Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Egy marosszéki húsvéti szimbólum

A magyar kalendáriumi szokások táji tagolódásának, változatainak, típusainak rendszerezése az ezután elvégzendő néprajzi feladatok közé tartozik. Ez lehetetlen is minden vidékre kiterjedő, alapos, a változatok sokaságát felvonultató gyűjtés nélkül. Márpedig sok vidékről nemhogy alapos, hanem még felszínes gyűjtésünk sincsen. Marosszék, az utóbbi évtizedek gyűjtéseinek köszönhetően, már nem tartozik ezek közé.

Ezzel összefüggésben fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a kalendáriumi szokásokat, azok változatait, elterjedtségüket, gyakoriságukat fel lehet használni egy-egy régió vagy kisebb néprajzi vidék sajátosságainak meghatározására. Néprajzi régiónknak, Marosszéknek lehet-e valamilyen sajátossága például a tavaszi-húsvéti népszokásaink egyetemes és összmagyar rendszerében? Lehet, sőt „szembetűnően” létezik, az alábbiakban éppen ezt szeretném bizonyítani.


Gernyeszeg

Ha húsvétkor bejárjuk az egykori marosszéki falvakat és a környező vidékeket, vagyis a Kis-Küküllő vidékét Balavásártól Kibédig és tovább a Sóvidéket, a teljes Nyárádmentét, a Marosmentét Marosvásárhelytől Magyaróig és a Mezőség széli falvakat Pókától Nagyfülpösig; mindenütt a kapukra, tornácokra tett, díszes vagy díszítetlen fenyőágakat látunk. És csodák csodája, ha tágítjuk a kört Segesvár, Székelyudvarhely, Gyergyó, Beszterce, Nagysármás, Radnót vagy Dicsőszentmárton felé, elfogynak a húsvéti fenyőágak, ezeken a tájakon nem ismerik a húsvéti zöldágazó szokást. Itt a májusfaállítás volt szokásban, és szórványosan szokás napjainkban is. Másutt pünkösdkor virágozzák ki fenyőágakkal és virágokkal a lányok kapuit a legények.

A táji eltérések tehát szembetűnők, de közös bennük, hogy örökzöld fenyőágat vagy kizöldült ágat használnak fel tavaszi szimbólumként. A zöld ág ősi, egyetemes tavaszi szimbólum: az újjászületés, a megújulás, az élet jelképe. Az európai népek körében legáltalánosabban májusfaként ismerik és május elsején szokták állítani – lehet fenyőfa, nyírfa vagy más kizöldült fa – a falu vagy a város főterére, majd az ünneplők körül táncolták. A magyar nép kultúrájában is a legáltalánosabb tavaszi növényi szimbólum a májusfa. A májusfaállítás minden nagy néprajzi tájon ismert volt (Dunántúl, Felföld, Alföld, Erdély) csak a moldvai magyarok nem gyakorolták. Már a régebbi leírások is jelezték, hogy bizonyos vidékeken nem május elsején állítanak májusfát, hanem pünkösd napján, sőt a Székelyföldön húsvét hajnalán is.

A Székelyföld itt éppen Marosszéket jelöli, mert ebben a régióban szokásos a májusfa és a pünkösdi virágozás mellett a húsvéti zöld ág állítása is. Marosszéken a 19-20. század fordulóján a tavaszi zöld ágat általában nagylegények tették a nagyleányok kapujára, tornácára szerelmi ajándékként, utóbb sokfelé már csak fiatalabb fiúk, fiú­gyermekek kislányoknak, leánygyermekeknek. Sőt, a húsvét, illetve virágvasárnap általánosabb szokásalkalom, mint május elseje vagy pünkösd. A húsvéti zöld ág: az örökzöld fenyőfa. A májusfa viszont kizöldült lombos ág, fiatal fa, amit szintén szerelmi ajándékként vittek a legények a leányoknak, illetve a rokonok egymásnak. A pünkösdi virágozás abból állt, hogy a legények lombos ágakból bolthajtást készítettek a leányok kapujára és azt virágokkal, virágcsokrokkal díszítették.

