Szekeres Attila István
Kisgyörgy Zoltán 80 éves, 1974 óta Sepsiszentgyörgyön él és dolgozik. Igen, jól hallották: 80 évesen is dolgozik. A Háromszék független napilap aktív főmunkatársa, jelenleg is járja Háromszék, Erdővidék falvait, és rendszeresen közli riportjait. A terepen tapasztaltakat gyakran tarkítja az illető falu helytörténeti elemeivel, egyes családok múltjából vett anekdotákkal, borvízforrásokhoz, kőzetekhez, a templomtornyokban levő harangokhoz kötődő történetekkel. Hisz Zoli bácsi nemcsak újságíró, hanem helytörténeti szakíró, geológus és genealógus, harangkutató, idegenvezető, miközben nagy mesélő.
Személyes élményt fűzök közbe. 1995-ben, amikor Sepsiszentgyörgyre, a Háromszékhez kerültem, a köztünk lévő közel 30 év korkülönbség ellenére Zoli bácsi volt az első kolléga, akivel összebarátkoztam. Neki köszönhetően jobban ismerem Háromszéket, mint szülőföldemet, Marosszéket. Akkori riportútjaira elkísértem, ő meg mesélt az érintett településekről, lakóiról, műemlékeiről, borvizeiről, harangjairól, nevezetesebb családjairól. Itt álljunk meg egy szóra. Barátságunknak alapja a vidék szeretetén túl az is, hogy a történelemtudomány két rokon segédtudományába vagyunk szerelmesek: ő a genealógiába, én a címertanba – és sokszor folytattunk eszmecserét e témakörökben.
De térjünk vissza Kisgyörgy Zoltánra! Árkoson született 1936. június 21-én, szülőfalujában és Sepsiszentgyörgyön járt iskolába, a Székely Mikó Kollégiumban érettségizett 1953-ban, majd a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen a földtan–földrajz szakot végezte el 1957-ben érdemoklevéllel. 1957 és 1960 között tanított Ozsdolán, Apácán, majd 1960 és 1990 között a Köpeci Bányavállalat geológus- és hidrogeológus mérnökekeként dolgozott – 1974 és 1983 közötti megszakítással, amikor is a Kovászna Megyei Turisztikai Hivatal alkalmazottja volt. (A megígért szolgálati kertes házat nem kapta meg, és Sepsiszentgyörgyön biztosítottak családja számára lakást.) Az erdővidéki bányavállalatnál bányageológia és a hidrogeológia szakkörben tevékenykedett, naponta bejárta a mélyművelésű bányákat és felszíni fejtéseket, követte a szénréteg fekvésének alakulását. A mélységi lignitrétegekből lelkes bányászok segítségével számos gerinctelen és gerinces őslénymaradványt mentettek meg (masztodon, orrszarvú, tapír, ősvaddisznó, macskamedve stb). Kisgyörgy Zoltán gerinctelen őslényeket gyűjtött a megye minden területéről, de főleg Erdővidékről, ahol dolgozott. Ezeket részben a bányavállalatnál berendezett múzeumszekrényben tárolta, hogy a gyűjtőtársak is láthassák mentőmunkájuk eredményét. Hasonló múzeumszekrény állt és gyarapodott a sepsikőröspataki bánya klubjában is. A legértékesebb darabokat a Székely Nemzeti Múzeumnak adományozta, de kőzeteket, kövületeket és ásványokat juttatott a baróti múzeumnak, a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumnak, valamint iskolájának, a Székely Mikó Kollégiumnak. Bányageológusi pályafutása alatt régi bányászszerszámokból, mécsesekből, lámpásokból állított össze gyűjteményt, ezekből néhányat átadott Kászoni Gáspárnak, aki már akkor gyűjtögette a leendő baróti múzeum anyagát. Zoli bácsi sajnálattal közölte, hogy miután Sepsiszentgyörgyre költözött, a köpeci bányavállalatnál hagyott gyűjteményét szétlopkodták, a Kászoni Gáspár-féle alapgyűjteményből csak az maradt meg, amit átadtak a Székely Nemzeti Múzeumnak, az őslényeket őrző szekrény anyaga Erdővidék Múzeumába került – annak viszont nincs elég kiállítótere.
Kisgyörgy Zoltán nevéhez fűződik egy új fosszilis csigafaj, a rétegtani fontossággal bíró Viviparus debreni felfedezése. 1974 és 1995 között, földrajz és geológia szakos óraadó tanárként Sepsiszentgyörgy több általános és középiskolájában, köztük a Székely Mikó Kollégiumban is oktatott. Időközben barlangkutatással is foglalkozott, tanítványaival turistaösvényeket jelöltek meg a Kárpát-kanyarban. 1990-től a Háromszék független napilap belső munkatársa, rovatvezetője, mai napig száguldó riportere, néhány éve főmunkatársa.
