: „Tied vagyok, tied, hazám! / E szív, e lélek, / Kit szeretnék, ha tégedet / Nem szeretnélek?” (Honfidal)
Szükségessé vált a kórus jogi bejegyzése. A pénzalap megteremtésének céljával szerveztük meg az első farsangi bált 2004. február 14-én. Műsora nem volt mindennapos. Az énekszámok közé monológok és jelenetek kerültek, majd megtartották az első Díjazzuk magunkat! kórusértékelőt. Ezen a bálon csak a vezetőséget díjazták: I. Karnagy – Babérleveles mesterpálca; II. Elnök – Látóvá tett erős fonál; III. Titkár – Lúdtoll – penna díj.
A második farsangi bált 2005. február 26-án tartottuk. A kórus énekszámait Szabó Zsombor és Köble István „karolták fel”. Szavalat és vidám jelenetek következtek, valamint a kórusértékelő. Díjak: Aranytallér nagy fokozata a karnagyoknak, és a „kis fokozat” a dalosoknak.
A harmadik farsangi bálon, 2006. február 18-án is sikerült jó és vidám műsort előadni, amelynek a csattanója ismét az értékelő volt. Ebből az alkalomból anyagi és erkölcsi támogatóikat díjazták.
Az V. Aranyosmenti Népdal Kórustalálkozó, egyben a Szentmihályi Vegyes Dalkör fennállásának 15 éves ünnepsége 2005. május 28-án volt. A rendezvény az unitárius templomban kezdődött istentisztelettel. A jelen levő kórusok egy-egy számmal járultak hozzá az egyházi hangverseny sikeréhez. A kórustalálkozóról az elismerés hangján szólt Benkő Judit Emese rádióműsora, Rostás-Péter István cikke a Szabadságban, valamint Jakabffy Tamás írása az Unitárius Közlönyben.
Közben váratlanul elhunyt Kiss Gyula kóruselnök. A kórustagság egyhangúlag Dimény József unitárius lelkészt választotta az elnöki feladatok betöltésére. Alelnökök lettek: Gadó Attila és Nagy Béla. Pénztáros 2006-tól Nyákó Ilona, titkár Kereki Ildikó, segédje néhány éve Nagy Etelka. A pályázatok lebonyolításában nagy segítség Kereki Katalin.
A szentmihályi daléneklés 120. évfordulóján 2008. április 26-án kopját avattunk, amelyet a mindenkori dalosok emlékére emeltek a református templomkertben.
A karácsonyi koncertsorozat 2011. december 27-én indult, és három éven keresztül tartott. A mindenkori műsort Szabó Zsombor karnagy állította össze, a fellépés közös volt az ótordai református egyházközség kórusával.
Egyházzenei hangversenyt szerveztünk 2012. szeptember 15-én. Bejegyzés a kórusnaplóból: „A kórusunk életében új esemény volt az egyházzenei hangverseny megrendezése. A rendezvényünkön olyan egyházi énekek hangzottak el, amelyeket a kórusok, főleg egyházi rendezvényeken szólaltattak meg. Így érvényesül az a mondás, hogy aki énekel, az kétszeresen imádkozik.” 2014-ben újabb egyházzenei hangversenyt szerveztünk. Minden kórus gazdag műsorral lépett fel. Igen nagy megtiszteltetés volt az elismerés, amelyet Székely Árpád zenetanár-karvezető, Guttman Mihály zenetanár-karvezető, Csíki Ágnes, Gáll Ferenc és Nagy Ferenc zenetanárok jegyeztek be a kórusnaplóba. Ezek közül a falu szülöttjét idézem: „Boldog vagyok, büszke vagyok a szülőfalumra és a közösségre, kívánom, hogy még soká szóljon a dal, a magyar dal. Székely Árpád”.
A 25 év alatt közel 100 oklevelet és emléktárgyat gyűjtött össze a kórus.