Régiónk belső tagolódását követve néhány példával szemléltetjük a húsvéti fenyőágazás, fenyőágtevés változatait. A Maros mente falvaiban (Gernyeszeg, Körtvélyfája, Sáromberke, Marosjára) két változat létezik. A konfirmált nagyleányoknak a kapuján fenyőágakból bolthajtást készít a leány udvarlója, titkos vagy nyilvános „szeretője”. A bolthajtást élő virágokkal díszíti és rendszerint egész éjszaka őrzi, nehogy megrongálják vagy ellopják. Egy leánynak rendszerint csak egy bolthajtás készül. Egy-egy faluban 3-4 ilyen bolthajtást tesznek napjainkban. A kisleányoknak bokrétát – marosmentiesen bakrétát – tesznek a fiúgyermekek. A fenyőágakat kereten, káván átbújtatva papírszalagokkal, papírrózsákkal díszítik. Egy-egy leánygyermek 5-10-25 ilyen bokrétát is kap, és egy-egy fiú ugyanennyi bokrétát tehet. A bokrétákat az ünnep szombatján délután hordják szét – édesapai, rokoni segédlettel a faluban. A leányos apák a bokrétákat a kapura, kerítésre rögzítik, ha sok van belőlük, hatalmas díszkapukat állítanak. A húsvét másodnapi öntözéskor a bokrétatevő fiúkat bőven megajándékozzák.

A Felső-Maros mentén és a Mezőség szélén (Vajdaszentiván, Beresztelke, Kis- és Nagyfülpös, Felfalu, Disznajó, Fickó) is ugyanez a fenyőágazás rendje, de itt már ritkábban tesznek nagylegények, gyakoribb a gyermekek körében. Ezen a kistájon a bokrétatevés ideje megelőzi húsvétot, virágvasárnapján van.

A nyárádmenti falvak húsvéti fenyőágazása igen változatos. Az Alsó-Nyárádmentén – Ákosfalva és Nyárádtő között – nagyleányoknak ritkábban tesznek szerelmi ajándékként fenyőfát. Ez a szerelmi ajándék csupasz díszítetlen fenyőhegy, ritkábban bolthajtás. A kisleányoknak ezekben a falvakban is sok, szalagokkal díszített kisebb fenyőhegyet vagy oldalágat visznek szombaton délután a fiúgyermekek. A középső Nyárádmente falvaiban ennél gazdagabb szimbolikájú a fenyőágazás (Nyárádgálfalva, Szentháromság, Csíkfalva) és ez átnyúlik a Kis-Küküllő vízválasztóján (Rigmány, Havad, Geges, Vadasd). Itt minden ház kapujára közösségileg tesznek egy fenyőágat, ezzel köszöntik húsvét ünnepén a háziakat és jelzik azt is, hogy húsvét másodnapján öntözni fognak. Ezen kívül a gyermekek tesznek feldíszített oldalágat vagy tetőt a kislányoknak. A harmadik fenyőfaváltozat a legnagyobb és a legszebb kell legyen: ezt a legény viszi éjszaka a „szeretőjének”, és a kapu elé vagy az udvarra a földbe ássa, szalagokkal, festett tojáshéjakkal díszíti. A Felső-Nyárádmentén – ott, ahol a fenyőerdők valóságosan közelebb kerülnek az emberekhez – ritkulnak a szimbolikus húsvéti fenyőágak (Jobbágytelkén és Nyárádremetén egyáltalán nem tesznek), itt és a Szentföld többi falujában a májusfa volt szokásos.