De térjünk át Erdővidékre, amelynek díját éppen átvenni készül! Kisgyörgy Zoltán erdővidéki pályafutása idején tagja volt a bányavállalat színjátszó társulatának, bányász énekkarának, részese a mindenkori bányásznapok műsorának, a szakszervezet kultúrfelelőse volt. 1963-tól bekapcsolódott a baróti művelődési mozgalomba, változatos témájú cikkeket közölt Erdővidékről az országos és a helyi lapok majdnem mindenikében. Ismeretterjesztő előadásokat tartott Erdővidék minden falujában. Többedmagával barlangászkört alakított, bejárták a Vargyas epigenetikus völgyének legtöbb barlangját, számos turistaösvényt jelöltek meg egész Erdővidék területén. Kultúrtörténeti és tudományos ismereteit értékesítette az 1972-ben megjelent Erdővidék című művelődéstörténeti magyar és román nyelven megjelent kalauzban, amely évtizedekig a helytörténeti vetélkedők szakirodalmát képezte.
1972-ben – az erdővidéki szénbányászat centenáriuma alkalmával – a földtani tevékenysége és a közművelődés terén kifejtett eredményei elismeréséül, valamint a Köpecbánya 1872–1972 című ipartörténeti monográfia összeállításáért Munka Érdemrenddel tüntették ki.
A kitüntetéseknél tartva, szintén erdővidéki elismerés: 2001-ben Barót város díszpolgárává avatták. Az Erdélyi Kárpát Egyesület tiszteletbeli tagja címet kapott annak elismeréseként, hogy 1992-ben ő volt a háromszéki EKE alapító elnöke, 2007-ben Sepsiszentgyörgy város Pro Urbe díjával tüntették ki, 2002-ben, majd 2016-ban megkapta a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének nívódíját, az RMDSZ Ezüstfenyő-díjban részesítette (2013), majd 2014-ben földtani, helytörténeti, szakírói és újságírói tevékenysége elismerése jeléül Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét adományozta Kisgyörgy Zoltának. Nehezen lehet valaki próféta saját hazájában: 2016-ban szülőfaluja, Árkos díszpolgárává avatták.
Kisgyörgy Zoltán számos Erdővidékkel kapcsolatos szaktanulmányt és ismertető anyagot közölt magyar, román és francia nyelven, könyvei jelentek meg a szűkebb Erdővidékről és főként a teljes Háromszékről: megyeismertető, bányatörténet, turistakalauz, harangos könyv, vártúrakalauz, borvizeskönyv.
Ezek után engedjék meg, hogy idézzek egy passzust egy interjúból (Csinta Samu: Kövek becsülete, Háromszék hűsége, megjelent a Háromszékben 2016. június 18-án): „Nagyon jól érzem magam ennek a szerkesztőségnek a tagjaként, amely akkor fogadott be, amikor a bánya éppen »omlott ránk«, 40 százalékos fizetésért dolgoztunk. Megbecsülnek, én meg igyekszem szolgálni ezt a csapatot, amíg az erőm engedi, még annak árán is, hogy az újságírói munkám miatt egyre tolódik néhány könyvem befejezése. De semmiért nem adnám az érzést, amikor Brassóban felülök a vonatra, s mellettem egy fiatalasszony megkérdi: hogy is van azokkal a csontokkal, Zoli bácsi, amelyekről a múltkor írt? Én meg mesélni kezdek, s azt veszem észre, hogy már döcögünk be Szentgyörgyre. Még hallom, hogy leszálláskor a fiatalasszony azt mondja a társának: nemrég láttam Zoli bácsit, egészen normálisnak tűnt, s ne, most képes szegény egy órán át beszélni valami csontokról…”
Befejezésül: a MÚRE idei díjkiosztó gáláján Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője ekképp laudálta: „Kisgyörgy Zoltán a legmeggyőzőbb cáfolata annak, hogy eltűnt Erdélyből az utolsó polihisztor. Ő ugyanis homo universalis. Számos terület szakértője, avatott ismerője, aki ráadásul be is tudja avatni a laikust a geológia, az őslénytan, a balneológia rejtelmeibe. Megbízható túravezető a borvizek, a várak és kastélyok, a szülőföld, Háromszék tájain.”
Zoli bácsi, szívből gratulálok az elismeréshez, és sok egészséget kívánok munkád folytatásához!
(Elhangzott 2016. november 22-én Baróton, a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület díjátadó ünnepségén)