Húsvéti díszített kapuk Nyárádselyén

Ugyanez a helyzet a Sóvidék Udvarhely felé eső falvaiban, például Korondon. Siklódon húsvétkor a férjhez menni való leányoknak tettek fenyőágat, Alsó- és Felsősófalván, Parajdon is azok a legények tettek fenyőágat, akiknek kiválasztott „szeretőjük” volt. Napjainkban a kicsi gyermekek – öt-tízévesek szokása a zöld ág tevése.

A Kis-Küküllő mentén is gyermekszokássá vált a fenyőág tevése. Kivétel Kibéd, ahol ez a konfirmáló fiúk kiváltsága. A feldíszített fenyőhegyeket virágvasárnap előtt a templomba viszik és a karzatra helyezik. Virágvasárnaptól nagyszombatig a templomban van a helyük, ekkor a konfirmált fiú az est beállta után elviszi a kiszemelt leány házához. Kibéden nem a kapura teszik, hanem a ház tetejére, jó magasra. A megajándékozott lehet frissen konfirmált leány vagy egy-két évvel fiatalabb. A 2010-ben konfirmált 8 fiú közül 4-en tettek fenyőfát, többségük konfirmáló társuknak. A kibédi szokás az ünnepi templomdíszítés és fenyőágazás régiesebb formáját őrzi.

Végül hadd jegyezzem meg, hogy tájainkon a velünk együtt élő cigányok ugyanúgy gyakorolják, élik a húsvéti fenyőágazást, mint a magyarok, például Vajdaszentivánon, Bordoson, Erdőszentgyörgyön.

A Maroson túli, székely mezőségi falvakban pünkösd a tavaszi zöld ág tevésének az ideje. Ugyancsak pünkösd ünnepén tesznek „csóvát”, kizöldült nagy ágat kedvesüknek a legények a székely falvakban, a Vécke patak völgyében (Székelyvécke, Magyarzsákod, Székelyszállás).

Marosszék régió tavaszi zöld ág állításának sajátossága akkor válik még szemléletesebbé, ha a szomszédos régiókkal összehasonlítva vizsgáljuk. Gyűjtésünk alapján a Marosszékkel szomszédos Udvarhelyszéki és gyergyói falvakban a májusfa szokásos, a Kis-Küküllő Marosszéken kívüli, alsó szakasza mentén szintén a májusfa, a Mezőség bizonyos részein ugyancsak. A Mezőség északkeleti részén, a szászok lakta vidékek szomszédságában a magyar falvakban is pünkösd a zöld ág állításának alkalma, akárcsak a segesvárszéki és a Kis-Küküllő vidéki szászok szomszédságában.

Marosszéket tehát májusfát állító és pünkösdkor zöldágazó-virágozó régiók veszik körül. Marosszéken viszont a húsvéti fenyőág állítása jellemző, legváltozatosabb formákban a központi területein. Legnagyobb egyházi ünnepünk, a húsvét (virágvasárnapot is ide értve) nálunk magához vonzotta az újjászületés, az élet ősi egyetemes szimbólumát. Gazdag jelentésvilággal ruháztuk fel, változatos formákban éltünk, és napjainkban is élünk vele. Ebben áll régiónk egyik néprajzi sajátossága.

(A felhasznált képek a szerző felvételei)

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Csata Jenő: Makfalvi házsor

A makfalvi szekeresek és fazekasok együttműködése egy természetes folyamat eredményeként jött létre. A falu a Kis-Küküllő medencéjében helyezkedik el, határának szélessége 1000–1500 méter. Termőföldje nem volt elég a lakosság szükségleteinek kielégítésére.

gyermekjátékok

A pszichológusok és a néprajzi szakemberek hangsúlyozzák a játék fontosságát a gyermek fejlődésében. Azt mondhatjuk, a játék a gyermek alaptevékenysége és örömforrása, segíti a gyermek érzelmi, értelmi és szociális fejlődését. A különböző fejlődési szakaszokban a gyermekeket más játékok érdeklik. Felsorolok néhány játékot, olyanokat, amelyeket a gyermekek maguk is elkészíthettek, miután a nagyobbak megmutatták nekik. Nem társasjátékokról van szó, hanem olyanokról, amelyeket a környezetükben található hulladék anyagokból vagy növényekből elő lehetett állítani. Ezek a játékok kitöltötték a gyermekek magányos óráit.

élet virága

A kutatásom témája az a hatágú csillagszerű mintázat, mely nagy gyakorisággal megtalálható festett és faragott tárgyainkon, kapuinkon, kopjafáinkon, épületeinken. Olyan gyakran lehet vele találkozni, hogy a szép alakjával bizonyára feltűnik a népművészetet szerető ember számára. Engem személyesen rég foglalkoztatott, hogy honnan eredhet, hogy köthető-e, vagy sem valami régi tudás hozzá. Abban reménykedtem, hogy ha megtalálom a legrégebbi mintázatokat és azok gyakoriságának helyeit, talán sok kérdésemre választ kapok. Több tudományágat kellett áttanulmányoznom ahhoz, hogy ismétlődő kapcsolatot találjak bennük: régi népek teremtéstörténetei, bölcselet, művészettörténet, geometria, a Kárpáthon néprajza. Ezt a kutatást a határtudományokhoz sorolják. Ugyanakkor ezzel a virágszerű mintázattal párhuzamosan már régóta keresem több más népi díszítőelem gyökereit.

kallos zoltán

Ha Erdélyben megkérdezünk akár fiatal, akár középkorú értelmiségieket, hogy szerintük ki volt a legnagyobb magyar népzenekutató, szinte kivétel nélkül azt válaszolják, hogy Kallós Zoltán. Pedig a legtöbben hallottak Bartók Béláról, Kodály Zoltánról, Lajtha Lászlóról és a népzenetudomány többi kiválóságáról. Kétségtelen, hogy Kallós Zoltán hoszszú élete során rendkívül sok – mintegy 14 000 – értékes népzenei adalékot gyűjtött. Magyar dallamokon kívül számos románt és cigányt is. Neve 1970-től vált általánosan elismertté, amikor a Kriterion Kiadónál megjelent Balladák könyve című kötete, melynek összeállításához a nyelvtudós Szabó T Attila és a zenetudós Jagamas János nyújtott segítséget. Nem sokkal ezután a kibontakozó táncházmozgalomban vállalt irányító, támogató szerepe, úgyszólván állandó jelenléte növelte a népszerűségét.

Kallós Zoltán, Pávai István

Kolozsvári zeneakadémista diákéveim alatt (1971–1976) hallottam először Kallós Zoltán munkásságáról, a Balladák könyvéről,[1] a klézsei Szályka Rózsa dalairól.[2] Személyesen akkor még nem ismertem, pedig szerettem volna vele népzenéről beszélgetni, de úgy gondoltam, ismeretlenül mégsem kopogtathatok be hozz&aacu

A tordai Fazekas Céh, Fazekas Társulat és a Tompa Testvérek üzeme

Ha Torda múltjáról akarunk ismereteket szerezni, akkor Orbán Balázsnak a Torda és környéke című könyvét is el kell olvasnunk. Innen megtudhatjuk, hogy Tordán a mezőgazdasági tevékenységeken kívül a mesterségeknek nagy szerepe volt. Itt dolgoztak tímárok, szűcsök, asztalosok, csizmadiák, cipészek, kovácsok, mészárosok, szabók, szíjgyártók és fazekasok.

székelykapu

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum kiadásában jelent meg Balassa M. Iván szép kiadású munkája a Székelyföldre jellemzőnek tartott kapukról. Székelykapuk régen és ma címmel átfogó tájékoztatást ad e kaputípusról.

kolozsvár táncház

Nem véletlen, hogy Kolozsváron több mint 40 éve működik táncház. Úgy gondolom, 2017-ben elsősorban a közösségformáló erejével, a communitasban megélt magasabb dimenzióval magyarázható, hogy az itteni táncház átlagban 60–80 embert vonz be. Másfelől hasonló súlya lehet annak, hogy a szabad táncolás olyan művészi, önkifejezési forma, ami egy kis munkával bárki számára elérhető lehet. 

Pávai István több évtizede foglalkozik a Sóvidék népzenéjének kutatásával. Gyermekkori emlékei között őrizte a korondi mulatságokban látott táncokat, a hegedű–cimbalom–bőgő összeállítású hangszeregyüttest és néhány akkoriban hallott dallamot. Ezeket az élményeket a Sóvidéken élő anyai rokonságának köszönhette.

oroszfalu templom

Helyi szinten homályos múltú szokást elevenítettek fel nemrég a Kézdivásárhelyhez tartozó Oroszfaluban. A kis település észrevétlenül folytatja a maga inkább falusinak mondható életét Kézdivásárhely árnyékában, miután 1941-től az addig önálló községet közigazgatásilag a városhoz csatolták. Utcái még mindig földutak, jelentős a földművelők és háztájit gondozók száma, miközben a város amolyan mostoha gyermekeinek érzik magukat. 

vargyas, alszegi fonó

Erdővidék (Kovászna megye) nagy községének sajátos téli szokása volt a társasbál. Ez újév előtt egy héttel kezdődött, és általában egy hétig tartott. Ősi alapja a télfordulóhoz, vagyis a világosság sötétség feletti győzelmének a megünnepléséhez kapcsolódik. Ez a színjátékszerű esemény – amelynek szereplői legények, leányok – több népszokásnak volt a gyűjtőpontja. Ebben teljesedtek ki a későbbi táncszokások, a névnap- és az újévköszöntés, vagyis a hajnalozás, az aprószenteki korbácsolás, a fonó szokásanyaga is.

Húsvét

A hímes tojás, piros tojás mai napig is az egyik legalapvetőbb tárgyi kelléke a kereszténység legnagyobb ünnepének, a húsvétnak. Az egyházi szimbolika szerint a sírjából feltámadó Krisztust jelképezi. Díszítését és kultikus felhasználását azonban nem a kereszténységtől eredeztethetjük, viszont az – mint annyi más esetben is – törekedett a meglévő, megszokott gyakorlat kereszténnyé tételére. Már a IV. századból vannak adatok arról, hogy a tojást egyházi áldásban részesítették. Az áldás hivatalos bevezetéséről a XII. századtól van tudomásunk, és ez a gyakorlat a mai napig is él a katolikus vallás, különösen a csíki katolikusság körében, de él a felvidéki katolikusok, a görög katolikusság, az ortodox vallás hívei között is.

Kovács Kuruc János  - Kalotaszegi krónikácskák

Kovács Kuruc János a szilágysági történelemmel foglalkozó számtalan cikk szerzője. Most szerkesztőként, társszerzőként újabb hiánypótló munkát tett le az asztalra Kalotaszegi krónikácskák címmel. 

Nagykadács, fedeles híd

Fából készült fedeles hidakkal, illetve egyre inkább csak ezek emlékével Erdély-szerte sokfelé találkozunk: jelentősebb folyókon, mint Tordánál az Aranyoson, vagy Segesvárnál a Nagy-Küküllőn tekintélyesebb és bonyolultabb szerkezetű építményekkel, az udvarhelyszéki Fehér-Nyikó mentén szerényebbekkel. Jelen cikkben nem a hídépítés technikai problémáival kívánok foglalkozni, hanem egy néprajzi érdekességgel: miképpen töltötte be a „közösségi ház” szerepét hosszú időn keresztül Nagykadács fedeles hídja.

betlehemezés

A karácsonyi ünnepkör a dramatikus népszokások, népi játékok előadásának egyik kiemelkedő alkalma. A legismertebb karácsonyi színjátékszerű népszokás a betlehemezés, melyet a közelmúltban még sokfelé gyakoroltak, vagy pedig napjainkban is élő szokás. Így van ez Murokországban is.